Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-04-30 / 17. szám

251 2000. április 30. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP EMLÉKKÉPTÁR A Szekszárdi Városi Televízió Naptár rovatában egy-egy percben idézi föl a megye és a város jeles, érdekes eseményeit, személyiségeit. Itt a Tisztelt Olvasó ezeknek a filmeknek a szövegét kapja kézbe kedvcsinálóul, tovább gondolásra - némi toldalékkal, ami már nem fért a képbe és időbe. 75 éve, 1925. április 20-án Gulyás Pál gyűjteménye számára önéletrajzot írt dr. Kramolin Gyula, Szekszárd közismert és közkedvelt orvosa. Leleplezni, hogy VaS

álnéven ő a szerzője az ség című drámai költeménynek, amely Deák Ferenccel való képzeletbeli szekszárdi beszélgetéssel indul s a magyar történelem honfoglalástól 1922-ig ívelő panorámáját adja. Szent István példamutató, országépítő türelme és bölcsessége, Mátyás Nyugatra s a haza üdvére egyszerre tekintő reformjai, II. Rákóczi Ferenc keserves és kilátástalan száműzetése s a szabadságharc végső óráiban hazája sorsán aggódó Kossuth Lajos éppúgy színre kerül, mint Tisza István, akit sokan személyében okoltak országunk háborúba léptetéséért. Vjgül Magyarország védIQEonya mondja ki: „mit se használ hősi kardod, csak a józan és körültekintő alkalmazkodás". (Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című műve csak a 6. kötetig látott napvilágot 1944-ig, újabb időben, már 1995-ben Viczián János rendezte sajtó alá a cédulákat, amelyek egyikén ott áll a nevezetes dátum. Kramolin Gyula 1868. március 3-án született Szekszárdon, grazi, bécsi és budapesti orvosi tanulmányai után atyja halálakor, 1902-ben költözött vissza szülővárosába. Eredeti gyógymódja volt, hogy húzódásokra vörösboros borogatást rendelt, mivel szekszárdi eleink inkább hittek ebben, mint a vizesborogatásban. Törvényszéki, tiszti- és gyermekorvosként is kedvelték Kramolint, aki 1914-ben a Vöröskeresztes szükségkórház létesítő igazgatója lett. Irodalommal, újságírással és szakmai cikkek közlésével egyaránt foglalkozott: verse az Új Időkben, tanulmányai a XX. Századbanjelentek meg. Debulay Antal visszaemlékezése szerint kitűnő szónok volt. Széleskörű műveltséEGYSÉG NAOYON SZOMORÚ, RÉSZBEN SZATIRIKUS, PRÖZÁVAL VEQYE5 DRÁMAI KÖLTEMÉNV eav SZELIO EIÖJATÉK- és TIZENÖT KÉPBEN (D« no Imfk Mini, mOfaora n.gyoB lioaaxú ft nem mindig unalmait) IRTA VALAKI, «Mn«k 6aai nam KiUtrtl, lóháton é« leftveman, ÁrpMdal jdtttk mz orazáflba, hanam Nljnootról, valami kultunbamlat ItuUáma aodorla flkel Idt SZEKSZÁRD MOLNAR.EÉLE NVOMDAI MŰINTÉZET RT. 1922 ge 1922-ben, a Molnár nyomdában megjelent - Madách egykori szándékát megújító - drámai költeményében is megnyilvánul.) 155 éve, 1845. április 23-án, a megyeháza szomszédságában, a rabdolgoztató alapozásakor, a Tormay Károly főorvos vezette, első tudatos régészeti ásatás során megtalálták a híres szekszárdi szarkofágot, amely márványból készült s száztíz mázsát nyomott. Rövidebb oldallapjai a kettős kehelyből ágazó termő szőlőtőt, illetve Marszüasz Apollón isten kiszabta büntetését ábrázolják. A kőkoporsóból előkerült vasa diatretából csupás kilenc van a világon, ógörög felirata a mai borivóknak is kedves: Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz! Talán meglepő ezek után, hogy a további tárgyak tanúsága szerint nem férfiú, hanem a szépségápolásra is sokat adó hölgy nyughelye volt a szarkofág. A monstrumot 12 ökör vontatta a Dunáig, a Lánchíd egyik darujával került partra. A legújabb elemzés szerint egyértelműen ókeresztény emlék a Nemzeti Múzeumban, mellékleteinek egy része a Wosinsky Mór Múzeumban látható. A fedőlapon a kenyér, a delfin, az egyik oldallapon a kettős kehelyből ágazó szőlőtő, az örök megújhodás jelképe, amelyet eddig is ókeresztény szimbólumnak tartottak. Marszüasz és Apollón jelenetét nem. Az ógörög mitológiában Marszüasz pásztor versenyre hívta ki Apollónt, de - a talán részrehajló isteni bírák miatt - veszített, ezért elevenen megnyúzatásra ítélték: a domborművön éppen ehhez készülődik a féltérdre ereszkedett, kövön kését fenő szkíta. Azt hihetnénk, hogy a pogány motívumot a kereszténység nem használta, holott ez ekkoriban természetes volt. Ráadásul létezett a Marsyas christianusnak, azaz keresztény Marszüasznak nevezett Szent Bertalan, Jézus indiai származású tanítványa, akit szintén megnyúztak. Mindez még egy újabb jelképet is takar, a szőlőből borrá való átváltozás misztikus csodáját, nemes halálát és újjászületését. Dr. Töttős Gábor Ódon derű 70. Fekete-fehér vasárnap Nem, nem keveredett össze a régi, hagyományos ünnepi rend, amelyben a nevezetes napok úgy követik egymást, hogy húsvét előtt két héttel van a fekete vasárnap, egy héttel a virágvasárnap, utána egy héttel pedig a fehér vasárnap, amelyből Borzsák Endre számára mégis furcsa vegyüléket csinált valaki, ahogy arról ő maga írt a Tolnamegyei Közlönyben 1895. április 11-én. „Az egy tucat szép kislányt és minden húsvétban emberül megöntöztem, lelocsoltam, hol rózsavízzel, hol kútvízzel, ahogy a mód engedte. Azért én mindig egyformán megkaptam a kisleányoktól a kompetens piros tojásokat, illetve a kedves mamáktól az obligát köszönetet, sőt puszikat, miket pedig szívesen elengedtem volna!/.../ Ilyenkor fehérvasárnapon aztán, ez volt ott (Monoron, hiszen ott élte gyermekkorát Szekszárd későbbi református lelkésze) akkor a divat, a leányok adták vissza a locsoló vizitet, háznál, úton-útfélen, ahogy jött. Ez volt a gyermek „dámén waltzer" (ma úgy mondanánk: hölgyválasz). S én egy ilyen alkalommal - fehér vasáranphoz illően - éppen szép új, patyolatfehér ruhámban delektáltam (kedveltettem) magamat s legyeztem gyermek hiúságomat az utcán, amikor egy süldő kisasszony a fordulónál ugyancsak busásan visszafizette a húsvéti locsolás kölcsönét, olyformán, hogy a rózsavizes meg a tintásüveget, mert egyforma külsejök volt, ideges sietségében összetévesztve szép fehér új ruhámra ömleszté a tintásüveg egész tartalmát. így lett feketévé az én fehér vasárnapom..." - mivel akkoriban még nem kék, hanem fekete volt a tinta. S gondolom, akárcsak Petőfi Sándor A tintásüveg című versében Megyeri, a vándorszínész, Borzsák Endre a maga ruháját viselte szakadásig, lévén sokadik gyermek a családjában. Persze az is eszünkbe juthat, hogy mi lenne, ha a mai leányok is felélesztenék a régi visszalocsolás szokását. Némelyik ifjoncnak talán nem is ártana egy hét múlva sem - józanítóul... Lanius Excubitor