Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-05-25 / 10. szám
2 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1997. MÁJUS 11. Közgyűlés előtt Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése május 27-én, kedden 16 órától tartja ülését a polgármesteri hivatal első emeleti dísztermében. A napirenden egyebek mellett a megyei intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervének elfogadása, a szabálysértési eljárások tapasztalatainak összegzése. Javaslat hangzik el az ifjúsági érdekegyeztető fórum létrehozására, illetve utcák elnevezésére. Ifjúsági drogtanácsadás Változatlanul ingyenes és névtelen Szekszárdon a drogtanácsadás. Ami változik, az a helyszín. Május 26-ától, hétfőtől már nem az ÁNTSZ alagsorában várják a fiatalokat és szüleiket, hanem - ugyancsak az ÁNTSZ épületében - a felnőtt orvosi ügyelet helyiségében (I. emelet 4. ajtó), amit a Széchenyi utcai bejáraton át lehet megtalálni. Ifjúsági drogtanácsadást minden hétfőn és szerdán, délután 14 és 17 óra között tartanak a szakemberek. 42-es, soros görkorcsolyát vásárolnék. Telefon: 74/312-569. Ledőlt a Babits-szobor Még nem tudni, hogy szándékos rongálás, vagy egy véletlen nekidőlés áldozatául esett-e Babits Mihály szobra szülővárosában, a róla elnevezett művelődési házzal szemközt. Az mindenesetre tény, hogy a hét első napján már a virágágyásokban, arccal az égnek feküdt Kis Kovács Gyula alkotása. Másnap viszont mára helyén állt, igaz, a korábbi helyzettel ellentétben hátat fordítva a művelődési háznak. Azután kisvártatva nyomtalanul eltűnt a szobor. Mint kiderült, a Héliosz Kft. munkatársai szállították el, megvizsgálva azt, hogy miképpen lehetne megnyugtatóan rögzíteni az alkotást a talapzatán. Tény, hogy a tartórészek meglehetősen elkorrodálódtak, úgyhogy valószínűleg pótlásra, javításra lesz szükség. A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a DOM Építőipari Részvénytársaság közös megvalósítással Szekszárd Kövendi Sándor utca mögötti területen 8+ 12+8 lakásos szociális társasházakat épít. A lakások földszint+ tetőtér-beépítésű, 2+1/2 szobásak, egyedi kályhás fütésüek. Vételár: 3385000 Ft. A lakások megvásárlására olyan jelentkezőket várunk, akiknek 3 gyermekük van, a lakásvásárlási támogatás (szoc. pol.) 2 200 000 Ft. A szociális körülményektől függően az Önkormányzattól is lehet támogatást igényelni, mértéke egyénileg kerül elbírálásra. A lakásvásárlóknak az önerőt készpénzzel, vagy forgalomképes ingatlannal kell biztosítaniuk. Jelentkezni lehet: DOM Építőipari Részvénytársaság 7100 Szekszárd. Tinódi u. 9. Telefon: 74/419-733/123-as mellék. Olyan személyt keresünk, aki hisz a saját képességeiben, nem fél a munkától és aki ennek megfelelő javadalmazásra számít. A megfelelő személy számára állandó és független üzletpályát kínálunk. Jelentkezni a (06) 20/42-2508-as telefonon. UJ SUZUKI márkakereskedés a régi helyen SUZUKI Szekszárd Márkakereskedésünkben a SUZUKI család teljes választékával, kedvező hitelkonstrukciókkal váijuk Önt és családját. Szervizünkben vállaljuk garanciális és garancián túli személygépkocsik szervizelését, karambolos gépkocsik javítását. Vállalunk műszaki vizsgáztatást, zöldkártyakészítést. SUZUKI. A mi autónk. Jól jár vele! Nálunk minden SUZUKI-tulajdonos családtagnak számít! Az Ön SUZUKI márkakereskedője: Karácsonyi Kft. Szekszárd, Palánki u. 1. Telefon: 74/315-611. Zeiskolai felvétel A szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola felvételt hirdet szolfézs-eiőképző tanszakra az 1997/98-as tanévre. Azoknak a tanulóknak a jelentkezését várjuk, akik most végzik az általános iskola első osztályát, valamint jó zenei hallással, ritmusérzékkel és szép énekhanggal rendelkeznek. A felvétel időpontja: június 2. hétfő, 3. kedd 14-18 óráig. Helye: Zeneiskola 6-os számú tanterme. ZENEISKOLA IGAZGATÓSÁGA Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési és Beruházási Irodája nyilvános árverést hirdet a - Szekszárd, Rákóczi u. 110. számú (2267 hrsz-ú) építési telek és a - Szekszárd, Napfény utcával szemközti új utcában lévő panorámás telkek értékesítésére. Az áverés időpontja: 1997. június 3. (kedd) 10.00 órakor a Rákóczi u. 110. sz. ingatlanra 11.00 órakor a további telkekre. Az árverés helye: Szekszárd, Béla tér 8. II. emelet 44. sz. szoba (műszaki tárgyaló). A licitáláson való részvétel feltétele 100000 Ft bánatpénz befizetése. A részletes feltételeket ismertető kiírás átvehető Seleznik Tibornál a hivatal II. emeleti 45. sz. szobájában, 1997. május 28-tól. Képviselők és a jegyző fogadóórája -1997. júniusKOCSIS IMRE ANTAL polgármester Minden hétfőn 13.00-15.00 óráig Polgármesteri Hivatal 35-36. sz. iroda DR. PALKÓ LÁSZLÓ jegyző Minden szerdán 10.00-12.00 óráig Polgármesteri Hivatal 40. sz. iroda CSÁKI BÉLA alpolgármester VII. sz. választókerület Június 27-én (péntek) 8.00-10.00 óráig Polgármesteri Hivatal 34-36. sz. iroda FODOR MIKLÓS alpolgármester X. sz. választókerület Június 16-án (hétfő) 16.30-17.30 óráig Június 30-án (hétfő) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda CSAPÓ KÁROLY képviselő 1. sz. választókerület ^Kj Június 9-én (hétfő) 16.30-17.30 óráig Mezőgazdasági Rt. (Borkombinát) DR. TÓTH ZOLTÁN képviselő II. sz. választókerület SZABÓ ZOLTÁN képviselő Június 9-én (hétfő) 17.00 órától 2. Sz. Általános Iskola. Zrínyi u. 78. (a két képviselő együtt) MÓDOS ISTVÁN képviselő III. sz. választókerület Fogadóórát nem tart, de a 311-209. illetve a 313-274-es telefonon bármikor elérhető NYERGES TIBOR képviselő IV. sz. választókerület Június 19-én (csütörtök) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda HAASZ LÁSZLÓ képviselő V. sz. választókerület Június 11-én (szerda) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda LEMLE BÉLA képviselő VIII. sz. választókerület Június 5-én (csütörtök) 16.30-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda DR. TOLLÁR TIBOR képviselő IX. sz. választókerület Június 17-én (kedd) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda DR. VADAS FERENC képviselő XI. sz. választókerület Június 23-án (hétfő) 16.30-17.30 óráig ^ Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda BALTAVÁRI ISTVÁN képviselő XII. sz. választókerület Június 12-én (csütörtök) 15.30-tól Polgármesteri Hivatal fszt. 4, sz. iroda JOBBAN ZOLTÁN képviselő XIII. sz. választókerület Június 3-án (kedd) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda PÁLFI JÁNOS képviselő XIV. sz. választókerület Június 2-án (hétfő) 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda Június 4-én (szerda) 17.00-18.00 óráig Szekszárd-szőlőhegyi könyvtár KOVÁCS KÁROLY képviselő a 312-514-es telefonszámon bármikor elérhető MAJSAI-NÉMETH ZSOLT képviselő Június 16-án (hétfő) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fszt. 4. sz. iroda la két képviselő együtt) SZEKSZÁRDI VASARNAP Felelős kiadó: KOC SIS IMRE \NT\E polgármester, Mb. lapszerkesztő: SZERI ÁRPÁD. Szerkesztősig és kiadó: 71(11) Szekszárd. Béla király tér l. Telefon: 311428. - Hl ISSN 1215-4679. - Készüli a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszel-rotációsgépén. Szekszárd, Széchenyi utca 46. - Felelős vezető: V ADÁSZ. JÓZSEF igazgató. - Terjeszti a Terminál Bt. Szekszárd. Boltyánhegv 15. 111/15. Telefon: 313-639.