Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-08-08 / 28. szám
5 1999. augusztus 22. SZEKSZÁRDI Rendkívüli közgyűlésre hívta a város polgármestere a képviselőket. Az ülés azonban el sem kezdődött, hiszen az SZMSZ-ben előírt szükséges többség nem jelent meg. Mindez abból adódott, hogy a Polgári frakció nem vett részt a tanácskozáson. Érkezett viszont egy levél, egy nappal a meghirdetett dátum előtt, melynek dr. Bálás András volt az aláírója. Igaz ahogy ez a levélben is szerepelt a frakcióvezető mondandóját telefonon diktálta le, hiszen a frakció többi tagjával egyetemben jelenleg szabadIságát tölti. A frakcióvezető közölte az ülésen jelenlévő városatyákkal:" frakciója tartja magát az eredeti megállapodáshoz, melyet az utolsó ülésen kötöttek. E szerint legközelebb augusztus 20-án lesz közgyűlés, így szabadságaikat mostanra időzítették a frakció tagjai, így nem áll módjukban résztvenni az ülésen. A rendkívüli találkozó legfontosabb témája a Héliosz Kft.megbízott ügyvezetőjének, Balog Jánosnak felmondása volt. A törvény szerint ez esetben a tulajdonosnak és a munkáltatói jogok gyakorlójáRENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY ÁLLNAK A RENDŐRSÉG SZÁMÍTÓGÉPEI nak - jelen esetben a közgyűlésnek - azonnal össze kell ülni. A volt igazgató azzal indokolta döntését, hogy a jelenlegi helyzet összeférhetetlenséget okoz, hiszen nem lehet egyszemélyben a Héliosz vezetője és az üzemeltetési pályázaton győztes Ega Nova Kft. munkatársa. Történt ugyanis, hogy a szolgáltatói pályázaton nyertes gazdasági társaság állást ajánlott a volt igazgatónak, aki ezt elfogadta. Döntését azzal indokolta, hogy az a szolgáltatási szféra, melyet mostantól a Héliosz ellát nem az ő szakterülete, így tudását és tapasztalatait az új szolgáltatónál tudja igazán kamatoztatni. Ahogy Kocsis Imre Antal polgármester elmondta, igazán a jelenlegi helyzet, mely szerint az igazgató nem ír alá szerződéseket és nem vesz részt közvetlenül vezetői munkában a Héliosz életében nem okoz fennakadást, hiszen Balogh János helyettesítése a cégen belül is megoldott. Más kérdés - tette hozzá a polgármester -, hogy van néhány olyan aktuális kérdés, - így a Milleneumi Történelmi emlékpark pályázati ügye - melyben a közgyűlésnek már most dönteni kéne. kg 1999. augusztus 17-én (kedden) és 18-án (szerdán) a 2000. évre történő átállással kapcsolatos számítástechnikai munkák miatt a Szekszárdi Rendőrfőkapitányságon az alábbi ügyfélszolgálati tevékenységek és az ügyfélfogadás szünetel: - gépjárművel kapcsolatos bármely ügyintézés (átíratás, forgalombahelyezés stb.) - szabálysértési ügyintézés engedélyügy (fegyver, idegenrendészet, személy- és vagyonőri) - körözött tárgyakról történő adatszolgáltatás A személyi igazolvánnyal.kapcsolatos ügyintézés a szokásos rendben zajlik. Javasoljuk, hogy aki gépjárművet szeretne átíratni, vagy egyéb gépjárművel kapcsolatos ügyét szeretné elintézni, az az említett időpontot megelőző héten vagy azt követően tegye meg. Türelmüket és megértésüket előre is köszönjük: Szekszárd, 1999. augusztus 3. Andódi László r. fhdgy. sajtóreferens Felelevenítjük városunkban a harminc éve megszakadt hagyományt: a föbbiai Cgúcsd't. Kérünk minden intézményt, szervezetet, céget és magánszemélyt, hogy lehetőségeihez mérten vállaljon részt a szervezésben és lebonyolításban! A program augusztus 15-én - Nagyboldogasszony napján -, ünnepi szentmisével kezdődik, 9 órakor, a katolikus templomban. Ezt követően a templom körül kirakodóvásár és zenés szórakoztató műsor váija az érdeklődőket. A helyszínen zajlik majd a II. Tolnai Művészeti Találkozó és Műbörze is, írók, költők, festők, szobrászok részvételével. A rendezvény 18 órakor, orgonakoncerttel zárul. Várják a város polgárait a lebonyolító civil szervezetek: a "Kézjegy" TTK, a KÉSZ Tolnai Csoportja, a Tolnai Bárka, és Tolna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete. J FŰTÉSTECHNIKA SZAKÜZLET Szekszárd, Rákóczi u. 42. Tel./Fax.: 74/313-697 AKCIÓ! — Egyes bojlerek, kazánok — PVC csövek — Alföldi mosdók, WC-k — Unipipe, IDH hűtés- és vízrendszerek — Mosogatók — Dunaferr Lux-n lapradiátorok — WILO szivattyúk 5-30 % árengedménnyel kaphatók Nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat! Mindent egy helyen, a legolcsóbban! KEDVEZMENYES HITEL! Az energiamegtakarítást eredményező HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉSRE - Mennyiségi kedvezmények 5-15% - Extra kedvezmények aug. 1-15 között! RAGASZTÓBÓL és a NEMESVAKOLATBÓL 20% árengedmény! DRYMIX Kft. 7100 Szekszárd, Sárvíz u. 3. Telefon: 74/412-592 T Sm.RR.HGD FJHSKOLJ1 Szekszárd, az 56-os út mellett a Deltánál Tel.: 74/412-051 Gyümölcsfák Tuják, fenyők Díszfák Dióoltványok Borókák Kúszók Bogyósok Ciprusok Futók Díszcserjék Rózsák PARKTERVEZÉS - PARKOSÍTÁS Növényültetés, füvesítés garanciával SMARAGD FAISKOLA és Központi Iroda 6500 Baja Petőfi S. u. 90. Tel./Fax: 79/323-921 BJHUNGÁRIA rSBIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja fflUUMdSÁMA ©TTODNMEm^ffTTÁmMK Nagy értékű és féltve őrzött kincsünk a lakásunk, az otthonunk. De mi van akkor, ha szomszédunk eláztatja újonnan fellakozott parkettánkat, a vihar betöri a háztetőt, vagy akár kitörik egy ablak. Segít a lakás- vagy otthonbiztosítás! Hungária Biztosító Rt. Szekszárdi Fiók Szekszárd, Széchenyi u. 29-31. Tel.: 74/311-033