Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)
2000-05-07 / 18. szám
9 2000. május 21. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP igazodó, belülről a szobából táplált, függőleges és vízszintes füstjáratokkal rendelkező, mérnöki módon megtervezett modern, nagyhatásfokú, gyakran többcélú tüzelőberendezések. A története során kezdetben főúri, főpapi épületek díszeként ábrázolt, majd a nemesi kúriákban otthonos, végül a polgárság és a parasztság körében elterjedő cserépkályhák azonban a századfordulón csak egy III. Gusztáv svéd király nevéhez kötődő újítás nyomán válnak a fémből készült kályhák közkedvelt vetélytársaivá. A 18. század második felében a svéd királyt a tüzelőanyag hiánya arra ösztönzi, hogy megbízza Wrede tábornokot és Cronstedt építészt egy nagyobb hatásfokú, takarékosabb tüzelőberendezés kialakításával. Az általuk kidolgozott többszörösen megtört fustjáratú kályhák különböző típusai (pl. tűzszekrény - kályha felső része - két első sarokban kétoldalt le - hátsó sarokban fel - tető alatt egyesülve ki a kéménybe) a német területeken is gyorsan elterjednek. Áz új eljárás magyarországi meghonosításában komoly szerepet játszanak a nyelvet beszélő németajkú, a kulturális előnyt gazdaságira változtató vállalkozó szellemű mesterek. A cserépkályhák készítése a 19. század végén, a ^wzázad elején már ipari módon történik, de a gyártók között a családi műhelytől a nagyüzemig a legkülönbözőbb formák is megtalálhatók: Zalában például a Németh család a második világháborút követően államosított műhelyéből nő ki a Zalakerámia, a Zsolnay-gyár pedig kezdetektől nagyüzemként működik. A Kályhás Szakmáért Alapítvány által a Művészetek Házában rendezett szakkiállítás nemcsak a szakmai, technikai újdonságok, a legújabb törekvések megismerésére kínált lehetőséget, a régészeti, néprajzi, történeti visszatekintés a kályhásmesterség gyökereit is kutatta. A Spengler család kivételesen tudatos dokumentálásra törekvése komoly segítséget jelentett a kályhás mester mindennapjainak felidézéséhez a 20. században, a WelsbacherSzűcs család egyszerre újító és hagyománytisztelő tevékenysége révén pedig kirajzolódott a fazekasból kályhássá, kézművesből iparossá válás folyamata, a kályhások kultúraközvetítő szerepe. Hiszen a parasztság polgárosodásának időszakában nemcsak kulturális helyzetük, de sajátos, nyitott életforf ájuk miatt is betölthették e szerepet a nyugati mták közvetítőiként a polgárság és a parasztság, város és a falu lakossága között. A kályhásmester - miként a magyar irodalom nevezetes kályhása, Örkény István Kreibich bácsija számon tartotta, ma is számon tartja, hol, kinek rakott kályhát. Kieibich bácsi ... „Ezekkel a családokkal évekig tartotta a kapcsolatot, valahogy úgy, mint egy apa, aki szép stafirunggal adta férjhez a lányát. Él-eljárt hozzájuk, felpiszkálta a tüzet, megveregette a kályhát, és bizalmasan ráhun^orgott a háziasszonyra. Mindenütt szívesen látták.' Kreibich bácsi teljesen megváltoztatta Groth doktor életét, s ma sincs ez másképp. Nem is igazi kályhás az, aki kevesebbel beéri. Á kiállítás amellett, hogy a kályhásság történetének utóbbi évszázadaiból kívánt felvillantani néhány képet, arra is választ keresett, miért élénkült meg az érdeklődés modern korunkban a cserépkályhák iránt. A cserépkályhák Európa szerte megfigyelhető reneszánsza a közös történeti múltban keresendő, a természetes anyag, a forma és a technika évszázadok alatt szinte tökélyre fejlesztett összhangjában, s abban a megfogalmazhatatlan ősi emberi érzésben, amit a lobogó láng, a tűz pattogása, a sugárzó hő, a meleg iránti vonzódás jelent kortól függetlenül. Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza A kőszívű fiú Gyermekkoromban faltam a meséket. Még tíz éves sem lehettem, amikor kaptunk az öcsémmel egy diavetítőt, s hozzá sok-sok mesefilmet. Az volt ám, a Kánaán. Németországból hazalátogató rokonaink is megajándékoztak bennünket diafilmekkel, persze ezek német nyelvűek voltak, amiből mi gyerekek csak egy-egy szót értettünk, így aztán édesanyánk - miután ő is mindig velünk nézte a filmeket, - „átment" tolmácsba. A sok-sok film közül egyre a mai napig is nagyon emlékszem. Sőt azt is mondhatnám, hogy mostanában sokszor eszembe jut. Valahogy olyan lett a világ, hogy úgy érzem van aktualitása ennek a mesefilmnek. Nézzük miről is szólt. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony, aki egyedül nevelte fiát. Szép szál dalia lett belőle, okos, szorgalmas, udvarias,jól nevelt gyerek. Mint ahogy abban az időben szokás volt, alig járt túl a falu határán, így aztán amikor felnőtt elment világot látni. Édesanyja pogácsát sütött neki, ellátta jó tanácsokkal, s útnak engedte egy szem fiát, akit csak úgy hívott, szemem fénye. A fiú megjárt sok országot, sok mindent megtanult, megtapasztalt, többek között, hogy hallgatni arany, s azt is, a világon mindenhol vannak szegények és gazdagok, s a gazdagság nem mindig azoké, akik megdolgoztak érte. Ugy érezte nem neki való a nagyvilág, hazamegy kis falujába, földet művelni, állatokat tartani, az a neki való, ott békében nyugodtan élhet édesanyjával. Éppen hazafelé tartott, amikor találkozott egy nagy úrral. Ennek az úrnak nagyon megtetszett a fiú, magához rendelte, s megkérdezte tőle, akare gazdag lenni. Mit kell érte csinálnom - kérdezte a fiú. Semmit, csak add nekem a szíved, mondta a gazdag úr. A fiú elgondolkodott. Ugyan milyen keveset kér a gazdagságért az úr, hiszen mi szükségem van nekem a szívemre, ha akarja, hát neki adom, s minden kincset amit kapok érte hazaviszem odaadom édesanyámnak, s elosztom a falu szegényei között. Úgy is lett. A gazdag úr elvette a fiú szívét, s egy kődarabot tett a helyébe. Attól kezdve a fiúnak nem lett sürgős a hazamenetel. Kártyázott, tivornyázott, mulatozott, addig, amíg a kincs el nem fogyott, aztán hazament. Édesanyja rá sem ismert. A hőn szeretett fiából egy durva, erőszakos lusta ember lett, s hiába kérdezte mi történt vele, kiabálás és gúnyos mosoly volt rá a válasz. A fiú nap hosszat hevert és nézte amint édesanyja kettőjük helyett is dolgozik. Aztán egyszer a szegény asszony megelégelte a fájdalmat, elindult azon az úton, ahol a fia is járt. Egy városban megtudta a történetet, nagy bátorságot vett magának és felkereste az urat. Szépen kérte, hogy adja vissza a fia szívét, bármit megad érte. Az úr csak mosolygott, s azt felelte, nincs neked se vagyonod, se pénzed, mit adhatnál nekem. Vedd a szívemet, nekem már nem kell, öreg vagyok, a fiam előtt pedig ott az élet. A nagyúr elgondolkodott, s a következőket mondta. Ha annyira szereted a fiadat, adok egy lehetőséget, hogy visszaszerezd a szívét. Kivitte a pusztába, ahol egy hatalmas kőhegy állt. Látod ezt a hegyet - ezt hord el a kötényedben a puszta másik oldalára. Amikor az utolsó követ leteszed, akkor a fiad szíve visszaváltozik igazi szívvé, mondta az úr, s sajnálattal vegyes gúnyos mosollyal hagyta ott az édesanyát. Az asszony elkezdte hordani a követ. Sem éjjel, sem nappala nem volt, hordta, hordta, ruhája leszakadt róla, kezei véreztek, arcára barázdát szántott a fájdalmas, nehéz munka. A kőhegy apadni látszott. S mind kevesebb lett a kő annál inkább erőre kapott, mintha valahonnan valaki erőt küldött volna neki. S öt nap és öt éjszaka után az utolsó kővel odarogyott az elhordott kőhegy aljába. A fiú miután nem találta anyját keresésére indult. Már majdnem megtalálta, amikor mellében óriási fájdalmat érzett, s úgy érezte, kiszakad a szíve. Aztán meglátta édesanyját a kőhegy tövében és felkiáltott. Jövök édesanyám jövök segítek Neked. Mire odaért már alig volt élet az anyában. Két vérző kézével megfogta fia fejét, mellére húzta, s halkan azt súgta a fiilébe: soha semmi pénzért ne add el a szívedet többé. A szíved Te vagy, s ha a pénz, a vagyon uralkodik a szíved felett, akkor elveszítesz mindent, ami érték a világban. A szeretetet, az emberek megbecsülését, a munka iránti tiszteletet, mindent, ami emberré tesz. A világon mindennél jobban szeretlek, ezért szereztem vissza azt, amivel tovább élhetsz, úgy ahogy felneveltelek, s ahogy érdemes élni. Ezekkel a szavakkal az édesanya örökre lehunyta szemét, de ajkán mosoly volt, mert látta fián, hogy újra a régi. A kőszíve helyén a régi szívével ölelte magához azt az asszonyt, aki másodszor is életet adott neki. A kőhegy pedig ott áll, tövében egy kőtáblával, amelyre a következőt írta a kőszívű fiú, akinek édesanyja visszaszerezte igazi szívét. SasE. ADY ENDRE KÖZÉPISKOLA Szekszárd, Széchenyi u. 2-14. Telefon: 74/312-318 A 2000-2001. tanév induló 6 osztályos gimnáziumi osztályába 6. osztályos tanulók jelentkezését várja. Jelentkezni az iskola titkárságán beszerezhető jelentkezési lap beadásával lehet.
