Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-10-04 / 17. szám
14 SZEKSZÁRDI 1998. OKTÓBER 18. Az ifjúság ügye a jövő ügye A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén újabb három évre Knopf Attilát nevezte ki a szervezet titkárának. A régi-új funkcionárius e tisztség mellett a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány régióközpontját is vezeti. Saját megítélése szerint, mindaz ami az elmúlt négy esztendőben történt az ifjúságpolitika területén történt olyan folyamatokat indított meg, mely megfelelő alapul szolgálhat a korosztály problémáinak kezelésében, érdekeik érvényesítésében. Amikor 1994-ben átvettem a titkári megbízatást, két célt tudtunk kitűzni magunk elé. Egyrészt a hátrányos helyzetű fiatalok támogatását, másrészt a Dombori táborban az üdültetés, ezen belül lehetőleg a Tolna megyeiek pihenésének megszervezését. A helyzet alapvetően 1995-ben változott meg, amikor a megyei közgyűlés - elsőként az országban - a közalapítványt bízta meg az ifjúsággal kapcsolatos minden feladat ellátásával. Ez egy sokkal átgondoltabb feladatmegoldási kényszer volt, melynek úgy érzem - és a visszaigazolások is ezt tanúsítják -jól meg tudtunk felelni. Ezzel párhuzamosan jött létre a szekszárdi régióképviselet, mely Baranya, Fejér és Tolna megyére vonatkozóan adott feladatokat. Azzal, hogy ezt sikerült Szekszárdra hozni, pályázati lehetőségeket és pénzeket jelentett elsősorban Tolna megyének. Ennek eredményeként csak ebben az esztendőben 4-4,5 millió forint támogatást tudtunk adni a megye ifjúsági szervezeteinek és önkormányzatainak. - Eveken keresztül csak a problémákat jelentette a Dombori tábor az alapítvány kuratóriuma számára. Szó volt megszüntetésről, eladásról. Ma a hírek másról szólnak. Mi történt a táborban? - Elértük, hogy Dombori ismét keresett hely lett. Olyan kulturált üdülő és továbbképző hellyé tudtuk tenni, amire nyugodtan mondhatom rendkívül nagy az igény. Az elmúlt három esztendőben csak saját lehetőségeinkből évente 1,5-2 millió Ft értékben tudtunk elsősorban hátrányos helyzetű fiataloknak üdülési lehetőséget adni. - Látványosan alakult át az elmúlt években az az intézményrendszer, melynek feladata az ifjúság ügyeinek kezelése volt. Milyen lehetőségeket lát a következő esztendőkben az intézményhálózat további fejlesztésére? - Több, mint 1,5 milliárdot fordított az előző ciklusban a kormány az ifjúságpolitikára. Az eredmény kézzelfogható. Működnek az ifjúsági irodák, egyre hatékonyabbak a különböző szintű önkormányzatok. Szekszárdon működik az ifjúsági érdekegyeztető tanács, mely a mi segítségünkkel és előkészítésünkkel jött létre. Az ifjúsági referensek helyet kaptak a települési önkormányzati munkák előkészítésében. Meggyőződésem, hogy jó úton van a korosztály ügye. Mindezt a mai kormányzat is látja. Nem véletlenül jelent meg a kormányprogramban az „ifjúság ügye a jövő ügye" gondolat. Remélem, hogy a februártól működő Ifjúsági és Sportminisztérium mindezt a gondolatot tovább viszi és megfelelő szakmai és pénzügyi hátteret is ad a feladat mögé. Nagyon várom, Wootsch Péter államtitkár október 7-ei látogatáskor milyen elképzeléseket tár elénk. A regionális politika érvényesülésével a döntések és a támogatások elosztása is egy szinttel lejjebb kerül. Ez emelheti a régióközpontok és a megyei alapítványok ázsióját is. - Ez azt jelenti, hogy a Tolna Megyei Közalapítvány megerősödésére is számít? - 1999 őszén lejár a megállapodásunk a megyével. Nagyon remélem, hogy az elmúlt időszak sikeres együttműködésének hatására a szerződést meg tudjuk hosszabbítani. Szükséges lenne ez azért is, hogy azokat a folyamatokat, melyeket elkezdtünk - például az önkormányzatok vagy az érdekegyeztető fórumok ügye -, be tudjuk fejezni. Ha ez sikerülne, akkor a közalapítvány teljesíteni tudná mindazt, ami az alapító okiratában feladatként megjelent. De ez csak a dolgok hivatalos része. A Polip Iroda megnyitása kapcsán döbbentem rá, hogy az ifjúság ismét kezdi felismerni, hogy vannak intézmények, helyek, ahol segítenek problémáikon. Oda is, hozzánk is rendszeresen bejönnek, bíznak bennünk. S ha ez egy fokozódó jelenség lesz, akkor érdemes értük és ami még fontosabb velük együtt dolgozni, küzdeni a további sikerekért. íkG Autós kiállítás és vásár színesítette a múlt hétvégi Szüreti Fesztivál programját 12 autóház mutatta be személy- és haszongépjárműveit. Képviselőik örömmel számoltak be újdonságaikról és jövőbeni terveikről. Az Autó techno Kft. két szenzációval szolgál az érdeklődőknek. Megjelent a Golf 4 kabrió formája tele extrákkal és e hétvégétől látható a szekszárdi szalonban a Beatle, amely a régi bogárhátú fantasztikusan megújított változata. Új akciójuk a 2 éves ingyen casco a Polo család vásárlóinak. Az Eximpo-TVade Kft. forgalmazza a Tata új összkerékmeghajtású duplakabinos változatát. Nehéz terepen, mezőgazdaságban hasznosítható jól ez az autó. A továbbra is közkedvelt Daewoo Tico és Lanos mellett ajánlják az FSO-t, amely az áruszállítás mellett, családi igényeket is kielégít. A Ford Toponáry Autóház bemutatta a Ka után szintén a New Edge Design szellemében tervezett Pumát, ami a nevéhez híven egy igazi vadmacska. Októberben kerül piacra a várva várt Focus, amely kategóriájában a legnagyobb utastérrel rendelkezik. A Ford november 14-én nyitja meg új autószalonját és szervizét a Totál benzinkúttal szemben. Az Opel Gemenc Autó Centrumnál szeptember 29-től október 31-ig tart a szervizakció. Ennek lényege, hogy minden autószerviz munkadíjának felét a kft. állja, illetve ingyenes szolgáltatásokat is igénybe lehet venni. Alkatrészeiket is 10-20%-os kedvezménynel kínálják. Október l-jétől akciós a Corsa, ennek részleteiről a helyszínen adnak tájékoztatást. A Hilcz és Fia Kft. a Mazda új 323-as modelljeit 3-féle felszereltségben kínálja. Az alapba beletartozik a 4 légzsák, az ABS és a szervo is. Néhány hete került forgalomba a főként fiataloknak ajánlott Demio. A Mazda melleit KIA-kat is kínálnak. A közkedvelt Pregio mellett újdonság a Shuma, ami a Sepra helyét vette át. A Suzuki Karácsonyi Kft. elköltözött az Alkony utcába (az alsóvárosi temető mellett), ahoí új autókereskedésükkel és szervizükkel várják ügyfeleiket. Újdonság náluk a Swift Fitt változata 1.0-as és 1.3-as motorral, alufelnivel és rádiós magnóval, kedvező árakon. A Metró Car Kft. által forgalmazott Citroen tervezői az új autók kialakításánál kiküszöbölték a korábban a márkára jellemző apró meghibásodások okait. A bemutatott Xsara és Berlingo SX felszereltségébe beletartozik a vezetőoldali légzsák, a szervokormány, az elektromosan állítható és fűthető visszapillantó, rádió-előkészítés, színes üvegek és fordulatszámmérő. A Mikrocenter Kft. a személyautók és haszongépjárművek terén is megújult Renault forgalmazója. Újdonság a Clio és a Twingo belső felszereltsége, komfortfokozata. A Clionak emellett a külseje is sokban változott. Az Express helyébe lépett Master az év haszongépjárműve lelt. A Stoll Autóházban kapható a Fiat Seicento, amely a sikeres Cinquecento utódja. Kedvező hitelfeltételekkel várják az Uno és Punto, illetve a Ducato vásárlóit. Használt autó beszámítása esetén 250 ezer forint engedményt és ingyenes metálfényt adnak Marea Weekend vásárlásakor. Meglepetés náluk a Beduin nevű, 4-5 fős család számára teljes felszereltségű lakókocsi. A StickI Autóház többek között bemutatta a divatos külsejű új Nissan Primera Wagont. Praktikus kihasználhatósága az üzleti életben és a szabadidő eltöltésekor. Az autó alapfelszereltsége rendkívül gazdag: 4 légzsák, légkondicionáló, ABS és elektromos ablakemelő. A Szeyoko Kft.-nél a legújabb Toyota, az Avensis 3 kivitelben kapható. Az alaptípus valójában nem is alapot takar, hiszen beletartozik az ABS, a plüsskárpit, az elektromos tükör és az elektromos ablakemelő. Legkedveltebb autójuk a Corolla. A népszerűség megtartása érdekében október végétől 4 téli gumi, ülésfűtés és ingyenes szerviz jár a típushoz. A Zalai Autóház Pécsről hozta el Skodáit, hiszen Szekszárdon és környékén nincs ennek a márkának képviselete. Október 16-án mutatják be a nagyközönségnek az Octavia kombi változatát, ami egy Németországban végzett teszten legyőzte az Audi 4 Avantot. Arában is sokkal kedvezőbb lesz az Audinál, de még így is a vezetői réteget célozzák meg főként ezzel az elegáns Skodával. - F. V. -