Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-01-20 / 2. szám
SZEKSZÁRDI 2002. JANUAR 20. VASÁRNAP Hazánk a második világháborúban ,Ezt a háborút is elveszítettük" A tavalyi év utolsó előtti Bocskai Szabadegyetem-alkalmán dr. Szakály Sándor hadtörténész, a Duna Televízió alelnöke volt a vendég az Illyés Gyula Főiskolai Kar dísztermében. Szakály Magyarország szerepe a II. világháborúban címmel tartotta meg előadását. A XX. századi Magyarországot az 1920-as békediktátum határozza meg, és a második világégésben betöltött szerepéhez vezető útra is ez irányítja - mutatott rá mondandója kezdetén Szakály Sándor. Hazánk próbál gyógyírt találni fájó sebeire, tenné ezt Franciaországban éppúgy, mint a szomszédos országokban; csak. hogy süket fülekre talál. 1927-ben |hztán Olaszországgal köt megállapodást, hiszen Mussolininek a magyarországihoz hasonló területi problémái adódnak Jugoszláviával. A '30-as évek elején hazánk már erőteljesen Ausztria és Németország felé közeledik, és együttműködési kísérleteket tesz. Ennek az irányultságnak, hangsúlyozta Szakály, csakis egy oka van: az, hogy Németország is változtatni próbál Trianon után elszenvedett területi helyzetén. A hitleri törekvésekhez való vonzódást tovább erősíti, hogy Gömbös idején már nyilvánvaló: Németország el is éri egyik-másik célkitűzését. Ausztria '38-as megszállásakor sem az USA, sem a franciák nem emelik fel a szavukat: Magyarországnak immár szomszédja az az kagresszív európai hatalom, mely"lyel, ha akarna, sem lenne esélye szembeszállni. A Müncheni Egyezmény aztán hazánknak is lehetőséget ad a területi revízióra Csehszlovákiával szemben, a tárgyalások azonban eredménytelenek maradnak. '38 novemberében az 1. Bécsi Egyezmény nemzetközileg elismert döntéssel húz meg határokat, és a Magyarország által visszakapott területek népességének több mint 85%-a magyar anyanyelvű. A következő évben hazánk Kárpátalját német jóváhagyással visszafoglalja. Ekkor a franciák és a britek már úgy vélik, hogy Németország túlzásba viszi a terjeszkedést, hiszen olyan területekre is igényt tart, amelyeket jogosan nem kérhet vissza. Tárgyalásokba kezdenek a Szovjetunióval, csakhogy ezt teszik a németek is: meg nem támadási egyezményt kötnek. Az előadó felhívta a figyelmet arra a titkos megállapodásra, amelynek értelmében a két állam együttesen lépne fel Lengyelország ellen. Nagy-Britannia és Franciaország szóban a lengyelek mellé áll, de annak szeptemberi megtámadtatása után tettleg nem igazán nyújt segítséget. Magyarország ekkor kerül először sajátos helyzetbe: színt kellene vallania, mégis semleges marad - tekintettel a jó magyar-lengyel viszonyra. A szovjet-finn háborúskodás aztán valóban kettéosztja a nagyhatalmakat; Németország a szövetségese, a britek, a franciák és az USA Finnország mellett foglal állást. A magyarok ekkor már nem választhattak, Hitler már nem engedélyez önálló kezdeményezést. '40 tavaszán a németek hat hét alatt legyőzik Franciaországot és a Benelux államokat - hogy Európát felossza a Szovjetunióval. AII. Bécsi Egyezmény Magyarországnak is juttat vissza földet, ősszel pedig újabb területek kerülnek vissza harc nélkül. Hazánk nem szeretné rontani kapcsolatát Nagy-Britanniával, és Jugoszláviához is közeledik, ami barátsági szerződésben is megnyilvánul. A német-olaszjapán háromhatalmi egyezmény megkötése után azonban nem késik már soká a jugoszlávok elleni offenzíva, melyben Németország már konkrét szerepet is szán hazánknak. Magyarország a barátsági szerződést is figyelembe véve úgy dönt, hogy akkor támadja csak meg Jugoszláviát, ha déli szomszédaink benyomulnak hazánkba, vagy az ottani magyarságot atrocitások érik. A britek egyértelművé teszik: ha Magyarország megtámadja Jugoszláviát, Nagy-Britannia hadat üzen hazánknak. A dilemmában őrlődő Teleki végül öngyilkos lesz. '41-ben Horthy benyomul az egykori magyar területekre, és úgy véli, békésebb időkre számíthat. Németország azonban nyáron megtámadja a Szovjetuniót (titokban előzetesen mindkét hatalom a másik elleni fellépést fontolgatta, mutatott rá Szakály), és rögtön csatlakozik hozzá Románia is; Hitler számít továbbá a finnekre és a szlovákokra. Magyarország ismét próbál semleges maradni, ez azonban hosszú távon elképzelhetetlen. A kassai bombázás, mint az országot ért közvetlen veszély, végül is jogcímet ad a hadüzenetre, és hazánk belép a háborúba a szovjetek ellen. Decemberben a szovjetek megállítják a Wehrmachtot, így a kisebb szövetségesek felértékelődnek: a kezdetben jelképesnek induló magyar részvétel tárgyiasul. '42-ben a teljes haderőt kérő németek kilenc dandárt és egy páncélos dandárt kapnak Magyarország részéről - ennél kevesebbet lehetetlen volt küldenünk. Ezt a mintegy 200 ezer embert vezénylik ki a Donhoz (közülük kb. 70 ezer a harcoló, a többi egyéb feladatokat lát el!), és 200 km védelmét bízzák rájuk, amit lehetetlen végrehajtani. A szovjet támadás megközelítőleg 60 ezer fő elestét, összességében 120 ezres magyar veszteséget eredményez. Németország a magyarokat okolja a vereségért, Magyarország igyekszik kivonni magát a háborúból. Időközben az USA is belépett a háborúba, és hazánk '43-ban megállapodást köt a nyugati hatalmakkal: amennyiben azok elérik az ország határát, a magyarok nem harcolnak ellenük. Erre következik a német megszállás és Magyarország korlátozott szuverenitása, végül pedig még több magyar katona frontra vezénylése. A következő évben már nyilvánvaló, hogy Németország nem nyerhet. Románia kilép, az erre irányuló magyar kísérlet azonban eredménytelen. Horthy nem igazán akar átállni a szovjetekhez, de megpróbálja elérni, hogy azok a német kivonulást követően ne vonuljanak be Magyarországra. Ezt követően más kormány kerül hatalomra, hazánk a végsőkig harcol, hogy aztán a vesztesek oldalán fejezze be a háborút. Egyik régi tanára szavait idézve Szakály Sándor végül leszögezte: „Ezt a háborút is elveszítettük." És hogy mennyire, arra alighanem mindannyian jól emlékszünk még. Kosztolányi Rotarys ajándékok A Szekszárdi Rotary Club évek óta rendszeres támogatást nyújt a faddi gyerekotthonnak. A klub elnöke Hankovszky Zsolt és alelnöke Szabó Zsolt tavaly is meglepte az otthon lakóit, amikor karácsony előtt pingpongasztalokat és kosárlabdákat ajándékoztak az ott lakó gyermeknek. A klub a Rotary bál bevételéből videomagnót vásárolt, amelyet a szekszárdi gyermekvédelmi szakszolgálat számára ajánlottak fel. Nem maradt el a kórház gyermekosztályán a szokásos bábelőadás sem, amelynek megszervezését és finanszírozását szintén a Szekszárdi Rotary Club vállalja magára immár évek óta. A klub alapítvány létrehozásán munkálkodik, amellyel a faddi gyermekotthont kívánják támogatni, de az idei évben jelentős összegekkel akarják támogatni majd a szekszárdi általános iskolák tanulmányi versenyeit is. V'