Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-03-18 / 10. szám

SZEKSZÁRDI 2001. MÁRCIUS 18. USARNAP M ENGEDJÜNK-E A 49-BOL? Szekszárd szabadságharcos tisztjei ÓDON DERŰ 95. Meglepő, sőt megdöbbentő, de 150 év nem volt elegendő arra, hogy megyeszékhelyünk számba vegye és lakóinak közkinccsé tegye dicső nemzetőrei és honvédéi névsorát. Itt most, könyvtári kutatás nyomán, Bona Gábor és Vendel István adatait saját kutatással kiegészítve, néhány általuk sem ismert összefüggést meglátva az egykori tisztek névsorát szeretnénk bemutatni. Aichelburg Ferenc százados, honfiúsított magyar gróf itt élt, 1849-ben nagyszebeni kórházparancsnok-százados. Angyal Dániel Dávid itt született, főhadnagyként hősi halált Jwlt. Testvére, Angyal Gábor itt született 1825 l^-ül, hadnagy volt, 1885-ben takarékpénztári könyvelőként itt halt meg. Babos Ignác százados Szekszárdon halt meg 1868. aug. 16-án. Bach József százados itt született 1822-ben és halt meg 1864-ben. Bognár Gusztáv főhadnagy, négy gyermek atyjaként itt élt és állt be honvédnek. Boncz István főhadnagy, akit büntetésből 1849-ben besoroztak, itt élt 1867 táján. Borovszky Ernő százados itt született 1821-ben. Dévényi János, valódi nevén Danczinger Iván cisztercita szerzetes, százados, Klapka vitézségéért kitüntette, Komárom feladása után Baranyában írnok, a Bach-korszakban Szekszárd első polgármestere. Dicenty Pál káplánként állt be Szekszárdon, ahol 1824-ben született, hadnagy lett, büntetésből besorozták, utóbb hazajőve orvos lett, 1897-ben halt meg. Ferdinánd József 1802-ben itt született, nemzetőr őrnagy. Grabarics János hadnagy 1827-ben itt született, büntetésből besorozták, haza«

, megyei írnok lett. Guzmics Zsigmond nagy levéltárosként élt itt és halt meg 1894-ben. Halász József Perczel Mór számvevő őrnagya és emigráns társa itt született 1805-ben és halt meg 1882-ben megyei számvevőként. Horácsek Endre (András) hadnagy élete alkonyán itt élt. Kelemen József Babits nagyatyja, főhadnagy, a komáromi várőrséggel tette le a fegyvert, akárcsak Garay Antal hadnagy, városunk szülötte, mindketten Szekszárdon alusszák örök álmukat, Garay megírta emlékiratait is. Kerkápoly Antal hadnagy nálunk halt meg, Kardos János százados itt született 1822-ben. Kiss Mihály százados, aki büntetésből besorozva is főhadnagy lett, majd csendbiztos, Bona szerint itt halt meg 1895-ben, akárcsak 1877-ben Konkoly-Thege Ignác százados. Lestyán Antal hadnagy itt született 1820ban, büntetésből besorozták, majd rokkantként szerelt le. Lippich István századost előbb halálra, utóbb 12 évi várfogságra ítélték, amiből hetet kitöltött, Szekszárdon élt és halt meg 1881-ben. Liszkay István hadnagy itt született 1817-ben. Machay Antal főhadnagy nálunk halt meg a honvédegylet jegyzőjeként 1869-ben. Mandl Mihály őrnagy Szekszárdon született 1813-ban. Morvay Károly hadMailMIIIIII/ltlMBilWaWMMWMMWWMWVniB*-'' bíró főhadnagy nálunk tért örök nyugovóra 1874-ben. Mutschenbacher Antal itt született 1827-ben, hadnagy lett, büntetésből vértes ezredbe sorozták, Galíciában halt meg 1855ben, ugyanekkor szerelik le rokkantként városunk szülöttét, a 46 éves Németh Antal főhadnagyot. Szekszárdon született 1817-ben Németh Benő százados, akárcsak Part József szekerész hadnagy, aki itt is halt meg. Helyi nyomdánk alapítója volt Perger Sándor főhadnagy. A megyeszékhelyen született 1818ban Pózner Lajos százados, aki pénzért váltotta ki magát két év büntetőszolgálat után. Szekszárdon látta meg a napvilágot 1821-ben Purger János tüzér hadnagy, komáromi hadfi, akárcsak Rausz Béla hadnagy, aki nálunk halt meg 1892-ben. Ugyanezt mondhatjuk el dr. Sass István honvéd főtörzsorvosról, aki 1891-ben hunyt el Szekszárdon. Schneiderbauer Ferenc hadnagy itt született 1827-ben és halt meg 1865-ben, akárcsak Schöner Imre, a helyi dalárda alapító tagja 1827-ben, illetve 1882-ben. Schubert János főhadnagy itt élt, innét állt be honvédnek. Schwarczer Ferenc százados itt született 1819-ben, könyvkötő volt. Schwartzkopf (1881-től Hollós) Alajos főhadnagy 1826-ban itt született, büntetésből két évet szolgált, honvédegyletünk utolsó elnökeként halt meg Szekszárdon 1906-ban. Spányi Antal Szenttamásnál rokkan meg főhadnagyként, évtizedekig szekszárdi várnagy, csak meghalni költözött Újpestre 1903-ban. Sperlágh Dániel mérnökkari főhadnagy nálunk élt léte alkonyán. Stann Jakab itt születtett, tüzér főhadnagy lett, 1887-ben helyi bírónk, amikor önkezével vetett véget életének. Steiner Adolf izraelita hadnagy Szekszárdon született és élt, de adatai elvesztek. Szabó László csizmadia Szekszárdon született 1813-ban, hadnagy lett, büntetésből besorozták. Szeredy József itt született főhadnagy, élete végén ismert egyházjogász. Tormay Károly főorvos, városházunk tervezője, megyei főorvosunk innét ment el a honvédség egészségügyének vezetőjéül, ahol főtisztként szolgált. Ujfalussy Imre nemcsak a névsorban, a valóságban is az utolsó honvédszázados volt Szekszárdon, amikor 1911-ben elhunyt, s már csak három honvédtársa maradt. Talán meglepő, de ha összeszámláljuk, éppen 49 tisztünk - lehetne. Ezt kell mondanunk, hiszen kettejüket kivéve nem emlékeznek meg róluk, s míg más dicső és kevésbé dicső neveknek márvány vagy bronz jut, nekik - s a még nem említett több száz tiszthelyettesnek, tisztesnek, közhonvédnek és nemzetőrnek - jó, ha a sajtó szakadozó újságlapja marad. Azt hiszem, amíg ez így lesz, senki sem vallhatja magát egyenes gerinccel 1848-1849 méltó örökösének. Vagy engedA sors mosolya (1849) Ha ismernénk 1848-1849 igaz történetét, talán jutna hely ebben derűs, emberi pillanatoknak is. Szakcs forradalmi honatyája, a kiegyezés után másodalispán, majd törvényszéki elnök meszlenyi Simon Rudolfról, Szekszárd egykori jeles lakójáról is fenntartott ilyet Székely Ferenc a Szekszárd Vidékében. „A szabadságharc alatt Kossuth kormánytanácsosa volt... Egy alkalommal, midőn több előkelő Szatmár megyei képviselővel portyázáson voltak az oroszoktól elvett lovakon, a közeli orosz hadsereg trombitálására a hanghoz szokott lovak megvadultak és megfékezhetetlenül vitték Simon Rudolfot is az orosz előőrsökhöz, úgyhogy nem sokára egy orosz tiszttel találta magát szembe, kivel viadalra kelt. Simon Rudolf az orosz tisztet nagy küzdelem után leterítette, de a viadalban jobb kezének gyűrűs ujján ő is erős sérülést szenvedett, úgyhogy egész életén át nyomát viselte a vakmerő küzdelemnek. (...) A közelben elfogott osztrák tiszteket Debrecenbe internálták, kiket a humánus érzelmű magyar követek szívesen láttak körükben. Egy alkalommal Ruzicska nevű főhadnagy nagyon levert, elkeseredett hangulatban, szótlanul búsult közöttük; a követek nógatására kitárta baját: 50 forintra lett volna égető szüksége, felajánlotta ötször értékesebb aranyóráját, ha segítenek rajta! Simon Rudolf rögtön átadta neki a kívánt összeget azzal, hogyha valaha az életben alkalma lesz, visszaadhatja neki; de az órát nem fogadta el. A szabadságharc leveretése után Simon Rudolfnak is bujdosnia kellett; kezdetben mészáros legénynek adta ki magát s Erdélyben rejtőzött; később hazavetődött Tolna megyébe", majd elindult, hogy föladja magát. Haynau előszobájában „hozzá rohan egy őrnagy, hogy az isten szerelméért, mit akar?" ő volt az a Ruzicska, akit Simon még Debrecenben kisegített, „egyúttal kérte, hogy most ne jelentkezzék, mert biztos halálnak néz eléje", inkább „fel fogja keresni őket, s addig ne jelentkezzenek". így is történt: „egy napon megjelent köztük Ruzicska s örömtelt arccal jelentette nekik, hogy most már jelentkezhetnek". Meg is úszták. Lanius Excubltor