Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-08-24 / 14. szám

11 1997. AUGUSZTUS 24. , SZEKSZÁRDI IASARNAP Most már tudom, miből fogok meggazdagodni, ha nagy leszek: kifejlesztem azt a sátrat, amelyben van villany, gáz, fürdőszoba, meleg vízzel, angol vécével, egyébként pedig úgy működik, mint ahogy Klári néni tanította az óceánról, azaz télen (meg éjszaka) fűt, nyáron (és délben) hűt, ja, és öszszehajtogatott állapotban legfeljebb két ki^. Hát, nem zseniális?! E fantasztikus sátor ^Rrve a héten fogant meg a kis fejemben az Óbudai Sziget egy szögletében, ahol három nadrágban, négy pulcsiban (az egyik kapucnis) álmatlanul forgolódtam, mert kicsit hideg volt és nagyon kellett pisilnem, de annyira mégsem, hogy rávegyem magam valamelyik, a higiéniai követelményektől elég távol álló, néhányak által vécének titulált hely meglátogatására. Na, de elég a nyavalygásból, elvégre nem vagyunk cukorból, vagy mi. Meg aztán így van ez már négy esztendeje, mégsem halt eddig bele senki. Valljuk be, ha valóban olyan borzasztó lenne, mint ahogy hangzik, akkor idén már a kutya sem lett volna kíváncsi a rendezvényekre, pedig hát vol^^nk ott pár százezren. Kell egy hét együttlét (hogy ezzel a teljesen ismeretlen fordulattal éljek), amibe akár egy kis igénytelenség is belefér, annál jobban értékeljük aztán odahaza az esti lábmosás előnyeit. Szóval a Szigeten minden a régi: van sok film, beszélgetés, előadás, koncert, még több ember és annál is több por. Ez utóbbival már kéne csinálni valamit, mert komolyan mondom, hogy mindenkinek az agyára megy. Akkor meg minek. Ha már a régi hagyományokat emlegetem, talán itt kell szót ejtenem róla, hogy úgy tűnik, a rend kedves őrei sem képesek a megújulásra. Pedig néha nem ártana. Tudom, hogy mindenki állandóan szegény inkálos fiúkat szapulja, de hát, miért olyan verekedősek, ha nem bírják a kritikát. A részegeket sem bírják, ez pedig öreg hiba egy olyan helyen, ami - ismeijük el - nem utolsósorban az alkoholmámorról szól. Én azt SZIGET hiszem, alapvetően nem rosszak ezek a bősz védelmezők, igenis elismerem, hogy szükség van a kapubeli motozásokra meg az állandó járőrözésre, mert én is utálnám, ha valaki sörösüveggel dobálózna a tömegben vagy szamuráj karddal adna nyomatékot a véleményének. Tudom én, hogy a saját érdekeim is képviselve vannak, de az én biztonságomra senki ne akarjon úgy vigyázni, hogy nekiesik valakinek, mert kicsit lelkesebben táncol a szokásosnál, de mellesleg a légynek sem árt. Szóval el kellene különíteni a veszélyhelyzetet, a játsszunk „Hárman inkálosok egy ártatlan szórakozó ellen az unalmas óráinkban" című pofozkodósditól. Na, de válj, ez mégsem Amerika, érjük be azzal, ami van. Talán folytathatjuk is további régi, kedves ismerősökkel. Mondjuk azokkal a tisztelt polgárokkal, akik valami különös ok folytán utálják, ha mások, mondjuk a fiatalok, néhány napigjói érzik magukat. Igyekszem ugyan megértő lenni, de vannak dolgok, amiket képtelen vagyok felfogni. Minden évben van néhány jó ember, aki abban leli örömét, hogy baromira sajnálja magát, és álmatlan éjszakáit azzal tölti, hogy feljelenti a világot, meg lehetetlen órákban hívogatja a polgármestert, mert hát az se tudjon aludni, ha ő ébren van. Állítólag a Szigetről áradó „istenverte zaj" miatt. Számomra csak az furcsa, én miért nem hallom már a HÉV-megállóban sem azt a bóóórzasztó ricsajt. Tegyük fel, hogy süket vagyok (éjjel tízkor nem áll módomban csatolni az orvosi igazolást, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét) és tényleg vannak lakások, ahová elhallatszik az együttesek játéka, és mondjuk, hogy valaki nem tud zeneszóra elaludni, ez esetben három dolgot is ajánlhatok: próbálják felidézni ifjú éveiket (tudom, hogy ők soha ilyen helyre nem, meg soha ilyeneket nem... meg már kicsit szenilisek is - én meg gonosz vagyok), amennyiben ez nem lenne elegendő a szükséges mennyiségű tolerancia előásásához, ott van még a bárányszámlálós módszer, végszükség esetén pedig a füldugó. Na, ugye, hogy csak akarni kell?! Persze mindannyian tudjuk, hogy épp itt a gond, merthogy ők nem is akarják. Gyűlölik ezt az egy hetet, utálják, hogy tele a HÉV nem túl kellemes illatú és öltözetű fiatalokkal, hogy a boltban hosszab a sor, hogy a forgalmat rendőrök irányítják, meg különben is, ki a fenének hiányzik ez az egész felfordulás. Nekem, meg annak a többi százezernek. Legalábbis azt hiszem. Igen, van egy kis bizonytalanság. Annyit emlegettem itt, hogy a Szigeten minden a régi, hogy eszembe jutott, ez azért felvet néhány bonyolult problémát. Minden a régi, és mégis hiányzik valami, ami épp abból ered, hogy szinte semmi nem változott. Igen, azt hiszem nekem hiányzik az újdonság varázsa, az a megfoghatatlan valami, amit akkor éreztem, amikor először léptem át a Sziget kapuját. Most valahogy minden porosabbnak tűnt, mintha melegebb lett volna, és a kánikulában ugyan kinek van kedve sátortól sátorig, programtól programig szaladgálni. Te jó ég, lehet, hogy öregszem... vagy a Sziget öregszik... Végül pedig igazán nem akarok bonyolult eszmefuttatásokba bocsátkozni a tömegkultúra káros hatásáról (ebbe nálam sokkal okosabbak is belekavarodnak néha), csak annyit jegyeznék meg, hogy nem kell ám bedőlni mindennek, amit a tévében, meg az exkluzív magazinokban mutogatnak. Nekik az a munkájuk (legalábbis ők azt hiszik), hogy a szenzációt hajszolják, ami egyet jelent azzal, hogy mindig a kirívókat meg a kreténeket, meg a meztelen fenekeket és a totál részegeket tálalják. De hát azért, mert kedvencünk a Bobi Juing, még nem lesz mindenki dállászi olajvállalkozó. Hát tessenek ezen elgondolkodni, és ne tessenek annyira irtózni ettől a fertőnek hirdetett Szigettől. Mert személyes és többéves tapasztalataim birtokában bizton állíthatom, hogy simán túl lehet élni, itt sem lesz mindenki csontrészeg, és még így is jól érezheti magát, mert igenis van egy csomó kulturált program, és az emberek zöme alapvetően jóindulatú. Aki pedig nem hiszi, járjon utána..: GYURICZA ÁGI