Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-04-18 / 15. szám

6 * SZEKSZÁRDI VASARNAP 1999. április 18. Érdekli? Bemutatjuk! „A művészek mindig többet tettek az országért, mint fordítva" Papp Olivér, a szekszárdi Garay János Gimnázium érettségi előtt álló diákja, aki orvosi egyetemen szeretné folytatni tanulmányait, s már-már orgonaművész, azt kérte, hogy kövesse őt lapunk e sorozatában Baky Péter festőművész, aki a Művészetek Háza igazgatója. A fiatalember kérése az volt, hogy beszélgessünk a festészet művészetéről, illetve a Művészetek Háza fennállásának 15. évfordulójáról, ami a nyár végén lesz. -A Művészetek Házának a 15. születésnapja négy hónap múlva lesz. Lesz valamilyen különös program abban a hónapban, vagy a nyitás napján ? Mit terveznek? - Nem lesz különösebb ünnep, ugyanis az a tapasztalatom és véleményem, hogy a Művészetek Házának minden napja ünnep. Az viszont biztos, hogy valamelyik szobrász kollegámat fölkérem, hogy erre az alkalomra készítsen plaketteket, amit azoknak a munkatársaimnak ajándékozok, akik hosszú éveket húztak le a házban. Bár ez nagyon szerény „ajándék", mert messze nincs megfizetve az a munka, mit ők végeznek. Közalkalmazottak, s ezzel megmondtam mindent. - A munkaidejük sem irigylésre méltó. - így van, hiszen este és hét végén dolgoznak, nap közben pedig a hivatalt kell vinniük. Bevallom férfiasan, amikor én ezt a feladatot elvállaltam, nem gondoltam, hogy ennyi munka van vele. - Mióta igazgató? - Hat éve. Méry Évát követtem e poszton. Be kell vallani, hogy a Művészetek Házát ő teremtette meg, s igen jól. Ezért számos dolgon nem változtattam. - Szavaival arra is utalt, hogy munkatársai fantasztikusan sokat és fáradhatatlanul dolgoznak. - Ez pontosan így van. Gyakran tűnődöm azon, hogy mi mindentől függ a Művészetek Háza sorsa. Függ például a közalkalmazottak helyzetétől is, mert az új közalkalmazotti generáció - ha egyáltalán lesz ilyen - meszsze nem fogja vállalni ezt a fajta munkát ilyen feltételekkel. Ha az én kollegáim abbahagyják itt a munkát, az én pechemre és Szekszárd szerencsétlenségére valahol jobb lehetőséget kapnak és elmennek máshova dolgozni, az életben nem találok ilyen kollegákat, akiknek ez a munka az életükké vált. Ami a legszörnyűbb, mindezt én nem tudom honorálni. Hozzáteszem, nem a város tehet minderről, hanem a közalkalmazotti törvény. - Most nyílt közös kiállítása Szatmári Juhos Lászlóval. A sorban ez a hányadik? - Önálló kiállításom úgy ötven körül volt. Pontos számot nem mondhatok, mert az ember néha elfelejtkezik egy-egy kiállításról. Tehát úgy mondom, hogy e mostani az ötvenedik olyan, amelyen egyedül, illetve másod-, vagy harmadmagammal állítok ki. De arról fogalmam sincs, hogy összesen hány kiállításon szerepeltem eddig. - Pedig kár, mert úgy gondolom, ez fontos egy művész életében. - Ne higgye! Ma kiállítani munka és misszió. S aki ezt a missziót nem vállalja, az nem állit ki. - A kiállítás nem elismerést jelent? - Ez régen valóban rangot jelentett, ma nem hiszem. Ugyanis mára már a képzőművészet rangja sem a régi. Ma olyan világban élünk, amelyben néhány művészettörténész eldöntötte, eldönti, hogy mi is ma a képzőművészet Magyarországon, s ez egyben 25-30 művészt jelent. S aki e kis csoportba nem fér bele, az is teszi a dolgát, mert a lelke diktálja, de különös értelme nincs. - Baky Péter a kiválasztottak között van - Nem. - Pedig Lovas Csilla művészettörténész rendezte a mostani kiállításukat. - Ez igaz, de ő nem tartozik a négy művészettörténész közé, akiket említettem, akik döntenek és kiválasztanak. Nézze, a hetvenes években begyűrűzött hozzánk egyfajta avantgárd művészet, amelynek különböző áramlatai a mai napig is élnek. Ezt nagyon ügyesen meglovagolták az említett művészettörténészek, s a favorizált művészeket eladhatóvá tették nyugaton. - Ismereteim szerint számos művész állit ki szerte a világon, köztük úgy tudom - Ön is. - Valóban. Én is tizenvalahány éve állítok ki Németországban, sőt a világ számos helyén volt kiállításom, de többnyire úgy, hogy ismerőseim révén kerültek el munkáim különböző országokba. Mert azért az más, hogy egy ország hivatalos képviselője az ember valahol, vagy pedig a véletlen folytán kerül bárhova, és az alkotások árában is van különbség. A kiválasztottak képei ötven-százezer márkáért mennek el, míg az enyémek - ha szerencsém van - négy-hatezer márkáért. Hozzáteszem, hogy bizonyos esetekben nincs olyan kvalitásbeli különbség két művész között, mint azt az említett árak „tükrözik". - Érthetetlen számomra, hogy a magyarországi kiváló, s értékteremtő képzőművészek sokasága valamiféle háttérbe szorult. - Magyarországon a képzőművészet sokkal erősebb, mint amekkora ereje van a kulturális életben. Ugyanis a magyar művészet mindig irodalomcentrikus volt, az oktatási rendszerünk szintén, s a vizuális nevelés messze nem kapja meg azt a rangot, amire az oktatáson belül szükség lenne. - Tolna megyében is szép számmal élnek és alkotnak kiváló művészek. - Nyolcan egyértelműen az a háromszáz közé tartoznak, akiről ma Magyarországon a szakma legalább tud. Hozzáteszem, hogy a képzőművészet és sok más, áldozata a ma uralkodó dilettantizmusnak. Az is baj, hogy az amatőr művész kifejezést is általában rosszul használják. Tulajdonképpen én is amatőr művész vagyok, mert nem a festészetből élek, tehát ez a hivatásom, a foglalkozásom pedig most az, hogy a Művészetek Házát vezetem. Ebből következően szerintem vannak jó képzőművészek és vannak dilettánsok. - Festményei visszatükrözik az indulatait? - Művészetet létrehozni szerintem nem lehet anélkül, hogy az ember lelkében ne dúljanak indulatok. Az már közömbös, hogy az indulatokat mi váltja ki, s azok milyen előjelűek. Tehát az indulatok „dolgoznak", az ember tapasztalataival, ami a mesterségbeli tudással ötvöződik. Soha nem értettem az olyan kollegáimat, akik reggel nyolctól délután egy óráig festettek minden nap... - És amikor Ön a kiállítása előtt „őrületesen hajtott"? Vagy éppen az idő hiánya jelentette a „doppingszert"? - Pontosan. Egyik idősebb képzőművész úgy fogalmazott, hogy a tuti múzsa a kiállítás időpontja. - Művész és a politika? - Úgy gondolom, hogy egy fajta politika az, amit az ember alkot. Az, hogy én nem veszek részt a politikában a műveimmel, hogy nincs politikai hovatartozásom, az az én politizálásom. De amióta világ a világ, a művészek mindig ellenzékiek voltak: gondoljunk csak akár Michelangelóra, vagy Leonardo da Vincire. Ez a t'^fe ellenzékiség építőjellegű. S megje^^ zem, hogy a művészek - tartozzanak a művészet bármelyik ágához - Magyarországon mindig többet tettek az országért, mint az ország értük. - Mi a kedvenc színe? - Nincs. Nem tudom. De nincs olyan szín sem, amit nem szeretek. Amikor az ember vissza akar adni egy hangulatot, ahhoz bizonyos színek kellenek. A szomorúságot nem ábrázolhatom pirossal és narancssárgával, mert e színek az emberek számára mást jelentenek. Egyébként nekem is volt olyan korszakom, amikor nagyon sötét képeket festettem. Egyébként az egész magyar festészetre jellemző a sötét tónus, még a nagy színvirtuózokra is, mint Csontvári, Egri, vagy Gulácsi. - Következő alkalommal kit mutassunk be, és mi legyen az apropó? - Kérem, Reinhardt Mátyással^^ város főépítészével arról beszélgea^^ nek, hogy van-e arra lehetőség, hogy Szekszárd közlekedése végre olyan viszonyok közé kerüljön, mint bármelyik európai kisváros. Másképpen: mikor lesz olyan belvárosunk, ahol vásárolni, sétálni lehet, ahol leülhetünk. E mellett jó lenne remélni, hogy a közeljövőben nem csiri-csári butikok portáljaival találkozunk lépésről, lépésre. V. Horváth Mária HB0 Jf^ A / -///,y v/Á-y/.////.. KÁBELTELEVÍZIÓ 7 j 00 Szekszárd, Táncsics u. 2. SPEKTRUM TELEVÍZIÓ /f/fozi a tíoibe* KÁBELTELEVÍZIÓ 7 j 00 Szekszárd, Táncsics u. 2. SPEKTRUM TELEVÍZIÓ Tel.: (74) 319-988, Fax: (74) 311 -160