Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1996-12-08 / 23. szám
16 1996. DECEMBER 8. , SZEKSZÁRDI VASARNAP „Az egyedüllét nagyon nehéz" A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete ezekben a hetekben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Minden rendezvényükön kiteszik a táblát, amelyen akár mottónak is lehetne nevezni a következő mondat áll: „Ha velünk vagy, könnyebb elviselni az egyedüllétet." Legutóbbi összejövetelükön, november utolsó napján, a Gyermekek Házában Szabó Józsefnével, az egyesület elnökével beszélgettünk. - Kérhetünk egy kis áttekintést az eltelt évtizedről? - A taglétszámunk jelenleg 40 fő, volt több is, reméljük lesz is. Szekszárdról és a környékbeli tele• ilésekről jönnek hozzánk, akik kapcsolódásra, társaságra vágynak. Itt látszik igazán, hogy menynyire nem magányra teremtődött az ember, hiszen aki párszor eljön, az már egész másként látja a világot. Van hová készülődnie, van hová elővennie az évek óta eltett ruhát, fodrászhoz menni, s a legfontosabb: vannak barátok, társak akikkel meg lehet osztani a gondot, örömet. Nagyon sok szeretettel fogadjuk az új tagokat, s mi régiek segítünk a beilleszkedésben. Itt kialakult egy olyan családias légkör, ahol mindenki otthon érzi magát, mindenki barátokra és társakra talál. - Ezek a barátságok csak a rendezvényeken „élnek", vagy annál tartalmasabbak? - Sokan az összejöveteleinken túl is találkoznak, segítik egymást, tartják a kapcsolatot. - Milyen programokkal töltik az időt, kik szervezik, s miből finanszírozzák ezeket? - Mi magunk tartjuk fenn magunkat, a belépőjegyek és a tagdíjak árából. Kirándulásokat szervezünk, ám itt is látszik, hogy egyre kevesebb a pénz. Amíg évekkel ezelőtt külföldre is jártunk rendszeresen, ma már a hazai kirándulások is megerőltetőek pénzügyileg. Vendégségbe megyünk és vendégül látunk más klubokat, s így mindig kerül valami új a klub életébe. A kevés pénzzel is megpróbálunk tartalmas időtöltést biztosítani, rengeteg szellemi vetélkedőt, játékot, táncversenyt szervezünk. Ha összejön egy kis pénz, kirándulunk egy-egy fürdőhelyre, a majálist az idén a Palatincán tartottuk. - Miközben gyülekeznek az asztaloknál, az elnök asszony minden belépőt úgy fogad, mint családtagot... - Az évek alatt sokan jöttek hozzám lelki tanácsért, s elmondhatom, hogy nemcsak én, hanem közösen sok embert segítettünk át a nehézségeken, s sokat vissza az életbe. - Milyen a nők és a férfiak aránya, - Mindenki azt hiszi, sokkal több a nő, pedig nem így van. Talán csak azért tűnik így, mert a férfiak félénkebbek. Ezért rendezünk a bálokon többször hölgyválaszt. - Vannak-e elképzelések a jövőre vonatkozóan ? - A 10 éves évfordulót megünnepeltük. Tortát csináltattunk, emléklapot kapott minden tag. Az ünnepi műsorban a Zrínyi utcai általános iskolások zenés, táncos énekes műsort adtak, tagjaink magyarnótát énekeltek, szavaltak. Az egyszemélyes kitűnő „zenekarunk" az „Uri-Boys" mindig jó hangulatot teremt, s bizony sokszor nehéz a rendezvények végén elválni. A jövőt ugyanígy képzeljük mint ahogy 10 évig működtünk. Sok együttléttel, egymás segítésével, kirándulásokkal, programokkal. SAS ERZSÉBET Új park, csikkszőnyeggel A nyilvános helyen cigarettázok között egyre több az arcátlanul viselkedő, sőt az aljasságig süllyedő ember. Kéjelegve mérgezik a levegőt zárt térben, még liftben is, ahol pedig füst nélkül sem jó a levegő, füsttel együtt kimondottan veszélyes. Az utcán bárhol eldobják a csikket, vannak akik láthatóan élvezik, hogy szemetelhetnek. Különösen a parkok széleit kedvelik ezek a torz lelkű alakok. Szekszárdon egész évben csikkszőnyeg borítja például a Prométheusz parknak a sétány felőli szélét. Annyi a csikk, hogy a fű nem képes eltakarni. Az eső belenyomja a földbe, így az utcaseprőknek akkor is nagy vesződség lenne eltávolítani ezt a szemetet, ha egyáltalán volna rá idejük és gereblye formájú (?) seprőjük. Most újabb lehetőségük van a csikkdobálóknak Szekszárd központjában, hogy bebizonyítsák hitványságukat. A 160 lakásos ház végén gyönyörű kis parkot, fás, bokros parkdarabkákat alakítottak ki az ezzel foglalkozó cég dolgozói. Évtizedekig elhanyagolt volt az a rész, most viszont feltűnően széppé tették hozzáértő kezek. Igen ám, de a csikkdobálók is észrevették, hogy ott már nem kopár, köves, kavicsos föld van, hanem (egy megyeszékhely városközpontjához méltó) park. Gyorsan elkezdték dobálni a szép növények közé a csikkeket, így mostanára már ott is csikkszőnyeg fedi a járda melletti részt, a park puha földjét. Hogy mit kellene tenni az ilyen emberek kezével, azt nem írhatom le. G. J. Ja újjászületett Aususz-ház Az Augusz-ház, a zeneiskola otthona az utóbbi években a rossz tetőszerkezete miatt gyakran beázott. Emiatt több értékes hangszer ment tönkre. Szily Lajos, a zeneiskola igazgatója a hibák elhárítása végett többször járt a padláson és akkor született meg az a remek ötlete, hogy a nagy padlásteret az iskola céljaira hasznosítani is lehetne. Az átépítés költségeire sikerült a Belügyminisztérium 32 milliós pályadíját elnyernie. A város vezetői is az ügy mellé álltak és vállalták az építkezés költségeinek jelentős különbözetét. így vált lehetővé, hogy a zeneiskola gazdagabb lett egy zenekari próbateremmel, hangszertárral és négy tanteremmel. Végre egy tanári szobát is ki lehetett alakítani és ezzel minden zenetanár az épületben taníthat, nem kell idegen helyen meghúzódniuk. A veszélyes villanyhálózat helyett most korszerű a tantermek világítása. Műemlék jellegéhez méltó és gyönyörű lett a lépcsőház és a folyosók, amelyek márványburkolatot kaptak. Gazdagodott az épület a lépcsőházban elhelyezett Lisztszoborral, amelynek ötlete Kocsis Imre Antal polgármester úr gondolataiban fogalmazódott meg. A szobor Farkas Pál egyik legszebb munkája, amely emlékezteti a belépőt Liszt Ferenc jelenlétére, aki ebben a házban több időt töltött és sorsdöntő elhatározásokat tett a házigazda befolyására. Az igazgató elképzeléseit segítette a Városüzemeltetési és Beruházási Iroda munkatársa Fögleinné Budai Magdolna pályázati tervezete és Hámori Gábor kivitelezési terve. A rekonstrukció során az egész épület megújult, amihez hozzájárult a TOTÉV Asztalos Kft. gondos munkája is. Kívülről tekintve az 1820-ból való épület déli szárnya változott a legtöbbet. A puritán 6 ablakos, szürkére festett rész tetőszerkezete gyönyörűen kivitelezett, úgynevezett ökörszemablakokkal bővült, amelyek az újonnan kialakított helyiségek világítását biztosítják. Szép az épület bejárati része és a romantikus elemeket mutató tornyos északi része is új ruhát kapott. Szép pasztellszínű festésével nemcsak a Garay teret, de az egész városképet emeli. Az egész Augusz-ház még sohasem volt ilyen szép, történelmet és harmóniát rugárzó. Hur k