Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-03-11 / 8. szám
2001. MÁRCIUS 11. Az érdeklődő szekszárdi közönség fetfruár 19-én este hat órai kezdettel hallgathatta meg Franka Tibor újságíró, főszerkesztő talán kissé nyers, ám meglehetősen őszinte és lényegre törő véleményét a jelenlegi kormány és a sajtó viszonyáról. „Magyarnak lenni nem állapot, hanem küldetés." Az átlagember mindig tudta ezt, eddig mégis jórészt csendben maradt, hagyta az eseményeket a maguk medrében folyni. Szerencsére manapság elkezdte már hallatni a hangját, rádöbbenve, hogy felelősséggel is jár ez a küldetés. Országunk jószerével ebek harmincadjára jutott, mind több és több az idegen tőke, tulajdon és befolyás. „Ott tart a magyar nemzet, hogyha a sírját ki kell ásni, lehet, hogy a temető sem lesz már magyar földön." „Elmúlt 40 év, és a mi fajtánk nem rúghatott labdába." Az eltelt négy évtized példaképek nélküli időszak volt, hát készítettek ideálokat, akik később lehullottak, helyükre pedig nem került ^nki. Azok, akik az igazságot akarták hangozAi, nem kerülhettek közel a tűzhöz, nem juthattak szóhoz. Amiképpen nem juthatnak azóta sem. De ma vajon hol vannak a mintaképek? Ha a nép azt látja, hogy „fent" csalnak, lopnak, hazudnak, mit véljen, mit várnak el tőle? A kormány így nem lehet példakép, és ebben a kormány igenis hibás! Most már vannak helyi kezdeményezések, igyekezet a változtatásra. „Kicsi ez a hely, még nagyobb kell, végül a parlamentbe kell jutnunk!" „Üldözöttek vagyunk a saját hazánkban." Az üldöztetés, meg nem tűrés oka pedig az őszinteség, a vélemény elmondása. Ebben a demokráciában, ahol ugye sajtó- és szólásszabadság van, egyebek között. Ennek ellenére egy jobboldali kormány jobboldali médiájának vezetője felfüggeszti, kirúgja azt, aki Csurka István felkérésére elvállal egy képviselői posztot, úgy, hogy nem is tagja a „nemkívánatos" pártnak. Demokrácia van Magyarországon, de miféle? Rend nélkül nincsen jogegyenlőség, ha az őszinteség bűn, ha a vélemény kimondhatatlan, hol a szabadság? Miért nem lehet elmondani nyíltan a véleményünket a hatalmon levőknek? Antaliról, Hornról talán azért mondhatjuk el a meggyőződésünket, mert ők most nincsenek pozícióban? Hová vezet ez? „Ha beledugjuk a fejünket a homokba, attól a seggünk még kilátszik!" „Állítólag jobboldali kormány van..." Valóban jobboldali; még szerencse, hogy az. De akkor hogyan történhet meg az, hogy a média élén az elmúlt rendszer besúgói állnak? Talán a kormány jobban fél a saját fajtájától, mint a baloldaliaktól? Miközben a legfontosabb ügyekben a határokon kívül fogják a gyeplőt, külföldről irányítanak bennünket. Egyébként is: miért igyekszünk annyira a nyugat nyomába érni? Miért rohanunk az EU-ba, olyan helyre, ahonnan jót nem várhatunk, ahol csak megdolgoztatnak bennünket, hogy később talán vessenek némi koncot, mint a raboknak? Ahol jogunk semmi, kötelességünk annál több? És hová lett közben az átlagember? Vegyük észre: ma az átlagpolgár (kinek kora kb. 50 év) gondolkodása egyszerűen elmegy a kormány gondolkodása mellett, anélkül, hogy igazán találkozna vele. A nemzet többsége el kell, hogy gondolkozzon a 2002-es választásokról. „Jobboldali kormányra szükség van, mint egy falat kenyérre - csak másképp kéne csinálni." „Hogy akarunk így felelősséggel nemzetről beszélni?" Hiszen a FIDESZ kart karba öltve sétál az utcán az MSZP-vel és az FKGP-vel, miközben a MIÉP-pel csupán a falak mögött kíván ilyen vagy olyan érdekből lefeküdni! Kétszínű nemzetben beszennyeződik a sajtó, a tömegkommunikáció, végül maga az információ is. Mindez pedig azért vált lehetségessé, mert a jobboldali kormány fél a baloldali sajtótól. A mai magyar sajtó 90%-a kommunista, ennek 40%-a pedig nem is magyar! Napjainkban Magyarországon sötétség van. A média pedig fenntartja ezt a sötétséget, a kormány ugyanakkor nem mer a sajtóhoz nyúlni. Lehetséges, hogy valóban annyira tehetetlenek vagyunk, mint azt a média sugallja nekünk? Lehetséges így nemzetet építeni? Egy olyan nemzetnek, amely egyedülálló, mert önmagával határos? Itt volna már az ideje, hát „miért nem kapjuk vissza végre a tartásunkat, a büszkeségünket?" Franka Tibor fent olvasható véleményével lehet nem egyetérteni, lehet megkérdőjelezni a következtetéseit, lehet szókimondását helyteleníteni vagy túlzónak tartani - egyet azonban nem lehet: figyelmen kívül hagyni, teret nem engedni neki. Mert valóban van miről gondolkoznunk, és lesz miről döntenünk, ha eljön az ideje. Ez nem az egyetlen nézőpont. A nézőpontok egyike. Kosztolányi SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Sajtó fogta kormány? Falatnyi kenyér: jobboldali vezetés 2001. február 26-án került sor a Bocskai István Szabadegyetem második előadására, melyet dr. Csath Magdolna közgazdász-professzor tartott, Globalizáció: lehetséges előnyök? - valós hátrányok! címmel. A főiskolai kar „E" épületének díszterme ezúttal is a zsúfolásig megtelt az alkalomra. Országunkban, kezdte előadását a professzoriszony, már egy évtizede jelentős változások zajlanak. Ezek oda vezettek, hogy nemzetünk a XXI. században meglehetősen keveset fordít olyan fontos területekre, mint például az egészségügy, az oktatás és a kutatás. 2000-ben az oktatásra juttatott összeg megegyezett az 1994-es értékkel, kutatásra pedig csupán az ország éves összes jövedelmének 0,68%-át fordítjuk. Az imént említett mutató, a GDP (összes hazai jövedelem) ugyan növekszik, ez mégsem mérvadó, ebben ugyanis a külföldiek által hazánkban termelt haszon is jelen van. Márpedig a külföldi tőke egyik jellemzője, hogy nyereségét nem fekteti be Magyarországon. Lévén egyetlen célja a haszon, csakis erre fordít figyelmet, a munkaerő: az ember számára nem fontos. A hazai cégekről ez érthető módon nem mondható el. Márpedig az ország vagyonának több mint 80%-a külföldi kézben van. A lakosság egyre inkább széjjelszakad. Ez szintén a globalizáció egyik jellemzője. Újabb szemléltetés: a leggazdagabb 20%, illetve a legszegényebb 20% által az adott országban termelt jövedelem az összes jövedelem arányában Finnországban 35% - 10%; az USA-ban 46% 5,2%; hazánkban pedig 40% - 8,8%. Hazánkban ,- amely külföldi felmérés szerint a régió „legglobalizáltabb" országa, hiszen itt a legnagyobb az idegen tőke szabadsága - mind fontosabb Globalizáció „Több a hátrány, mint az előny" vélekedik a közgazdász szerepet kapnak a globális cégek; vagyis azok, melyeknek egy fejlett országbeli központjuk van, és szétszórt egységeik csak részfeladatokat végeznek, azaz nincs önálló kutató- és fejlesztőrészlegük stb. Hogy nálunk a bérek alacsonyabbak, mint ugyanazon cég külföldi leányvállalatainál, azt a célt szolgálja, hogy az ottani dolgozók „eltartását" részben az itteniek végezzék. A következő példa: a Ford cég egymaga nagyobb jövedelmet termel, mint Magyarország egészében véve. A globalizáció azonban nem természetes folyamat, hanem formálják - figyelmeztetett dr. Csath Magdolna. A globális cégeket és a fejlett országokat e tevékenységükben támogatják különféle alapítványok csakúgy, mint például a Világbank és a média, vélekedett a professzoraszszony. Ez a folyamat egyetlen területre nem terjed még ki, bár próbálják erre is vonatkoztatni ez a terület pedig nem más, mint a mezőgazdaság. Fontos kérdés, hogy jó, előnyös-e a globalizáció. Munkahelyet teremt ugyan, de csak ún. zsákutca-munkahelyeket, vagyis az adott munkavállaló munkaviszonyának megszűntével képtelen elhelyezkedni, minthogy nem ért semmi egyébhez, csak ahhoz, amire betanították. A gazdaságot sem pezsdíti, mivel a globális cégeknek és a kisebb hazai vállalkozásoknak, vállalatoknak nem teremt egyenlő feltételeket az ország vezetése, hanem a beáramló tőkét támogatja. Szétzilálja a helyi gazdaságot, kihasználatlanul hagyja a tudást, a hazai termelést külföldi piactól teszi függővé, a hazai béreket pedig egyenesen alacsonyan tartja, ami megakadályozza az életszínvonal emelkedését. A közgazdász válasza a fenti kérdésre tehát egyértelmű nem. Kikerülhetetlen a következtetés, állítja dr. Csath Magdolna, hogy tenni kell a globalizáció ellen, mégpedig a következők szerint. A GDP helyett végre az életminőséggel kellene foglalkozni. Értékrendünk nagyobb hangsúlyt kellene, hogy fektessen az oktatásra, az egészségügyre és a kutatásra. Globalizáció helyett inkább lokalizációt kellene végrehajtanunk. A jogrendszernek egyenlő erővel lenne ildomos lesújtania minden bűnre, akár sok, akár kevés pénzzel van is összefüggésben. Az adótörvényeket úgy volna szükséges módosítani, hogy valóban támogassák a családokat; pl. a családi adózás bevezetésével. Az Európai Unió ugyanis nem értékközösség, hanem érdekközösség, és benne országunknak jelenleg messze több a kötelezettsége, mint a joga. Ne feledjük hát, szólított fel végül a professzorasszony, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak! Látnunk kell a problémát, és ha látjuk, tennünk kell ellene, akkor is, ha most még csupán keveset tudunk tenni. Kosztolányi