Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-05-09 / 18. szám

1999. május 02. /» SZEKSZÁRDI VASARNAP 11 A Zeneiskolák megyei zongoraversenye Tíz éve, hogy Thész László a szekszárdi Állami Zeneiskola igazgatójának tragikus és váratlan halála megdöbbentette a megye zenetanárait. Kugler Zsuzsa a zongora tanszak vezetőjének kezdeményezésére Thész Lászlóra emlékezve nemes vetélkedésre hívta a megye zeneiskoláinak legjobb zongoraszakos növendékeit. Április 30-án Szekszárd, Bonyhád, Tamási, Paks, Tolna, Dunaföldvár, Dombóvár, Bátaszék és Nagymányok Zeneiskoláinak legjobb 59 ifjú zongoristája gyűlt össze az Augusz-ház nagytermében. A versenyt Pócs Margit, a városi Önkormányzat közművelődési referense nyitotta meg és emelkedett szavakkal méltatta a zene és a zene•

kulás jelentőségét. A résztvevők ezt nem is cáfolták meg, mert igen felkéúlten mutatták be műsoraikat. A példásan megszervezett verseny fényesen sikerült és nagy érdeklődést keltett, beszédesen bizonyítva azt is, hogy sokoldalú haszna van. A legnépszerűbb hangszert tanulók szorgalmas és tehetséges növendékei szereplési lehetőséget, dobogót kapnak. A felkészítő tanároknak pedig tanulságos szakmai továbbképzés, összehasonlító mércét jelentő találkozó, ezért az az egyöntetű vélemény alakult ki, hogy ezt a versenyt évente rendszeressé kell tenni. Az egésznapos vetélkedőn délelőtt a zeneiskolák első 6 osztályosait hallhattuk, délután pedig a továbbképzős 4 osztály diákjait. A jobbnál-jobb produkciók azt bizonyították, hogy az ifjú zongoristák magas színvonalat képviselnek és azt is, hogy a felkészítő tanárok lelkiismeretes munkát végeznek és kitűnő szakmai felkészültséget képviselnek. A pártatlan zsűri 2 tagja: Körösiné Bélák Erzsébet budapesti Zeneművészeti szakközépiskolai tanár és Eckhardt Gábor szakközépiskola és Zeneakadémiai tanár a rendezvény színvonalát igen magasra értékelte és további hasznos tanácsokkal látta el a résztvevőket és tanáraikat. Végül kihirdették az eredményt és értékes díjakat osztottak ki. Minden osztályban több III. és II. díjat adtak ki. A legkiemelkedőbb felkészültségű Kenderes Tamás továbbképzős pedig a verseny nagydíját nyerte el. Róla és a többi díjazottról bizonyára még sokat fogunk hallani. Hur Szépség és valóság Megjelent a Kézjegy 5 antológia 1999. április 23-án mutatták be a „Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja újabb, immár ötödik kötetét Szekszárdon, a Gyermekkönyvtárban. A kiadvány 38 szerző több, mint 120 művét tartalmazza: verses, prózai és drámai alkotásokat. Ezt a „féljubileumi" antológiát Mözsi-Szabó István bogyiszlói festőművész grafikái ékesítik, az előszót Varga S. József, a Szabad Föld munkatársa írta. Vajon mit lehet elmondani az irodalomról, és eme képviselőjéről, a Kézjegy 5 antológiáról? Azt, hogy szépséget visz azoknak a lelkébe, akik olvassák. Azt, hogy ugyanakkor a valóságról is szól. Azt, hogy mégis világokkal, megannyi egyéni világgal ismerkedhetünk meg általa. Azt, hogy alkotói szeretettel nyújtják át, fogadják hát mindannyian szeretettel... Kérdezhetnek azonban, hogy mire mennek a szépséggel - hiszen azt nem lehet megenni. Kérdezhetnék, hogy minek még olvasni is a valóságról - hiszen nap mint nap azt láthatják maguk körül. Kérdezhetnék, hogy miért ^•lene újabb világokat megismerniük - hiszen napjainkban néha még ez az egy is túl soknak bizonyul... Én viszont megkérdem: Ismerik-e azt a gyönyörű nyugalmat, amely szívünkre száll, ha a felkelő nap színeit csodáljuk? Ismerik-e a csendet, amely az éjszakai erdőkön ül? Ismerik-e a hegyek patakjainak átlátszó életét? A szépség és valóság, melyet e kötetből ihatnak magukba, csupán ezekhez hasonlítható. Most pedig már döntsék el Önök, méltónak találják-e ezt a kötetet. Arra, hogy elolvassák! Varga S. József méltónak találta. Arra is, hogy mások olvassák: „Ajánlom másoknak is ezt a kötetet, s kérem, tekintsék annak is, aminek én látom. Elmék és kezek jegyének egy rideg és szeretettelen világon." Kosztolányi Péter iQzmsTolna megyei alkotók antológiája Ódon derű 30. /Nem/ épült helyben Aki Szekszárd történetét vizsgálja, meglepetéssel tapasztalja, hogy 1890 és 1949 között, tehát mintegy hatvan esztendeig a megyeszékhely lakossága meghaladta a 14.000-et, de soha felül nem múlta a 15.000-et. Boldogult osztályfőnökünk, dr. Pataki József szerint a szekszárdi közmondás ugyan úgy tartotta: „Csak marhában keresik a nagyot", de a helyi lokálpatrióták mégis némi keserűséggel mosolyogtak a fenti adaton. Ezt tette a Közérdek 1909. május 1 -jei száma is A szekszárdi kendergyár - Mohácson című cikkében is. „Nem is olyan nagy bolondság az, hogy a régiek ráírták a templom falára: épült itt helyben. Lám, a szekszárdi kendergyárat meg Mohácson építik meg. Ékes és jó rendben ment itt a gyár sorsa. A bécsi Bankverein már várta a riapot, amikor a gyár első tégláját egymillión felüli összeg befektetésével leteheti. Szűklátókörű rossz emberek azonban agitációt kezdtek, mert hát hogy tönkre megy a város, vagyis a polgárság, ha a városnak még azt a 25-30 holdnyi rétjét is elveszik gyártelepnek. Ennek az ostoba agitálásnak híre aztán jogos felháborodást keltett a gyár sorsát intéző kö.röknél, s itt hagytak minket szép szerrel s legújabb értesülésünk szerint a gyár építését már legközelebb megkezdik Mohácson. Mi tőlünk a tizenöt évi adómentességen kívül nem kértek semmit, a város 25 holdnyi földjét is busás áron megvették volna. Mohácson azonban kaptak ingyen telket és sok más egyéb kedvezményt, természetes tehát, ha azokat boldogítják. A mohácsi bíróról egy időben tréfás írás keringett kézről-kézre, úgy látszik azonban az „ész és tapintat" mégiscsak ott van és nem - Szekszárdon." Talán némiképp vigasztalhatja 1909-ben élt eleinket, hogy nem a kendergyár volt az utolsó, aminek létesítését elszalasztották - addig Sem, utána sem -, de így legalább tudták, ha kendergyár, akkor az áztató és tiloló Annamajor után. Lanius Excubitor