Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-05-09 / 18. szám

12 S SZEKSZÁRDI VASAKMAP 1999. május 02. Edzői látlelet a KSC Szekszárdról Lesz-e anyagi hozadéka a happy end-nek? Önfeledt, mosolygós, jólesően könnyed leveze­tő edzéseket tart, így a rájátszás után, a Dalmand Rt. Top-center KSC Szekszárd. Tornyosulnak kér­dőjelek a jövőt illetően jócskán, de most mindenki igyekszik elhessegetni a gondolatot, mert örülni akarnak annak, hogy a lidércnyomásos kezdés után egész elfogadhatóra sikeredett a bajnokság befejező szakasza. Hozták a lányok a maximálisan elérhető kilencedik helyezést. Olymódon, hogy az alapszakaszban az orruk alá borsot törő Kanizsá­nak többször is tudomására hozták: igazándiból nincs esélyük ellenük. Az igazi értékmérő győze­lem persze a Kecskemét elleni volt mégpedig az idegenbeli, ami végül is a fentebb említett helye­zést, magát a happy end-et jelentette. Pedig a hely­osztó hazai veresége után kevesen adtak esélyt a csapatnak arra, hogy a hírős városban, az örök ri­vális ellen revansot vegyen. - A látottak függvényében, az erősen vitatható, a végjátékban bennünket sújtó bírói ítéletek tuda­tában én bíztam abban, hogy a visszavágón is lesz sanszunk - mondta Simon Zsolt a szekszárdiak edzője. Mert míg másokat a fásultság, a görcsösség, a dekoncentráltság ért utol az alapszakasz végére és a rájátszásra, nálunk ez éppen ellenkezőleg történt. Kondícionális téren, és az összeszokottság szem­pontjából meccsről-meccsre érezhetően javultunk, így tudtunk jobbak lenni 20-25 ponttal a Nagyka­nizsánál, így tudtunk tényleg méltó partnerei lenni a tavaszi idény végén a GYSEV-nek és a PVSK­nak. így részünkről kicsit kár is, hogy vége a baj­nokságnak. - Úgy érzi teljesítette a küldetését, kihozta a gö­dörből a szekszárdi csapatot? - Hogy mit teljesítettem, ennek megítélése a ve­zetés dolga. Különben nem vindikálok magamnak ebből a stabilizációból meghatározó szerepet. Én tettem a dolgomat, nem foglalkoztam sem a távo­labbi sem a közelebbi múlttal, nem beszéltem semmiféle új fejezetről. Azt kértem a lányoktól, a rutinosabbaktól, hogy legyenek partnerek, álljanak be a sorba, legyenek nevükhöz, tudásukhoz méltó húzóemberek. Akik pedig önhibájuk vagy azonkívüli okokból erőnléti problémákkal küsz­ködtek, azoknál igyekeztük ezt pluszmunkával pó­tolni. így például az eleinte még alig bevethető fi­atal orosz center, Szopelkina fokozatosan épült be a csapatba. Továbbá fontosnak éreztem, hogy figu­rális játékunk repertoárja jelentősen bővüljön, és tudjuk is azokat a mérkőzésszituációknak megfe­lelően alkalmazni. - Kétségtelen, hogy egy viszonylag lassú, halo­gatás kosárlabdát játszó csapathoz igazodó takti­kát választott, de kintről így is kissé ,,halvérűnek" tűnt a társulat, nem pörögtek föl arra a hullám­hosszra, mint például a tavalyi idényben. - Én bentről úgy látom, hogy a hozzáállással, a küzdőszellemmel azokon a meccseken sem volt gond, amelyeket önmagunkhoz képest tényleg rossz játékkal elvesztettünk. Mint például a Zala Volán elleni idegenbeli mérkőzésen. - Nem lehet, hogy ön az átlagedzőhöz képest vi­szonylagos nyugalma, szenvtelensége, érzelemmen­tessége - kintről nagyon így tűnik - esetleg átragad a játékosokra, és ezért nem láttunk túl sűrűen egy történetesen szabad labdáért önmagát nem kímélő kúszó-mászó szekszárdi játékost a meccseken? - Nézze, elismerem, hogy nem vagyok egy har­sogó típus, és a teátrális elődökhöz képest én a kis­pados magatartásommal abszolút figyelmen kívül maradok a szurkolók számára. A látszat azonban csal, igenis fel emelem a hangom, ha indokolt, büntetést javaslok, ha úgy látom a szituációt. Ám a játékos nagy nyilvánosság előtti leteremtése, le­hordása nem eszközöm, ennek semmi értelmét nem látom. Úgy gondolom, hogy ezzel a habitus­sal, is el lehetett érni különböző célokat. Nálunk a kosárlabdában is sok minden begyűrűzik a feltalá­ló amerikaiaktól. Őket próbáljuk követni, hovato­vább majmolni, pedig az ottani viszonyok fantasz­tikusak, csak éppen nálunk nem nagyon adaptálha­tóak. Éppen ezért jómagam igyekszem közelebb tekinteni, hiszen a jugoszláv, vagy ha úgy tetszik a délszláv kosárlabda-kultúra is fantasztikus. S on­nét vehetünk át használható alkalmazható eleme­ket. Olyanokat, ami a mi adottságainknak megfe­A - Ön szabad edző volt a magyar kosárlabdci^W vidéki fellegvárában Zalaegerszegen. Jött, látott ,teljesített... Nyilatkozatából úgy sejlik: szívesen folytatná, ha újra bizalmat kapna... - Nem tervezgetek, nem élem bele magam sem­mibe. A vállalt feladatot teljesítettem, a többi a ve­zetés dolga. Hogy szívesen folytatnám?! Megfele­lő anyagi és szakmai körülmények között - ezalatt a szakosztály egészet értem - örülnék egy újabb felkérésnek. Ám úgy érzem, hogy momentán a szakosztály pénzeinek előteremtése foglalkoztatja dr. Sólyom Bódog elnök urat, s ennek ismeretében lehet beszélni majd személyi kérdésekről. Nem ti­tok, hogy az ifiken kívül szinte mindenkinek lejár a szerződése, ugyanakkor megváltunk már a nem az elvárásoknak megfelelően teljesítő orosz bedo­bónktól Kardakovától, a csapat meghatározó játé­kosa, Krasznai Krisztina szülni készül. Szóval a kispadon kívül is sok minden képlékeny. B.Gy. a OTTHON ÉPÍTŐK BOLTJA OTTHON ÉPÍTŐK BOLTJA DISZKONTÁRAKON CSEMPE, PADLÓLAP Zalakerámia, Alföldi, olasz 50.000 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény. RAGASZTŐK, FUGÁZÓK, SZANITER, KÁD, SZERELVÉNY. ÉPÍTŐANYAGOK tégla, cserép, szigetelőanyag, cement, vakolóanyagok. A TOTÉV-TELEPEN Szekszárd, Keselyűsi út 22. Telefon/fax: 74/419-400. A SZEKSZÁRDI AGROKER Rt. Gazdaboltja Május 31-ig hosszabbított nyitva tartással, kibővített alapterülettel, széles áruválasztékkal, várja kedves vásárlóit. Minden csütörtökön Ingyenes szaktanácsadás! Nyitva tartás: hétfő - péntek 7,30 - 17,00 h. . szombat 7,30 - 11,00 h. SZEKSZÁRDI AGROKER Rt. Szekszárd, Damjanich u. 33-35. Telefon: 74/411-322 CITY TV a Város^| Televízióban Élő televíziós adás keretén belül - 1999. május 8-tól június 26-ig minden szombaton 9-12 óráig Szekszárdon a Mártírok terén. A programokból: Iskolák közötti játékos vetélkedők Sport egyesületek bemutatói Hagyományőrző tánccsoportok fel­lépései Modem táncegyüttesek bemutatói - POP zenekarok, Liszt Ferenc zeneiskola műsorai. - TV műsorok élőben: - Kölyökvilág (Félix) - Hallójárat, - POP TOP - Termékbemutatók - Autóbemutatók A nézők a helyszínen és telefonon kapcsolódhatnak be program­jainkba. Legyen részese Ön is az élő televíziós adásnak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom