Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-11-07 / 39. szám

11 1999. november 7. SZEKSZÁRDI REGI IRODALMI KOROK SZEKSZÁRDON Többszöri próbálkozás után Szekszárdi Irodalmi Társulat néven 1893-ban egyesületet alakítottak a helybéli irodalombarátok. Pár évvel később, 1898-ban Garay János Társaság-ként hagyta jóvá alapszabályzatát a Belügyminisztérium. Működését nem élénk helyi irodalmi élet motiválta, hanem a magyar irodalom terjesztése iránti felelősség. Olyan értelmiségiek álltak az egyesület élére, akik műveltségük és a hazai irodalomban való jártasságuk folytán szívesen vállaltak feladatokat a népszerű ismeretterjesztés terén. Az egyesület tagjai felolvasó üléseket tartottak és helybéli poétákat szólaltattak meg egy-egy olvasóköri, vagy más társasági esemény alkalmával. Nem látványos, de hasznos munkával ez az egyesület Í

:észítette elő az 1920-1930-as évek már sikeesebb irodalombarát programjait. Először a Tolna Vármegyei Közművelődési Egyesület (1912-1939) vette át az elődök szerepét. Alakuló diszközgyűlését lelkesedéssel köszöntötte az újság, de erre meg is volt minden oka, a megyeszékhely ünneppé tette a kulturális eseményt. (Nagy a mi örömünk - írta a megyei lap — hogy körünkbe jönnek oltárt emelni a kultúrának azok a lelkes, önzetlen férfiak, akik óvodákat, iskolákat és népkönyvtárakat alapítanak, hogy terjesszék a népműveltséget. Szekszárd város külsőleg is ünnepelni fog ma, melynek házait virágokkal, szőnyegekkel és zászlókkal díszítették fel.) Az egyesület irodalmi szakosztálya olyan megemlékezéseket és kultúresteket rendezett, melyeket a magyar irodalom nagyjainak évfordulóihoz lehetett kötni. Ilyen volt pl. a Megyeháza nagytermében tartott ünnepség Petőfi Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából. ^ Egy ideig a Közművelődési Egyesülettel párhuzamosan, majd annak hanyatlásakor a megkezdett munka folytatójaként tevékenykedett Szekszárdon a Vas Gereben Irodalmi és Művészeti Kör. 1931. november 5-én alakult azzal a céllal, hogy az egész megye területén felkarolja a magyar irodalom és a művészetek terjesztésének ügyét. Programjában szerepelt „az írók, a művészek és az irodalombarátok tömörítése, az arra szoruló írók esetleges segélyezése, a művészet, tudomány és irodalom népszerűsítése, elhunyt művészek, írók, költők emlékének kegyeletes ápolása... " A társaság szorgalmasan tevékenykedett és valós érdemeket szerezett. Védnökéül Hóman Bálint kultuszminisztert és Herczeg Ferenc írót választotta. Mozgósította a megye irodalmi és művészeti életének legismertebb közszereplőit. Köztük volt Babay Géza, Csalogovits József, Denke Antal, Ferencz Lajos, Hencze Béla, Hollós László, Miklós M. Ödön, Szentlőrinczy Géza, Wallacher László. Németh Gyula evangélikus lelkész és több orvos. Matzon Gábor, Nóvák Miklós, Szüle Dénes, Treer István nem csupán a nevüket adták a célokhoz, hanem jelenlétükkel és adományaikkal is támogatták az egyesületet. Tekintélyét azzal is emelte az irodalmi és művészeti kör, hogy tiszteletbeli tagjának mondhatta pl. Babits Mihályt, Germanus Gyulát, Holub Józsefet, Illyés Gyulát, Mécs Lászlót, Móra Ferencet, Sárdy Jánost. 1938ban már 417 tagot számlált az egylet. A megyeszékhely értelmiségének legjobbjai vállaltak hosszabb-rövidebb időre szerepet a tisztikarban. Halmos Andor tanfelügyelő, Kunczer Jenő ügyvéd, Pilisy Elemér ügyész, Tóth Nándor népművelő-pedagógus a kulturális misszió hétköznapjainak voltak nélkülözhetetlen munkásai. Munkásságuk eredményeként több száz kulturális estély zajlott megyeszerte. Az utolsó közgyűlésről 1943. novemberi dátummal maradt fenn jegyzőkönyv. Ekkor még kapcsolatban állt és közös programokat vállalat az egyesület a Magyar Külügyi Társasággal, a Janus Pannonius Pécsi Irodalmi Társasággal, a Gárdonyi Géza Társasággal, az Ungváron működő Gyöngyös Irodalmi Körrel, és a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségével is. A következő években már lehetetlenné vált a működés, a körnek ingó és ingatlan vagyona nem maradt. A Belügyminisztérium feloszlató határozata 1948 novemberében érkezett olyan indoklással, hogy az egyesület szünetelteti a tevékenységét, pedig erre nem kért, és nem is kapott engedélyt. Egy 1947-ben indult próbálkozás, az Irodalombarátok Szövetségének sorsa jól mutatja, hogy a háború után mindenkinek nagyobb gondjai voltak a kulturális értékek védelménél. Tildy Zoltán köztársasági elnök levélben fordult Szekszárd polgármesteréhez az irodalom és a könyvkiadás pártfogását kérve: „Az Irodalombarátok Szövetsége, melynek jó munkájába magam is beállottam, akciót kezdett, amellyel meg akarja vetni a magyar könyvkiadás szilárd bázisát. " Pekáry István a várost kerületekre osztva próbált tagokat szervezni, de a magas tagsági díj miatt sorra elutasító válaszokat kapott. Dr. Treer István írta: „Anyagi okokból képtelen vagyok belépni. Mindenemet elveszítve, állás nélkül, jövedelem hiányában családomat sem tudom eltartani. " Bukovszky László pénzügyi tanácsosnak is mindene odaveszett Zilahban, és hét gyermeket nevelt. Szászy Ágnes földbirtokos azzal hárította el a felkérést, hogy „még gyógyszert sem tudok venni beteg anyámnak. " Néhány szekszárdi Fusz János kereskedő, Gulyás Ándor ügyvéd, Kovács Károly főorvos, Lugosi Béla kereskedő, Tihanyi Mátyás közjegyző, Tóth János órás és ékszerész - vállalta a kezdeményezést, de az irodalombarátok ügye egy időre országosan elhalt. Kaczíán János Ódon derű 49. „Korházi Éhezzők Dala" /1887/ A Szekszárd Vidéke 1887. november 2-i számában a következő megjegyzéssel kísérte a szerkesztő az alább közlendőket: „A szekszárdi közkórházból kaptuk ezeket a nevezetes elmeszüleményeket, melyeket Keresztesy uram unalmának és éhségéne

k elűzésére gyártott." Egyelőre a mélyebb filozófiai összefüggések előrebocsátása helyett - csak edzett idegzetűeknek! - íme a vers: „Éhség kínozza gyönge, beteg testünk, szemünkben éhség lángja ég!/ Ezt nem oltja el ezer frázis és ezer üres büszkeség, bölcsesség./ Nem hat szívünkre semmi, semmi, - mohó szemünk csak enni kér,/ Egyet kívánunk, egy kell nekünk: kenyér, kenyér, kenyér./ Kenyérért tűrünk, hajolunk meg, fékvesztve azért tombolunk;/ Ezért dől romba majd a világ, ezért folyand tengernyi vér./ Keserű keménmagos víz van reggelire, ki is innék egyebet:/ Kávé, thea gyilkos méreg, azt mondják a felcserek./ Hogyha orvos-vizit után harangozzák a delet,/ Jóízűen, tréfa között kanalozzuk a szelet./ Vacsorálni merő luxus, próza-lelkeknek való -/ Mikor a hold szelíd fénye oly édes, oly altató." A Magyar Színészeti Lexikonban hiába keressük a szerzőt, annak ellenére, hogy magát „volt budapesti nem. színház tagjaként" mutatja be. Igaz, a Nemzeti Színházat is hiába keressük, mert az meg csak a lexikonban van meg. Keresztesy Pált megtaláljuk azonban Szinnyei József Magyar írók élet

e című művében, s ott kiderül, vándorpoéta volt, Erdélyből indult, 1885-1886-ban tíz színésztársulat csapatában ügyködött. Szinnyei szerint „azután tapasztalata bővítése céljából utazni ment, hogy leíija versben Magyarország és Erdély nevezetes helyeit, bérceit. Különösen Erdély részeiben és Magyarország keleti megyéiben jártkelt és verseivel mulattatta a falu népét; mígnem 1895. júniusban Ungvárt bélbaja miatt fölvétette magát a kórházba s a műtétei alatt chloroform-narkózisban meghalt". Ebből az is világos, miért itattak vele reggelire köménymagos levest: ez segít kitisztítani a beleket. Az étrend pedig igazolja a régi orvosi mondást: a kórház nem hizlalda! , Lanius Excubitor