Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-06-25 / 24. szám

, SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. JÚNIUS 25. 354 Levél a belügyminiszterhez Szeptembertől hány osztállyal, hány pedagógussal? Az alap és középfokú oktatási-neve­lési intézmények 1995/96. tanévben in­dítandó osztályai és a feladatellátáshoz szükséges személyi feltételek kérdését rendkívüli ülésen tárgyalta meg Szek­szárd Megyei Jogú Város Közgyűlése június 15-én. Az előterjesztő, Kaczián János, a művelődési bizottság elnöke egyebek mellett hangsúlyozta kiegészítésében, hogy az országos normatív támogatás az alaptevékenységet támogatja, ezen­felül a városnak döntenie kell, milyen egyéb területeket preferál, finanszíroz. Több helyütt csoportösszevonásra ke­rül sor. A jövő útja, hogy az intézmé­nyek gazdálkodása egységesen számí­tógépes adatbázisba kerüljön és szem­be kell nézni azzal az elvárással, hogy az intézmények szabad helyiségeiket vállalkozási formában használják ki, természetesen ezzel kapcsolatban meg kell határozni, milyen elvek alapján. Kaczián János javasolta egyúttal, hogy ez alkalommal a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola kérdését ne vegyék le a napirendről, mert erről egyeztető ülé­sen kíván még tárgyalni a város és a me­gye közgyűlésének szakmai vezetése. Ezt követően Németh Zoltán (SZDSZ) képviselő arról kérdezte az előterjesztőt: kialakította-e a bizottság koncepcióját azzal kapcsolatban, hogy valamennyi iskolának épületen belülre kell korlátozni működési feltételeit, avagy fenntarthatók a szükségtanter­mek? Mert ez a felemás megoldási ja­vaslat nem ezt tükrözi. Ezúttal hosszú távú, koncepcionális kérdésről nem al­kottak álláspontot, kizárólag az indí­tandó tanévre, az osztályok számára koncentráltak, hangzott a válasz. Nyer­ges Tibor (Polgári Frakció) azt tudakol­ta, hány pedagógust kell a tervezel sze­rint elbocsátani, illetve mire lehet szá­mítani a nyár végén várható újabb Bok­ros-csomag hozományból? Hetven ál­láshely válik feleslegessé, de a tényle­gesen leépítendők köre ennél jóval ke­vesebb, tízegynéhány pedagógus Szek­szárd városában, mondotta Kaczián Já­nos. Az említett helyek nagy része ugyanis betöltetlen és tizenhármán már jövőre nyugdíjba vonulnak az igazgatók jelzése szerint. Ezután Lem­le Béla (Polgári Frakció) javaslatára sorra vette a közgyűlés az iskolákat. Az alapfokú oktatási intézmények­nél, beleértve a speciális általános isko­lát és a Liszt Ferenc Zeneiskolát 1995­ben összesen 352 millió 665 ezer forint, ebből 191 millió 401 ezer az önkor­mányzati, a középfokú intézmények­nél 208 millió 961 ezer forint, ebből 60 millió 995 ezer önkormányzati a költ­ségvetési - állami és önkormányzati ­támogatás mértéke. A határozatot elfogadta a közgyűlés, majd Nyerges Tibor javaslatáról sza­vaztak városatyáink, miszerint levél­ben forduljon a város a belügyminisz­terhez: Szekszárd Város Önkormány­zata még egy megszorító intézkedést nem tud vállalni, feladatának nem ké­pes eleget tenni. Kocsis Imre Antal polgármester módosító indítványt tett Expressz hirdetések • Két és fél szobás lakás eladó. Szoc.pol. és különbözet is igényelhető. Érdeklődni: 18 és 20 óra között. Tel.: 74/319-196. • Versenykerékpár eladó. Érdeklődni a 311-428-as telefonon. • '86-os Golf II. turbódízel eladó. Tel.: 340-291 vagy 340-092. Szekszárdi krónika A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkor­mányzat június 19-én tartotta ülését Józan­Jilling Mihály elnök vezetésével. Döntöttek arról, hogy a tagok lemondanak a tiszteletdí­jukról és egy alapot hoznak létre. Az alapból ebben az évben az Alisca Brass Band-et, az Ifjú Szív Német Néptánccsoportot, az Ifjúsá­gi Fúvószenekart, a Német Nemzetiségi Kó­rust és a IV. Sz. Általános Iskola német nyel­vi szaktáborait támogatják. * Június 22-én ülésezett a városi közgyű­lés és a megyei közgyűlés koordinációs bi­zottsága. A két önkormányzat egyeztette a megyei oktatási tervét és ehhez kapcsolód­va megállapodtak, hogy az eddig városi fenntartásban lévő Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakiskolát és a megyei ön­kormányzat működtetésében lévő Balassa János Egészségügyi Szakképző Iskolát összevonják és az megyei működtetésbe kerül. * Az Egyesült Kisgazda Párt megyei szer­vezete tisztújító közgyűlést tartott Szek­szárdon, és Hadházy Árpádot választotta meg elnökévé. Az eseményen rész tvett dr. Zsiros Géza, a párt országos elnöke is. * Kitüntetések átadására került sor június 14-én a Dienes Valéria Általános Iskola tan­június 9-június 23-ig évzáró ünnepségén. Kertai Józsefné tanítónő - aki 1949 óta van a pedagógusi pályán - és Somogyi György né tanítónő, aki most vonult nyugállományba, a Pedagógus Szolgálati Érdemérem kitüntetést vehette át. * Június 12—18-ig tartottak a II. Alisca Bornapok rendezvényei Szekszárdon. A rangos rendezvénysorozatot - amely a szakmai jellege mellett jó szórakozást is biztosított az érdeklődőknek - Kocsis Imre Antal polgármester nyitotta meg a Várme­gyeházán. * -Június 14-én kezdődtek a XII. Színház­technikai Napok, amelynek renHezvényei há­rom napon keresztül tartottak a Szekszárdi Német Színházban és a Művészetek Házá­ban. A Német Színházban tartolt megnyitón részi vett Kocsis Imre Antal polgármester és Bach József, a megyei önkormányzat elnöke is. * Június 18-án volt a diplomaosztó ün­nepség az Illyés Gyula Pedagógiai Főisko­lán, ahol 163 végzett növendék - tanító, ta­nító-német nyelvoktató, óvoda-pedagógus és szociális munkás - vehette át az okleve­let. Itt jelentették be, hogy az országos ta­nítási versenyen Korsós Bernadett magyar nyelv és irodalomból, Kovács Edit pedig testnevelésből szerezte meg az első helyet, Tömbi Judit pedig környezetismeret tan­tárgyból a második lett. * A Polgári Klub vendége volt június 15­én Katona Béla, a korábbi nemzetbizton­sági szolgálatot felügyelő miniszter, aki a Bokros-csomag kapcsán mondott le. A szocialista párti politikus az ellenzéki jelle­gű megyei fórumon fejtette ki véleményét az időszerű kérdésekről és válaszolt a fel­tett kérdésekre. * A TIT országos levelező versenyén jó ered­ményt értek el a szekszárdi diákok. Fodor Csilla csillagászatból a második, Wéner Ba­lázsföldrajzból a harmadik, Priger Nikoletta pedig történelemből a negyedik helyet szerez­te meg kategóriájában. * A megyei rajz-alkotótáborban - június 12-18-ig Szálkán - Szekszárdról Juhos Jan­ka, Tóth Gábor és Papp Viktor - vettek részt. Részvételüket azzal érdemelték ki, hogy a megyei rajzversenyen alkotásaikat a legjobbak közé sorolták. - nagybödöi ­az alábbi megfogalmazásra: a '96-os költségvetési koncepció kialakításánál vegyék figyelembe kormányzati szin­ten, hogy az önkormányzatok ne lehe­tetlenüljenek el. Németh Zoltán képviselő név sze­rinti szavazást javasolt a felterjesztés ügyében. Az alábbi eredmény szüle­tett: Csapó Károly (MSZP) igen, Pálfi János (MSZP) igen, Fodor Miklós (SZDSZ) igen. Baltavári István (SZDSZ) igen, Szabó Zoltán (DZDSZ) igen, Jobban Zoltán (SZDSZ) n?m, Németh Zoltán (SZDSZ) nem, Maj­say-Németh Zsolt (Fidesz) tartózko­dott, Kovács Károly (Fidesz) igen, Lemle Béla (Polgári Frakció) igen, dr. Tollár Tibor (Polgári Frakció) igen, Haász László (Polgári Frakció) igen, Nyerges Tibor (Polgári Frakció) igen, Módos István (Polgári Frakció) igen, Kővári László (Polgári Frakció) igen, Csány i László (MSZP) igen, Csáki Béla (MSZP) igen, Kaczián János (MSZP) igen, dr. Vadas Ferenc (MSZP) igen, Horváth László (MSZP) igen, dr. Tóth Zoltán (Fidesz), Kocsis Imre Antal polgármester igen. A feliratot tehát megküldi a váíos Kuncze Gábor bg| ügyminiszternek. ^ BÖNGÉSZDE BÁLA! A BÁLA CENTRUMBAN Szekszárd, Kölcsey u. 23. alatt június 28-án, szerdán 8 órától. Friss bontású holland bála! Fogadóórák DR. PALKÓ LÁSZLÓ jegyző Csak július 5-én (szerda) 10.00-12.00 óráig Polgármesteri hivatal 40. sz. iroda CSÁKI BÉLA alpolgármester VII. sz. választókerület Július 28-án (péntek) 8.00-10.00 óráig Polgármesteri hivatal 34-36. sz. irodM FODOR MIKLÓS alpolgármester X. sz. választókerület Július 3-án (hétfő) 16.30-17.30 óráig JOBBAN ZOLTÁN képviselő XIII. sz. választókerület Július 4-én (kedd) 16.30-18.00 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. sz. iroda LEMLE BÉLA képviselő VIII. sz. választókerület Július 6-án (csütörtök) 16.30-18.00 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. sz. iroda PÁLFI JÁNOS képviselő XTV. sz. választókerület Július 3-án (hétfő) 17.00-18.00 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. Július 4-én (kedd) 18.00 órától Szekszárd-Szőlőhegy, könyvtár (Óvoda u.) S7FKS7 Á Dni VA^IÁRIVAP A Szekszárdi Médiafejlesztö Alapítvány lapja. - Felelős kiadó: az alapítvány kuratóriumának elnöke. - Főszerkesztő: TAKACS 1 » 1 /VT ZSUZSA. Tervezőszerkesztő: Kapfinger András. Sport: Bálint György. Szerkesztőségi titkár: Tolnai Ferencné. - Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Béla király tér 1. Telefon: 311-428. - HUISSN1215-4679. - Készült a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszet-rotációs gépén. Szekszárd, Széchenyi u.46. - Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. - Terjeszti a Ruszt BL Szekszárd, Bottyánhegy 15. m/15. Tel.: 313-639.

Next

/
Oldalképek
Tartalom