Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-15 / 30. szám

16 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. OKTÓBER 29. Szíves-színes textilek mMmHno Október eleje óta két okból is különleges kiállítást láthatnak a Babits Mihály Művelődési Ház kistársalgójába betérők. Az egyik különlegesség a kiállított textilek készítési módja, a másik magának a kiállításnak a története. Nézzük először az elsőt. A patchwork szó szerinti fordításban foltművet jelent és egy világszerte elterjedt, s mostanság nálunk is egyre ismertebb textilművészeti ágat takar. Lényege, hogy színes textilmaradékokból egyforma alakzatokat - háromszögeket, négyzeteket, csíkokat vagy különböző íves formákat - vágnak ki. Ezeket négyzetes blokkokba rendezik, majd a blokkokat is összevarrják, tgy egyre nagyobb, sokszínű, mozgalmas mintájú felület jön létre, amely készítőjének szándékától függően párna, falikép vagy akár ágytakaró méretű is lehet. A foltvarrás az egyik legnagyobb világutazó, „akit" ismerek. Születése az idők homályába vész, de életrajzírói egyöntetűen keleti származásúnak vallják. Állítólag első megrendelője maga Buddha volt, aki a szegények által áldozati ajándékul neki felkínált drága selymek apró darabkáiból papjaival templomi szőnyegeket varratott. A foltnyomot követve Ázsiából Egyiptomba érkezünk, ahol a piramisok falfestményein láthatók olyan foltvarrással készült ruhát viselő rabszolgák, melyhez hasonlót egy thebai freskó tanúsága szerint az ókori Görögországban is hordtak. A középkori Európa a hazatérő keresztes vitézek kis-ázsiai házanépe révén ismerkedett meg a foltonfolt textilkészítéssel. A reneszánsz színes forgatagában, drága kelmékben tobzódva élte sokadik fénykorát, hogy aztán megkopva, elszegényedve kivándoroljon a pionírokkal Amerikába. A lehetőségek hazájában a szükségből erényt kovácsolva a foltvarrás új erőre kapott. Nevet szerzett. A patchwork szó hallatán a világ kézimunkázó asszonyai cinkos egyetértéssel mosolyognak össze. Ez a mosoly sugárzik a kistársalgó mostani vendégtextiljeiből. De a textilművészkedés közös nyelvén kívül az egymásért tenni akarás nagyobb örömét is magukkal hozták. Hogy miért és hogyan, ez a kiállítás másik érdekessége. A történet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Foltvarró Céh közös felhívásával kezdődött. „Küldj egy szívet vagy egy virágot Magyarországnak!" - szólt a felhívás a világ foltvarró asszonyaihoz. A kérés azzal az ígérettel folytatódott, hogy az ajándékba küldött munkák az országos vándorkiállítás után rákos betegeket kezelő létesítményeket, illetve a szeretetszolgálat rendezvényeit fogják színesíteni. De szívesen adnak egy művet a kiállítás egy-egy helyszínén működő bármely szociális intézménynek is. A felhívásnak nem remélt visszhangja lett Ausztriától Finnországig, Ausztráliától Dél-Afrikáig, csaknem 1300 foltmű érkezett Magyarországra. A legtöbbhöz üzenetet csatoltak. Sok textil egykori kivándorlóink leszármazottaitól jött, akik büszkék gyökereikre. Az egyikre pedig csak annyi volt rágombostűzve: „Isten áldja meg édes hazámat...". Van textil, amit egy személy és van, amit egész csapat készített, írt olyan édesanya, aki rákbetegségben elveszített kisfia emlékére varrta az elküldött darabot és olyan asszony, aki már gyógyultan szeretne tenni ezzel is mások gyógyulásáért. A teljes kollekciót tavaly májusban mutatták be Debrecenben a Magyar Foltvarró Céh első országos kiállításával egy időben. Ezután indult a gyűjtemény húsz legszebb darabja országos körútra és most október 24-ig a Babitsban láthatók. Mivel a kiállítás jótékony célt sz^fej gál, megtekintése országszerte, ingyenes. Hogy ez nálunk is így lehessen, azért külön köszönet illeti a nyugdíjasok területi érdekszövetsége tagjait és a művelődési ház nyugdíjas dolgozóit, akik társadalmi munkában őrzik a kiállítást. Aki pedig saját örömére meg szeretne ismerkedni a foltmozaik készítésének műhelytitkaival, az október 14-15-én intenzív foltvarró tanfolyamon vehet részt a művelődési házban. FEKETE ZSUZSANNA Csak az első Gahó István rendőr alezredes október elsejétől már rendfokozata előtt viseli a nyugalmazott jelzőt. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője volt tizenegy évig, azonban az előtte lévő évtizedeket is vizsgálóként töltötte el, mindvégig Szekszárdon. - Emlékszik-e az első olyan ügyre, melyet önállóan dolgozott fel? - kerestük fel az amúgy nyilatkozókedvéről éppen nem közismert - már nyugdíjas rendőrt. - Hogyne! - csillan fel a szeme. Egy boltos kislányt megbíztak azzal, hogy a bevételt vigye a postára. Ó menet közben ismerősökhöz tért be, ahol később észrevette, hogy eltűnt a pénz. Két verzió lehetett: vagy elvesztette, vagy ellopták tőle. Meggyőződésem szerint az utóbbi történt, bizonyítani azonban lehetetlen volt. Maradt tehát az, hogy elvesztette a pénzt... - Befolyásolta-e a munkájában az, hogy mindjárt az első bűnügy ilyen végkifejletre jutott? - Talán igen. Mégpedig annyiban, hogy a benyomások sokat jelentenek ebben a munkában, de nem mindent. - Magyarán a bizonyítékok a fontosak. Ön úgy került rendőrnek, bűnügyesnek, hogy ezt a munkát szinte egyáltalán nem ismerte. gyilkossági ügyről álmodott Arról, hogy mennyi véres fotót, meggyilkolt embert, mennyi borzalmat lát egy ember, ha 33 évet bűnügyi szakterületen tölt el, nem készül statisztika. Legfeljebb a lelkében, de az sem a számszerű adatokra támaszkodik. - Szembekerültem a tudattal: elítélnek valakit, mert én dolgoztam. Ezt a bennem munkálkodó konfliktushelyzetet úgy oldottam fel, hogy nem én kértem a bűncselekmény elkövetésére a gyanúsítottat. Viszont megpróbáltam az ő fejével gondolkodni, így az elkövetés motívumait, okait jobban fel lehetett tárni. Még a legelvetemültebb emberben is van ember. Ha érzi az emberséget, akkor könnyebb vele kapcsolatot teremteni. Én egyébként soha nem tegeztem még a fiatalkorú gyanúsítottat sem. - Később, a megyei vizsgálati osztályon már egészen másfajta bűnügyekkel találkozott, hiszen például itt dolgozzák fel az életellenes ügyeket. Meg lehet szokni ezt az iszonyatot? - Soha! Viszont egy rendőrnek azt tisztáznia kell magában, hogy mindennek ellenére munkájának tárgya ez. - Volt-e olyan esete, ami különösképpen megrázta? - „Gyermekbolond" vagyok, ahogy mondani szokták. Ha meghalt egy gyerek, nem tudtam érzések nélkül dolgozni azon az ügyön. Bátán történt egy családirtás, amit soha nem felejtek el. Egy apa megölte feleségét és két gyermekét, majd felakasztotta magát. - Szokott-e álmodni az ilyen bűncselekmények helyszíneiről? - Az első életellenes ügyem jött elő többször álmomban. Éppen szülőfalumban, Simontornyán ölte meg egy férfi az élettársát, majd öngyilkos lett. Ott végig kellett néznem a boncolást is. Nagyon megviselt, de nem fizikai értelemben.

1 Többször megjelent a halott asszony álmomban, újraéltem az eseményt. Szintén ehhez a helyhez kötődik egy szokatlan történet. Vadászbalesethez hívtak bennünket. Mikor kiértünk, látom, hogy unokaöcsém halt meg. Lehetőségem lett volna azt mondani, hogy nem vezetem a helyszíni szemlét. Ez azonban eszembe sem jutott, mivel nekem volt ott a legnagyobb helyismeretem kollégáim közül. - Félt már? - Soha. Még fegyvertől sem, pedig nem szerettem. Szerencsére elkerültek azok a helyzetek, hogy emberre vagy állatra kellett volna fognom a fegyveremet. Úgy mentem nyugdíjba, hogy" csak lövészeten használtam. Nem szeretem az erőszakot. Volt, hogy egy gyanúsított a szobámban hozzám akarta vágni az írógépemet. Lebeszéltem róla. Nem is lett belőle retorzió, mert megértettem az ő akkori lelkiállapotát. - Ha nap mint nap szembesül az ember a bűnnel, az iszonyattal, alakít-e valamit rajta ez? - Igaz, hogy mindig az élet árnyékos oldalán jártam, ennek ellenére vígkedélyű maradtam. - Utolsó munkanapján volt a búcsúztatója. Mikor onnan hazament, mit érzett? - Megnyugvást. Azt, hogy lejárt az én munkaidőm. Mert ezt befejezni nem lehet, csak abbahagyni. - Gahó István nyugalmazott rendőr alezredes szeme furcsán fátyolossá válik ezeknél a szavaknál. Csendesen csukja be maga után a vizsgálati osztály irodájának ajtaját... (És talán megbocsátja nekem ezt a két utolsó mondatot.) GERGELICS ZSÓKA