Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-05-19 / 10. szám

6 , SZEKSZÁRDI VA SARNAP 1996. MÁJUS 19. Bunyaszekszárd, levéltári adatok tükrében Egy falu, mely eltűnt a térképről Több alkalommal is írtunk már arról az erdélyi, pontosabban temesközi fa­luról, melyet a múlt században alapí­tottak Tolna megyei kivándorlók a Ma­ros és a Béga folyók között. Bunyaszek­szárd, mert erről a településről van szó, már csak neve miatt is komoly érdeklő­dést váltott ki egyes szekszárdi helytör­ténészek körében. A falu históriájának legismertebb kutatója Kaczián János, a Tolna Megyei Levéltár munkatársa, aki nemrég tért haza Romániából, Te­mesvárról. Ott, a helyi levéltárban gyűjtött adatokat - a magyarországi történészek közül valószínűleg első­ként - napjainkban már nem létező Bu­nyaszekszárdról. - Régóta készültem Temesvárra, hi­szen tudomásomra jutott, hogy az otta­ni levéltárban őrzik Bunyaszekszárd la­kóinak anyakönyveit - tudtuk meg Kaczián Jánostól. - A négy nap alatt számomra rendkívül fontos dokumen­tumokra bukkantam. Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy a Bu­nyaszekszárd név némileg megtévesz­tő, mert azt sugalllja, hogy az itt le­telepedő ötvennégy család Szekszárd­ról költözött ide. - S ez nem így van? - A valóság más. A faluba a múlt szá­zadban, 1866-ban Tolna megye külön­böző településeiről indultak el az em­berek: szekszárdi egyáltalán nem volt közöttük. Egy Bunya nevű román falu mellett hozták létre a saját közösségüket, s a román névhez kapcsolták hozzá egy­kori megyéjük székhelyének a nevét. - Akkor voltaképpen mely települések adták Bunyaszekszárd lakosságát? - Éppen ez derült ki most, temesvári kutatásaim eredményeként. Faddról például a Puskás nevű család költözött el. Kajdacsról Galambosék fogtak ván­dorbotot a kezükbe. Kölesdről Kollá­rék távoztak. Medinának Szabóék, Vaijasék és Vágiék mondtak búcsút. Sárszentlőrincet Vargáék és Ihászék hagyták el. Úzdról a Vonyó és a Hor­dós, Szedresből pedig Kovács, Mészá­ros, Szabó, Bátai és Bors család válasz­tott magának új lakóhelyet. Nagydo­rogról, Ocsényből, Paksról és Boijád­ról is csatlakoztak hozzájuk pionírok. - Miként sikerült ilyen részletesen ki­deríteni ezeket az adatokat? - Szerencsére Temesváron hiányta­lanul megvannak a kezdetektől, azaz 1866-tól nemcsak a születési, hanem a házassági és a halotti anyakönyvek is. - Azt tudjuk, hogy az említett időben miért vándoroltak ki ennyien Tolna me­gyéből? - Az ötvennégy család - 129 főről van szó - egy része olyan területen lakott Tolna megyében, melyet rend­szeresen árvíz sújtott. Azután szerepet játszott a szegénység: a jobbágysorból nemrég szabadult emberek csak az er­dős-hegyes Temesközben tudtak ma­-' , f > > i,, ^ -'W' i; . A, kaczián János (középen) a tavalyi bunyaszekszárdi találkozón guknak olcsón földet vásárolni. Szí­vós, szorgos munkával eleinte meg is kapaszkodtak Bunyaszekszárdon, egy­két nemzedék még küzdött, de az utá­nuk jövők fokozatosan elszivárogtak a pusztuló faluból. S végül is 1980-ra gyakorlatilag a föld színével lett egyen­lő Bunyaszekszárd, csak a temető ma­radt meg a településből. - S a lakossággal mi történt? - A bunyaszekszárdiak napjainkban a környező városokban élnek,, köztük Szekszárd testvérvárosában, Lúgoson is. Érdekes, hogy az elmúlt években közülük sokan elkezdték kutatni múlt­jukat, s tavaly a volt falujuk helyén már meg is rendezhettük az elszármazottak találkozóját, több szekszárdi vendég, köztük Kocsis Imre Antal polgármes­ter részvételével. Wosinsky Csecsenföldön Néhány éve még csak a jobban kép­zett földrajztanárok tudtak Csecsen­földről. Ma már minden olvasó, hallga­tó, néző unalomig részese az erről szóló híreknek, melyek többnyire ha­dijelentések. A nemrég hősi halált halt Dzsohár Dudajev egykori szovjet repü­lőtábornok emléke előtt külországok parlamentjei tisztelegnek, Ankarában parkot neveztek el róla. Friss magyar vonatkozás is van, a közelmúltban ott járt rangos diplomatáink révén. Ám a kapcsolat sokkal régebbi. 1895­ben Wosinsky Mór régésze volt a gróf Zichy Jenő vezette expedíciósorozat első részének és járt arra. Wosinskyt a megyei múzeum alapításáról és a len­gyeli kultúra feltárásáról ismeri - ha ugyan ismeri - a közvélemény. Az ős­régészet szaktudománya mindmáig legnagyobb alakjai közt tartja számon. Az atlétatermetű, rendkívüli fizikai erejű tudós pap „Keleti utam emléke" című könyvében ez az expedíció ugyan nem szerepel, de Zichy Jenő: A magyar faj vándorlása című, nagy alakú, pom­pás kiállítású könyvsorozatában kime­rítően. A két első kötet a szerző sk. de­dikációjával olvasható a megyei mú­zeum könyvtárában: „Nagyságos és Főtisztelendő Wo­sinsky Mór úrnak, kedves útitársam­nak barátságom jeléül mint hazafias üdvözlet. Bp. 22/6 '897. Gróf Zichy Jenő." Zichy nagy tudós volt, dúsgazdag ember, aki a cári kormány segítségével megtehette azt, amit a Szovjetunió ide­jén senki: a magyarság nyomában járt, amíg még lehetett. A Kaukázusban, a törpe népek nagy temetőjében 49 kü­lönböző nációt dolgozott fel, csodála­tos fényképekkel és rajzokkal kísérve. Wosinsky ottjárta idején, mások mel­lett, említés tétetik a kalmükökről, na­gájokról („kocsi és madsar" szavaikról), hegyi kabardokról, kumükökről, az alán ivadék osszétekről, a 6-8000 khev­szárról, tusokról, psávokról, gurokról. a 12 000 szvávról, 20 ézer lázról, akik jó része valószínűleg nem élte túl az oro­szosítást. „A csecsen népnév az Argun folyó melletti Csecsen helységből szárma­zik, az oroszok hozták forgalomba, mert ők magukat nahcsoi-oknak neve­zik." Már a VIII. században keresztények voltak, némi pogány beütéssel. A VIII. században vették fel az iszlámot. Wo­sinsky idejében, kerek száz éve, 195 ez­ren voltak. A XIII. században hajtotta le őket a túlnépesedés a hegyek közül. Roko­naikkal a galgajokkal, ma is létező ingu­sokkal, karabulakokkal, icskerekkel, aukhokkal és kisztekkel együtt. A XVI. században: „A hagyomá­nyok köréből kibontakoznak, akkor a nogájokkal, kalmükökkel, kabardokkal és kumükökkel küzdenek, majd a XVII. században már az oroszokkal, kiknek nagyon későn, 1864-ben hódol­nak meg." Minden jel arra vall, hogy az oroszok Wosinsky Mór 1854-1907 akkor is, ma is sajátosan fogták fel a né­pek önrendelkezési jogát, ami mind­máig nagyhatalmi érdekek játékszere. „Szebbek, mint az osszátok és lez­gek, többnyire karcsúak, erősek, magas termetűek, sápadt arcszínűek, élénk és kifejezésteljes tekintetűek." Tulajdonságaikról a keresztény tudó­sok nem voltak nagy véleménnyel, fi­gyelmen kívül hagyva a vad természe­ti körülmények teremtette szükséget. Kasztokat nem tűrő demokráciájukban bár korlátlan apajog uralkodott, családi életük és a nők megbecsülése példás. Utóbbiakkal nem erőszakos a féij, azok csak a háztartásban dolgoznak. „... agyermekek szabadon nőnek fel, nevelésükben a jellem erősségének, az önbizalomnak és bátorságnak fejlesz­tésére törekszenek és büntetésre csak ritkán kerül sor." Az expedíció 108 személyről antro­pológiai felmérést készített, amit való­színűleg azóta se ismételt meg senki^ Természetesen nem szlávok, ami ért™ hetővé teszi az oroszok iránti érzelmei­ket. Ehhez Sztálin kitelepítési hulláma, aki éppúgy „vagonkérdésnek" tartotta a kis népek sorsát, amiként bizonyítha­tóan a miénket is, nem sok jóval járult hozzá. „A csecsenek nyelve iránt meglehe­tős bizonytalanságban vagyuk; úgy lát­szik a Kaukázus nyelvei közül egyikkel sc rokon, hacsak nem a legzivel; állító­lag 20 tájszólása van. A csecsen nyelv­vidék legkompaktabb a Szuna jobb ol­dalán, mely földjüket Kis- és Nagycse­cseniára osztja." Az első kötet elején hódolatteljes ajánlás olvasható II. Miklós cárhoz. Abban a szerzőknek később is igazuk volt, hogy az oroszok a civilizáció más, nem biztos, hogy magasabb fokán él­tek, mint a csecsenek. Utóbbiak életké­pességéhez azonban ma egyre keve­sebb kétség fér. A jövőjükhöz annál több... Az bizonyos, hogy Wosinsky ottjár­ta óta sok víz lefolyt a Szunán. Az oro­szok szabta, tehát mesterséges határok közt ma sokkal többen élnek, mint ak­kor. Nem kell szégyenkeznünk vele, hogy a világ tudományos életéhez ­mindmáig - magyar tudósok hozták őket a legközelebb. ORDAS IVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom