Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-04-25 / 16. szám

1999. április 11. f SZEKSZÁRDI VASARNAP 245 • Svájc és Róma után irány Amerika • Fusz György elsősorban a Tolna megyei képzőművészetért szurkol Április 10- én indult útnak és május 10- én tér vissza Amerikából Fusz György szobrászművész. Ujabb kiállítási lehetőség és ami még fontosabb- sok új tapasztalat az, ami vár rá a tengerentúl. A philadelphiai Clay Stúdió egy műtermében alkothat egy teljes hónapig kedvére, a szabadság orszá­gában született alkotásokat pedig ki is állítják. Hasonló stúdió Magyarországon egyetlenegy van, Kecskeméten, de Európában is talán csak egy tucatnyi. A kerámiaszobrászok paradicsomai ezek, ahol a művészek meghatározott ideig csak a munkának élnek, aztán meg is mutatják országnak- vi­lágnak a végeredményt. Fusz György szerencsés ember: még eddig akárhová is nyújtotta be pályá­zatát, azt mindig elfogadták. - Valóban, ez a mostani amerikai kirándulás is egy sikeres pályázat eredménye. A mai szűkös anyagi kö­rülmények közepette ez az egyik ka­paszkodó, kitörési lehetőség a pénz­telen sivárságból. Amikor én voltam főiskolás, még nem volt ennyi lehető­ség, mint ma. A Képzőművészeti Fő­iskolán, ahol tanítok, a hallgatók jwakran utaznak külföldre iskolába, ^állításra pályázati pénzből. Jóma­gam úgy tíz évvel ezelőtt kezdtem el írogatni ide is, oda is, aztán lassan be­lejöttem a pályázat elkészítésébe. így jutottam el egy hónapra Rómába, majd fél évet Svájcban töltöttem. - Mit csinál az ember fél évig egy külföldi művésztelepen? - Azt, amit itthon. Jó esetben ka­punk műtermet, dolgozunk. Az már biztos kézzel nyúlok. A figurális és a nonfigurális alkotás között talál­ható valahol az a stílus, amit képvise­lek mostanában. Téma nem volt meg­adva, mindenki igyekszik a saját el­képzelését megvalósítani. - Számos külföldi, számtalan hazai bemutatkozáson túl van már. Szűkebb hazánkban hogyan zajlik az élet a képzőművészek körében? - Van egy megyei egyesületünk, de sajnos nem igazán működőképes. Benne van mindenki, aki már valamit is letett az asztalra, de ki- ki éli a ma­ga kis életét, dolgozunk és szinte nincs kollektivitás. Végre valahára el kellene érnünk, hogy legyen egy va­lamirevaló prospektusunk, gyakrab­ban mutatkozzunk meg a megyén kí­vül akár csoportosan is. Nyílván eh­hez több támogatásra is szükségünk lenne, rendkívül fontos, hogy megis­merjenek bennünket és ez a megyé­nek sem válna kárára. Azt hiszem, ha visszatérek az Egyesült Államokból, ez a hiányérzet csak fokozódik ben­nem és tettekre inspirál. Talán nincs elveszve a megye képzőművé­szete, hiszen tehetség itt is van elég. N.M. ,Borkultúra és Emberiségtörténet a Művészetek Házában ... " Vannak elválaszthatatlan „jelen­ségek". Ilyen például a régmúlt május első napja, mely kezdetét sem vette felvonulás nélkül. Vagy ilyen decem­ber 6, amely nem múlhat el anélkül, hogy ne hagyja nálunk csomagját a Piros Ruhás Idős Ember. De elválaszthatatlan az emberiség és a bor története is. Erről tesz tanúbi­zonyságot az a tárlat, mely a Művészetek Házában nyílt: „A bor története - Az emberiség története" címmel. A fotókiállítás szervezője Szalay Zoltán fotóriporternek vallja magát. Elmondása szerint a művészet egyik divatágává vált a fotózás, de tudnunk kell, hogy nem min­den fényképezni szerető ember készít művészeti alkotást. Amit viszont a kiállítás felvonultat, az maga a művészet. Az időrendben felso­rakoztatott képek mindegyike azt igazolja, hogy a szőlő és maga a nedű is az alkotá­sok alapmotívumaként jelent meg mind a múlt, mind a jelenkor művészetében. Borvidék lévén pedig igenis megérdemeljük e színvonalasan válogatott alkotások gyűjteményét, mely a cserépkályhán megformázott szőlőfurttől a szüreti pil­lanatképekig mindent bemutat. Sőt a képek között sétálva akár nosztalgiázhatunk is, hiszen láthatunk olyan ősi tanyasort, mely az idő múltával szinte modernizálódott pincesorrá nőtte ki magát. Talán ismerős arcokat fedezhetünk fel a szüretelő asszonyok között, vagy emléket csalhat elő egy-egy képpé vált mozzanat, mely mind - mind az Isteni nedűhöz, a borhoz kötődik. Az igazi fotósok szerint a képet nem kell magyarázni, a kép akkor jó, ha láttat. Szalay Zoltán szerint szükség van egyfajta születési fogékonyságra ahhoz, hogy „láttatni tudjon". Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint nyitottnak lenni a művészet igényességére, észre kell vennünk a szépet és a jót, mit más ad nekünk saját alkotóerejével. Szél Móni »J Kórustalálkozó Enyingen „SIESS KERESZTÉNY... A református énekeskönyv 161. dicséretét Tinódi Sebestyén 1549. esz­tendőben szerezte. Ezzel az énekkel kezdődött Enyingen az a kórusta­lálkozó, melyet a helyi Tinódi Lantos Sebestyén Református Zeneis­kola rendezett. Három évvel ezelőtt első alkalommal szerveztek jóté­konysági hangversenyt az enyingiek. Idén Tolna megyéből a szekszár­di Gárdonyi Zoltán Református Együttes is jelen volt. A már említett dicséret összkari-gyülekezeti előadása után a gödi Psal­mus Református Énekkar Harmat Artúr: Virágvasárnapi Passióját adta elő. Budapestről a Budai Református Egyház Kórusa szólalt meg. A helyi zeneiskola Schein, és Clemens non Papa kórusműveit énekelte. A szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes, Gárdonyi Zoltán: Énekeljetek az Úrnak, Nagy hálát adjatok, Mondjatok dicséretet, Bár­dos Lajos: Isten trónján, Slattenhar: Glory Glory, Cesar Franck: Panis Angelicus és Isten visz majd tovább.... kezdétű ismeretlen szerző mű­vét szólaltatta meg. Karnagy Naszladi Judit volt. Közreműködött: Pin­tér Gabriella (ének) és Lozsányi Tamás (orgona). Szemerei Gábomé énekét Teleki Miklós kísérte orgonán. Az Enyingi Városi Vegyeskar és a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium egyesített kara egyebek kö­zött Bárdos Lajos: Tiszai dallamok című kórusművét adta elő. Az enyingi Török Bálint Általános Iskola műsorán világi dalok, megzené­sített versek szerepeltek. így például: Szabó Lőrinc-Bródy János: Szél hozott, vagy Illés Lajos - Bródy János: Sárga Rózsa című szerzemé­nyek. A Polgárdi Vegyeskar Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Deák Bárdos György egy-egy kórusművét énekelte. A kórustalálkozót Goudimel 47. zsoltárfeldolgozása zárta: „No min­den népek örvendezzetek..." Ugyancsak a gyülekezettel együtt énekel­ték az összkar tagjai. Ez mintegy útravalóul is szolgált Hajdú Zoltán református lelkész zárszavával és Teleki Miklós orgonajátékával, mindazok számára akik élő hittel, reménnyel a 47. zsoltár szavaival vallották e találkozón: „... énekeljetek az Úr Istennek zengő verseket, szép énekeket, e nagy királynak, mint mi Urunknak!" Decsi Kiss János egeszoen az a legizgaimasaDD, nogy egy ilyen nemzetközi összejövetelen megtapasztaljuk más égtájak, népek művészetét, a legújabb irányzatokat láthatom készülni, formálódni. És persze nagy megtiszteltetés, hogy ki is állíthatok. Meg aztán ez szakmai­lag is jelentős esemény: a kerámia­szobrászat legkiválóbb képviselői, is­merői rendezik, és ha az ember meg­jelenik, jövőre már lehet, hogy név szerint invitálják, dolgozzon és állít­son ki újra. - Philadelphia mit kap Öntő!? - A profi kiállítók általában nem fognak hozzá valami egészen újhoz, hiszen az roppant bosszantó lenne, ha mégsem sikerülne a mű. Én soha sem csinálom kétszer ugyanazt, de a Clay Stúdióban olyasmit készítek, amihez

Next

/
Oldalképek
Tartalom