Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-12-09 / 42. szám

SZEKSZÁRDI 2001. DECEMBER 9. VASÁRNAP A TÉNYEK: Babits Mihály Jónás könyve a huszadik századi irodalom csúcsa. A költő gyönyörű kézírásával írt szöveget a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. Gyulai Líviusz a mai magyar grafika meghatározó egyénisége, munkái az európai kul­túra átiratai. A váci nyomda Kelet-Európa talán egyetlen olyan műhelye, ahol még lehet litográfiát készíteni. A váci nyomda egyik alapítója, Dömény Csaba jó barátja Gyulai Líviusznak, s mindkettőjük elkötelezett „Babits-rajongó". A csil­lagok ilyen szerencsés konstellációja kellett ahhoz, hogy megszülessen a kará­csonyi könyvvásár egyik legszebb könyve, egy olyan könyv, amilyen fél évszá­zada nem jelent meg Magyarországon. Az irodalombarát közönség abban a sze­rencsében részesült az elmúlt hét szerdáján, hogy a megyei könyvtár olvasóter­mében találkozhatott a kötet létrehozóival. Az est házigazdája Antall István, a Kossuth Rádió irodalmi szerkesztője volt. Orbán György előadóművész ol­vasott föl részletet a Jónás könyvé­ből, Elekes Eduárdné, a könyvtár igazgatója mondott néhány kö­szöntő gondolatot, majd Antall Ist­ván a régi barátság okán is nagy szeretettel, meleg hangon mutatta be Gyulai Líviuszt, akiről így tud­tuk meg, hogy a pezsgő kulturális életű Sopronban indult pályafutá­• Ágoston Ernő színvonalas sza­iskolája után a budapesti kép­zőművészeti gimnázium és a főis­kola következett, Ék Sándor és a néhány évvel korábban végzett Kondor Béla értő és segítő támoga­tásával. A könyvtárakban mindig otthonos volt, jól tudta, milyen fon­tos egy-egy könyv kézbevételekor a címlap, a kötet illusztrációs anya­ga. Először Nagy László, az Élet és Irodalom akkori szerkesztője bízta meg illusztrációs feladatokkal, majd a Magvető Kiadó, azután a Szépirodalmi, az Európa és a Móra Kiadó adott egyre több izgalmas, szép munkát. A Jónás-illusztrációk születésé­ről maga a művész mesélt. Koráb­ban a Jónás-témát saját „olvasat­ban", animációs filmként is feldol­gozta, amellyel előzsűrizés nélkül meghívták a cannes-i filmfesztivál­Szöveg és kép varázsa Könyvészeti kuriózum a megyei könyvtárban ra. (Akkor már tíz éve nem volt ma­gyar versenyfilm Cannes-ban!) Gyulai Líviusz Jónása nem szenve­dő alany, nagyon is aktív, beköltö­zik a halba, s addig alakítgatja, míg sikerül módszeresen tönkretennie, s ezután egy még nagyobb hal felé kacsintgat. Babits Jónásában is az ironikust, a humorost, a groteszk lehetőségeket igyekezett megra­gadni. Régóta „dédelgette" magá­ban, ezért is sikerülhetett ezen a rövid tavaszon így elkészíteni eze­ket a lapokat. A művész szavai után Kelevéz Ágnes, a tudós irodalomtörténész szólt a kéziratok helyéről, fontossá­gáról Babits életművén belül. A fia­tal Babits igen nagy gonddal for­málta meg kéziratait, kézírással mintegy „eljátszotta" a nyomtatott formát. Három ilyen kézírásos könyvet őriztek otthon, feleségé­vel. Amikor országosan elismertté vált, kéziratait elnagyolta, a háború és a Tanácsköztársaság idején pa­pír fecnikre írt. A harmincas évek­től megint egyre több szép írással leírt vers, szöveg maradt fenn a kézírásos hagyatékban. Amikor szembesült betegségével, elkezdett egy iskolai füzetben szépen írni, ebben kezdte a Jónást is, még a műtét előtt, feleségének ajánlva. A műtét után - a cethal gyomrából visszatérve - döntött úgy, hogy nemcsak gépiratban adja le, és ak­kor már nemcsak Török Sophie­nak írta. A saját kezű írásnak szin­te grafikaszerű kidolgozása a szö­veg jelentésével egyenrangú társsá avatja az írás képét. Az irodalom­történész azt a feltevést is megkoc­káztatja, hogy a költő e számára különösen fontos verset nemcsak nyomtatásban akarta az utókorra hagyni, hanem a személyesség kü­lönös jelenlétével, saját keze írásá­val is. „Ha vannak kéziratok, me­lyek fakszimile kiadásra termettek, akkor azok közé bizonyosan oda­tartozik a Jónás könyve is" - írja Kelevéz Ágnes a kötet utószavá­ban. Dömény Csaba, a kötet megál­modója és tervezője elmondta, Gyulai Líviusz képi világa annyira felidézte benne a Jónást, hogy úgy érezte, együtt kell megteremteniük ezt a könyvet. Örömmel tölti el és büszke arra, hogy a váci nyomda Gyulai Líviusz technikailag képes volt visszaadni a művész finoman cizellált alkotá­sait. A könyvgyűjtők számára is jó hírrel szolgált: a kéziratos Jónás könyve Gyulai Líviusz eredeti litog­ráfiáival 175 számozott példány­ban is elkészül, a művész ezeknek minden egyes illusztrációs lapját dedikálja. A Jónás könyve egy öreg, na­gyon bölcs költő összegzése a világ­ról, annak morális állapotáról. Ma is, és örökérvényűén aktuális. Örü­lünk annak, hogy Babits, Illyés, Mészöly, Baka városában került sor e könyvészeti unikum bemutatá­sára. S talán nemcsak nekünk, könyvtárosoknak fáj, hogy a me­gyei könyvtár külsőségeiben már rég nem tud méltó keretet adni az effajta irodalmi csemegéknek. Udud Teréz Fotó: Nagy Ágnes Gondolatok Kovács Tibor festőművész tanár kiállításához de, hogy barátságosabbá tegyem a szavaimat, így mondom: egyediek, másokkal nem összetéveszthetők. A gyerekek - még romlatlan, játék­ra, fantáziára nyitottabb - szemé­ben bizonyára természetesek, ma­gyarázatok nélkül is azonnal élvez­hetők. A festő geometrikus formáival látszólag elszakad a valóságtól, hogy a bensőjében alakuló valósá­got jobban ki tudja fejezni; lehánt­ja a testről mindazt, ami azt egyedi­vé teszi, hogy az általánosat, a kö­zösét jobban kihangsúlyozza; ké­nyes egyensúlyt teremt az emberi test részei között, hogy a lét sok­sok bizonytalanságát, törékenysé­gét képszerűvé tegye. Kovács tanár úr az éppen mozdulni készülő vagy a mozgást imént befejező test harmóniáját mutatja meg. Ennyi­ben még a fénykép pillanatot rögzí­tő szerepével is rokonítható az ecsetje, de csak ennyiben, mert a fényképszerű naturalizmust mesz­sze elkerüli. Ha valaki hiányolja e képeken a teljesség ábrázolását, azoknak idé­zem Eszterházy Péter a töredék nem attól az, mert hiányzik belőle valami" - a felesleges elemektől megfosztott kép sem - „hanem at­tól, ami benne van". A lényeg ott van e képekben, a művész saját ér­tékei szerint. Nem kérdezem meg Kovács Ti­bortól, hogy tanárnak vagy mű­vésznek tartja-e magát a szíve mé­lyén, azt sem, hogy vannak-e életé­nek olyan pillanatai, amikor elvá­lasztja létének ezt a két megjelené­sét, mert azt sejtem: örül annak, hogy, olyan két hivatással vérte-ál­Ábrándozó dotta meg a sors, amelyek abban feltétlenül rokoníthatók, hogy a már meglévőből alkotnak újat, mást, mint amilyen az eddig volt. Mert ahogy a farostlemeznek ép­pen recésebb, mondhatnám kevés­bé megmunkált oldalára, mozaik­ként festékfoltokat rak fel, hogy az­tán a mi szemünkben eltűnjön a fa­rostlemez, meg a festék is és helyé­re egy új minőség, egy mozdulat megállított pillanata kerüljön; ugyanúgy a kiállítást megtekintők megtanulnak valamit abból, ho­gyan lehet másnak: szelídebbnek, színesebbnek látni a világot, mint amilyennek tegnap látták, s talán azt is: hogyan láttatható néhány ecsetvonással szebbnek a világ, ho­gyan lehet a kaotikusnak tűnő tar­kaságból kihámozni a lényeget, és vele hogy lehet - ahogy ő vallja egy helyen: a világot „a valódinál jobb­nak látni" - és mondom én, biztos ő is így gondolja: hogyan lehet a vi­lágot jobbá tenni. Kívánom a művésznek: mester­ségbeli tudásának és sajátos lé­nyeglátásának ötvözetével tegye mind teljesebbé - önmagának és másoknak is örömet okozó - művé­szetét. A kiállítás december 21-ig tekint­hető meg a Dienes Valéria Általá­nos Iskola folyosógalériáján. Póla Károly 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom