Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-11-22 / 24. szám
1998. NOVEMBER 22. SZEKSZÁRDI 7 Tíz, dicsőséges év Arannyal minősítették a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekart Amikor Kovács Zsolt Szekszárdra érkezett trombitatanárként, azzal a szigorú feltétellel kapott állást a zeneiskolában, hogy a gyerekekből válogatva állítson fel egy fúvószenekart. Tíztizenkét kisgyerekből - a szülők legnagyobb örömére - megalakult a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar. Nehéz elhinni, hogy ennek már tíz éve. Hogy a zenekar ilyen hosszú életű, nagyban köszönhető a lelkes, fiatalokat mindenben támogató szülőknek. Kajsza Béla, a szülői munkaközösség vezetője a kezdetek kez• étől ismeri a zenekar életét, rvez, támogatókat keres és persze mindig drukkol. Úgy véli, nemcsak a gyerekek életében akik már nem is biztos, hogy olyan gyerekek - fontos ünnep ez a jubileum, a szülők legalább úgy a sajátjuknak érzik, mint egy jeles napot a családban. Tíz év nagy idő: a zenekar is nagyot változott. A tizenkét fő hatvannégyre duzzadt, voltak akik elmentek, új tálentumok érkeztek, a kezdeti gyereksereg fiatal felnőtté lett. Az első fellépés óta változott a hangzás is: a zenekar fejlődött, tökéletesedett, repertoárjukon egyforma tisztasággal csendül fel az induló, a klasszikus vagy a modern zene. Ma már a szülők kisebbségbe szorulnak a közönség soraiban, sőt a zenekar rendszeres vendég Németországban, Hollandiában is. Egyfajta kontrollként már öt évvel ezelőtt kérték a zenekar minősítését: akkor egy ezüst és egy arany fokozatú elismeréssel térhettek haza. Szombaton a jubileumi koncertet ismét hallgatta zsűri is: koncertzenekari minősítésben arany fokozattal díjazta a nagyszerű muzsikát. Szekszárd egyik büszkesége, az Ifjúsági Fúvószenekar szombaton fergeteges sikert aratva a vármegyeházán, elsősorban a közönségnek játszott. N. M. Érces hang és szaxofon Jazzfotó-lciállítás a Zugban Gyöngyöző homlok, hangszertől eltakart arc, extázis - ezt adja ájsza Szakony Attila portrésoro^Pti a jazzről. A zalai lap fotóriportere Nagykanizsáról érkezett, ahol 25 éve hagyományosan rendeznek jazzhétvégét, az e zenei stílus rajongói legnagyobb örömére. A műfaj hazai kiválóságain kívül - Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Benkó Sándor messze föld híres zenészei garantálták a fantasztikus hangulatot. Az utolsó tíz év nagy pillanatait örökítette meg Szakony Attila, aki egyetlen koncertről sem hiányozhatott: a fotóriporter számára több mint szenvedély a jazz; folytonos kihívás, megmérettetés a csodált zenészekről fotót készítenie. Nem hagyományosan - hiszen a zene is több annál: egy, a közönségtől elforduló fáradt arc, a gyöngyöző homlokú, a szaxofont teli tüdőből fújó színes bőrű zenész vagy a hangszer trükkel lefotózott absztrakt mása mindennél többet mond. Hogy a fekete-fehér képek Szekszárdra kerültek, igazán nem a véletlen műve: a két város vonzalma közös a jazzhez, a szekszárdi Jazz Quartett pedig gyakori vendége volt a kanizsai feledhetetlen hétvégéknek. N. M. A művész és a fotók SZÍNEK ÉS GESZTUSOK Gondolatok Kovács Tibor budapesti kiállításához A budapesti kiállítás megnyitója November 12-én nyílt Kovács Tibor művésztanár kiállítása, az immáron nagy hagyományokkal rendelkező Suzuki Ház Galériában Budapesten. A tárlat, mely idén - a szekszárdi és kanadai bemutatók után - a harmadik önálló kiállítása a művésznek, a „Színek és gesztusok" címet viseli. Idézet Papp Mina művészettörténész megnyitó beszédéből: „Kovács Tibor kéz- és ecsetnyomokkal építi fel a sok érzelmi rétegből kristalizálódott művészeti világát, stilizált, szigorú, szimbolikus, és misztikus kompozícióit, bevezet minket tudatalatti, álombeli, mélyen átélt expresszióba, ahol a fény uralkodik, a színek mesélnek, a formák színpadiasan, szenvedélyesen lerögzített testtartásban, patetikusan szerepelnek... Hisz ez az a pillanat, amely lelkében él és amellyel azonossá válik a művész, miközben egy átélt valóság igazságának a születését teremti meg egy műalkotásban. Ezek a végtelen és végzetes érzések, szenvedélyesen összefonódnak a festőművész alkotásaiban, akár egy élet során is. Anyai áldással elindulva egy kapu küszöbén állunk meg, ahol átléphetünk egy létező Út felé, melyen dombokon keresztül szivárványtáncosként kereshetjük boldogságunkat, könyörületesen imádkozhatunk, hogy találjuk meg saját magunkat. ...Aztán búcsúzásokon keresztül eljuthatunk a halálfáig, ahol az életakarat és az elmúlás határmezsgyéje van. Stilizált, geometrikus érzékenységgel Kovács Tibor egy harmonikus feszültséget hoz létre, mely tükrözi a valóságunk gesztuserejének színes fokozását. Az alkotás a legigazibb tükör. Vajon mit látunk egy tükörben? Talán azt amit szeretnénk? Egy kéz intés lehet, boldog üdvözlet, tánc kecsessége, búcsú, mely nem mindig elválást, hanem másik állapotnak az elfogadását jelenti. Egy gesztus sok érzelmet, mondanivalót kódol be magába és a művész lehetőséget ad nekünk, hogy ezeket az üzeneteket fogadjuk meg, úgy ahogyan szeretnénk, a képzeletünk, a hangulataink, az érzelmi rezonanciánk beállítottsága szerint." Kovács Tibor a Babits iskola művésztanára, azé az intézményé, mely joggal lehet büszke az alkotóra, úgy is mint tanárra, úgy is mint művészre. Befejezésül William Blake gondolatait idézzük: „Mondj egy szót csukott szájjal, és sok mindent felfedezhetsz. Akár egy porszembe maga a világmindenséget." A megnyitót Weöres Sándor verseivel Pelsőczy László színművész zárta. A kiállítás 1998. december 7-ig látható Budapesten a Suzuki Ház Galériában az Egressy út 17-21. szám alatt.
