Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-05-23 / 20. szám

9 1999. MÁJUS 23. , SZEKSZÁRDI TASARNAP Ezt jelzi egyebek mellett az, hogy nemcsak értettek a szőlőműveléshez és kiváló minőségű borokat termeltek, hanem az is, hogy kialakult az az ipar is, ami a különböző szőlőművelő eszközöket gyártotta. Nem volt véletlen tehát az, hogy az előrejövő családfő azt az üzenetet küldte haza a feleségének, hogy mindent adj el, csak a szerszámokat hozd. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a német nyelv birtokában a piacra jutás feltételei is jobbak voltak, mint a példaként említett magyar gazdákéi. Miután egyet kortyolnak a szekszárdi hegy jóféle levéből, id. ^iepp Ádámné töri meg a pillanatnyi csendet. - Nálunk Kakasdon az volt a szokás, hogy a regruták pünkösdi rózsát kötöttek egy botra, végigmentek a falun. Ahol megálltak, föltartották a botot és azt kívánták: ilyen magasra nőjön a gyermeketek, vagy a kenderetek vagy a kukoricátok. Ezzel elzavarták a rossz szellemeket. Nincs ebben más, mint az ősi termékenységvarázslás. - Aztán olyan is volt - mesél tovább -, hogy pár fiú összeállt és az utca leglustábbját végigvitték a soron, kosarat fontak, azon lukat hagytak és abból engedték kinézni, miközben énekelve házról Jiázra jártak. w - Ilyen Nagyvejkén nem volt. - Kisdorögon sem - állítja Miskolczy Miklósné -, de az a mondás járta, ha esik az eső, akkor visszamegy a búza a sarlóig. Vagyis kicsi marad. Kezdődik a pünkösdidézés - Hát arra emlékeztek-e - néz körbe Jéhn Jánosné -, hogy az volt a szokás, a szakácsnő minden vasárnap a reggeli misére megy, hogy meg tudja főzni az ebédet, ebéd után pedig minden vasárnap délután az egész család, még a gazda is lepihent. Nem tehette meg ezt a családfő pünkösdvasárnap - elmaradt számára a Ruhe Stunde -, mert nem volt szabad, mivel akkor rozsdás lesz a búzája. - A levelén piros folt látszott, gyenge termés volt - magyarázza Bayer József. - Aztán mi volt az ünnepi ebéd? - Tyúkhúsleves - szólnak szinte egyszerre -, betétnek fánkféle tészta picire sütve - Kálber fufinak, borjúlábnak nevezik - és arra szedték rá a levet, aztán volt főtt hús, paradicsomszósz, fokhagymaszósz és tejestorma. Ahány ház, annyi szokás mondhatnánk, s nagyot nem tévednénk. Annyit azonban el kell Klézli Jánosné id. Hepp Ádámné árulni, hogy leginkább tejestormás volt. - Ezután jött a töltött csirke, borjút rántottunk, volt kacsapecsenye és mindenféle finomság folytatódik a felsorolás. - Faluhelyen tartottak baromfit, kacsát, libát, Kakasdon egy marhát vágtak az ünnepe és az is elfogyott - így Bayer József. - A szegények sem rántott levest ettek pünkösdkor - veti közbe valaki, majd folytatják egymást kiegészítve az éteksort, amit korántsem gyomorbajos családokra terveztek. - Sütöttünk rétest, diós, mákos kelt kalácsot, meg csináltunk gőzgombócot, Tamnudl-t - hangzik, amire Eller Ferencné reagál legelőször: - Na, ilyeneket beszélünk... mindjárt éhes leszek. Mivel mi, többiek sem vagyunk másként, fordítunk egyet az időn és képzeletben délutánra állítjuk az órát, természetesen a régi pünkösdöket idézve. A délutáni litánia után sem maradtak el a világi vígságok. Nem tagadták meg korábbi önmagukat, s nem felejtették el a zene, az ének közösségformáló erejét. Ezt az alkalmat is megragadták a szórakozásra, a mulatozásra. Mikor eddig jutunk, Hepp Ádi bátyám jut eszembe, aki egy alkalommal azt mesélte el, hogy amikor a magyarországi németek elűzetése volt - a kitelepítés idejét írták -, akkor Kakasdon a németségnek a kis batyukon ülve az jutott eszébe, hogy farsang van, márpedig az a mulatozás ideje. Be is mentek Bonyhádra a hivatalba és elmondták, mulatni szeretnének. Azt válaszolta erre a hivatalnok: ha kedvük van, tegyék, tették. Mulattak. Hogyne tették volna akkor, amikor - már és még békében lehettek! - A férfiak a kocsmába, az olvasókörbe mentek és ott ittak, beszélgettek, politizáltak, az asszonyok kiültek a házak elé a farönkökre és diskuráltak, népdalokat énekeltek, szép szerelmes nótákat - emlékezik Bayer József és azt is eszünkbe juttatja, hogy bizonyára a bécsi slágerek utánzott változatai is megjelenték, no meg a világot járó mesterlegények ál' tal hozott dalok is. Mert akadt bizony a németség körében szép számú olyan iparos, aki dalt is hozott haza szerencsét próbáló útjá-' ról. Szóval mivel Katalin csak később zárta el a hegedűket (Katrein speert die'Geigen ein.), nem volt csend pünkösdkor sem. Nem is lehetett, hisz a jókedv, a dalolás nemcsak az utcát, a kört töltötte be, hanem a Hostellokat, a gyümölcsöskerteket is, ahova a fiatalok vonultak el és ott gyönyörűen énekeltek. No és persze áldoztak a szerelem istenének. De ez olyan természetes (volt), mint amilyen természetes a többszólamú éneklés. Régi időket kutatott az emlékezet, emberöltővel ezelőtti pünkösdöket idéztünk. Kerekké, egésszé lett a félmondat, ugyanígy járt a történet. Ennyivel is szebb lett az ünnep... Ékes László