Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-04-04 / 13. szám

1999. április 04. * SZEKSZÁRDI VASA IS MI* 11 A MÍTOSZOK ALKONYA Szekszárdi humorka Például a Felső-Tisza mentén. Az Istenek alkonya után - egy kis késéssel - eljött a Mítoszok alkonya is. Újból ledőlt (mit is beszélek én leányos zavaromban, hiszen ledőlni csak bálványok szoktak, amíg még voltak), szóval újból megdőlt egy kb. 30 éves Mítosz. Nevezetesen az, amelyik szerint a ballasztanyagokban, rostokban gazdag táplálkozás csökkenti a bélrákban való megbetegedés kockázatát. 16 éven át 88.757 amerikai ápolónőt vontak bele ebbe a kísérleti kutatásba, amely végül is a Mítosz bukásához vezetett. Az a sanda gyanúm, hogy a 16 évig elhúzódott alapkutatás költségeit /csendestársként/ a rostban szegény táplálékot előállítók és forgalmazók fedezték, de ez mellékes, hiszen tudományos szenzációkat nem lehet megvásárolni, legalább is addig nem, amíg ez a Mítosz is meg nem dől. Aztán már szabad a vásár bárkinek. De addig?! Még a feltételezés is sértő!! Persze a pesszimisták most diadalünnepet ülnek, mondván, ők már ezelőtt 28 évvel megmondták Denis Parsons Burkitt epidemológusnak, amikor azzal a ballasztanyagokról szóló /nevetséges!/ tételével előállt 1971-ben. De - sajnos - nincs igazuk két okból sem. Egyrészt nem mondták meg Denisnek, hogy téved, csak tömték magukba két kézzel a ballasztanyagokat, tán már le se tudnak mondani róla, annyira a szenvedélyükké vált. Másrészt most az optimistáknak kellene örülni, mert bebizonyosodott, hogy előbb-utóbb minden Mítosz megdől. Az is, amelyik szerint a szegénység, a nyomorúság, a munkanélküliség demagógia, és aztán végre komolyan kezdenek vele foglalkoz»

i, és megoldják ezt a kérdést is. Hogy ez utópia? Ugyan már! 10-20 év múla emberek fognak leszállni a Marson. Ebből is láthatja mindenki, hogy nincsenek megoldhatatlan problémák. Csak akarni kell, és a világ tejjel, mézzel folyó Kánaán lesz... hacsak... hacsak ki nem deríti akkorra valamelyik epidemiológus, hogy a tej és a méz rákot okoz... Bálint György Lajos OROSZ SZIN a hazban Az oroszok ha még nem is a spájzban, de már a Nemzetiben vannak! Pontosabban, tervezi már az orosz nemzetnek színházát. Bár mint nyilatkozta, színházat még nem látott és az nem is az volt, de ő majd megmutatja. S ha olyan ütemben építik mint azt, melynek Moszkvában, vagy hol a nyűben lepi tíz éve alapjait a nagy orosz tél, jelenlétük újabb negyven évre biztosított. Lehet, hogy kihaltak a magyar építészek, vagy ha vannak, szégyellni valók, varázsütésre elfelejtett a szakma binját. De az is előfordulhat, hogy a Schwajda családjában fellelhető egy orosz vérvonal, esetleg az Ivanovéban valami magyar kapcsolat, s így már jó a buli, eladható a történet, Ivanovék adják nem létező tapasztalataikat, mi pedig a lóvét, s lesz ami lesz, ha lesz. VÁSÁROLJ MAGYAR ÁRUT! orosz-magyar színes szélesvásznú, szinkronizált, arcpirító koprodukció. dzs A Víz Világnapját az idén nem ünnepelte kitörő lelkesedéssel Magyarország. Tolna megyében még csak-csak megvagyunk, de az Alföld „mocsarasodik". Éltető elemünk elemében van. legfőképp a Felső-Tisza mentén. Odavándorolnak a karitatív szervezetek adományai és a templomok perselypénzei. Kérdés, hogy célba értek-e. Mindig felröppennek gyanút keltő hírek különösen Oroszország feneketlen bendőjéről. Állítólag az odairányított segélyszállítmányok egyharmada jut csak el a címzettekhez, egyharmada menet közben válik köddé, egyharmada meg a raktározás során. Ez a „hármasság" a rossz nyelvek szerint a paksi atomerőmű építésekor is működött. Ott egy erőműre való anyagot elloptak, egyre valót elherdáltak (tönkre vágtak, szétszórtak, beástak), és a harmadik az, ami áll. Változott a rendszer, de nem változott az ember. A korszerű önbeszerzők már nem fárasztják magukat azzal, hogy fekete fuvarokra biztassák a betonszállító mixerek sofőrjeit. Kifinomultabb eszközeik vannak. Nyakon csípik magát a pénzt. Nyakon csípik, és egy hozzájuk igen közel álló bankszámlára irányítják. A testi és lelki szépség ritkán jár együtt. Ugyanígy: a romlatlanság és a rutin sincs többnyire köszönő viszonyban. Most egy olyan generációváltás történt a honi politikai életben, amikor sok jó, romlatlan, de rutintalan emberke került hatalomközelbe. Vajon, ha tudatosul bennük, hogy nyakon csípték a szerencséjüket, lesz-e még „kedvük" nyakon csípni azokat, akik nyakon csípik a pénzt? Vajon, ha beszippantják a magaslati levegőt, lesz-e még „hangulatuk" a síkságon időzni? Például a FelsőTisza mentén... Wessely ATHALLAS A főrabbi a közszolgálati magyar rádióban a széder ünnepének lényegét magyarázza nagycsütörtökön. Arra, hogy miért is tartják ezt az ünnepet, a hagyományt hozza fel s idéz: „A lelkes eljár ősei sírlakához, /S gyújt régi fénynél új szövétneket." Látszólag minden rendben van: a riporter - mert nem tudja - nem kérdezi, ki a szerző, akire a főrabbi csak úgy hivatkozott: „ahogy a költő mondja". Pedig a helyzet érdekesebb, mint gondolnánk. A teljes idézet így hangzik: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, /Csak elfajult kor hős elődöket", aztán a már volt két sor, végül „S ha a jelennek halványul sugára: /A régi fény ragyogjon fel honára!" A költő Garay János, a vers pedig a Vezérhang az Árpádokhoz. Mindenesetre érdekes áthallás. -ős -bor Ódon derű 25. Nagyheti elelmesseg Akik értenek a kereskedelemhez, azt mondják, egy új üzlet bevezetésekor mindent megér a hatásos kezdés. Külön ötletemberek gondoskodnak a ravaszul kitervelt reklámhadjáratról, mesés kedvezményekkel kecsegtetik a jövendő vásárlókat, egy a lényeg: a húsvétra szánt összeget lehetőleg a hirdetett helyen költsék el. A régebbi időben a reklám helyett a megszokás csalogatta a vevőket, a megbízhatóságot sokkal többre értékelték. Persze volt is ma már hihetetlen bizalom: az 1840-től vagy egy évszázadig fennállott Pimitzer-cégnél például az áru megvételekor nem kellett fizetni, csak felírták a vásárolt dolgokat, az év fordulóján pedig kiküldték a számlát. Kit ne csábítana ma is hasonló lehetőség?! Másrészt a kereskedő biztos lehetett benne, hogy múló előnyökért nem fordul el tőle megszokott vevőközönsége. Ilyen körülmények között egy új kereskedőnek nem volt könnyű a piacra betörnie, leginkább úgy tehette, ha hiányzó cikket pótolt. Egy Ilyen esetről számolt be a Szekszárd Vidéke 1884. április 24-én Jól kezdi címmel. „Kereskedői körökben méltó megbotránkozással emlegetik egy legújabban letelepedett fűszer- és mindenféle kereskedőnek azon rút élelmességét, mellyel hiszékeny vevőit a húsvéti ünnepek előtt felültette. Elfogyott Szekszárd minden üzletében az élesztő, mely a kalácshoz nélkülözhetetlen; fogta tehát magát az új kereskedő és összekotyvasztott valami port, és azt élesztőpor gyanánt árulta, mely állítása szerint az élesztővel teljesen egyforma hatású. Volt is nagy keletje, de aztán volt is nagy zúgolódás és szitkozódás, midőn a szerencsétlen vevőknek a kalácsuk az élesztőportól sehogy sem kelt meg. Jövőre tudni fogja a publikum, hogy hol lehet kapni - élesztőport!" Nincs kétségem afelől, hogy volt mit leimádkozni az egykori vevőknek, de afelől sem, hogy mostanában is előfordul ilyesmi, legföljebb a helyi sajtó hallgat róla - reklámokokból... De ez már legyen a jövő század helytörténészeinek gondja. Lanius Excubitor