Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-05-23 / 20. szám

8 / SZEKSZÁRDI VASARNAP 1999. május 30. Csaláttkoszorú és pünkösdi rózsa égi időket kutat a most már lassan dolgozó emlékezet a Szent István Házban. Egykori, ötven-hatvan, vagy tán még több évvel ezelőtti pünkösdöket próbál felidézni. Araszolunk, mint az élet. Egy félmondat, aztán még egy, majd egy egész... Katalizátornak ott a csokoládédrazsé és egy-egy pohárka jóféle szekszárdi fehérbor. Nemcsak segít, de szebbé is teszi a megfakult emlékeket. No és az sem elhanyagolható szempont, hogy jókedvre hangol. Úgy látom, még mindig az esti német nyelvű mise hatása alatt vannak az asszonyok és az egy szem férfi, s az ünneplőbe öltözött lélek most nehezebben veszi a bátorságot ahhoz, hogy megszólaltassa emberét. De azért ez is megtörténik előbb-utóbb, igaz, nem elszakadva az ünnep vallási jelentőségétől, hiszen ettől váltválhatott azzá a pünkösd, ami. Mondják is mindnyájan az asszonyok, hogy nem tudnak szabadulni a bibliai történettől, amikor az együttlevő apostolok elteltek Szentlélekkel és különböző nyelveken beszélni kezdtek, ahogy a lélek szólásra indította őket, s hirdették az isten tetteit. így aztán az sem megy csodaszámba, ha a pünkösdi szentmise fontosságát említik mindenekelőtt, ahova a legszebb ruhában illett és kellett elmenni. - A legjobb gyapjúszövet volt állítja Miskolczy Miklósné és id. HeppÁdámné - kamgarn szövet. Az első nap a legszebb ruhába kellett öltözni, a második napján pünkösdnek már nem - toldják meg. - Nagyvejkén kendőt kötöttünk hozzá - veszi át a szót Eller Ferencné -, az is kiváló minőségű anyagból volt, litániára meg egy másik kendőt. Kérdezném az igényesen elkészített selyemből, bársonyból alkotott, varrt, csipkével és tüllel díszített fejkötőt, a díszes pruszlikot vagy a berakott, bő ujjú ingeket, de megtehetném ugyanezt a csípőt szélesítő farpárnával, amit mifelénk magyarlakta vidéken egyszerűen csak pufándlinak mondtak, és tudakolhatnám az ujjashoz felvett, majdnem bokáig érő szoknyákat, amelyekhez általában 4-12 méter anyagot használtak fel, amit hajtásokba vasaltak, majd derékkorcba varrták, tüllel bélelték, hogy jobban elálljon, az alját pedig tenyérnyi szélesvászonnal szegték. Kérdezhetném, de nem teszem, mert megelégszenek azzal, amit már úgyis elmondtak. Inkább váltanak. A lélek örömeiről a test örömeire térnek át, ugyanis az egyházi ünnepnek volt templomon, misén, litánián kívül zajló része, ahol bőven jutott hely a vidámságnak. Hogy úgy mondjam, velejárója volt a móka, a dal, a szórakozás az ünnepnek. JéhnJánosné és Baka Sándorné úgy emlékszik, pünkösdkor tán-. colták ki a május elsejére virradóra állított májusfát (Maipaam), a többiek pedig a „pünkösdi buba" (Pfinkstlimmel), a győzelmes tavasz, a természet életerejének a megszemélyesítőjét idézik fel. - Nincs itt másról szó, mint arról - magyarázza Klézli Jánosné -, hogy aki legutoljára kelt fel a családból az ünnep reggelén, annak csalánkoszorút tettek a fejére. Emlékszem, apám minden évben feláldozta magát. Korán kelt, megetette az állatokat, aztán visszafeküdt az ágyba. Egyszer csak jött a nagymama és hozta a pünkösd lustájának járó csalánkoszorút... Mindig apánk kapta, mi pedig körülugráltuk: Pfinkstlimmel! Pfinkstlimmel! Pfinkstlimmel! - nevet és hasonlóan tesznek valamennyien. - Utána következett a reggeli, a tunkli. A mártogató, amit úgy mondtunk: Wurst und Prie. Kis rántás, hagymát bele, felengedni paprikával, bele krumplis kolbász, húsos hurka, káposztás kolbász, ezt megfőzni és kenyérrel mártogatni - nyalatja meg^^ szánk szélét Eller Ferencné. - Ez akkor nem bírta a vizet állapítjuk meg cseppet sem elítélhető módon. - De nem ám! - nevet. - Nagyvejkén bort ittunk rá. Nohát. Derülnek a többiek is, mert bár a tény, tény, ám mégis nehezen akaródzott kimondani azt, hogy direkttermő szőlő levét fogyasztották egykoron. Manapság természetesen nem. Valamennyiüknek, akik itt ülnek az asztalnál, remek boruk van. Most éppen id. Hepp Ádámét isszák, s érzik, benne van a szakértelem. Ez egyáltalán nem csoda, hisz generációról generációra szállt a borkészítés tudománya. Egy Andrásfalvy Bj^ talannak írt tanulmánykötetb!^ olvastam nemrég, hogy a Magyarországra annak idején betelepülő németség fejlettebb szőlőkultúrával rendelkezett, mint az itteni magyarság. Eller Ferencné Bayer József JéhnJánosné Miskolczy Miklósné