Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-09-13 / 14. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 12 1998. SZEPTEMBER 27. Bezerédj Mária furcsa kárpótlási ügye A tíz éve hivatalos fórumokat még gyakran felkereső idős hölgy mindenhol elutasításra talált, amikor vagyonkárpótlási igényét előterjesztette. Eveinek számát meghazudtoló kitartással kereste a maga igazát Bezerédj Mária Ottília (1894-1991), Szekszárd első díszpolgárának leánya. Apja, Bezerédj Pál 1909-ben kapta a város elismerő kitüntetését a selyemtenyésztés felvirágoztatása terén végzett három évtizedes, országosan kiemelkedő munkásságáért. Halála után fia, majd 1937-től a lánya kapta a családi örökséget és próbált jó gazdája lenni a Szedres melletti hídjapusztai birtoknak. Bezerédj Mária gazdálkodását azonban nem sok siker kísérte, a helyiek szerint ebben a magányos hölgy furcsa természete is közrejátszott. Lehet hogy így volt, most azonban, a halála után fellelt dokumentumok segítségével már azt a küzdelmet is megismerhetjük, amelyben Bezerédj Mária senkitől sem kapott támogatást. 1942-ben a Volksbunddal és a nyilasmozgalommal való szembenállása miatt az akkor 48 éves földbirtokos sok ellenséget szerzett magának. Feljelentették, majd szabotázs és hazaárulás vádjával eljárást indítottak ellene. Bár minden bírósági fórumon felmentették, a nyilas hatalomátvétel után, 1944. október 19én letartóztatták és bírósági eljárás nélkül Szedresből a szekszárdi börtönbe kísérték, onnan a nagykanizsai internálótáborba vitték és fogva tartották. A tábor a szovjet csapatok közeledtének hírére oszlott fel december 4-én, de mire Bezerédj Mária a birtokára hazakerült, javainak már csak a háborús rekvirálások utáni maradványait találta. Budapestre költözött és fehérnemű-javíBezerédj Mária fiatalkori fényképe tással, gyermekek megőrzésével, német nyelvű tanórákkal biztosította a megélhetését. A 2000 kat. hold birtoka utáni részbeni kárpótlása ügyében a Szövetséges Ellenőrző Bizottság már 1945-ben elismerte követelése jogosságát, beadványai azonban a Külügyminisztérium, majd a Pénzügyminisztérium útvesztőiben válasz nélkül maradtak. 1964-ben újabb beadvánnyal próbálkozott a Belügyminisztériumnál: „... kérelmem megtagadásának erkölcsi alapja sem volna, hiszen oly család származéka vagyok, amely családban nemzedékek hagyománya volt a haladó eszmékért és a nép művelődésének és gazdasági előmozdításának az érdekében való munka és küzdelem, nem csak szóval, hanem tettekkel is." Még az évben ismét, nagyapja testvérének, a jobbágyfelszabadító Bezerédj Istvánnak emlékérc is hivatkozva, a miniszterelnökhöz írt beadványban kért ismét kárpótlást és anyagi támogatást. „Úgy érzem - írja kérelmében - hogy nem kerülök szembe sem a fennálló törvényes rendelkezésekkel, sem a közvéleménnyel, ha volt vagyonállományomból olyan részt és olyan értékben kérek a törvény értelmének megfelelően visszajuttatni, amennyinek a birtoklása mai jogrendünkben is szokásos..." Két hónapi várakozás után újra tollat ragadott és előrehaladott korára is hivatkozva - hetvenedik életévében járt egyenesen N. Sz. Hruscsovnak küldte panaszát Moszkvába. „Korom előrehaladtával megélhetésem biztosítására megfelelő fizikai erővel már nem rendelkezem...", írta 1964. július 23-án kelt levelében. Igazát bizonygatva felsorolta az évtizedek során keletkezett valamennyi dokumentumot, a SZEB 557/1945. számú elismerő állásfoglalásától kezdve. A pesthidegkúti magányában élő Bezerédj Mária természetesen erre a beadványára sem kapott választ. Több mint húsz évig elhagyatottan tengette életét, majd kilencvenéves korában ismét elővette a régi írásokat és megtörten, de kitartóan járta, járta a hivatalokat Szekszárdon is, eredmény nélkül. Csak annyit sikerült elérnie, hogy a család hajdani otthonában, a történelmi hírű és szebb napokat látott hídjapusztai kastélyban kapott egy szobácskát, ahol meghúzhatta magát. Valamikor Deák, Eötvös, Vörösmarty fordult meg ebben a házban Bezerédj István vendégeként, ma elhanyagolt romhalmaz. Itt élt házi őrizetben haláláig az első önként adózó magyar nemes és reformpolitikus, rá a még felújításra váró kápolna és a családi temető emlékeztet. És itt van eltemetve az utókor kis megértéséért évtizedekig hiába perlekedő Bezerédj Mária is. Halála alig előzte meg azt a törvényes kárpótlási eljárást, amelynek eredményeként talán nyugalmasabb öregkora lehetett volna. 97 éves korában bekövetkezett halálakor csak kevés személyes tárgy maradt utána, köztük levelek, kérelmek, beadványok és néhány könyv, fénykép. Nem a történet közreadójának a dolga az igazságtevés. A vagyoni kárpótlás jogossága vagy fölöslcgessége ügyében nagyon megoszlottak és talán ma is megoszlanak i^élemények. Bezerédj Mária ese^Bi azonban utólag sem lehet szó nélkül hagyni azt a gondolkodásmódot, amely gyanakvással kísért minden természetes emberi próbálkozást, ha a hajdani tulajdonból való méltányos, legalább a megélhetéshez szükséges részesedésről volt szó. Különösen egy olyan család leszármazottja esetében lett volna szükség méltányosságra, amely családnak a történelmi szerepe és szekszárdi érdemei miatt is kijárt a megkülönböztetett figyelem és gondoskodás. KJ. A hídjapusztai kúria, az idős „örökös" utolsó otthona Ódon derű 1. — ———— Szikora Anna válópöre Manapság már edzett helytörténészek sem ismerik Szikora Anna nevét, pedig a maga korában kedvelt színésznő volt az 1861. november 20-án Szekszárdon született, 1880. január elsején pályáját kezdő hölgy. Más baja talán nem is lett volna, de féltékeny férjjel, a nála egy évvel fiatalabb Bizza Károly színházi súgóval áldotta (vagy verte) meg a sorsa. A sorozatos peipatvar és tartós különélés után nem maradt más választása, mint a válás. Arról, hogy ez mennyire nem ment egyszerűen, a Tolnavármegye a fenti címmel tudósított 1898ban. „A szekszárdi származású, s városunkban is általánosan ismert Szikora Annát, ki különben tehetséges színésznő és sokszor beszéltet magáról, legújabban válópere révén emlegetik a fővárosi lapok. A válni akaró színésznőt a budapesti kit: törvényszék igyekezett kibékíteni a férjével, ez azonban már csak azért sem sikerült, mert a férj nem jeleni meg, de különben sem lett volna a békítésnek foganatja, mert Szikora Anna a referens kérdésére a leghatározottabban kijelentette, hogy ő hallani sem akar többé az uráról, Viza (!) Károlyról, akitől már évek óta különválva él. Érdekes, liogy a bíróság fölszólította Szikora Annát, adjon részletes fölvilágosítást arról, hogy tíz év óta hány városban fordult meg színtársulatával, és hozzon mindenik helység elöljáróságától bizonyítványt arról, hogy őseholsem érezte magát anyának. (Ha az ellenkezője bizonyosodik be, hűtlenség miatt az ő hibájából mondták volna ki a válást!) Szikora Anna erre kijelentette, hogy e különös fölszólításnak már csak azért sem tehet eleget, mert a vidéken nincsenek olyan bejelentő hivatalok, mint a fővárosban, azok a községi elöljárók pedig, akik őt ismerték, vagy megszöktek, vagy főbe lőtték magukat, vagy pedig felfüggesztették őket állásuktól - ami a mai sikkasztásos világban nem is éppen lehetetlen ". A színésznő persze szerencsésen elvált, még sokáig szórakoztatta nézőit, s 1910. április elsején ment nyugdíjba... Lanius Excubitor