Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-11-05 / 35. szám

1 SZEKSZÁRDI M§ARNAP 2000. NOVEMBER 5. ERDEKLI? - BEMUTATJUK! A szolgáltatáshoz nem kell protekció Molnár Tibor szobafestő, mázoló és tapétázó a mozgalmas életű, felnőtt korban szakmát váltó Ulrik Ferencről olvasna szívesen e hasábokon. - A víz-, gáz- és fűtésszereléssel, valamint tervezéssel foglalkozó cég­nek ilyenkor ősszel rengeteg a mun­kája. Az emberek halogatják a mun­ka megrendelését? - Általában augusztustól februá­rig van sok munkánk. Azt tapaszta­lom, hogy az emberek azért nem rendelik meg a fűtésszerelést április­ban, májusban, mert addigra kiköl­tekeztek, főképpen a magas fűtési költség okán. Az elmúlt tél kivétel volt, de a korábbi években nem volt ősz és tavasz, hanem a tél után már a nyár következett, vagyis közel fél éven át kellett fűteni. - Milyen érzés más lakásában dol­gozni? - Az attól függ. Ha egy rendben lé­vő lakásba akarnak áttetetni egy ra­diátort, akkor hegeszteni kell, s bi­zony bármennyire vigyázunk, meg­ég a tapéta, ha fúrjuk a falat, kisza­kad belőle egy darab. A legnagyobb elővigyázatosság mellett is okozunk kárt az említett munkák során. - Nem zavarja, hogy idegen laká­sokban jár, kel, esetleg lakáskulcsot kap. - Az idegen lakás egyáltalán nem zavar, idővel meg lehet szokni. Meg­jegyzem, hogy a munka elején nem adnak kulcsot, de később, a beszél­getések során, kialakul a bizalom, s ugyancsak ehhez vezet, ha a mun­kához, átalakításhoz jó ötletekkel szolgálok. Másrészt: azok fogadnak bizalommal, akiknek jó ismerősük ajánlott, hiszen a legjobb reklám a jól végzett munka. - Egy lakás „megmondja, ki a la­kója? - Közel sem egyértelműen. Ha az ember a lakás külleméből, a beren­dezési tárgyakból akar következtetni lakójára - tapasztalatból tudom ­hogy az gyakran félrevisz. Én a be­szélgetésekből, a mondandó mély­ségéből következtetek. - Úgy tudom, hogy korábban autószerelésből élt. - Pontosan Így van. Eredetileg jár­mű-gépész technikus vagyok. 1974­től jó tíz évvel ezelőttig még autókat javítottam. Voltam kisiparos, majd szövetkezeti tagként gebinesként ­átalánydíjas elszámolással műkö­dött a vállalkozás - működtem, köz­ben állami cégnél csak néhány évig dolgoztam. - Ám megszűnt a gebines rend­szer. - Ekkor a korábban szintén a szö­vetkezetben dolgozó négy fűtéssze­relővel alakítottunk egy kft.-t, két „ágazattal": ők a fűtést szerelték, én pedig változatlanul autókat javítot­tam. Később a munkatársaim meg­pályáztak egy vízműépítést, s föl­ajánlották, hogy szálljak be én is anyagilag és munkával egyaránt. Úgy alakult a dolog, hogy végül én magam építettem Óbányán egy víz­művet, mert az irányítástól kezdve minden rám maradt. Ez egyben azt is jelentette, hogy kénytelen voltam abbahagyni az autószerelést, mert arra már nem futotta az időmből. Hozzáteszem, hogy építettünk még egy vízművet, ami után szakításra került sor a „sikertörténetből" követ­kezően. Ugyanis gyakori eset, hogy amikor az emberek már elérnek va­lamit, amikor már jön a pénz, a dol­gok már nem úgy működnek, mint korábban.... - Nem fáj a szíve az autószerelé­sért? - Egy darabig nagyon fájt, de telje­sen átálltam az új tevékenységre, amiben tökéletesen kiélem maga­mat. Ezenkívül nincs is időm azon tűnődni, hogy hiányzik-e az autó, vagy sem, vagy mi lett volna, ha így..., ha úgy lett volna? - Szavaiból arra következtetek, hogy mindig a teljes szolgáltatás nyújtására törekedett. - Pontosan így van, de ezt ném ve­szi mindenki jó néven. Maradjunk az autós példánál. Ha hozzám el­hoztak egy autót, akkor a szerelés mellett elvégeztem a lakatosmun­kát, a fényezést, sőt levizsgáztattam a kocsiO Sokan úgy gondolkoztak, hogy egyik munkát egyik szakem­bernél, a másikat másiknál végezte­tik, gondolva, hogy olcsóbban jön­nek így ki. Igaz, hogy a végén nem nyertek semmit, sőt vitték ide, oda a járművet, s mindenütt egy ideig vá­rakoztak is. Úgy gondolom, hogy az emberek nem szeretnek egy helyen nagyobb összeget kifizetni. - Ez magyar mentalitás, hiszen a világon szinte mindenütt máskép­pen működik a szolgáltatás. Miért? - Mert mi magyarok mindenkinél mindent jobban tudunk, mi szíve­sen turkálunk mások zsebében, s tesszük a megjegyzéseket. Arról van szó, hogy sokan azzal foglalkoznak, hogy a másik miért keres náluk jóval többet, ám az már közömbös, hogy mit tesz a jólétért, a háza fölépítésé­ért, hogy napi 14 órát dolgozik. A nyolcvanas években egy szövetke­zetnél dolgoztam. Valamiért csú­szott a fizetés, s úgy tűnt, hogy a fi­zetési napon nem kapjuk meg a já­randóságunkat. Aztán délután még­is meghozták a pénzt, s a cég min­den dolgozója, beleértve a nagyfő­nököt is, ott állt sorban a pénztár előtt. A várakozás alatt viccelődtünk hogy teljen az idő. Megjegyeztem, hogy a főnökkel ketten mi 150 ezer forintot keresünk. Erre mindenki fölkapta a fejét, én pedig folytattam: „A főnök 120-at, én pedig harminc­ezret." Ettől kezdve a főnök soha nem állt be a sorba, neki az irodájá­ba vitték föl a fizetését. Amúgy én nem akartam bántani a főnökömet, s nem is tudtam, hogy mennyit ke­res, csak úgy spontán, a tréfa kedvé­ért mondtam, amit mondtam. - A pénznél tartva mondja már el, előfordul, hogy valakitől úgymond borravalót kap a jól elvégzett mun­kájáért? - Egy alkalommal az Alföldön dolgoztam, amikor az egyik szom­széd megkért, hogy a fóliasátrának a fűtőrendszerét alakítsuk át. Ilyen munkát még soha nem csináltam, de a tulajdonos a régi tapasztalata alapján beavatott a sátorfűtés titká­ba, úgyhogy a fa- és széntüzelést gázra állítottuk át, s igen jól műkö­dött a rendszer. Egy év múlva fölhí­vott ugyanez az úr, hogy egy másik helyen is nézzük át a fóliasátor fűté­sét, mert gondok vannak vele. El­mentem az első megrendelőhöz, hogy vezessen el az új kuncsafthoz. Olyan fogadtatásban részesültem, hogy arra nincs szó. Azt hiszem, hogy a falusi ember másképpen ér­tékeli a jó munkát, mint a városi. A két családhoz azóta évente eljárok megvizsgálni a rendszert. S hol pap­rikával, hol meg krumplival rakja te­le az autómat... Már zavarban va gyok, amikor arra a környékre gyek, hiszen azok az emberek ki zették a munkámat, azon felül ne­kem más nem jár, ezért kellemetle­nül is éreztem magamat. Úgyhogy legutóbb már itt Szekszárdon vásá­roltam bort, s vittem nekik néhány palackkal. - A zsák krumpli munkájának ab­szolút elismerése. Viszont a nyugati országokban nem jellemzőek az effé­le kedveskedések. - Úgy hiszem, hogy a mi szolgál­tatási kultúránk a többség fejében egyelőre ott tart, csak akkor műkö­dik jól a dolog, ha van protekció... Szerintem az emberek fejében kelle­ne rendet rakni, azaz ha valaki vala­miért fizet, az joggal elvárhatja a mi­nőséget. A szakember pedig nem sértődhet meg, ha a megrendelőm elvárásai vannak - akár az esztétii szempontok tekintetében is. - Mondjon valamit a családjáról? Hány gyerekük van? - Három felnőtt gyermekünk van: Orsolya Gyöngyi a legidősebb, ő Sió­agárdon pedagógus, s két kisgyer­mekük van: Zalán hároméves, Petra 14 hónapos... mi pedig a feleségem­mel boldog nagyszülők vagyunk. Ki­sebbik lányom, Dóra főiskolás, 21 éves Balázs fiam pedig fűtésszerelő, de nem a szakmájában dolgozik. - Ulrik úr, ki kövesse önt a sorozat következő részében? - Nagy tisztelet övezi Karaszi Fe­rencet, aki postai kézbesítő. A kör­zetében - mi már nem ott lakunk ­igen jó kapcsolata van mindenkivel, nagyon körültekintően végzi a mun­káját, s olyan emberi dolgokat is megtesz, ami már szigorúan nem tartozik feladatkörébe. V. Horváth Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom