Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-05-07 / 18. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. május 21. EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA Kályhásmesterség a Dél-Dunántúlon gyárba megy dolgozni, de orvosi tanácsra más pályát kell választania. Az agyaghoz nem akar hűtlen lenni, így jól ráérezve a piaci igényekre is, a kályhás mesterséget választja. A szakmát és a csempekészítést a Somogy megyei Csurgón, Kovácséknál tanulja ki, majd Hódmezővásárhelyen Mazura Gyula kályhásmesternél, Budapesten Mervó Márton kályhás- és fűtéstechnikusnál dolgozik, s 1914-ben lesz önálló fazekas- és kályhásmester apja műhelyében. (A kiállításon egyébként egy fényképen látható Mervó Márton fia kályhás öltözékben, hátán faputtony, benne sárgaföld, csőkefe, stb. Még a körünkben helyet foglaló Spengler ^fc renc édesapja is így kísérte a sege^n kályhatisztításkor inas korában a harmincas években.) A kályhásmesterséget is kitanult legidősebb testvér szaktudását két öccsének, Imrének és Gyulának is átadja. Gyula Mágocson, az apai műhelyben, Ferenc és Imre pedig Dombóváron folytatja a mesterséget. Mindhárom testvér egy-egy fia szintén kályhásszakmát tanul, ifjabb Spengler Ferenc, a programot szervező alapítvány titkára, egy másik szakmát feladva tér vissza az apai műhelybe, s folytatja a családi hagyományt. Az anyakönyvek adatai szerint 1839-ben már fazekasként említett Welsbacher Mátyás fia, Welsbacher Antal a 19. század második felében Hőgyészen indítja útjára a 6 generáción keresztül 13 fazekast, kályhást magáénak mondható WelsbacherSzücs családot. A családi hagyom^^ nyok szerint az 1845-ben születőd és 1916-ban meghalt Welsbacher Antalnak nem volt gyermeke, így örökbe fogadta sógora, Őrlik Antal leányát, Őrlik Borbálát. A műhelyt és a szakmát veje, Szűcs János vitte tovább, s mindkét fiuk, József és János a kályhás mesterséget tanulta ki. József három fia, József, János és Sándor- Alexander Sütsch - apjuk mellett sajátította el a kályhás szakma alapjait, amelyet József fia, és csempekészítőként János leánya is folytat. Az adott időszakban a Tolna megyében említetthez hasonló folyamat zajlik le országszerte, így például a dunántúli Csákváron vagy az alföldi Nagykőrösön is. A korábbi külső tüzelésű, osztatlan tűzterű, belső szerkezetében még a fustjáratok nélküli kemencékre emlékeztető tüzelőberendezések helyett ekkor terjednek el széles körben a mais használt cserépkályhák. Ezek azonban már a polgári igényekhez A kályhák kialakulását általában a római kori hypocaustumra - a külső tüzelőhelyiségből a terazzo padló alatti üregekben vezetett füsttel kevert meleg levegővel való fűtésre - vezetik vissza. A zárt tűzterű, csempékkel borított tüzelőberendezés, a cserépkályha csak jóval későbbjelenik meg a délnémet területeken és az Alpok vidékén. Az első cserépkályhákba a főúri épületekben, a kolostorokban a 1113. században a hőleadás gyorsaságának és felületének növelésére pohár alakú kályhaszemeket építenek. E cserépkályhák az ábrázolások tanúsága szerint, a 13-14. századtól mind szélesebb körben válnak kedveltté a délnémet részeken, a cseh királyság és a középkori Magyarország területén. Felbukkannak például a würzburgi kódex lapjain (12501259), de a Mátyás-Graduale (15. sz. második fele) egyik miniaturáján is megjelenik az építészeti stílusokkal együtt változó, s mind díszesebbé való tüzelőberendezés: egy lépcsős felépítésű gótikus kályha. Az említett területeken kívül inkább a nyitott tűzterű - szintén gyakran kályhacsempével borított kandallók terjednek el, s határozzák meg a lakásbelsőt a mai napig. A középkori Magyarországon a fejlett lakáskultúra és lakásberendezés részeként mind kedveltebbé válik a korszak egyik „csúcstechnológiájának" tekinthető cserépkályha. E tüzelőberendezés széleskörű elterjedésének történeti hátterét Zsigmond király (1382-1437) Európa nagy részét átfogó birodalma teremti meg. A 15. század második felétől már nemcsak főúri és főpapi kastélyokban, de vidéki kúriákban, paplakokban, majd a 16. századtól polgári és parasztházakban is rohamosan emelkedő számban kerülnek elő cserépkályhára utaló leletek, s a nagy kályhakészítő központok (pl. Besztercebánya) mellett kisebb mezővárosi, falusi műhelyek is jelentőséget nyernek, melyek utóbbiak mesterei még fazekasáru készítésével is foglalkoznak. A „kályha" a középkori szóhasználatban először nem magát a tüzeparasztpolgári tisztaszoba fontos berendezési tárgyává válik - biztos piacot jelentenek. A 19. század második felében a történeti és gazdasági folyamatok következtében a polgári és parasztpolgári réteg erősödése a Kárpát-medencében szinte mindenütt azonos időpontban teremt gyorsan felfutó piacot a rohamosan átalakuló és fejlődő lakáskultúra e legfontosabb eleme számára. A fazekascéhekből ekkor válnak ki azok a vállalkozó lőberendezést, hanem csupán az égetett agyagból készített cseréptárgyat jelenti. Csak jóval később, a fűtőberendezésekhez szükséges cserépáru készítésére szakosodott mesterembereknek a fazekascéhekből való kiválása után forr egybe a kályha, kályhás szó a tüzelőberendezéssel, illetve annak készítőjével. A forrásokban bokályos kályhaként említett préselt csempékből készült, tarka mázú kályhákat a 1617. században a Felvidéken, majd Erdélyben megtelepülő habánok még főként főurak számára készítik, a 18. században a történelmi események újabb és újabb hatásai révén mesterségbeli tudásban, szakmai ismeretben egyre gazdagodó magyar fazekascéhek mesterei és külföldet is megjárt legényei pedig már széles piac számára dolgoznak. A magyarországi fazekasság és kályhásság történetében új színt jelentenek a gazdag kézműves hagyományokkal rendelkező, a 18. században Pfalzból, Württembergből és Hessenből a Dél-Dunántúlra betelepülő németek. A Mórágyon feltárt kemencék ta- A családi hagyományokat idéző núsága szerint a céhen kí- W

e|

sbacher k

á|

yhát i

s felállították az utódok. szellemű - inkább már ipari keretek között dolgozó és gondolkodó - mesterek és családok, akik vállalva a középkori céhkeretet messze meghaladó munkaés piacszervezést, a ma ismert kályhásdinasztiák alapítói lesznek. Tolnában, Baranyában e kályhás családok között említhetjük a Spengler és a Welsbacher-Szücs családot. Részlet a kiállításról A Spengler-család első, a Baranya mevül dolgozó mesteremberek kezén gyei Felsőmindszentről származó, addig soha nem látott falvak közötti fazekasságot folytató tagjának neve munkamegosztás keretében előállí- 1846-ban a mágocsi vegyes céh tott termékek legnagyobb számban a mesterei között olvasható. Fia, 19. század második felében készül- Spengler Ferenc (1862-1938) nek, hiszen a lecsapolások következ- Mágocson továbbfolytatja apja mestében felvirágzó mezőgazdasági áru- térségét, miként az ő három fia is ezt termelés révén a Sárköz vagyonoso- teszi. A család életében változás akdó magyarlakta falvai - ahol a díszes kor következik be, amikor a legidőcsempékből rakott cserépkályha a sebb fiú, Ferenc Pécsre a Zsolnay