Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-15 / 30. szám

1995. NOVEMBER 15. , szekszárdi VASARNAP 7 Színpadon a Deutsch-Sorbisches Volkstheater Folytatás az 1. ol­dalról. Kedden, az első nap főpróbái után Michael Grossét, a vendégszínház igaz­gatóját és Claudia Nowotny rendezőt egy rövid beszélge­tésre invitálom a Deutsche Bühne egyik irodájában. - Igazgató úr! Mi a különbség az önök színháza és a mi Né­met Színházunk kö­zött? Mi a legfontosabb, amit a testvér­j^fcházunkról nekünk, magyaroknak ttWnunk kell? - A Deutsch-Sorbisches-Volks­theater jövőre lesz 200 éves. Két nyel­ven működik - ennek 140 éve - német és sorb nyelven. A színháznak 145 dol­gozója van, s négy színpadunk. A szín­házat, tevékenységét illetően három részre osztjuk: hagyományos színház, zeneszínház és bábszínház. A színpad­jaink: stúdiószínpad, büfésszínpad, nagyszínpad, bábszínpad. Az önök, és a mi színházunknak van egy közös, nagyon fontos azonos voná­sa, hogy mindkettő nemzetiségi szín­ház. - Ön színész, rendező, igazgató. Me­lyik „szerepben" érzi magát a legjob­ban? - Szorosan összetartozik ez a három, nem tudom különválasztani. Színész­ként kezdtem, s négy éve vagyok a szín­je igazgatója. ^tlaudia Nowotnyt már ismerősként üdvözli nemcsak a Német Színház, an­nak közönsége, hanem a város és lakói is. Nem először van Szekszárdon, s itt­létei folyamán több sikeres darabot vitt színpadra. Érzése szerint mennyit fej­mikus két művét nevezte az esz­tergomi Balassa Múzeumban megrendezett II. Országos Pasztell Biennáléra. A zsűri száznyolcvan művész közel ötszáz alkotását vé­leményezte. Az összesítésben Kemp Zsuzsa kiemelkedő ered­ményt ért el, mivel Táj I. és Táj II. elnevezésű alkotása Esztergom város különdíját nyerte el. Képün­kön a Táj II. látható. lődött a Deutsche Bühne, amióta ön 1992-ben először itt járt? - Először is külsőségeiben: egy na­gyon szép otthont kapott ez a színház. Olyan ez az épület, mint egy gyöngy­szem, s méltó otthona lett a színészek­nek, s a színház valamennyi dolgozójá­nak. A jó feltételek pedig mindig lát­szanak a teljesítményen is. - Többször rendezett már nálunk. Milyen a magy színészekkel együtt dol­gozni? - Nagyszerű érzés, nagyon muzikáli­sak és szorgalmasak. Kitűnő közös eredményeket, sikereket értünk el együtt. Ha neveket kell mondanom, szívesen említem meg Schubert Éva és Mécs Károly nevét, akikkel öröm volt együtt dolgozni. - Az első utakat Szekszárdra vonat­tal tette meg. Ez nagyon fárasztó lehe­tett... - Az volt, de tudtam, mit vállalok, s az oda-vissza harmincórás utat mindig kihasználtam. Készültem az előadásra, tehát nem telt unalmasan és haszonta­lanul az idő. Ön most kivételesen nem egyedül jött, hanem saját társulatával, színészekkel, igazgatóval. - Örülök, hogy kollégáim is velem lehetnek és megismerhetik azt a vá­rost, ahová én már évek óta járok. Örü­lök, mert itt, Szekszárdon német színé­szek állhatnak színpadra, s mint a nagy érdeklődés mutatja, szívesen látnak bennünket. Mindhárom előadáson telt ház előtt játszunk s ez a hír számunkra a legszebb, amivel fogadhattak ben­nünket az itteni kollégáink. - Önt már ismerősként üdvözlik itt sokan, így köszöntöttem az első kér­déssel, ám tudom, hogy nemcsak szín­házi berkekben mozog már-már ottho­nosan Szekszárdon... - Igen, a szállóportástól kezdve az utca emberéig, sok régi arccal találko­zom, s ez nagyon jó érzés. Sok szép, mondhatom baráti kapcsolatom ala­kult itt Szekszárdon, a munkám, az itt­létem során. Az emberek mindenhol kedvesek, nyitottak. Szekszárdra visszatérni mindig öröm számomra. - Köszönöm a beszélgetést. Mire a sorok megjelennek, az Önök társulata már három, emlékezetes előadással ajándékozta meg a közönséget. Továb­bi sikereket kívánok az Önök társulatá­nak, s további jó kapcsolatot, együtt­működést a mi Deutsche Bühnénkkel. Kolping­kertészet a csúcson A hónap elején, október hatodikán adták át a szekszárdi Kolping iskola új kertészetét. Az ese­ményről Köntösné Rajnai Annamária igazgató annyit mond, hogy sikerült Tolna megye székhe­lyére hozni a huszonegyedik század technológiá­ját. A palánki út mellett átadott intézményben folyik ezentúl a kertészekés a házvezetőnők kép­zése, a legmodernebb technikával. A 3,5 hektá­rosföldterületet a város önkormányzatától kap­ták. A hidegfóliasátrak mellett egy 960 négyzet­méteres üvegház magasodik, amely francia ter­vek alapján készült. Különlegessége, hogy a fa­lai nem üvegből, hanem speciális műanyagból készültek, ami ugyanúgy átengedi a napfény t, vi­szont kevésbé törékeny. Technológiai szempontból is a legmodernebb berendezésekkel szerelték fel az új növényházat; automatikus szellőztetés, termoventilátor, vezé­relt fűtés található a létesítményben. Ráadásul a berendezéseknek köszönhetően nemcsak egy­féle termesztést lehet megvalósítani: most há­rom különböző blokk kerül kialakításra, amely­ben mind dísznövényeket, mind zöldségeket le­het termeszteni. Az igazgatónő elmondta, hogy ezzel a beru­házással a tanulók is jobb helyzetbe kerülnek. Nemrég még csak nagyüzemi kertészképzés volt, illetve volt túlsúlyban. Ma azonban a termelő­szövetkezetek tönkremenetelével, és az ipari me­zőgazdaság válságából adódóan nincs szükség nagyüzemi kertészekre. A Kolping ezért főleg kis- és középüzemek számára kíván szakembe­reket képezni, akik nemcsak a zöldség termesz­téséhez értenek, hanem a virágkertészethez is. A beruházáshoz szükséges pénz nagy részét az Augsburgi Kolping Szövetség támogatásával sikerült megszerezni, a többit pedig az iskola gazdálkodta ki magának. Esztergom díjazottja: Kemp Zsuzsa Az öltözködés titka A nő általában háromféle elv szerint öltözködik. Az első ritka fajta: ruháin keresztül mutatja meg egyéniségét, a második átlagos, mindenkori divat szerin­ti, a harmadik semmiféle szempont szerint, ma ezt, holnap azt veszi magára, nincs ízlés és harmónia öltözködésében. Az első fajta nő öltözködésénél nem számít a pénz, inkább az ízlés. Ismeri önmagát, nincs oda az új divatért, van stílusa, tudja mi áll jól neki, mit viseljen. Nem azért veszi föl a ruhát, hogy az szebbé tegye, hanem éppen fordítva, hogy ő tegye széppé azt. Erre a nőre nem lehet rábeszélni semmit, megőrzi egyénisé­gét. Ez a fajta nem szereti ha bámulják. Emellett mindig elegáns, választékos. Nincs kihívó színe, formája, vonala ruhájának, eggyé válik vele. A második az átlag, "akinek öltözködésében nincs határozott véleménye. A divat magával rángatja és belebetegszik, ha nem viselhet mindent ami di­vat. Nála ez csak pénzkérdés. Nem azért veszi, mert jól áll neki, hanem mert van a kolléganőjének, vagy nincs a kolléganőjének és ezzel akarja „megpuk­kasztani". Bármikor áttér egy másik irányzatra. Negyvenévesen is fölveszi a húszévesnek valót, akkor is rövidet húz fel, ha csúnya a lába. Elve: a divat! Ő a kiöltözött. Mindene drága, finom, csak lényege, egyénisége nincs, minde­ne ellentétes. A harmadik fajtáról nem érdemes szólni. Ö az, aki utálatos, agresszív és csak ritkán mond igazat. Nem tud uralkodni magán, minden gondjáért az eladót okolja. Nem vásárolni akar egy üzletben, csak levezetni a rossz han­gulatát. Minden ruhára tud valami rosszat mondani. Ha van pénze, nem tudja mit akar, nem tetszik neki semmi. Összességében: az egyéniséget nem lehet megtanulni, de az ízlést lehet tanulni, csiszolni. Egy kis önismeret kell hozzá. Azt tudni, hogy ki vagyok. Megtanulni, hogy mit hogyan viselhetünk. Hogy a magas nő ne vegyen rö­vid ruhát, a molett vagy kövér nő feltűnő színt, világosat vagy mintásat, a negyvenéves ne viseljen harsogó színeket. Álljanak a hölgyek tükör elé, és próbálják megkeresni magukon úgy a hi­bákat, ahogy észreveszik barátnőjükön vagy más nőkön. Ha ez sikerül, rá fognak jönni az öltözködés titkára is. , „,, , ' Kovács Pálné Gréta Divat

Next

/
Oldalképek
Tartalom