Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-01-25 / 1. szám

1998. JANUÁR 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 spOBT Csak látszólag volt uborkaszezon lapunk karácsonyi megjelenése óta a helyi sportban. Az egyes történések, események, esetek részletesebb górcső alá vétele terjedelmi korlátok miatt egyszerűen lehetetlen, így kezdjük az évet egyfajta publicisztikus visszatekintéssel, hogy lehetőleg ne maradjon ki semmi, illetve senki, aki így vagy úgy reflektorfénybe került. Erő és szépség Két nagy sikerű rendezvénnyel búcsúzott a városi sportcsarnok az óévtől. A város súlyemelőmúltjának méltó emléket állító Aranytárcsa súlyemelőgála és aerobic-show több szempontból sikeres volt. Legfőképpen azért, mert élénk érdeklődés mellett zajlott. (A dobogó előtti igencsak terebélyes küzdőteret a protokollvendégek és szponzorok, a lelátót pedig az érdeklőt

százai töltötték meg.) A rendezfelvillantotta a városi palettán régen megjelenő új Szekszárd Sportklubban rejlő erőt, lehetőséget. Ezek után senki sem mondhatja, hogy ez a klub csak úgy van, papíron létezik, hogy „neve legyen a gyereknek". Ennek a klubnak van három olyan súlyemelője (Czanka, Csizmazia és Oláh Adrienn), akiket komoly nemzetközi szintű eredmények elérése vezérel. Ebből ketten éppen itt a gálán rukkoltak ki - év vége ide, vagy oda - olyan összetett eredménnyel, ami a helyszínen tartózkodó országos szövetségi elnököt, dr. László Imrét is igencsak meglepte. A válogatottságért hányatott sorsa, szponzor nélkülisége ellenére is végig versenyző Csizmazia 272,5-es öszszetettje a 64 kilósok között, annyira nem hatott az amúgy szakértőnek tekinthető elnök számára a vaskos meglepetés erejével, de az igen mélyről induló Czanka Attila 310-ére a 69 kg-os kategóriában már egy fabatkát sem adott volna. Igen, a nyáron 275 volt az annyi és a felnőtt-ob sem hozott front•

ést, de... Attila csendben dolgozik szül az ő nevéhez, rangjához méltó visszatérésre. Ha úgy tetszik, a „harmadvirágzásra", aminek sokat sejtető rügyeit mutatta meg azon a dobogón december 22-én, amelyen többek között már világcsúcsot is csinált. A nem hosszú, a pergő és neveket felvonultató súlyemelőverseny, bizonyos kinyilatkozásokat cáfolva, eladható a közönségnek. Nem véletlen, hogy még jóval az aerobic megkezdése előtt már többen voltak a lelátón, mint általában a hazai súlyemelőversenyeken szoktak. Persze tudjuk, nem vitás, hogy az ünnepi zsongás, a későbbi telt ház az aerobicnak szólt. Amit, aminek programját az óvodástól Simkó Andreáig, a honi numero l-ig, a sportág szekszárdi mindenese, de legfőképpen oktató-edzője, Huszár Krisztina szervezett meg. A Szekszárd Sportklub új szakosztálya, élek a gyanúperrel, ad majd okot arra, hogy lapunk hasábjain külön is foglalkozunk vele. Ez a saját téglából építkező szekszárdi aerobic volumenében és minőségében már több annál, hogy csak kiegésztő látványdramaturgiája legyen ilyen-olyan rendű, rangú városi sportos és nem sportos eseményeknek: az önálló versenysport kategóriába lépett. Sajnos Események; emberek; sorsfordulókf?) ilyenkor vetődnek fel önkéntelenül a megkerülhetetlen financiális kérdések... Futballpopuláris Az óévet mégsem a fenti év végi hangulatba beillő esemény, hanem a futball búcsúztatta. Ami a sportág jelenlegi szekszárdi felnőttszintű helyzetében nem kis dolog. Szilágyi Dezső, sportban utazó vállalkozó, az UFC valamikori egyik alapítója futballpopuláris teremtornát hozott létre a múlt, ajelen és a jövő piacképes elemeinek integrálásával, amelyek külön-külön nem lehetnek olyan sikeresek, mint így együttvéve. Láthattuk azt, hogy Szekszárd miért áll jobban más hasonló nagyságrendű városoknál az utánpótlás nevelése, felkészítése dolgában. (Az már más lapra tartozik, hogy a jelenlegi helyzet tartós fennmaradása esetén nem kevés helyi szurkoló boszszúságára ebből semmit, illetve senkit nem fog profitálni.) Láthattuk, hogy a mai felnőttgárda is lényegesen ütőképesebb lenne, ha minden csapatrészben lenne egy NB III-as szinten kiemelkedő, tapasztalt futballista. Ha hiányosan is, de'ott volt a minden idők legjobb szekszárdi csapatának számító 1972-es. Amelyet a negyedszázados jubileum apropóján még tavaly május elsején a pályán eléggé méltatlan körülmények között köszöntöttek. Ez a meghívás valamelyest helyére tette a dolgot. A rendezvény a szekszárdi labdarúgás napjaként vonult be a helyi sportéletbe, s látva a sikerességét, nincs kétségünk afelől, hogy az idén is megrendezik majd. Más hullámhosszon Volt az évnek két országos szintű kitüntetettje, amely „érdemérmek" az év végén kerültek gazdáik birtokába. Kezdjük az ezerszer megszolgált, a csupán papíron nyugdíjas „Géza bácsival", Gabi Gézával. A testnevelővel, az edzővel, az oktatóval. Hogy mekkora empátiával végezte munkáját a falusi gyerekek úszásoktatásától kezdve a városi gyerekek labdarúgóképzésén át egészen a játékvezetők felkészítéséig, az evidencia. A jó oktatóból hiányozni szokott - a sport berkein belül talán még markánsabban jellemzően - a pedagógiai érzék, vagy éppen fordítva is igaz a dolog. Géza bácsi még aktívabb korában mindkét tényezőt az átlag fölött birtokolta, ez tette, tehette őt, ha úgy tetszik sportpedagógussá, amit rangos kitüntetéssel ismertek el. Egy, a még negyvenes éveinek is az elején járó egyesületi, vagy klubbéli sportvezetőnek nem hétköznapi dolgokat kell tennie ahhoz, hogy a Sportért érdemérem birtokosa lehessen. Ehhez szimpátiaalapon, egy-két párt által megtámogatott ajánlás kevés. Ehhez nem hétköznapi tettek kellenek, hanem olyan általa kezdeményezett, véghezvitt cselekedetek, mint... például a szekszárdi súlyemelés világhírűvé tétele (Európa-bajnokság rendezése, erdélyi klasszis versenyzők áttelepítése), az asztalitenisz és a kézilabda városi megmentése, ez utóbbinak pedig messze a szekszárdi szakmai és financiális lehetőségek fölötti felvirágoztatása. Nyugodtan megkockáztathatjuk a kijelentést: Horváth Ferenc, a Ferropatent-Lazúr Szekszárd SE ügyvezető elnöke az utóbbi évtized legjelentősebb Tolna megyei sportvezetőjévé nőtte ki magát, aki a megyehatáron kilépve is számít valakinek. Aki olyan emberekkel veszi körül magát, akik valamilyen formában tolják az általa képviselt sportformáció szekerét, miközben persze az ő szekere is megy előre. Néhány évvel ezelőtt többen feltették neki a kérdést: miért van bent az az amúgy magas beosztású főember az akkor még Szigma elnökségében, amikor nem szerez pénzt az egyesületnek. Erről csak annyit: az illető ma szponzori fronton a külső kapcsolatok építésének talán legfőbb embere, akinek gyaníthatóan a Postabanknak a Ferropatent-Lazúrhoz való kapcsolódásában is fontos szerepe lehetett. Horváth megtehetné azt, hogy visszakapcsol abból a sebességi fokozatból, ahová bő tíz évvel ezelőtt sportvezetővé válásakor került, de képtelen erre. Szórványosan ugyan elkapja kórházi kivizsgálásokkal záruló rosszullét, de másnap már megy minden a régiben. Hiába no, ő belátható időn belül - amiről momentán még nem ildomos beszélni egy „mini Dunaferrt", egy „mini Fotexet", „mini Debrecent" szeretne látni, ami szekszárdi viszonylatban - ahol igazán nagy célokra nincsenek anyagi erőforrások már-már a kör négyszögesítésével egyenlő feladat. De Horváthot éppen az emeli ki és különbözteti meg a többi, a viszonylagos langyos vizet elviselő kollégájától, hogy ő ezt is megpróbálja. S amibe ő még belekezdett, az... Rajta nem fog múlni. Ha választhatna egy sokmilliós szekszárdi rózsadombi luxuslakás és egy honi elitben lévő, természetesen szekszárdi kézilabdaklub között, amelynek ő az elnöke, lefogadnám, hogy maradna a Fagyöngy utcában és az utóbbi mellett döntene... Többször leírtuk, hogy számottevő felnőttfutballcsapata nincs a városnak, de van már egy UEFA-licences edzője, aki a honi szakmai krémmel egyetemben az elsők között végzett a futballbeli változások kicsikarásához szakmai fronton nagyon is kellő, kemény vizsgákból álló, európai léptékű szaktanfolyamon. Persze, hogy az idősebb Teszler Vendelről van szó, aki amióta edző, az önképzésben, az ÚJRA való fogékonyságban mindig is kitűnt a nagy többségből. Ebbéli tudását különösen utánpótlásvonalon kamatoztatta is: több, azóta már élvonalba jutott szekszárdi játékos emlékezik róla pozitív értelemben. Tapasztalata, tudása ezzel a diplomával immáron konvertibilis, s ő kellőképpen nyitott arra, hogy közkinccsé tegye azok számára, akik hajlandók önvizsgálatra akkor, amikor elavult futballunk elavult utánpótlásnevelésének szakmai megújítása napi aktualitás. Az év sportolói '97 A Népújság és a POP Tv annak rendje és módja szerint megszervezte, majd megrendezte január 10-én a megye legjobb sportolóinak megválasztását. Mindhárom számban (női és férfi egyéni, csapat) paksi győzelem született, de a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermének színpadára szép számmal szólították fel a megyeszékhely sportjának képviselőit. A rádiógyorstávírász világbajnok Hudanik Antal második lett a férfiaknál, a magyar bajnok női súlyemelő-reménység Oláh Andrienn pedig harmadik a lányoknál. Bent volt a díjazott öt között - harmadikként - Istlstekker János kerékpáros és Csillag Balázs, a kitűnő középtávfutó. Istlstekker olaszországi szerződéséről már múlt évi utolsó számunkban is hírt adtunk, de Csillagjövője csak az év első napjaiban vált bizonyossá: megérkezett a meghívó az iowai egyetemről, így az USA-ban folytatja ösztöndíjasként tanulmányait és a pályafutását. Németh Gyula újabb nagy, bajnoki reményeket fűz tanítványához, aki májusban jön haza és indul a MASZ versenyein, és ígéri, továbbra is megmarad a kapcsolata az őt felfedező és idáig eljuttató Németh Gyulával, akinek sokat köszönhet azért, hogy eísősorban a sportbéli tudása révén - persze Balázszsal az iskolában is minden rendben volt, megtanult középfokon angolul is - ilyen nem mindennapi lehetőséghez jutott. „Az év sportolói '97" címszó alatt történt csapatvetélkedésben három szekszárdi gárda (KSC Szekszárd, Ferropatent-Lazúr Szekszárd SE, Szekszárd Sportklub női asztalitenisz-szakosztálya) is ott volt a legjobb öt között. Külön örvendetes a női pingpongnak a fókuszba kerülése. A Szekszárdra érkező mindenképpen nagy formátumú tréner, Sáth Sándor a személye okán előkerült, de ideális feltételektől messze lévő pénzmagból újravarázsolta az NB Iben meghatározó női csapatot, de a sportág szekszárdi jövője szempontjából ennél is lényegesebb: eddig még nem látott módon beindult a helyi gyerekekre építő, magas színvonalú műhelymunka. Egy-egy szavazásnak, választásnak általában szoktak lenni nagy vesztesei, a szubjektivitás okán elfelejtett sportolók, akik vagy túllépnek ezen és játéknak fogják fel az egészet, amikor is a „bíró" nem nekik kedvez, vagy pedig keserűség tölti el az érintetteket. A tizenkét tagú zsűri „részeként" már ott a helyszínen hiányoltam az ünnepeltek között a quadriatlon junior Európabajnok Szabó Jánost, és természetesen a több világbajnoki döntőt vívott és eredményeik alapján Európa élvonalába tartozó két profi ökölvívót, Bognár Lászlót és Kalocsai Zoltánt. De ők (is) sajnálatos módon kimaradtak az idén már megyeimédia-domináns zsűrijének látóköréből... B. Gy.