Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-12-13 / 26. szám

_ f SZEKSZÁRDI 8 VASARMAP 1998. december 13. Urunk áldása kíséri a XX. században 90 éves az Evangélikus Egyházközösség A harangok A templomunk 1928-ban, felavatása évében. A kezdetek A szekszárdi evangélikus gyülekezet a XX. század ele­jén vált önállóvá. Addig a szomszédos erős gyülekeze­tek lelkészei szolgáltak itt évente 1-2-szer, istentiszte­lettel, úrvacsorával, kereszte­lővel. A helyi református egyházfenntartók jelentkez­tek, adományok gyűltek a le­endő templomra, ami szíve­vágya volt mindenkinek. A város népe kereste a nívós gyülekezeti estéket, ahol mű­vész előadók egyengették a szíveket a templom-teremtés feladatához. építési vitákig itt is bekö­szöntött a százarcú gond, amiben lelkészünk hősiesen állta a sarat. Kölcsönfelvéte­lek, tégla- és homokszállitá­sok gondja terhelte nap mint nap, eközben hűségesen és igényesen szolgált a szószé­ken, iskolákban, szórványok­ban. A lelkészcsalád 1928. janu­árjában beköltözhetett az új parókiára, a gyülekezet pedig december 16-án jutott új lelki otthonához, a nekünk leg­szebb templomhoz. D. Kapi Béla püspök szentelte fel, két harang adta hírül a városnak, hogy egy újabb templomban dicsérik Istent a hívő embe­rek. A templom második ottho­nunk lett. Nívós gyülekezeti estékre érkeztek neves elő­adók, művészek, költők, írók és más földrészek misszioná­riusai. A város közönsége hálásan fogadta ezeket a kiemelkedő alkalmakat, sok tisztelő bará­tot kapott így is ez a kis-, ezer lélek alatti dinamikj^ gyülekezet. A lelkipásztor sok helyütt hirdette az igét a járásban, diákok százait en­gedte ki az életbe bőséges lelki útravalóval. Népes családja, öt fia min­den szolgálatot ellátott a ba­gyülekezet szeretettel látott minket templomában, vala­mint az itt élő kevés evangé­likus tisztviselő, iparos - ha tehette - hazalátogatott a nagyünnepeken szülőfaluja templomába. A század elején pezsegni kezdett az evangélikus hitélet a közigazgatási középpont­okon. Iparosok, kereskedők, tisztviselők költöztek be nagy számmal, köztük mind több hittestvér. Egymásra ta­láltak, templomot és gyüle­kezeteket akartak. Amíg nem volt templo­munk a gimnázium díszter­me várta a vasárnapi és ünne­pi templomozókat. „Átmene­tileg", - ami aztán húsz évig tartott. A gyülekezet asszo­nyai felöltöztették az oltárt, kereszteléstől úrvacsoráig jöttek a szent-edény ajándé­kok, szomszéd falvak szór­vány népe jelentkezett az új anyagyülekezetbe. Jöttek az iskolások, a hittanosok és konfirmandus-jelöltek. Hálás A templomépítés Az első világháborúig már háromnegyede megvolt a szükséges anyagiaknak, az­tán pár év alatt a pénz sem­mivé lett, elértéktelenedett... Maradtunk zsellérségben, bé­relt vagy szívesség-helyeken. Újra gyűjteni kezdett a gyülekezet, papja, több mint 150 gyülekezetet járt be a kö­vetkező években. A pénz­romlásos világban mindent azonnal építőanyagba fektet­tek. A hegyen nem tudtak elődeink templomtelket ven­ni, így a ,juhszélen", a kiet­len vásártér mellett szerez­tünk telket. A mai templom helyén egy mély gödör állott, évek teltek el, amíg a szíves­ség-fuvarosok, többségében önkéntes munkások feltöltöt­ték. Faanyagot kéz alatt és a gemenci erdőből vásároltak, ácsaink, asztalosaink meg­munkálták. A gyülekezetek hős-korszaka a templomépí­tés, az anyagi gondoktól az i í

Next

/
Oldalképek
Tartalom