Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-11-18 / 39. szám
, SZEKSZAHDI 2001. NOVEMBER 18. fA^ARMAI® A magyar út Szentmihályi Szabó Péter: A haza és haladás eszméjére van szükség A Bocskai István Szabadegyetem januári előadását betegség miatt lemondó Szentmihályi Szabó Pétert látta vendégül október 29-én dr. Tóth Csaba házigazda a főiskola E épületének dísztermében. A nagy számú érdeklődő részvételével lezajlott rendezvény kezdetén dr. Tóth hangsúlyozta: céljuk a tiszta információk továbbadása a jelenlegi helyzetben, mikor másfajta fegyverekkel vívott szabadságharc zajlik: azaz médiaháború. Szentmihályi Szabó Péter A harmadik út - a magyar út című előadása bevezetéseként (a Népszabadság példáját hozva) leszö• :zte: ma Magyarországon a méák a MIÉP ellen lépnek fel, eltorzítva a nyilvánvaló tényeket. A mostani világ egyik legjelentősebb nehézségének az előadó azt tartja, hogy benne kell élnünk. Az általa írt kiskátéból idézve kiemelte, hogy hazánk hosszú évekig sínylődött „idegen hatalmak és eszmék szorításában: két pogány között", és élnünk jó volna végre „olyan országban, melyben mindenki tisztes munkával érvényesül, de nem egymás rovására". A mostani helyzet, vélekedett, bonyolultabb, mint a két pogány közötti volt. A jelenlegi monolitikus állapot oda vezetett, hogy Közép- és Kelet-Európában légüres tér alakult ki, és Magyarország senkinek sem kell. Ez önmagában nem is lenne gond, csakhogy számunkra, így az előadó; a hosszú huzavona után egy csapásra megvalósult NATO-tagság bebizonyította: ha a Nyugatnak szüksége van ránk, bármi lehetséges, addig azonban nem. Az EU-csatlakozással hasonló a helyzet: már az Antall-kormány idején két-három évben jelölték meg taggá válásunk határidejét, és lám, ugyanott tartunk most is - mindaddig, amíg az EU számára hasznossá nem válik, hogy Magyarország is az unióba tartozzék. A magyarság elvesztése, mutatott rá Szentmihályi Szabó Péter, 1867-ben kezdődött, és gyakorlatilag azóta is szellemi és fizikai értelemben vett irtása zajlik. Megkezdődött a népi-urbánus ellentét, az idegen tőkéjű kapitalizmus benyomulása, a gazdasági fellendülés pedig nem hozott életminimum-javulást. Csupán a nyelvünk maradt meg, bár az is egyre romló állapotban. A haza vagy haladás eszméjét létrehozva lehetőség nyílt valamelyik feláldozására, többnyire a valamiféle álszent hazafiasság oltárán. Legyen végre együtt haza és haladás! Ezért szükséges a harmadik, a magyar út követése: nincs más lehetőség. Látszatországban élünk, mondta az előadó, amelyben úgy tűnik ugyan, hogy minden működik, valójában mégis az egész csak névleges. A magyarság kincsei az ivóvíz, a környezet és a termőföld - és mind veszélyben van. Magyarország, húzta alá Szentmihályi Szabó Péter, akkor is meg tudná termelni alapvető szükségleteit, ha kétszer vagy háromszor ennyien élnénk hazánkban. Márpedig ezt kevés EU-tagország mondhatja el magáról! Újabban, utalt rá az előadó, divat arról beszélni, hogy mikor ér(het)jük utol az unió átlagát. Kérdés azonban, hogy jó volna-e ez nekünk. Országunk tőkeereje pici, bármelyik napon arra ébredhetünk, helyezte előtérbe, hogy egy akár csak középfajsúlyú cég szőröstül-bőröstül megvette az országot. Ha ugyan eddig nem történt meg. Ezért, 1 vonta le a következtetést a szónok, a harmadik utat kell követnünk: társadalmi szolidaritáson alapuló szociális piacgazdaság kellene a nemzetnek. Nem szabad hinni olyan világban, világított rá az előadó, amelyben a pénz az úr, és az állam mindenható. Magyarországon az elmúlt száz évben nem volt olyan jó a helyzet, mint ma: hiszen ellenségeink nem tudnak idejönni, hogy fegyverekkel tiporják le a magyar gondolatot és eszmeiséget. Most a nemzet tehát képes lenne arra, hogy saját sorsának irányítását kézbe vegye. A jelen rendszer és állapot azonban, hangsúlyozta Szentmihályi Szabó Péter, nem alkalmas erre. A pártok mindenkori ígéretei, az adócsökkentés, a közbiztonság és a társadalombiztosítási rendszer javítása minden alapot nélkülöző szavak. Szintén fontos kérdés, hogy nem négy évre kellene tervezni, hogy aztán újabb ciklusra vonatkozó szándékokkal álljunk elő. A nép folyamatosan jelen van, elvárásai és igényei vannak. A népet nem lehet leváltani! A Németh László által megálmodott minőség forradalmára lenne szükség, zárta mondandóját az előadó. Olyan világra, amelyben nem lesz bizonytalanság a munkahelyekkel, az egészségüggyel kapcsolatban. Olyan világra, amelyben nem kell féltenünk a magunk és gyermekeink, unokáink jövőjét. Olyan világra, amelyben „a lélek ráérne végre önmagával foglalkozni"... Mai és holnapi mesterszakácsok A különféle csiribí-csiribá eszközök - csigatál, halkés, homárvilla - használatának titkaiba, és más éttermi kunsztok rejtelmeibe avatta be a mester cím Tolna megyei várományosait - felszolgálókat és üzletvezetőket - Varga Gábor, a fővárosi Százéves étterem igazgatója. A párhuzamos „osztályba" a szakácsok járnak. Olyan előadók társaságában tart kurzust számukra Szekszárdon Varga Gábor, mint a tévéből is jól ismert olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács és mestercukrász Benke László, Gál Helga somelie (borajánló) és Varga Károly zöldségszobrász. A koordináló tevékenységet a helyi mesterszakács, Kovács János, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség régióvezetője végzi. Pedagógiai ismeretekből már vizsgáztak a jelentkezők, vállalkozói ismeretekből december közepén kerül sor a számonkérésre, aztán jön a gyakorlati, szakmai megmérettetés. A felkészítő előadások nyitottak; a kereskedelmi és iparkamara Arany János utcai központjában zajlanak. November 19-én 14 órakor Benke László várja a mesterjelölteket és más érdeklődőket, hogy megossza velük hidegkonyhás ismereteit. - WyGEmcam mobile w o r I d A Gericom Co. Kft. állást kínál: Elvárásaink: -magas színtű számítógépes ismeretek - hálózati ismeretek - kreatív, önálló munkavégzés • jó kommunikációs készség - megbízhatóság Előnyök: - angol nyelvtudás • Jogosítvány Jelentkezéshez szükséges: Kézzel írott fényképes önéletrajz, iskolai bizonyítványok fénymásolata, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés írásban 2001. November 30-ig/ ' Gericom Co. Kft. 7100 Szekszárd, Fagyöngy u. 61. www.gericom.net