Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-23 / 24. szám

SZEKSZÁRDI MTAS4RNAP 2002. JUNIUS 23. üarangkoxtilítők Harangot kondított 1989-ben a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság. Márpedig egy latin harangfeliratból tudjuk - Vivos voco mortues plango, fulgura frango hogy aki ezt teszi, annak oka, szándéka van, hiszen az érchang az élőket hívja, a holtakat elsiratja, a villámokat megtöri. Úgy is szokták mondani a felirat utolsó szavait, hogy a viharokat elűzi. Most is erről a három funkcióról van szó, amikor a katonák felhívták a figyelmet a nemzet adósságára, arra, hogy mindaddig, míg a haza második világháborús hősei és áldozatai nem kapják meg a végtisztességet, addig nem lehet a lelki sebeket begyógyítani, az elmaradt kegyelet pedig gátolja az erkölcsi felemelkedést. Ugy gondolták, a katonák kötelessége elsősorban, hogy méltó emléket állítsanak dicső eleiknek, ha megbecsülést és tiszteletet várnak önmaguknak a történelemtől. - Tenni kellett. aMMMRSMMMÍ •••••llltHHMM Elfeledkeztek arról is, hogy rendeletben határozták meg korábban a hősi halott fogalmát az alábbiak szerint: „1. Hősi halottnak tekintendők a honvédséghez és fegyveres testülethez tartozó egyének közül: a) az elesettek; b) a sebesülés következtében elhaltak, még abban az esetben is, ha a halál a háború után -deaz elszenvedett sérüléssel okozati összefüggésben - következnék be. A sebesüléssel egyenértékűek azok a sérülések, melyek bár nem ellenséges harceszköz behatásától állottak elő, azonban harci ténykedés folytán keletkeztek (pl.: erődrobbantás, saját harceszköztől való sérülés, műszaki munkáknál előforduló . balesetek, akadály-elhárítás, illetve robbantásból keletkező sérülések stb. ; c) a harctéren eltűntek és mint ilyenek, holtnak nyilváníttattak; d) a hadifogságban elhaltak, kivéve azokat, akikről a H. M. megállapította, hogy erre a megkülönböztető anyakönyvi bejegyzésre nem méltóak; e) betegség vagy baleset következtében elhaltak közül azok, akik a kivonuló, hadseregen belül a hadműveletekben ténylegesen részt vettek és betegségük, illetve a balesetből származó sérülések - beigazoltan - ebből az időből származnak, még abban az esetben is, ha a halál a hátországban, de még a leszerelésük előtt következne be (a ht. állományúakra vonatkozóan a H. M. dönt). 2. Hősi halottnak tekintendők még a honvédséghez és a fegyveres testületekhez tartozó katonai személyek, vagy egyéb szolgálat (légifigyelő stb.) ellátás közben ellenséges harceszközök behatása következtében vesztik el életüket. 3. Hősi halottnak tekintendők végül még azok a polgári személyek is, akik a hadműveleti területen bármely okból kifolyólag az ellenséggel szemben fegyverrel kezükben harcoltak és ennek következtében elestek, vagy ez alkalommal kapott sebesülésükbe belehaltak." (Honvédségi Szemle, 20. szám, 1942. május 5., 613 893/22. - 1942. számú körrendelet.)" Tolna megyében igazoló-bizonyító erejűek a felavatott emléktáblák, emlékművek, a lehetőség gyors kihasználása, és a nagy tömeget mozgósító rendezvények, hogy az emberek mennyire fogadták el a letűnt rezsim ideológiáját. Úgy döntött tehát a kuratórium, Megemlékezés Sióagárdon ahogy azt a világ minden civilizált társadalmában a törvényekben és a katonai szabályzatokban rögzítettek is: Hősnek kell tekinteni azt a katonát, aki esküjének szellemében életét áldozza hazájáért és népéért... legyen az fegyveres küzdelem vagy hadifogság. Áldozatnak tekintik mindazokat, aki harccselekmények következtében családjuk, vagyonuk védelmében, elhurcolások, internálások, deportálások következtében veszítik életüket. A Tóth Mari nénik ötszáz forintja Valamennyi tanács és százötven gazdálkodó szerv kapta meg az alapítvány újabb felhívását ezután és a csatlakozási nyilatkozatot, de a megye egyházi vezetőinek körlevelei is célba értek. Elsőként csatlakozott az alapítványhoz és kétszázezer forint alaptőkével biztosította a működését a Szekszárdi Húsipari Vállalat, Szekszárd Város Tanácsa, a KSZE, a Gemenc Plast, a BHG, az MMG, a TÁÉV, az Aranyfürt MGTSZ, a Szekszárd-Paksi Vízitársulat, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát... és a Szekszárdi Nyomda. Gyűltek az adományok és a munkafelajánlások. A jó sajtóvisszhangot követően sokan jelentkeztek összegyűjtött nevekkel, kezdetleges emlékműtervekkel. Kopogtattak szobrászok, fafaragók, építők, köztük a szekszárdi Tövisháti testvérek, András és Béla, akik később a doni jel koronás címeres márványtábláját is megalkották, illetve jelentkezett Szabó György Athéné Kft.-jével, aki tizenhét emléklapot, illetve emlékhelyet készített, felújított jelentős kedvezménynyel. Nagy segítséget jelentett a Honvéd Művészegyüttes három jótékony célú előadása 1989 őszén Szekszárdon, Tamásiban, illetve Bonyhádon - Schmidt János érdeme valamennyi előadás -, és igenigen jelentős volt a kitelepített-elűzött németség anyagi hozzájárulása is - ezeket konkrét céllal adták az általuk megjelölt falvaknak, ami aztán az alapítvány valutaszámláján keresztül ért célba mellettük kevés vállalkozó is adott támogatást, de az anyagiak zömét „a Tóth Mari nénik ötszáz forintja jelentette." A Mucsiból elszármazott németek több mint egymillióval segítettek, a Cikóról kitelepítettek az emlékművön kívül a Szent Rókus kápolna és a templom felújítását is támogatták, az egykori teveliek Eppeningből juttatták el valutájukat, de említhetném a Kakasdról elűzött svábokat is, akik - id. Hepp Ádámtól tudom - jelentős összeggel járultak hozzá a kegyeleti tervek megvalósulásához. A forintért nem kapható ritka köveket, márványokat, csavarokat, rögzítőket is ebből a keretből vásárolták. Mindennél beszédesebbek azonban a következő számok. Az alapítvány megalakulásától 1990 végéig harminchárom emlékhelyet avattak, amihez a kuratórium közel kétmillió-egyszázezer forint támogatást adott. A népmozgalom hatására, de közvetlen közreműködése nélkül tizenkét községben alakítottak ki II. világháborús emlékhelyet. Ha a megye százkilenc települését vesszük, akkor elmondhatjuk, rövid időn belül jelentős eredmény ez. Érdekes azonban megnézni a többi évet is árulkodó adatai miatt. A községekben, városokban 1989ben hat, 1990-ben huszonh^k 1991-ben huszonnégy, 1992-beiW^ zennyolc, 1993-ban kilenc, 1994ben négy, 1996-ban kettő, 1997-ben kettő, 1998-ban pedig négy emlékművet avattak azzal az alapítványnyal együttműködve, amely fennállása alatt kilencmillió forinttal járult hozzá az emléktáblák, emlékhelyek felújításához, illetve létesítéséhez. Százezer forint egyszeri támogatást nyújtva a Tolna Megyei Temetőkért Alapítványnak megoldotta a gondozatlan katonasírok felújítását - ugyancsak százezerrel segíttette a tolnai I. világháborús honvédsírok felújítását - és sok település pénzének pótlása mellett háromszázezer forinttal hozzájárult - az országban egyedüliként a Don-kanyarban, Bolgyirevkán létesített magyar emlékhely kialakításához és hasonló összeggel támogatta e kötet megjelenését ^^ mivel a szerzők szándéka és az a!^ pítványi cél egybeesett. Itt kell szólni arról is, hogy Tolna megyében több mint 500 katonasírt vettek nyilvántartásba, ebből közel 300-ban német katona volt eltemetve. A nyughelyekről megyei térkép készült temetői vázlatokkal és fényképekkel, amelyeket eljuttatták a Németországi Szövetségi Köztársaság pécsi főkonzulátusának, rajtuk keresztül pedig kapcsolatot teremtettek a Német Katonakereső Szolgálattal, így a kuratórium közreműködött a pécsi regionális katonatemető kialakításában. Ugyancsak az alapítvány működtetőinek érdemeit gyarapítja, hogy elkészítette, felállította és részese volt az ünnepélyes felavatásnak a lengyelországi Batorz és Storze településeken létrehozott 1863-64-es felkelés magyar hősei emlékhelynek. Folytatás a következő számban. Ékes László