Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-10-19 / 18. szám

8 _ SZEKSZÁRDI VASARNAP 1997. OKTÓBER 19. Aranyeső Johannesburgban E

kivételes és csodálatos jelenségnek nem a természet, hanem a Garay János ÉnekZenei Általános Iskola művészeti csoportja volt az előidézője és élvezője. Tavasz óta készülődtek a IX. Dél-afrikai Nemzetközi Eisteddfod Fesztiválra. Ekkor kapták kézhez a meghívót, mely a Johannesburgtól 25 km-re felevő Florida-tó partjára invitálta az ifjakat. A kórus és a tánccsoport tagjait sokáig csak a remény és a költségek felének megléte - a szülők áldozatvállalása - éltette. A - főként szekszárdi - támogatóknak köszönhetően szeptember 26-án az anyukák, apukák, tesók, nagyszülők könnyes mosollyal és aggódó szívvel vehettek búcsút a gyerekektől. A 62 fős csapatot Lufthansa-gép repítette Frankfurtba. Onnan Biczó Ernő, az iskola igazgatója - helyhiány miatt - a steward-ok konyhájában élvezhette végig a tizenegy órás utat. Kárpótlásként remek rálátása volt a csoportra. Szombaton délelőtt kissé elgyötörten foglalhatták el szálláshelyüket dombori KISZ-táborra emlékeztető ifjúsági szállón. Még aznap vastapsot kaptak a megnyitón. Á háromezer fős sátor előtt huszonkilenc zászlót lengetett a szél. Ez igazán kedves volt a szívünknek. A szekszárdi különítmény éjfél körül került ágyba, pihentek, hogy másnap elkezdjék fellépéseiknek és sikereiknek szakadatlan sorozatát. Ám a pedagógusok alig aludtak. Az igazgató úr szerint, ha nem is szent, de hármasság kísért minden napot. Először: az öröm, eufória a sikerek miatt. Másodszor: a vendéglátók kedvessége fordítottan aránylott szervezőkészségükhöz, így a művészeti vezetők pillanatoMagyarország-Dél-Afrika: 11 óra repülővel kon belül koordinátorokká váltak. Czakó Sándorné, Herrné Szabadi Judit és Gálné Vörös Judit Biczó Ernővel fáradhatatlanul tartották mozgásban a gépezetet, a hét mikrobuszból álló karaván irányítását. Harmadszor: állandó készenléti állapotban leledztek a felnőttek. Biztonsági rendszabályokat dolgoztak ki minden elképzelhető „baleset" kiküszöbölésére. A gyerekeknek az égvilágon mindenre engedélyt kellett kérniük. A csoportokra osztott ifjú művészek húsz méternél meszszebb nem távolodhattak el saját csoportjuktól. Szálláshelyükre érve azonnal kulcsra zárták az ajtókat; a mellékhelyiségeket is csak a tanárok tudtával látogathatták. Minden szabály érettük született, ezt be is látták, mi több, igazi baráti kapcsolatba kerültek nevelőikkel. Akikről nem túlzás volt az Az énekkaros lányok Roodeportban % állítani, hogy fáradhatatlanul dol« I