Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-07-25 / 27. szám

1999. július 25. SZEKSZÁRDI 11 o Orvosi munkássága és az 1848-as forradalom melletti tevőle­ges kiállása révén is méltán közismert orvost, BALASSA JÁ­NOS sebészt és egyetemi tanárt a megyénkbeli Sárszentlőrinc büszkén vallja fiának. Szülőfalujában az evangélikus parókián elhelyezett tábla emlékeztet arra, hogy a lelkészi lakban szüle­tett 1814. május 5-én. Orvosi tanulmányait Pesten kezdte, majd Bécsben folytatta. 1838-ban szerzett orvosdoktori és szülészdoktori oklevelet. Öt év múlva a pesti Kóroda tanára, 1848-ban az egyetemi orvosi kar igazgatójává nevezték ki. El­kötelezett híve a szabadság-harcnak, a honvédkórház igazga­tója, melyért 1849-ben három hónapi börtönbüntetésre ítélték. Csak 1851-ben mehetett vissza az egyetemre. Akkoriban az orvoslás latin és német nyelve mellett ki kellett alakítani a ma­gyar műnyelvet is, melynek lelkes munkása volt. Ő operált először Magyarországon éternarkózisban és nevéhez fűződik az orvostanhallgatók gyakorló évének bevezetése is. Több új módszerrel gazdagította a sebészeti gyakorlatot. Nemzetközi hírű műtéti eljárásait külföldiek tanulmányozták. Javaslatára alakult meg az Országos Közegészségügyi Ta­kács, melynek első elnökévé őt kérték fel. 1857-ben szakköz­|bnyt indított Orvosi Hetilap címmel. Tekintélyét és lapját is felhasználva bizonyította a közegészségi ügy törvények általi rendezésének szükségességét és hasznát. Az Akadémia 1858­ban választotta tagjává. Székfoglaló beszédében A képző mű­tétek címmel tartott előadást, melyhez készített rajzai az első hazai plasztikai műtétek leírásának illusztrációi. Hirtelen tá­madt betegsége három nap alatt, 1868. december 9-én vitte sír­ba. Jeles kortársairól, Korányi Frigyesről, Markusovszky La­josról kórházat neveztek el, Balassa nevét a szekszárdi viselte évtizedekig. Az orvosi hivatás tisztelői most is emlékeznek rá, a Magyar Sebésztársaság „Balassa János emlékérem" kitünte­tést adományoz 1906 óta. Tolna vármegyéből elsőként, de országosan is az elsők kö­zött, 1830-ban lett a tudós társaság rendes tagja, GEBHARDT XAVÉR FERENC orvos és tanár, Tolna vármegye táblabírája. Pakson született 1791. január 23-án. A pesti egyetemen végzett tanulmányai befejeztével egy létre is jött intézet megalapításán fáradozott, a himlő elleni oltóanyag előállítása érdekében. A gyógyászatban elért eredményeivel és termékeny szakírói mun­kásságával kiérdemelte kora több elismerését, köztük a nemesi js a királyi tanácsosi címet. Ahogy a Nemzeti Kalendáriom hir­etni szokta, az „orvostudor, bábászati mester, a sebészek szá­mára rendelt különös belgyógytan ny. r. tanára, lakik Hatvani ut­ca 5. szám alatt," Pesten halt meg 1869. október 27-én. Papi pályára készült, majd kora kiemelkedő tudású bőrgyó­gyász orvosa és egyetemi tanár lett Dunafóldvár jeles szülötte POOR IMRE 1849-ben kezdett orvosi tanulmányai után tanár­segéd, a bőr- és nemibetegségek gyógymódjának kutatója. A bőrbajok és a bujakór szakorvosi teendői mellett a Központi Or­szágos Oltóintézet igazgatói tisztét is ellátta. Nevéhez fűződik a Gyógyászat c. lap indítása és az Orvosi Kör Egylet megalapítá­sa, melynek első elnöke. Társszerzője az orvosi műszavak zseb­szótárának. Ma a természetgyógyászat fogalomkörébe sorolnák akadémiai értekezéssé is fejlesztett témakörét, melyről 1864­ben tartott székfoglaló ismertetést: „Hazai gyógyszereinkkel úgy vagyunk, mint természeti ásványvizeinkkel néhány évtized előtt voltunk. A magyar orvos pesti és bécsi tanáraitól megta­nulta, micsoda gyógyvizek vannak Csehországban, Ausztriában .de alig hallotta, micsoda gyógyvizek vannak hazánkban. így vagyunk a gyógynövényeinkkel is: messze vidékről drága pén­zen hordjuk a természet adományait, s nem tudjuk, hogy itthon lábbal tipródunk azon fövényen, mely sajgó sebeinkre írt rejt magában... " Poór Imre 1823. október 13-án született és Buda­pesten halt meg 1897. augusztus 20-án. Kaczián János NÉNÁNY MONDAT AZ EGYIK ÉRINTETT JOGÁN (Nem vád és védbeszéd) Nullum est iam dictum, quod non sít dictum prius. (Nem lehet már olyat mondani, amit ne mondtak volna korábban is.) Imi sem egyszerű. Bár Terentius, a fazon, dili, ciki kifejezéseket nem ismerte'Bandizás­ról nem is beszélve, hiszen ez is új figura és teljesen képtelen... Közben a somogyiaknál tartunk, ahol ho­gyan, hogyansem Csokonain kívül felbukkan Berzsenyi, Takács, Fodor, stb. Szegény Babits, de Garay is szülővárosától inkább távol... Illyésről nem is beszélve. Bi­zony. Ilyen az élet! S itt van egy vajszívű D. F. lilában, de in­kább buszozik, kapál, sőt bort kínál, jrni alig... Mi az a 15 kötet?! Akik eljöttek a szerzői estemre - közel hatvanan - (W. G. szerint,) talán nem is a versemért, az irodalomért jöttek. Csak. A színvonalas műsor sem érdekes, nem számít... A különleges felsrófolt író-olvasó találkozó beszélgetési stílusa, amely végül is másfél órán át figyelemre késztette a vendégeket... Es a reprezentatív fogadás sem... Rendhagyó esemény volt a Márkvárt bo­rok avatása, mivel az üvegekre versem került. Mindezek egyikére, valamelyikére sem futot­ta W. G. tollából. Nyilván merő véletlenség­ből, említésre méltónak nem tartotta. Az ő egyedüli vélekedése, állítása mérvadó lehet­e? Miért ébresztett kételyeket, különféle gon­dolatokat azokban, akik „csak" olvasták a cikket? Kocsis I. A. polgármester úr méltató szavai után, a beszélgetés végéig velünk volt. Gondo­lom, nem csupán tiszteletből. „Érdekes, jó be­szélgetés volt. Gratulálok" - mondta. Sas E: Laczkó kihozta belőled a humort és így a patetikus mivoltod háttérbe került. Feri, gratulálok. Szeri Á: Nagyon érdekes, különös, nem szokványos akadémikus beszélgetés volt. Gratulálok. Minker T: Feri kivágtad a rezet. Gratulálok. A válaszom: Laczkó tulajdonképpen ezt akar­ta. Ismer... Molnár T: (aki Nyíregyházáról jött) Az elő­adás tényleg tetszett, az emberek figyelmét magával ragadtad válaszaiddal és apró beéke­lődött történeteiddel. És így tovább, tovább a művészbarátok, és mások is szintén... Sz. Ernő kérdezi egy találkozásunk alkal­mával: Feri, én azon az esten voltam, amit Wesselytől olvastam? Válaszom: Igen, csak te és a többiek másképpen látták, hallották, érez­ték az egészet. N. Tibor véleménye: Minden közreműkö­dőt ledegradált Wessely a „feledhető dél­utáninál. Nos, nekem, mint a legjobban érintettnek az a legfontosabb, a szereplők, az érdeklődő kedves vendégek másként vélekedtek, mint W. G. A gratulálok, a melegszívű kézszorítók, a többszöri átölelők és arcsimításaik őszinte szeretetből jöttek. Öröm sugárzott szemeikből és szép szóra nyíltak az ajkak. A felhőtlen ba­ráti mosolyok tisztasága tükröződött egymás­ra és vissza. Az ünnep így volt teljes számom­ra. Nekik, mindnyájunknak bizony felejthetet­le n május végi délután volt. Általános etikai vélekedés, még az ellenfélről is a megfelelő tisztelet hangján illik szólni. A barátról...? Lám-lám Terentius, kiderül, lehet írni olyat is és úgy, amit és ahogy íróember felelőséggel nem tesz... „Mert magamat kigúnyolom, ha kell De hogy más mondja, azt nem tűröm el! (Cyrano) Ui: Ajánlott irodalom: Laczkó András, Ho­gyan üljünk a Pegazuson? A másik öregúr: D. F. Ódon derű 38. ]P<SlBűIb«g^j)<t!® WSIIS Mielőtt még valaki arra gon­dolna, hogy egykoron a mai pénzbehajtók elődei alkalmi versekkel kínozták ügyfelei­ket a fizetésig, megnyugta­tom, nem erről szól a mese. Hanem arról, amit mindenki tudott már akkoriban is: van­nak foglalkozások, ahol a fő a mellékes. Ezek közé tartozott az akkor mintegy tízezer lako­sú Szekszárd egy szem kézbe­sítője, aki postás, levélhordó, pénzesutalvány-átadó, távira­tos, csomagkihordó s minden efféle egy személyben. Általában egész évi fárado­zásáért a január elsejei köszön­téskor vette a fizetéskiegészítő borravalót, miután elmondta verses jókívánságait. Mindig így történt ez, kivéve 1879-et, amikor a gépezetbe porszem került: a két főből álló teljes postai személyzetet elbocsátot­ták, s így a mellékjövedelem is veszélybe került 1879 augusz­tusában. A postás - Pöndör Jó­zsef - azonban nem esett két­ségbe: fogta magát, elment a megyeszékhely legkedveltebb alkalmai verselőjéhez, Bor­zsák Endre református lelkész­hez, megíratta vele rigmusait, s így járta végig a házakat az év derekán. Már csak ezért is ér­demes megismerkednünk a hajdani költeménnyel. „Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak, /Menni kell, ha késztik, az államtitkárnak;/ E sorsban részesül most a le­vélhordó,/ Lévén ő ezennel inait elhordó!/ /Kérdezik tán Önök, hogy miért távozom?/ Ah! ez áldozatot nem magam­tól hozom,/ A postamester úr beállt kiadónak,/ Ezért hallom szavát a mars-riadónak./ /De mert pályám futva tiszta be­csülettel,/ Mire megesködném kézben feszülettel, / Szánja­nak meg, kérem, jó útravaló­val, / Egy kis bankópléddel, vagy sárga csikóval! / / A harcban elesett kegyelemdö­fést kap, / Az ágyban elhalót eltemeti a pap, / A postán ki­múló levélhordó legény / Szemfedele legyen egy forin­tos vevény! / / Köszönöm a mélyen tisztelt közönségnek / A szíves jóságot, mellyel tetézének, / Kívánom e jóért, hogy mindnyájan lássák / Bő harmatként szállni az égnek áldását! / / Postán mindig pén­zes levelet kapjanak. / Lutrin főnyereményt, ternókat csap­janak, / Boldog legyen köztük a szöghajú s göndör, / Kívánja a most elpenderedő Pöndör!" Lanius Excubitor 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom