Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-11-13 / 45. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. NOVEMBER 13. Kerékpáros idegenlégió (I.) Nagy Ignác a nyugati határszélről Vagy féltucat fiatal versenyzővel áll tárgyalásban a Szekszárdi Kerékpáros Klub, közülük kettővel már mindenben megegyeztek: Nagy Ignác (Mosonmagyaróvár) és Ivanics Gergő (Pécs) már le is költözött Szekszárdra. Nagy változások előtt áll a szekszárdi bringa, jövő tavaszig bizonyára újabb arcok bukkannak fel. Megpróbálunk lépést tartani az örvendetes eseményekkel, s ennek jegyében valamennyi újonnan érkezőnek megadjuk a szót. Kezdjük tán a legmesszebbről érkezővel, Nagy Ignáccal, bár - ha lezárulnak az átigazolások - közel sem biztos, hogy ő lesz e tekintetben a listavezető. „Azért jöttem ide, hogy valamit elérjek, tíz éve csinálom, már nem érdemes abbahagyni" - foglalja össze elképzelését tömören a 17 éves fiú. - Akkor Óváron közel sem ideális állapotok voltak számodra? - Csak a vegetálásra volt, van lehetőség. A helyzetemet csak mérgesítette, hogy nem jöttünk ki az edzőmmel, állandó veszekedések, satöbbi. - Többes számban fogalmaztál, ezalatt mit kell érteni? - Apámat is, aki tíz év óta egyengeti a pályámat. - Ő mennyire folyt be a munkába? Az edzők többsége -meg tudom érteni őket nem nagyon szereti, ha a szülők „überokosként" beavatkoznak. - Itt ilyenről nem volt szó: csupán odahaza és versenyen hasznosítható tanácsokkal látott el, s ez természetes is. S az már cseppet sem, hogy egy edző már ebből is hiúsági kérdést csináljon. - Még nem robbantál be amolyan üstökösként a magyar kerékpárba, szerinted mi miatt lett fontos a szekszárdiaknak, konkrétabban Schneider Konrádnak? - A most befejeződött versenyévadban elsőéves ifiként igazán nem vitézkedhettem, de serdülőben a pályán csak nyertem 200-on egy sprintbajnokságot. - Úgy tudom, nem csak a szekszárdiak kerestek téged, fordítva is igaz? - Valóban kölcsönösen kerestük egymást, a lényeg, hogy egymásra találtunk. - Honvágy? - Van egy pici, amikor otthon vagyok, de amikor ideérkezek, elmúlik. Azért is, mert itt már az idény levezetése alatt többet csináltam, edzettem, mint odahaza normál időszakban. Ha szerzek egy megfelelő állóképességet, már a következő szezonban jöhetnek az eredmények. Nagy Ignác nemcsak biciklizni jött Szekszárdra - bár ez az elsődleges motiváció - hanem tanulni is. Már van ugyan egy szakmunkás-bizonyítványa, de melléje a dolgozók esti iskolájában egy érettségit is szeretne. A jövő héten kezdődő felkészülá^^ időszak elejéről az elkerülheted^^ mandula-, később orrsövényműtét miatt hiányozni fog, de bízik benne, hogy a későbbiek során bepótolja a lemaradást. Imitt-amott a nyár derekán már hallani lehetett arról, hogy az MLSZ és a csapatok által elfogadott, kezdeményezett több hónapon át tartó téli NB l-es teremlabdarúgó-tornának Szekszárd is a helyszíne lehet. Mert a rendezés joga - csodák csodája -, a paksi székhelyű Popey Bt. lett. Amelynek vezetője, Leskó László nem ismeretlen a megyeszékhelyen sem, (A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején Szekszárdon futballozott). Nos a Paksra költözött, s ott letelepedő Leskó sokak nem kis örömére - „be akarta vonni a buliba" Szekszárdot is, ezért már nyáron tárgyalásokat kezdeményezett a városi sportcsarnokkal Meghiúsult - miért? Leskó László: Megdöbbentő, hogy a városi sportcsarnok vezetése így állt hozzá egy ilyen rangos, közönségvonzó, és Szekszárdon sosem volt eseményhez. December 7-én a Fradi, a Dózsa, a Stadler és a Pécs lépett volna pályára Szekszárdon, rá egy héttel később pedig egy teljes napon át az összes többi NB Ies csapatot láthatta volna a közönség. - Miért hiúsult meg az esemény Ön szerint? - Az általam előre feltételezett úri tisztesség, a becsület hiányán, azon - s ezt kérem, hogy írja le szó szerint különben nem vagyok hajlandó erről a témáról a Szekszárdi Vasárnapnak nyilatkozni -, hogy „elvtársi időket" él még a szekszárdi sportcsarnok. - Ez így eléggé elcsépelt frázis! - Akkor mondom. A szekszárdi sportcsarnok vezetőjével, Keresztes Jánossal - miután a szeptember 26-án faxon küldött szerződéstervezetemet számukra elfogadhatatlannak ítélte - szóban abban állapodtunk meg, hogy akkor másfél napra ötvenezer forintért én bérelem a csarnokot. Arról megvolt, megvan a különbejáratú véleményem, hogy egy ilyen reklámértékkel, üzleti lehetőséggel bíró eseményben nem láttak fantáziát - szerencsére az ország más sportcsarnokaiban, így a szekszárdi helyett beugró békéscsabaiban is más véleményen vannak - de nem adtam föl, akkor majd én megmutatom. De hiába, a szekszárdiak november elején levélben közölték velem: nem áll módjukban az említett két napra adni a csarnokot. Most, amikor egy hónappal az eseménysorozat előtt mindenhova postáztam volna a szerződéseket!... Mintha soha semmikor nem is találkoztam volna velük, mintha vadidegenek lennénk egymásnak!?... Magánvállalkozás támogatásával nem fizethetünk rá Csak ennyin múlott volna a szurkolók üdvössége, a magyar aranylábúak szekszárdi vendégjátéka? Csupán egy időben elküldött faxon, telefonon? Keresztes Jánost, a városi sportcsarnok vezetőjét előbb az eredeti verzió meghiúsulásáról kérdeztük. - Leskó úr által nekünk szeptember 26-án elküldött szerződés feltételei számunkra elfogadhatatlanok voltak. Hárman-négyen a kollégáimmal részletesen megbeszéltük, kikalkuláltuk a várható bevételeket, s összevetettük azt a mintegy száznyolcvankétszázezret kóstáló kiadásokkal - a csapatok utaztatása. a szállás a miénk lett volna teljes egészében nem jött ki más végeredmény: mint egy nyolcvanszázezer forintos mínusz, ami - Fradi-Dózsa ide vagy oda - jelenlegi még fokozottabban bevételorientált költségvetési helyzetünkben megengedhetetlen. A Popey Bt. egyébiránt ajegybevétel, a szponzori támogatások, a reklámbevételek ötven százalékára igényt tartott. Nem akartunk egy magánvállalkozás támogatásával százezer forintot bukni. Meggyőződésünk, hogy az év vége felé relatíve nagy pénzeket nem tudtunk felhajtani, mindenki tartalékol az ünnepekre a helyi mádiákban való hirdetésekre. Ami a jegybevételt illeti: két hétköznapról (szerdáról) van szó, cirka kétszáz forintos jegyárakkal aligha tudtunk volna telt házat produkálni. A szerdai, csütörtöki, pénteki NB l-es kézi- és kosármeccsekre - évek tapasztalatából - mondom - csak feleannyian járnak ki, mint hét végén. - De mégis úgy tűnt van megoldás! - Én javasoltam Leskó úrnak, hogy vegye ki, bérelje a csarnokot! Itt el szeretném mondani, hogy az eseménnyel kapcsolatosan nem csupán gazdasági megfontolások vezettek bennünket, hisz tisztában voltunk az esemény rangjával, a foci népszerűségével, itteni különlegességével, azért azt mondtuk: kapjunk érte egy kis pénzt, de legyen! így vártuk az ötvenezer forintról szóló bérleti szerződést, miután ez egy hónapon belül nem érkezett meg, s időközben pedig el kellett készítenünk a sportcsarnok hosszabb távú - tavaszig szóló - menetrendjét. Nálunk az a szokás, hogy az állandó és a bizonyos időszakok sportoló, vendégei hatvan nappal(ü) - tehét időben értesülnek arról, hogy melyik hónap melyik napján kell elhagyniuk a csarnokot, mert rendezvényünk van. „Én semmit nem ígértem" a - Ez a terminus, akkor is érvényes, ha mondjuk va^W milyen helyi cég, sportklub, tehát ismerős, fog valami hasonlóba? - Nincs kivétel, hiszen, ha egy esetben is engedünk, vége a rendnek. - Leskó a rugalmatlanságot, a becsületet, a szavahihetőséget emlegeti. - A félreértések tisztázása végett: én semmit nem ígértem meg szóban Leskónak, erre kollégáim a tanúk. Abban maradtunk: vátjuk a szerződést. Miután 350 ezer forintunk van kint, aminek behajtása nem kis erőfeszítésünkbe kerül, elhatároztuk, hogy egyértelmű szerződések nélkül senkinek, semmit. Summa summárum: úgy gondolom, nem rajtunk múlott, hogy nem lesz NB l-es foci Szekszárdon. Az első lépést nem nekünk kellett megtennünk... * Egymásnak ellentmondva is több mindent mondtak a felek, a jogra és az etikára hivatkozva. De élek a gyanúperrel, az igazi okot midegyikfél legfeljebb csak áttételesen mondhatta ki vagy úgysem... Azt, hogy szeptember végétől október végéig nem volt egy árva telefonváltás ebben a teremfoci ügyben, az jelzi: az egyik fél sem volt igazán szimpatikus a másik számára, nem tudtak oly módon egymáshoz közel férkőzni, ami egy valamilyen mindkét fél számára elfogadható üzlet megkötéséhez kell, nem az eltérő habitusú emberek igazándiból nem találtak közös nevezőt. Kár, hogy a szekszárdi szempontból „sporttörténelmi" rendezvény vagyis a szurkoló esett áldozatul!... I I