Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-10-03 / 34. szám

10 SZEKSZÁRDI 1999. október 10. DEMOKRATIKUS FORDULAT Napló a kelet-európai változásokról - alulnézetből Elnézést kérek mindazoktól, akikről írtam és akikről nem. Én már mindenkinek megbo­csátottam. 1989. február 18. szombat Az újságíró fog egy marék anyagot (agyagot) a porondra (korongra) dobja, és agykerekét pörgetve-forgatva vázát mintáz belőle. A vá­za a cikk. A gyengén sikerült vázán még ala­kítani kell, a közepesen simítgatni, de a jóhoz vétek hozzányúlni! Ám a magyar sajtóvezetés - a cenzúra he­lyett működő, jobb félni, mint megijedni elv" okán — a jóba is belepiszkál. Hozzátesz, el­vesz, kontárkodik. Megjelent a cikkem, a szovjet csapatkivonásokról. Már eleve nem írtam bele a legrázósabb dolgokat, aztán még „korrigáltatták" velem, s végül ők is kihúztak bizonyos .jelentéktelen részleteket"; melles­leg a címét is megváltoztatták - s még így is bombahírnek számít: „Két zászlóalj kivonul Tolnáról!". Mik süllyedhettek itt el, az elmúlt évtizedekben! Milyen témák és milyen tehet­ségek! Ködbe lökdösött zsenik, akik nem al­kudtak meg úgy, mint én, akik inkább nem ír­tak, minthogy megcsonkítsák a munkájukat. De ha azt akarom, hogy elinduljon a szeke­rem, pillanatnyilag ez az egyetlen lehetséges út. Azt hiszem, objektív, mérlegelő embertí­pus vagyok. S még az én szavaim - a valódi történések - sem juthatnak el egy az egyben, még ma sem az olvasóhoz. Pedig az lenne az igazi - a népet nagykorúnak tekintő - sajtó­politika, ha nálam sokkal szélsőségesebb hangok is hallhatók lennének a hazai zsurna­lisztikában. Csak azt gyűlöli, attól retteg az ember, ami titokzatos, gyanús, agyonhallga­tott. Amiről tud, azt lehet, hogy elítéli, de a félelmetességéből mindenképp veszít. Ha szót kapnak a bőrfejűek, szót kapnak a szek­ták, fény derül az új ismeretekre szomjas agyakban. Mert az új ismeretek igencsak rá­férnének a széles (és hosszú) néprétegekre. (Főleg azokra, akik nem olvasnak újságot.) 1989. február 19. vasárnap Meg kell adni a sorsnak a lehetőséget, hogy eljátszadozzon velünk. Hogy időnként a mélybe taszítson, aztán felemeljen. A hajsza értelmetlen. Mert amennyit nyertünk az ese­mények gyorsításával, annyit vesztünk a szervezet fáradásával, kopásával. Hamarabb, korábban érjük el az adott mennyiségű életél­ményt. Marcus Aurelius-t olvasom. Olvas­mányélményeink meghatározóak lehetnek, ha a véletlen, a megfelelő korban, a megfele­lő könyvekkel randiztat bennünket. Azért mondom, hogy a véletlen, mert keveseknek adatik meg, hogy egy művelt főnök, pedagó­gus vagy szülő vezérlete alatt,válogassák meg olvasmányait. (Akiknek megadatna, azok nem élnek vele. Mást akarnak. Mint az élet többi területén. A belvárosi butik tulajdonosá­nak fia versírással próbálkozik, a költőé poli­tikai pályán ténfereg, a politikusét pedig csak az üzlet érdekli.) A véletlen most M. A-val hozott össze, aki arra int, hogy ne rohanjak. Ne kapkodjak, hisz semmit sem nyerhetek, semmit sem veszthetek. A földi pálya véges. Magammal csak annyit vihetek, amennyit hoztam e világba: magamat. Az ember azért mégiscsak igyekszik. Fő­leg az utódai miatt. Hogy nekik már köny­nyebb legyen. Hogy ők már ne egy 46 m^-es tanácsi bérlakásban nőjenek fel, parizeren és lekváros kenyéren. Igyekszik az ember, de már nem olyan fejetlenül, nem mindenáron. Ha szabad ezt mondani: okosabban igyek­szik. Még mindig szeretne eljutni Ameriká­ba, Indiába, Kínába, de a biztonságos otthon megteremtése már fontosabb a bizonytalan világlátottságnál. Meg kell adni a sorsnak a lehetőséget, hogy lehetőségeket adjon nekünk. Utazásokra, la­kásproblémák megoldására stb. így kényel­mesebb. S megesik, hogy jobb is. Bár egy ki­csi uncsi. 1989. február 20. hétfő Mi tűnik el? Eltűnnek a mechanikus dolgok. A kopó, súrlódó alkatrészek, eltűnnek a jövő­ben a pályák, a kötél és vasúti pályák, utak és kényszerpályák, cső és drótvezetékek. Eltű­nik minden ami közvetlenül, károsan kapcso­lódik valamihez, ami túlzottan igénybe vesz, koptat, használ más dolgokat. A járművek légpárnákon, vagy más hasonló elv szerint közlekednek, nem lesznek csapágyak, seb­váltók, rugók. A kórházakból eltűnnek a szi­kék. A sebészek fény- és hanghullámokkal operálnak majd. Drótnélküli, csőnélküli hír­közlés és energiaellátás várható. Nem lesznek kulcsok, pénzek, igazolványok. Mindent, amit a táskánkban hordunk vagy a zsebünk­ben csörög, egy azonosító kártya fog helyet­tesíteni. Ez jelzi az időt, a hőmérsékletet, a vércsoportunkat, a bioritmusunkat, ezzel me­hetünk ki-be a fotocellás ajtókon, ezzel vásá­rolhatunk, és ez dobban meg a bal felső zse­bünkben, ha a megfelelő partner érkezik. Ma szép idő volt. A szélvédett helyeken - a délre néző kövér emberek hasaalján - 2 óra tájban + 26 °C-ot regisztráltak a kalibrált ter­mométerek. A nemrégiben felszerelt, köztéri hőmérős órák Szekszárdon + 19 °C-ot mutat­tak. Két ilyen van: egy a Korzó áruház előtt, egy az 50-esnél. Egymástól 200 m-re. Gyak­ran 2 °C-os eltérést jeleznek. Szeretném lefo­tózni ezt a meteorológiai csodát. 1989. február 21. kedd Fantasztikus, hogy mennyire nem érdeke ^ OTP-nek a pénz forgatása, megfogása. Képe­sek arra, hogy hetekig, hónapokig egyáltalán ne kössenek üzleteket, mondván, hogy még nem tisztázottak a feltételek, rendelkezésre várnak. És megélnek. Nálunk meg. Nyugaton már rég tönkre ment volna egy ilyen pénzin­tézet, a 18,5 %-os lakásvásárlási kölcsönével együtt. Országos jelenség lehet ez, vagy csak a tolnaiak ilyen bénák? Bementem január elején, azt mondták 20-a után tudnak valamit mondani. Akkor tudtak is, volt is vevő a házunkra, csak olyan lakás nem akadt, ami nekünk megfelelt volna. Most már lenne az is. De ismét agonizál az OTP: március végéig nem foglalkoznak ilyesmivel (akkor jön valami új ukáz). Leen­dő otthonunk anyósomék udvarában lele­dzik. Ez az épület a volt iparos kör. Nyolc W kást alakítottak ki benne - gondolom, a ború után. Van pince, padlás, kamra és egy pici kert is, mindenkinek. A mi házunkat Sípos úr, a kereskedő venné meg. Ő mezőgazdasági cuccokat árusít - a ve­tőmagtól a permetező gépig, de főleg kerti szerszámokat központi fekvésű házikónk­ban pazar üzletet nyithatna, özönlenének hoz­zá a kapavásárlók. Minden amellett szól, hogy létrejöjjön köztünk a megállapodás. Az OTP-t meg lehet, hogy ki is hagyjuk, ha a munkahelytől és a tanácstól kapok kölcsönt. (Éljenek házas életet a jó édesanyjukkal!) Aki e napló könyv alakban való megjelenteté­sét támogatná, az erre szánt összeget szíves­kedjék a Kézjegy klub 11746108-20006572 számú számlájára befizetni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom