Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-11-12 / 32. szám
4 , SZEKSZÁRDI lASARNAP 1995. NOVEMBER 12. A város hírei Államtitkári látogatás. Kiss Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára látogatott november 2-án Szekszárdra. Kiss Zoltán elsőként a polgármesteri hivatalt kereste fel, majd megtekintette a borkutat, ezt követően pedig a Vetőmag Kereskedelmi Rt., illetve az Aranyflirt Mg. Rt. volt az úticél. Áz államtitkár az említett gazdasági egységekben agrárértelmiségiekkel folytatott érdemi tárgyalásokat. * A természet gyöngyszemei és az Év természetfotósa. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében pénteken. A tárlat - melyen az idei esztendő legszebb, legérdekesebb természetfotói várják a látogatókat - november 30-ig tekinthető meg. * Kortárs filmklub. A szekszárdi Panoráma filmszínház kistermében tekinthető meg az a sorozat, mely a kortárs filmművészet értékes darabjaival ismerteti meg az érdeklődőket. November 24-én, pénteken este 19 órai kezdettel Arnaud Descplechin Az őrszem című műve szerepel a programon. * Műsorváltozás. A szekszárdi Deutsche Bühne ezúton is értesíti a közönséget, hogy a november 14-re, keddre tervezett Kis varázsfuvola című előadás technikai okok miatt elmarad. A látogatók ezen a napon Hubay Miklós Ök tudják, mi a szerelem című darabját tekinthetik meg. * Szeretetfiirdöben. Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének Egészségvédelmi Osztálya november 13-án előadás-sorozatot rendez az érzelmi-szexuális nevelés és családtervezés témakörében. Meghívott vendégként Kun János előadóművész, a debreceni Ady Endre Gimnázium tanára tart előadást az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán november 13-án, hétfőn délután 14 illetve 16 órai kezdettel. PEUGEOT VALL AUTÓHÁZ Szekszárd, P&lánki u. 1. Telefon: 74/315-611, 74/315-008, 06-60/361-550 A PEUGEOT TOLNA MEGYEI HIVATALOS ÉS KIZÁRÓLAGOS JOGÚ MÁRKAKERESKEDŐJE Közgyűlés után Több olyan napirendet is tárgyalt Szekszárd közgyűlése a legutóbbi ülésén, melyet minden bizonnyal érdemes a hagyományos tudósításnál részletesebben is olvasóink elé tárni. Éppen ezért foglalkozunk a 7. oldalon dr. Tollár Tibor interpellációjával, a hegyközséggel, a megyeszékhely környezeti, környezetvédelmi helyzetképével. Ugyancsak kapcsolódik a közgyűléshez a 2. oldalon a november 21-i közmeghallgatásról hírt adó értesítés, valamint Fodor Miklós alpolgármesterrel és Jobban Zoltán gazdasági bizottsági elnökkel készített beszélgetésünk, mely a város részletes rendezési tervét, annak megvalósítását taglalja. A telefonhelyzetről múlt heti lapszámunkban nyújtottunk információkat, ez a témakör szerepelt az ülésen is. A Matáv Rt. és az Ericsson Technika Kft. képviselőinek tájékoztatása szerint a telefonok bekötése az eltervezett ütemezés szerint zajlik, s elvileg még ez év december 31-ig valamennyi önerős szekszárdi kérelmező hozzájuthat a hőn áhított készülékhez. A roma kisebbségi önkormányzat kérelmét - a Bezerédj utcai irodahelyiség igénylését - a közgyűlés nem támo-' gatta, így az érintetteknek más megoldás után kell nézni. Kapott viszont zárt tárgyaláson - ha nem is irodát, de lakást, fontos városi érdekből két személy: az egyik a polgármesteri hivatal munkatársa, a másik a Bartina Egyesület most ideköltözött művészeti vezetője. Apróhirdetések • Takarítást vállalnék háznál illetve főállásban is. Minden más is érdekel. Ajánlatokat a 06-60/464-439-es telefonszámra kérem meghagyni. • Eladó franciaágy kiegészítőkkel, továbbá az Autó-Motor újság 26 évfolyama, évenkénti kötésben. Eladó még rotakapa és garázs a Kadarka lakótelepen. Tel.: 74/314-856. • Jó gazdikra várnak héthetes, mindenevő, rottweiler anyától való kiskutyáim. Beoltva, féregtelenítve van valamennyi. Tel.: 74/315-059. ISMERŐS? NÁLUNK KÖZELRŐL MEGISMERHETI! A PEUGEOT 306-os szerkezete elöl és hátul olyan energiaelnyelő zónákkal rendelkezik, amelyek minden esetben biztosítják, hogy a/ utastér megőrizhesse formáját. Az oldalirányú biztonságot az ajtókba beépített acélmerevítések garantálják, l égzsák, vezető oldali légzsák és hárompontos, automata hátsó biztonsági övek védik a ve/elől és az utasokal. M ár a/ alapfelszereltség is komfortérzetet okoz. Mind a kormányoszlop, mind a biztonsági övek magassága állítható. A csomagtér (463 I!) zárható és megvilágított. Belülről nyitható a tanksapka, hangjelzés ligyelme/let a bekapcsolva felejtett fényszórókra, amelyeknek magassága belülről állítható. A könyöktámaszos hátsó ülések 2/31/3 arányban dönthetők. A z önadaptáló hátsó futóműnek köszönhetően, amikor is a hátsó kerekek néhány fokkal ugyanazon irányba fordulnak, mint a/ elsők, a karosszéria kevésbé dől be a kanyarokban, brre segít rá a Kseudo McPherson felfüggesztés, amely kiküszöböli a lengést és pontosabbá leszi az irányítási. A hátsó ablak fűtött, elöl szakaszos ablaktörlő működik, az oldalablakok irányítása elektromos. A köz|x>nli zár távirányítóval kezelhető. A habosíloll műszerfalon megtalálható a digitális óra és fordulatszámmérő. A kesztyűtartó zárható és megvilágított. A karosszériát oldalsó védőlécek óvják. PEUGEOT 306 SR A PEUGEOT VALL AUTÓHÁZ KÍNÁLATÁBÓL