Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-06-17 / 22. szám

2001. JUNIUS 17. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP A MAGYAR ZENE: KULTÚRÁNK RÉSZE Büszkék lehetünk nemzetünk muzsikájára A Bocskai István Szabadegyetem május végi előadásán Medveczky Adám karmester A nemzeti zene hazánk és a világ zenetörténetében címmel a magyar zene nagyjairól, jellegzetességeiről és érdekességeiről beszélt - viszonylag kevés érdeklődőnek. Igazi, meleg nyári nap volt az a hétfő, bár májusi. A téma a kultúra iránt érdeklődőknek valószínűleg többet jelent, mint az Illyés Gyula Főiskolai Kar nagytermében megjelentek számából sejthető volna. Mégis, nyilván a körülmények hatására, mondhatni cse^^kély volt az esemény látogatottsággá. Medveczky, láthatólag nem zavartatva mindettől, egy zongora kíséretében és segítségével számos, elsősorban hozzáértőknek számottevő értékre és különlegességre hívta fel a megjelentek figyelmét. A nemzetnek, mutatott rá a karmester, egyik legszembetűnőbb képviselője az anyanyelv. A zene esetében azonban, mondta, ugyanilyen jellemzőket fedezhetünk fel. így elsősorban azt a pentatóniát (öt hang), amely egyértelműen a magyar muzsika karaktere. Noha keleten is fellelhető hasonló hangzat, nemzetünk zenéjének sajátja ez, mely végigkíséri azt egész története folyamán. Szinte minden jelentős szinten megfigyelhető, bár meglehetősen sokáig szunnyadni volt kénytelen, míg a XX. században Bartók és Kodály újra elő nem ásta. A zene az énekből, ez pedig a beszédből alakult ki, így kultúránk és a muzsika összefüggésében nem meglepő, hogy történelmünket áttekintve sok kapcsolódási pontra lehetünk figyelmesek. A kereszténység felvételének idejét tekintve a székely siratóénekek őseit a gregorián vallásos énekek között találjuk; az egymás melletti hangok, a beszédhez igazodó dallamvilág is ennek a jele. A török hódoltságra jellemző históriás énekek szintén gregorián hatást mutatnak. A késő középkori virágénekek, melyek átmenetet képeznek a népzene és a műdal között, kedveltebbek voltak, mint a históriás énekek, lévén közelebb a társadalmi ízléshez. A törökök után következett a kuruc költészet virágkora - ekkor teremtették meg azt a talpalávalót, amely először tette zeneileg ismertté a magyar népet. Ebben az időszakban ez nem utolsó sorban a cigányprímásoknak volt köszönhető, akik előadó-művészetükkel elvitték muzsikánk hírét a világba. A XIX. század erősödő igényt hozott a magyar nyelvű színházra és operára. Az első magyar nyelvű opera, mint azt Medveczky elmondta, a Béla futása volt, ám az elsők közül a leghíresebbé Erkel Hunyadi Lászlója vált, persze nem méltatlanul. Erkelnek egyéb elévülhetetlen érdemei is voltak: az első hivatásszerű zenekar megalakítása hazánkban (Budapesti Filharmonikus Társaság), az Opera megépítése, mely (Ybllel közös) hatalmas küzdelem megvívása révén valósulhatott meg. A Bánk bán, mindannyiunk jó ismerőse, az európai operák egyik csúcsa, mutatott rá az előadó, s az, hogy nem vált igazán elismertté nemzetközileg, éppen annak az eredménye, hogy nagyon, teljesen magyar mű. A romantikus magyar zene másik hatalmas alakja Liszt. Aki minden fórumon magyarnak vallotta magát, noha egy szót sem tudott anyanyelvünkön. Ő volt az, aki a '38-as nagy árvíz idején egy évig minden előadását lemondta, fontosabb feladatokat találva tehetségének. Később (napjainkban szomorú aktualitás) sok-sok koncertet adott a károsultak javára. Viszonylag szűk magyar repertoárjából kiemelkednek a magyar rapszódiák, és Liszt hatása óriási XX. századi nemzeti zenénkre - ez a befolyás még a mozgalmi dalokban is megfigyelhető. Természetesen említésre került Bartók és Kodály munkássága is, és Medveczky kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a magyar muzsikát gyakran csak e négy névvel (Erkel, Liszt, Bartók, Kodály) azonosítják, és csakugyan ők voltak a legnagyobbak, korántsem szabad megfeledkeznünk másokról sem. Utalt a zeneszerzők közül Mosonyira, a hangszeres zene művészére, Popperre, és a zeneszerzőként is jónak nevezhető Mihalovicsra. Említettem, hogy viszonylag csekély volt az érdeklődés. Mindazonáltal úgy érzem, hogy aki a magyar kultúrát és nemzetünk történelmét valamelyest is szívügyének érzi, egyáltalán nem hagyhatja figyelmen kívül zenénk csodáit: szép számmal találhat, ha kissé körüljárja a témát. Állítom: van mivel büszkélkednünk. Kosztolányi Péter Radics Miroslav hangversenye A szekszárdi állami zeneiskola új igazgatója Pecze István sok új és jó ötlettel mutatkozott be eddig is. Legfrissebb újítása, hogy a zeneiskolába pályázó új tanárok a kinevezés előtt mutatkozzanak be a pódiumon, mint előadóművész. Olyan mester legyen a munkatársa, aki élményszerűen tudja bemutatni növendékeinek az elvégzendő tananyagot. Egyszóval kiváló tanárok tanítsák a szekszárdi gyerekeket zenére. Az Augusz-házi hangversenyek sorában ezért mutatkozott be június 5-én Radics Miroslav klarinétművész. A bemutatkozás minden várakozást felülmúlt. Elsőnek Weber f-moll klarinétversenyét játszotta. Weber a koraromantika első és sokoldalú mesterének ez a műve 1811-ben keletkeklarinétművész zett. Az előadó magával ragadó tűzzel és ellágyuló érzékeny kedéllyel játszotta a művet. A virtuóz nehézségeket könnyed előkelőséggel és ellenállhatatlan lendülettel mutatta fel. Energikus ritmikája mellett feltűnt a hangszínek iránti fogékonysága, amely talán a mélyebb hangfekvésekben tündökölt leginkább. Henri Tomsai francia zeneszerző klarinétversenyében a 20. század modernebb harmóniáit és gazdag ritmusvilágát hallgattuk nem kis élvezettel. A legnagyobb sikert a Gianpieri által feldolgozott Velencei karnevál variációsorozatával aratta. Fantasztikus virtuozitás, szinte lélegzetelállító boszorkányos technika, játékos könnyedség jellemezte játékát és mutatta be hogy mire képes a hangszere, amit igazán ritkán hallhatunk. A zongorakíséretet ellátó pécsi Ancil Anita kitűnő kvalitásaival méltó partnere volt a szólistának és megérdemelten osztozott az est sikeréből. Nagy öröm, hogy ilyen kiváló képességű művész fogja tanítani a szekszárdi klarinétszakos növendékeket és külön öröm, hogy Szekszárd város zenei élete még gazdagabb lesz egy kiváló klarinétművésszel. Hur »