Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-04-02 / 13. szám

3 1995. ÁPRILIS 30. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Megismertük, megszoktuk, megszerettük... „A vetés időszakát éljük" Nagytiszteletű Szilvássy Géza lelkipásztor úr 1980. február végén érkezett Szekszárdra és március l-jén kezdte meg szolgálatát a megyeszékhelyen a református egyház élén. A gyülekezet az elmúlt vasárnap ünnepi istentiszteleten emlékezett meg lelkészének 15 éves jubileumáról. Ez alkalommal Nagy Sándor és Bencze József a gyülekezet gondnokai és Kocsis Imre Antal polgármester köszöntette Szilvássy Gézát és feleségét. Közreműködött a Szekszárdi Qprdonyi Zoltán Református Kisegyüttes és a Babits Mihály Általános Iskola hittanosai. \T -ftiszteletű úr kérem I ^ z] V y beszéljen pályájáról, munkájáról. - 1960-ban végeztem a Budapesti Református Teológiai Akadémián. Mint friss diplomás Cecére kerültem, áldott emlékü.Radics József esperes • úr mellé, segédlelkésznek. Ezt követően a Budapest, Kálvin téri, majd a Budapest fasori gyülekezetben szolgáltam. 1969ben választottak meg a Velenceitó partján lévő Gárdonyban parókus lelkésznek. Ezen a kedves üdülőhelyen működtem 11 évig. Innen érkeztem Szekszárdra 15 évvel ezelőtt. A hálaadó istentiszteleten Nagy Sándor gondnok úr köszöntőjében azt mondta: „lelkészünket először megismertük, majd megszoktuk, később megszerettük". Ön miként emlékszik a Szekszárdon eltöltött évekre? - Mindenekelőtt Isten iránti hálával, mert ő adott lehetőséget és erőt a rám hárult feladatok ellátásához. A gyülekezettel közösen végzett munka eredményeit is említette a gondnok úr. Szólt arról, hogy 300 fővel gyarapodott az egyházfenntartó személyek lélekszáma. Megoldottuk a templom elektromos fűtését. Pótoltuk a II. világháborúban elveszett legnagyobb harangunkat. Átépítettük, renováltuk a parókiát. A visszakapott Kálvin téri iskolában és a Bezerédj utcai gyülekezeti teremben korszerűsítettük a fűtést, az előbbi helyen holland segítséggel. Testvérgyülekezeti kapcsolat jött létre a hollandiai Twello város reformátusaival és közös értesítő lapot szerkesztünk „Dialóg" címmel. Kiemelkedő jelentőségűnek tartom, hogy 1989-től beindulhatott a gyülekezeti majd iskolai hitoktatás. A gyermekek hitbeli nevelése az egyház jövőjének kulcskérdése. - Szólna erről bővebben is? - Szívesen, mert lelkészi munkám fontos és szívet melengető részének tartom a hitoktatást. Segítőtársaimmal együtt Szekszárd szinte minden általános iskolájában ott vagyunk, hogy végezzük ezt a /nagyon lényeges szolgálatot. A megyeszékhelyen közel száz, a szórványokban megközelítőleg 20 református gyermek részesül rendszeres hitoktatásban. A gyülekezethez kötődő gyermekek száma évről évre örvendetesen nő. Bencze Józsi bácsi egyházközségünk másik, sok munkát végző gondnoka mondta, a gyermekek karácsonyi ünnepsége után: „Nagytiszteletű úr, emlékszik, pár évvel ezelőtt még 60 ajándékcsomag elég volt, most a 200 is kevésnek bizonyult". Istennek legyen érte hála. - Említette lelkész úr a szórványokat. Tudjuk, hogy szolgálatának jelentős részét Bonyhádon illetve a Szekszárd környékifalvakban végzi. Szívesen hallanánk erről is. - A szórványmunka iránti elkötelezettségemet még Cecéről hoztam. A bonyhádi gyülekezetben helyettes lelkészi szolgálatot végzek. Felsőnánán, Kétyen, Mucsiban, Murgán, Sióagárdon, Szálkán, Tevelen és Zombán is élnek kisebb létszámban reformátusok. Ök önálló egyházközséget vagy lelkészt fenntartani nem tudnak. De számunkra mégis nagyon fontosak. Hozzájuk is el kell jutni az igének, a református egyház lelki gondozói testvéri szeretetének. Isten gondviselő kegyelme az, amely lehetővé tette másfél évtizeden keresztül az ezekben a községekben történő balesetmentes közlekedésemet. Mindig erőt adott számomra a szeretet, mely a gyülekezet részéről felém áradt. A lelki gondozói tevékenység is nélkülözhetetlen része a munkámnak. Egy év alatt közel 200 beteg, kórházi, családi látogatást végzek. - A kerek évfordulók alkalmat adnak a visszapillantásra, összegzésre. Az élet azonban nem áll meg. Hadd tegyem fel az ilyenkor szokásos kérdést: hogyan tovább? - A 15 éves munkát úgy tekintem, mint magvetést, melynek gyümölcse nem azonnal várható. Úgy vélem, még mindig a vetés időszakát éljük. A további lelki megerősödéshez, előrelépéshez sok-sok imádság, Isten segítsége és áldása szükséges, mert a növekedést ő adja. - Nagytiszteletű úr köszönjük a beszélgetést. Lemle Zoltán fotó: -kaTetszett a tüdőlövés? Valószínűleg akkor hallgatják legtöbben a Kossuth Rádiót, amikor ez a szánalmasan rossz interjú elhangzott, vagyis vasárnap délelőtt. A hangjából is érezhetően igen fiatal riporterhölgy beszélgetett egy nyolcvan fölötti aszszonnyal, az élete nagy eseményeiről, történelmi pillanatokról. A háború vége, ostrom Budapesten, később ötvenhatos lövöldözések. Mondja a néni, hogy vérzett. A rádióriporter (maradjunk ennél, hiszen forma szerint az), közbeszól: „akkor tetszett kapni a tüdőlövést?" Ugye, milyen udvarias? Szépen kérdez. Tetszett kapni a lövést. Az újságírás nehéz szakma, különlegesen bonyolult mesterség és hivatás egyszerre. Nehéz, de megtanulható. Bizonyos helyzetekben ugyanúgy kell viselkedni az újságírónak, akárhány éves és bárhol dolgozik: tisztelnie kell azt, akitői információt kap, illetve akivel interjút készít. Nem lehet fölényes, nem lehet komolytalan, nem lehet gügyögő, felkészületlen, és ami mindezzel együtt ugyancsak alapkövetelmény, helyesen, sőt szépen kell fogalmaznia. Az említett riporternő még legalább ötször-hatszor használta a „tetszett" szót, amivel bizonyára a tiszteletét akarta kifejezni. Mondjuk, ha egyszer kicsúszik a száján, más öszszefüggésben, mint a tüdőlövés, még megbocsátható. De ez komikus volt, éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint amire szánták a beszélgetést. Remélhetőleg vannak még gondos, szigorú szerkesztők, szakmai műhelyek, s az utánpótlás munkája is tetszeni fog valamikor (gem)