Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)
2000-04-23 / 16. szám
10 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. április 23. FELHÍVÁSOK Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága pályázatot hirdet a kiemelkedő képességű Szekszárdon lakó, illetve a városi fenntartású intézményekben tanulmányait folytató fiatalok és felkészítőik teljesítményének elismerésére, valamint támogatásukra a MECÉNÁS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAP alapító okirata szerint, az 2000. évi költségvetésben e célra biztosított 1,200.- eFt keretösszeg erejéig. Részletes közlés az alapító okiratból: 2.) Az Alapból a tudományok, a szaktárgyak, művészetek, az irodalom és a sport terén tehetséget mutató és bizonyító, az arra rászorulók, 35 éves korig részesedhetnek. Ugyancsak jutalomban részesíthetőek a fentiekben megjelölt személyek felkészítő tanárai is. 3.) A támogatásra megállapított összegeket a Közgazdasági Iroda folyósítja a bizottság döntésének megfelelően. 4.) Az Alapból nyújtható támogatás formája lehet: a./ egyszeri jutalom, b./ ösztöndíj c./ a tandíj 1-3 havi összegének átvállalása, d./ hozzájárulás művésztelepen, külföldi tanulmányúton való részvételhez, e./ művek, tanulmányok, más alkotások kiadásának, illetőleg műalkotás elkészítésének támogatása. 5.) Az Alapból pályázat útján nyújtható támogatás. 5.1.) A pályázat kiírója fenntarthatja magának azt a jogot, hogy a pályázótól visszavonja a támogatást, amennyiben azt nem a pályázatban leírt célokra használja fel, illetőleg a támogatással - jutalom kivételével - nem számol el. 5.2.) A pályázat útján támogatható: a./ az országos középiskolai tanulmányi versenyek b./ a kiemelkedően jó felvételi eredménnyel felvételt nyert első évfolyamos és tanulmányaikat kiváló eredménnyel végző egyetemisták, főiskolások, akik a város számára hasznosítható ismereteket szereznek. c./ egy-egy tudományos, művészeti, vagy sportágban kiemelkedő eredményt elérő fiatalok, d./ tudományos fokozatot kiváló eredménnyel megszerző fiatalok. 5.3.) Pályázatot nyújthat be: a./ magánszemély b./ alkotó közösség c./ intézmény 5.4.) A pályázatnak tartalmaznia kell: a./ a támogatásra javasolt fiatal személyi adatait (név, anyja neve, szül. hely, idő, személyi igazolvány szám, lakcím) b./A támogatás alapjául szolgáló produktumot, eredményt, valamint az ezt igazoló dokumentumokat c./A támogatás formájára és összegére tett javaslatot, d./ arra vonatkozó tájékoztatást, hogy az alapon kívül hová nyújtotta még be a pályázatát. 5.5) A pályázatokat írásban kell három példányban benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport Irodájához (Szekszárd, Béla tér 8.) 5.6.) A pályázat benyújtásának határideje: a./jutalom esetén minden év június 1. napja b./ösztöndíj esetén minden év augusztus 15. napja 5.7.) A benyújtott pályázatokról a Művelődési Bizottság az ágazatilag illetékes bizottság, illetve a pályázó szakterületén elismert szakember véleménye ismeretében dönt. 5.8.) A Művelődési Bizottság döntését a./ jutalom esetében legkésőbb június 30-ig, b./ösztöndíj esetén szeptember 10-ig hozza meg. 5.9.) A támogatás megítélésével és folyósításával egyidejűleg - az egyszeri jutalom kivételével rendelkezni kell a támogatás felhasználásának és elszámolásának módjáról és feltételeiről, a szükséghez képest szerződés megkötésével. 6.) A támogatás egyszeri alkalomra, legfeljebb fél tanévre szólhat. A folyamatos jellegű támogatás azonban - erre vonatkozó ismételt pályázat benyújtása alapján - több alkalommal is n^állapítható. ^H Önkormányzati támogatásban csak az részesülhet, akinek nincs köztartozása (az erről szóló igazolás a pályázathoz csatolandó), illetve a korábban kapott támogatás felhasználásáról elszámolt. A pályázat benyújtásához szükséges pályázati űrlap átvehető a Polgármesteri Hivatalban Majnay Gábor ifjúsági referensnél (fsz. 5.) Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága 2000. május 10. (szerda) Nyár u. vége régi sintérház Újvárosi templom Jobbparászta buszforduló 2000. május 11. (csütörtök) Alkotmány u. vége Tsz iroda 2000. május 12. (péntek) Vásártér 2000. május 13. (szombat) Anna major József puszta Kendergyár Ózsák puszta Keselyűs (Árvízkapu) Nyámánd pta. 2000. május 15. (hétfő) Újvárosi templom (pótoltás) 17.00-19.00 óráig Szekszárd Kisállat Klinika 2000. április 1-től május 15-ig végzi az eboltást. Az eboltásokat dr. Buri Antal és dr. Mityók Barbara állatorvosok végzik. Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Műszaki Irodája értesíti a szekszárdi ebtartókat, hogy a 2000. évi eboltások az alábbi helyeken és időpontokban lesznek: 2000. május 4. (csütörtök) Palánk kommunális Palánk vegyesbolt Fehércsárda Siócsárda Mocfacsárda 2000. május 5. (péntek) Csatári harangláb Otthon u. Mini Abc Porkoláb völgy Csötönyi völgy 2000. május 8. (hétfő) Szekszárd-Szőlőhegy presso Tóth-völgy busz végállomás 2000. május 9. (kedd) Fáradt Kapa Remete u. 7. Kápolna tér 7.00-7.30 óráig 7.30-8.00 óráig 8.00-8.30 óráig 8.30-9.00 óráig 9.00-9.30 óráig 7.00-8.00 óráig 8.00-9.00 óráig 9.00-9.30 óráig 9.30-10.00 óráig 7.00-9.00 óráig 9.00-9.30 óráig 7.00-9.00 óráig 9.00-10.00 óráig 6.00-7.30 óráig 7.30-9.30 óráig 9.30-10.00 óráig 7.00-9.00 óráig 8.00-9.00 óráig 7.00-7.30.óráig 7.30-8.00 óráig 8.00-8.30 óráig 8.30-9.00 óráig 9.00-9.30 óráig 12.00 órától Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a kötelező eboltásra minden 3 hónapnál idősebb ebet a tulajdonosnak a lakóhelyéhez legközelebbi oltási helyre, a megadott időben el kell vinnie. Az előző évi eboltási igazolványt az oltásra el kell vinni. A veszettség elleni védőoltás díja: 650.- Ft, melyet az eb tulajdonosa az oltáskor készpénzben köteles a hatósági állatorvosnak megfizetni. A kóbor ebeket, elhagyott állatokat a 315-413, a 312-738 illetve a 06-30-568-209 sz. telefonon kell bejelenteni. ^^ A be nem oltott ebet állami kártalanítás nélkülel kell öletni és a tulajdonosa az egyes szabálysértésekről szóló módosított 17/1968. (IV. 14.) Korm.sz. rendelet 87 § (1) bekezdés alapján 20.000.- Ft-ig terjedő pénzbírsággal büntethető. Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Műszaki Irodája Az Országos Szlovák Önkormányzat Vállalkozási Bizottsága és a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének Kereskedelmi Kirendeltsége idén is megrendezi a magyar-szlovák vállalkozók találkozóját. A szervezők célja, hogy segítséget nyújtsanak a Magyarország szlovák lakta régióiban élő vállalkozóknak a szlovák partnerekkel való kapcsolatteremtésben. Amennyiben a szekszárdi vállalkozókat is érdekelné a találkozó, melyet 2000. május utolsó hetén terveznek, kérem jelentkezzenek az alábbi címen: Szlovák Kisebbségi Önkormányzat 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4. Jelentkezési határidő: A megjelenéstől számított egy hét. JELENTKEZÉSI LAP Az Országos Szlovák Önkormányzat által 2000. májusában szervezett Üzletember Találkozóra Cég neve: Telefon: Fax: Kapcsolattartó személy: A cég tevékenysége, profilja: Keresett termékek, együttműködések: Kínált termékek, együttműködések: Tárgyalási nyelv(ek): Címe: E-mail: A Szekszárdi Civil Ház non-profit adatbázisának elkészítéséhez kéri a megyénkben működő civil szervezeteket, hogy az alábbi kérdőívet juttassák vissza a következő címre, vagy faxszámra: 7100 Szekszárd, Béla tér 6. Tel/fax: 74/416-160 KÉRDŐÍV A szervezet neve, címe: Tel/fax és E-mail cím: A szervezet típusa: egyesület, szövetség, alapítvány, közalapítvány, egyház Alapítás éve: Bírósági és közhasznú bejegyzés száma: A szervezet képviselőjének neve, címe, tel.száma: A szervezet adószáma: A szervezet működési területe:országos, regionális, megyei, települési A szervezet besorolása: kiemelten közhasznú, közhasznú közhasznú jogállásának megszerzése folyamatban van közhasznú jogállás megszerzését nem kérték A szervezet tevékenységére legjellemzőbb terület: egészségügy és szociális ellátás, sport, ifjúság és gyermekvédelem, társadalmi szervezet, érdekszövetség, kultúra, művelődés, egyéb.