Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-10-19 / 18. szám

1997. OKTÓBER 19. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 7 nek és az építkezést jelentős hitellel finanszírozó OTP-nek. Bár nyár elejére elkészült az épület és júniusban megtörtént a műszaki átadás is, az értékesítés szóba sem jöhetett. A patthelyzet kulcsát egy ideig nem találták, az épület kulcsait viszont a Timpanon őrizte: a tartozás fejében magánál tartotta. A Hepta a szó szoros értelmében elérhetetlen volt, a Stuttgart Kft.-t viszont kötötte az adásvételi szerződés. Több hónap telt el, míg az érdekelt felek egymásra és megoldásra találtak. A Hepta lemondott tulajdonjogáról, a Stuttgart számára lehetővé vált az értékesítés. Az épület eladása után elsőként a Timpanon Kft.-t és az OTP-t megillető részt fizetik majd ki, az ezenfölül esetleg maradó összeg sorsa a Stuttgart és a Hepta között újabb tárgyalási fordulón dől el." A 9. oldalon Tamási János egy szekszárdi „KGST piaci" razzián vett részt. „Véletlen futunk össze Dombai Gyula városi képviselővel, akinek körzetébe a szekszárdi piac is beletartozik. - Úgy gondolom, egyfajta szociális háló is ez a KGST-piac - mondom. - A kispénzű emberek olcsóbban juthatnak bizonyos termékekhez. Miért kell ez ellen hadakoznunk? - Nem szabad ezt így felfogni. Ez nem lehet szociális háló. Nekünk kell megoldanunk a kispénzűek, a kisnyugdíjasok megélhetésének a biztosítását. Erre nem lehet megoldás az, hogy az országba illegálisan behozott árukkal látjuk el őket. Most arról ne is beszéljünk, hogy a hazai tisztességes vállalkozók, kereskeddők érdekeit is sérti ez a tevékenység. - Azért mert a külföldiek olcsóbban adják az árut? - Nem azért. Azért, mert a magyar vállalkozó adót fizet, egyéb költségei vannak, aminek természetesen az áru árában meg kell jelennie. A zugárusok pedig a tisztességes vállalkozók, az adót fizető magyar állampolgárok érdekeit sértik." A húsz-harminc-negyven vagy a még többlakásos társasházak lakóit különösebben nem érdekli, ha új lakó költözik a házba. Van, aki tudomást sem szerez a ki- és beköltözésről, de előfordul, hogy egy-két nap mvitán a Jövevényről" és annak ak^ fális ügyeiről tárgyalnak valamenynyien. Mert miért? Mondják, hogy van olyan új lakó, aki úgy viselkedik az új házban, mintha az egész fölött ő rendelkezne. Semmi tapintat nem szorult beléje, s akkor rendezkedik, amikor mások már - vagy még - pihennének. Például pénteken este kilenc körül kezdi az ütve-fúró közreműködésével fölszerelni a polcokat, föltenni a falra a képeket. Az iszonyatos hangot rendesen vezetik a falak, a kisgyerekek fölébrednek a sivító zajra, az idősek is nyűgösek lesznek, a középkorúak, akik egész héten dolgoztak, kicsit elengednék magukat, hogy a szombati bevásárláshoz, a heti takarításhoz egy kis erőt gyűjtsenek. Az egyik földühödött lakó ekkor kiáll'az erÖt éve írtuk Öt évvel ezelőtt, 1992. október 18-án megjelent lapszámunk 2. oldalán Látni a fényt címmel a Fehér Bot Napja alkalmából Urbán Ilona közölt interjút Erhartné dr. Molnár Katalinnal, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének főtitkárával. „A vakok élete nemcsak munkából áll - emlékeztet végezetül dr. Molnár Katalin. Nem igaz, hogy szomorú, befelé forduló, megkeseredett emberek ők. Szeretnek olvasni, kirándulni, zenét hallgatni, sőt sportolni is. Igaz a fehér bot vagy az „élő segédeszköz" megkülönbözteti őket. De a sajnálkozás nem segít. A társadalom egyenrangú tagjaként kell kezelni ezeket az embereket." Az 5. oldalon - tüke - szekszárdi történeteinek újabb epizódjában a taxikról vallott gondolatait foglalja össze. „Szekszárd mindig is vezetett abban, hogy rengeteg az autó. Igaz, ez csak harminc éve van így, amikor is, hajói emlékezik az olvasó, megjelentek az első Pg^zs, majd a Trabant 600-as kocsik, meg Wartbur^Vc, Skodák. Aztán beindult rendesen a gépkocsivásárlás. Ennek ellenére ez a dolog nem tette szükségtelenné a taxikat, hiszen az autós ember is rászorulhat a taxira. A jövőt még nem látni, de talán a kereslet és kínálat szabályai szerint kialakulhat egy olyan helyzet, amikor annyi lesz a taxis, amennyien ebből tisztességesen meg tudnak élni. És talán újra lesz fizetőképes kereslet, megengedhet a városlakó egy-két száz forintost erre a célra, mert manapság ennyibe kerül egy-egy fuvar.,, A 7. oldalon Rostás Ilona Zöldmezős beruházás Szekszárdon címmel a belga Van de Velde cég idetelepüléséről közöl információkat. „Belgium egyik legnagyobb női fehérneműgyára a Van de Velde, amely többek között Príma Donna és Marié Jo néven hozza forgalomba magas igényeket kielégítő termékeit. (Összehasonlításképpen: árai kétszer két és félszer magasabbak a Triumphénál.) Magyarországon több városban is tájékozódtak, s közel egyéves „válogatás" után a nyugati bérmunkában már évtizedes gyakorlatot szerzett Szekszárdi Szabó Szövetkezet és a szekszárdi önkormányzatban találtak megfelelő partnerre. Az önkormányzat a kft. rendelkezésére ingyen bocsátja az építési telket azzal a feltétellel, hogy három éven belül az üzem létszámát legalább 140 főre kell emelni. Opciós megállapodás született egy további telekre is, mely az üzem bővítését a későbbiek során 400-450 főre teszi lehetővé. Az üzem jelentős segítséget jelenthet a szekszárdi, közel 11 százalékos munkanélküliség mérséklésében.,, Ugyancsak ezen az oldalon és a fenti szerző tollából olvashatunk beszámolót az eladásra váró Stuttgart udvarról. Álig kezdték el az építkezést, már ki is nőtt a főidből egy „a környéken nincs párja" szép épület. Szökőkút, patakocska is csobog az udvarán, a városnak dísze lehetne, de kapuján lakat, a betolakodóktól őr vigyázza. Mi lesz a sorsa a Stuttgart udvarnak, hiszen a régen megtörtént műszaki átadást követően is üresen áll, mert valami módon kötődik a botránykővé vált Hepta Kft.-hez. „A megvételre a számos vállalkozásban érdekelt Hepta-csoport tett ajánlatot, ezt követően pedig annak rendje s módja szerint adásvételi szerződés köttetett. Az országos sajtóból már ismert csőd következtében azonban a Hepta nem teljesítette fizetési kötelezettségét, ennek hiányában a Stuttgart Kft. sem tudott fizetni a generálkivitelező Timpanon Kft.Az új lakó kélyre, s kiabál az egy szinttel lejjebb lakó „zajnoknak". De az nem reagál. S ugyanúgy folytatja a fúrást, mintha semmi nem történt volna. Am másnapra változik a helyzet. Háromnegyed tízkor kezdődik a robaj. Talán azt gondolja, „ilyen későn már nem lesz képe senkinek csendre inteni". De hát téved, mert becsöngetnek hozzá többen is. De ő nem nyit ajtót, csak a kémlelőn kukkant ki és kérdi, hogy „talán valami probléma van?" Erre megkapja a választ higgadtan és udvariasan. Az egyik lakó pedigfelhívja figyelmét arra az „apróságra", hogy két napja, amikorcsavarhúzót és kalapácsot kért tőle kölcsön, ő bizony ajtót nyitott és be is engedte. Egy asszony pedig elmondta a többieknek, hogy az új család nőtagja már háromszor csöngetett be hozzájuk. Semmit nem akart, mindössze beszélgetni. Pontosabban saját magáról beszélni, mindenféle intimitásokat előadni. Kiderült, hogy asszonypajtás szívesen jár látogatóba. Am, ha valaki nem hívja be, addig mesél az ajtóba, amíg kényszerű hallgatójának el nem zsibbad a feje... De folytassuk azzal az ominózus szombat estével. A házaspár nyomban elrohant a közös képviselőhöz és panaszt tett a többi lakóra, mondván, hogy kekeckednek és igen rosszindulatúak. A közös képviselő igyekezett meggyőzni az új lakókat, hogy bizony ők sértették meg az együttélés szabályait, s mint mondta, tekintettel kell lenni egymásra. Az asszony erre rátámadt a lakók képviselőjére, s közölte, hogy rövid időn belül leváltatják, mert feladatát pocsékul végzi. Például nem adott nekik „lakóházszabályt", - nyilván valamiféle házirendregondolt - és nem volt hajlandó szombat este 11 órakor jegyzökönyvet írni a történtekről. A házban volt még botrány, nem is egy. Állítólag a nő egy alkalommal úgy akarta megbosszulni az alatta levőt - aki szintén „kekeckedett" vele hogy egy vödör fölmosóvizet zúdított le az erkélyére. Am ezt a szemközti házból látta egy férfi, aki nem volt rest, átkiabált a nőnek, majd áttelefonált a leöntött erkélyű családnak, hogy figyelmeztesse őket, hiszen a kiteregetett ruhák csak úgy úsztak a koszos lében. Az új lakók ettől kezdve nem köszöntek figyelmeztetőiknek, az asszony - mondják, nagy öröm nem jár szomszédolni. Viszont a látogató rokonságot fennhangon tájékoztatja a lépcsőházban, hogy kit és miért fog följelenteni. Erre a lakók nem is legyintenek, meg sem mosolyogják. Legfeljebb szánják őket, hiszen kutya rosszul érezhetik magukat az új közegben, amit nem másnak, kizárólag maguknak köszönhetnek. - vhm -