Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-09-05 / 30. szám

10 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. szeptember 12. BErffOKRíTFJKEtS FORSQLKT Napló a kelet-európai változásokról - alulnézetből Elnézést kérek mindazoktól, akikről írtam és akikről nem. Én már mindenkinek megbocsátottam. 1989. február 1. szerda Emelkedtek a helyi- és távolsági közlekedési díjak. Ma már 32 Ft-ért utaztam Paksra, eddig 28 volt, azelőtt 14. A fizetések persze nem követik ezt a tempót. Gerjen körül kezdek ími. Ott világosodik ki annyira, hogy jól Iátok. Zötyögök a buszon, és huzigálom a kusza betűket. Mosolygok, ha eszembe jut a jövő század grafológusa, aki lelki, idegi állapotomra próbál következtetni e sorokból. Három cikket hoztam össze: Martinék József tolnai festőről, a helyi Szentháromság-szobor felújításáról, meg egy itt adódott témáról, a hajnali járat utasairól. Egy emberen múlik újságírói karrierem, Gyuricza Mihályon, a főszerkesztő-helyettesen. Úgy érzem, amit ő akar, az többé-kevésbé bekerül a lapba, amit nem, az nem. Itt is bebizonyosodik, hogy diákábránd a tömegekhez, a néphez, a közhöz fordulni ügyes-bajos dolgainkkal. Minden az egyéneken - a megfelelő helyen ülő egyéneken - múlik. A nép csak hiszi hogy ő kormányoz, ha jól kormányozzák. Holnap, holnapután Szekszárd, aztán ismét Paks. Jó is, rossz is ez a váltakozó munkahely. Jó is, rossz is ez a hosszabb buszút. Ha nincsenek hangoskodó, jópofa diákok - amilyen én is voltam - egész tartalmasan eltölthető. Tavasszal lakást is, munkahelyet is akartam változtatni. A lakás egyelőre alma. Az OTP 18.5 %-os uzsorakamata miatt, fizetésünk alapján 200 ezer Ft-ig vagyunk hitelképesek. Plusz 200 a szoc.poi - ha vállalunk két gyereket 350 marad a ház árából (ha 500-ért eladjuk) az öszszesen 750 ezer Ft. Pedig ma 1 millió alatt normális lakást nem kapunk; csöbörből-vödörbe meg nincs kedvem költözni. A munkahely-változtatás is vajúdik... Na, majd ezek a zseniális cikkek a javamra billentik a mérleget! 1989. február 2. csütörtök Ha egy szóval meg kellene fogalmaznom akkori lelkiállapotomat, az lenne a legmegfelelőbb kifejezés, hogy: haragudtam. Haragudtam a Szolnok Megyei Földhivatal dolgozóira, hogy nem dolgoznak. Én 5 évet lehúztam a pusztaságban, az UAZ-nyergében, ők meg tiszta betegek ha ne adj Isten hetente háromszor-négyszer ki kell buszozni valamelyik közeli faluba, és ott néhány órát mérni kell. Aztán meg, ha kínkeservesen mégis elkészül a meló, ódákat zengenek róla. „Bezzeg, amikor mi Balogh Lacival negyedrendű pótlót csináltunk!" - mondja Jocó. Az fel se tűnik neki, hogy én 5 évig nem pótlót, hanem valódi negyedrendűt csináltam. Meg, hogy kivágtak egykét fát. Nálam ez mindennapos dolog volt. A butaságra haragudtam, a figyelmetlenségre, a tolakodásra. Bántott, hogy nem az a sztár, akinek jobb a sztorija, hanem az, aki túlharsogva a többit elkurjantgatja középszerű történeteit. Szekszárdon is hasonló a helyzet. Endre már vagy ötször elmesélte a nagy soproni útját. Hogy automata tekepályán játszott, és felkeresett néhány maszek borkimérést, amíg a család múzeumban volt. (Azt hiszem, összesen ennyi élményanyagot gyűjtött 2 hét alatt.) De érdekes, hogy az még eszébe se jutott, hogy megkérdezze milyenek voltak az én útjaim. (Mert azért voltam olyan szerénytelen és megemlítettem, hogy Hollandiától - Egyiptomig 15 országban jártam.) Az alapvetően ellenkezik a szekszárdi mentalitással, hogy valakitől szemtől-szembe megkérdezzünk - illetve valakinek megmondjunk - valamit. Itt mindenki mindenkiről mindent tud. Kis város. De sosem attól tudják, akiről tudják. Szolnok ebből a szempontból jobb volt. Bunkóbbak az emberek, ami viszont más megvilágításban azt jelenti: őszintébbek, szókimondóbbak. Tudod, hányadán állsz velük. (Általánosságban beszélek, egyének lehetnek olyanok itt, és ilyenek ott.) 1989. február 3. péntek Ábrahám Erzsébet fél a kutyától. Fél továbbá valamennyi rovartól, kétéltűtől, hüllőtől, madártól, emlőstől, a fauna valamennyi rendszerbe sorolt és nem sorolt lényétől a katicabogár és a káposztalepke kivételével. „Egy nagy, csúnya beköpő légy"- ezekkel a szavakkal szokott engem a szekrény tetejére vagy a fuggönytartóra küldeni, egy-egy zümmögő áldozat után. A macskának 2 méterről ad enni, a csibéket viszont bátrabb pillanataiban 1 méterre is megközelíti. Néha az a benyomásom, hogy hitvesem - valahol, valamikor - grófnő volt, egy jómódú család sarja. Háztartásunkban ugyanis nagyúri a pazarlás. Több kálóval működünk, mint egy állami zöldséges bolt. Relatíve nagy a pazarlás, ahhoz képest, hogy ő egy háromgyermekes család legidősebb lánya, szegényen éltek, volt, hogy - nagyszülőkkel együtt - heten egy szobában; fejtől-lábtól aludtak egy ágyban hárman, az öccsével meg a húgával. Ilyen előzmények után az ember azt hinné, hogy megtanult vigyázni, spórolni. Vigyázni a tárgyakra, és spórolni a pénzzel, az élelemmel. Vigyázni és spórolni, hogy a zöldségek ne parkírozzanak két-három napig, és ne rohadjanak meg ugyanabban a nylon zacskóban, amelyikbe az üzletben csomagolták őket. Ennyit a negatívumokról. És most arról, hogy miért szeretem. Azért, mert a Nemzeti Galériában odahúzott egy kép elé, hogy megmutasson valami szépet. Azért, mert nem odamondó-visszavágó típus. Szeretem azért, mert szeret. Kezdettől fogva mindenek előtt és feltételek nélkül. (Szerettek már engem „egy kis gondolkodási idő után", szerettek „többek között", szerettek „akkor, ha...", de így soha.) Szeretem azért is, mert nem akart megváltoztatni. így változtatott meg. így lett a szíveket, didkókat, göndör kacajokat birtokolni vágyó diákból, szerető férj. Sőt: apa! 1989. február 4. szombat Valamikor mostanában, ha jól emlékszem, 2-án van gyertyaszentelő. Ekkor jön elő a medve a barlangjából megingathatatlan természettudományi törvények szerint - és ha meglátja a saját árnyékát, visszabújik (mert jól tudja, hogy a napsütés csak átmeneti, és nincs vége a télnek). Ha nem látja meg az árnyékát, kinn marad (mert jól tudja, hogy a borongós idő csak átmeneti, és vége a télnek). Ilyenkor minden meteorológus a Nagy Magyar Medvebarlangok közelében tanyázik, látcsövekkel, CBrádiókkal felszerelve, hogy azon frissiben hírül adhassák a várható időjárást. Gyertyaszentelő. Anyám minden év első napjaiban kirajzszögezte a konyhában az Új Ember falinaptárát. Itt találkoztam először a kisebb rangú egyházi ünnepekkel (advent, vízkereszt, gyertyaszentelő, mindenszentek stb ). Vallásos neveltetésem kezdete is mint annyi minden - a Vili bácsiéknál töltött évre datálható. Ott, Pesten foglalkoztak velem. Testileg és lelkileg is. Persze volt pénz, egészség és nyugalom. Jártunk - Vili meg én - külön tornára, külön rajzra, és hittanra. És otthon Márta nénitől - Vili bácsi feleségétől - németet is tanultunk, az iskolai leckéken túl. Apámék megírták nekik, hogy a gyermekorvos Szolnokon (évekkel azelőtt) azt mondta, hogy köldöksérvem van. És Márta néni elvitt a dokihoz, és megnézetett. Ugyanúgy volt a fitymaszűkülettel is. A szüleim nem tudtak kézen fogni és elvinni az SZTK-ba (az akkoriban még valóban ingyenes orvosi vizsgálatokra) hogy a szervezetemről megnyugtató képet kapjanak. A lelki törődés még nagyobb hiánycikk volt... De hagyjuk! Harmincévesen már butaság a szülőket vádolni az életünk elrontásával. Azt most már önerőből gyepáljuk. Kiszőrösödik az ember, és maga kezeli a borotvát. Visszafoghat valakit egy rossz start, de a táv felénél, aki tehetséges, annak illik ott lenni az élmezőnyben. 1989. február 5. vasárnap Induljunk ki abból, hogy a lét véges. És most az egy életen át magunkban hordozott, soha meg nem valósuló álmokról beszélek. A nagy műről, a nagy útról, a nagy felfedezésről. Bolyai János Üdvtanára gondolok és Karinthy Frigyes Nagy Enciklopédiájára. Diogenészre, aki a hordóban töprengett, és Kossuthra, Széchenyire meg a többi népvezérre, királyra, császárra, szultánra, elnökre, cárra, akik a hatalom csúcsán erőlködve ugyanúgy nem találtak ki semmit. Vagy kitaláltak, de nem volt megvalósítható. Vagy kitaláltak, de nem „azt". Szeretem a befejezhető írásokat. Amik kerek egészként pattannak ki belőlem, vagy folyamatosan alakulnak bár, de néhány napos utángondolással - legalább a vázlatukkal elkészülök. És utálom azt, ha valamihez valami még kívánkozik, és nem jön a múzsa! Sokszor inkább befejezem, rosszul. Azt hiszem, ha eljutok a könyvírásig, az én könyveim mozaikokból fognak (össze)állni. Hurcolok magamban „nagy műveket", de ezek néhány hetes vagy hónapos nyugodt alkotó munkával megoldhatók. (Ha egyszer átkerülök az írásaikból kényelmesen megélők táborába.) Tervá zek egy irodalmi torzképcsarnokot - szövegekkel és szövegmagyarázatokkal - és egy mozgalmas, kissé argós-nyelvű könyvecskét, geós életemről (a Zabhegyezőhöz hasonlóan). Ezek reális, startra kész elképzelések. Lehet, hogy kevés vagyok ahhoz, hogy megpályázzam az elérhetetlent? Mert az ellen erősen ágálok, hogy valaki - aki művelt, filozofikus alkat - magával hurcoljon egy életen át valami megfoghatatlan ballasztot. Azt várva a sorstól, hogy akartasson vele valamit. Hogy kegyeskédjék kitaláltatni vele valamit. És az emberiség történelméből mit sem okulva azt hiszi, hogy ő fogja megfejteni a lét mibenlétét. Aki e napló könyv alakban való megjelentetését támogatná, az erre szánt összeget szíveskedjék a Kézjegy klub 11746108-20006572 számú számlájára befizetni! Ü MIXTJMPjE 7100 Szekszárd, Bogyiszlói u. 7. Tel./Fax:74/311-275, 74/419-160 VISZONTELADÓK FIGYELEM!!! AKCIÓ 1999.09.06.- 1999.09.18. Pulyka Párizsi 189.212Orsi Ba. Párizst, Hami 398.446.Orsi Sajtos Felv. 529.592.Etk. Zsír Poharas 99.111.Virsli 249.279.Párizsi Pick 368.412.Nyári Turista 559.626.Lángolt Kolbász 549.615.Lecsó Kolbász 239.268.Rákóczi Szalámi 1.237.1.385.Pulyka Sonka 519.581.Alföldi Disznósajt 585.655.Bordázott Kolozsvári 529.592.Főtt Császár 529.592.Mesterpárizsi Sertéshúsos 385.431.Sante Ásványvíz 59.66.Stifolder 984.1.102.Vagdalt Mozaik 576.645.Bajor Sonka 999.1.119.Solo Sonka 499.559.S.lunch Meat 99.111.Párizsi 199.223.Szel Gyulai Csemege Szalámi 1.659.1.858.Párizsi 290.325.Fokhagymás 299.335.Soproni 349.391.Olasz 345.386.Zala 359.402.Nyári Turista 659.738.Gyulai Kolbász 1.0291.152.Gyulai Kenőmájas 446.500.Solami Kenőmájas 299.335.-