Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-10-02 / 39. szám

2 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. OKTÓBER 2. Tisztelt Olvasóink! Lapunk sorsáról lapzárta után döntött a képviselő-testület. Ennek eredményéről jövő heti számunkban részletesen tájé­koztatjuk olvasóinkat. Testvérvárosok gyűrűjében Szeptember 14-18. között há­romfős képviselői delegáció, Lei­decker Jenő, dr. Ótós Miklós és Fo­dor Miklós utazott az olaszországi Ravennába. Leidecker Jenő alpol­gármestert kérdeztük a látogatás okáról, céljairól. - A 130-140 ezer lakosú tarto­mányi központtal már 1990 óta van kapcsolatunk. Németországi test­vérvárosunk, Aalen ifjúsági szer­vezetén, a Kreis Jugend Ringen keresztül kerültünk a ravennaiak­kal ismeretségbe. Kapcsolatunk az olaszokkal eddig jórészt gyermek­táboroztatásban merült ki. A né­metek mindig hiányolták, hogy az olasz és magyar fél között nincs politikai kontaktus. Ezt a hiányt pótoltuk most azzal, hogy amikor bennünket is Ravennába az ez évi események értékelésére és a '95-ös program előkészítésére, örömmel mentünk. Feltett szándékunk volt, hogy valamiféle kapcsolatrend­szert teremtsünk az olasz város és Szekszárd között. Fogadott min­ket a tartományi elnök, dr. Gabrie­le Albonetti, és. ő is kifejezte azt a szándékát, hogy városaink, me­gyéink között partnerkapcsolatok épüljenek ki. Ismertettük azokat a kulturális lehetőségeket, amelye­ket Szekszárd tud nyújtani: nép­tánc, kórus, Big Band, s azt hiszem, sikerült felkelteni az érdeklődésü­ket. Meghívtuk őket a jövő évi pünkösdi fesztiválra, s ők örömmel és készségesen vállalták a kulturá­lis küldetést. A kinti program egyébként rendkívül sűrű volt. A táboroztatás gyakorlati kérdéseinek megvitatá­sán túl - a németek kifejezett kéré­sére - volt még egy fontos szakmai program, témája: a fiatalkori szen­vedélybetegségek, szolidaritás és együttműködés. Az olaszoknál működik egy sajátos egyesület, a SOLCO, mely nyolc alapszerveze­tén keresztül átfogja az alkoholizá­lástól a drogon át az összes szenve­délybetegséget, és egyesületi for­mában küzd ellenük, nem is ered­ménytelenül. Az olaszok vállalták, hogy különböző anyagokkal és szakemberek fogadásával segítik a mi drogellenes küzdelmeinket. A gyermektáboroztatás terén is előrelépések várhatók. Az olaszok máris emelték a résztvevők szá­mát. Egy csodálatosan szép, 2500 fős tengerparti kempingben fogad­ják gyermekeinket. Mi az olasz gyerekeket továbbra is a dombori volt úttörőtáborban látjuk vendé­gül. A programban itt is, ott is sze­repelnek olyan napok, amiket a vendég gyerekek a vendéglátók családjánál töltenek, betekintést nyerve, megismerve egymás élette­rét, szokásait. A táboroztatás legfon­tosabb célja talán éppen ebben fo­galmazható meg: már gyermekkor­ban megismerni a másságot, egymás kultúráját. Ezt a missziót a város a maga anyagi erejéhez mérten to­vábbra is támogatni szándékozik. Ravenna nem nagy távolságra van. Bízom abban, hogy talán a kultúrán túl még valami gazdasági haszna is lehet ennek az együttműködésnek, és kiépülhet egy sokszínű, élő kap­csolatrendszer. Udud Teréz Műszaki informatikus üzemmérnökök Szekszárdról Erősítvén a műszaki szakmai kultú­rát, megnyitotta kapuit s mindjárt kon­zultációkkal kezdte a tanévet a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola szekszárdi tagozata. Az elméleti oktatás a Vállalkozók Házában lesz, a gyakorlati pedig az Ady Endre Középiskolában, amely, mint Babai Zoltán igazgató a megnyitón elmondta, jelenleg az ország egyik legjobb számítógépes termével rendelkezik, s igen örvendetes dolog, hogy a humán értelmiség képzése mel­lett létrejött egy olyan foiskola, amely majd a szolgáltatásban és a termelésben nyújt újat. A Kvantum Kft. égisze alatt működő főiskoláról Doszkocs László ügyvezető és kollégája, Énekes Béla nyilatkozott: az informatika és a számítástechnika az a terület, ahol ma a csúcstechnológiával le­het találkozni. Nincs még egy olyan ága a kultúrának, amiben ilyen gyorsan újulna meg a tudás, ám ahol a megszerzett is­meret sem holt tőke, hiszen újra befek­tethető. A főiskola két éve működik Bu­dapesten, nincsenek még végzős hallga­tók, most indul a 3. évfolyam, s akik majd végeznek, műszaki informatikus üzem­mérnökök lesznek. Nem hagyományos iskoláról van szó, itt távoktatással folyik a tanítás, tehát mindenki maga tanul. A vizsgák eredményén múlik majd a diplo­ma. A képzés három és fél éves, tandíjat kell fizetni, minden félévben 42000 fo­rintot, amely azonban - jelenleg - a sze­mélyi jövedelemadóból levonható. A főiskola azoknak is lehetőséget nyújt a továbbtanulásra, akik a nappali tagoza­tokról lemaradtak. Ez az úgynevezett második lehetőség, amelyet valószínű­leg senki sem akar elszalasztani. Gábor Dénes, a főiskola névadója ízig-vérig modern tudós volt, gyakorlati műszaki ember. Ha azt mondjuk holográfia, már tudjuk, kiről van szó. Ezt a modernitást követve, ide mindenki beiratkozhat, kor­határ nélkül, csak éréttségi bizonyítvány kell hozzá. Semmi sem kötelező, csak a szakmai vizsgázás és az angol nyelvórák látogatása. Az iskolát hamarabb is be le­het fejezni, de hosszabb ideig is lehet ta­nulni, minden attól fligg, ki hogyan bírja az iramot. A tudományegyetemeken teljesen elméleti programozókat, rendszerszer­vezőket képeznek, itt viszont gyakorlati mérnöki tudást lehet szerezni. Nem má­sodlagosan tanulnak a hallgatók infor­matikát és számítástechnikát, hanem fordítva, amelyhez később, például köz­gazdasági vagy egyéb ismereteket sajátít­hatnak el. Most 1115 hallgatóval indulnak, az országban a legtöbbel. Az előre elkészí­tett oktatócsomagok teljesek, mindenre kiterjedőek, amelyeket már csak a meg­felelő oktatókkal kell adaptálni. Nina^ nek szerződtetett tanárok, mindig a ^^ jobbakat szeretnék a konzultációs na­pokra megnyerni, ez feltett szándékuk. A főiskola elvégzését követően tág tere van az elhelyezkedésnek, hiszen az in­formatika minden területen megjelenik. Ma már világhálózatok kötik össze a leg­kisebb pontokat is, s ezek a hálózatok exponenciálisan nőnek. N. J. Dr. Jánosi György országgyűlési kép­viselő ügyfélszolgálati irodájának nyit­vatartási ideje: keddtől péntekig 9.00-12.00 óráig. Helye: Szekszárd, Kölcsey ltp. 24. Telefon: 74/312-647, fax: 74/311-974 Képviselői fogadóórák külön értesítés szerint Szekszárdi krónika Szeptember 28-án ülésezett a váro­si önkormányzat művelődési bizottsá­ga. Napirendjén szerepelt az oktatási intézmények költségvetés-módosítá­sa és több személyi jellegű kérdést is megtárgyaltak. Szeptember 29-én a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése - a sörön következő üléséhez kapcsolódva ­közmeghallgatást tartott Príger József vezetésével a megyeháza dísztermé­ben. A közgyűlés és a bizottságainak a megválasztásuk óta eltelt időszakban végzett tevékenységükről elhangzott beszámolók után a tisztségviselők vá­laszoltak a feltett kérdésekre. * Szeptember 28-án a Hadirokkan­tak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetségének Tolna Me­gyei Szervezete tartotta közgyűlését a Babits Mihály Művelődési Házban. A szervezet tevékenységének, tapaszta­Szeptember 23-szeptember 29-ig latai mellett megtárgyalták - Horváth Sándor elnök előteljesítése alapján ­az elkövetkező időszak feladatait is. * Szeptember 24-én tartották az első tanévnyitó ünnepséget a Gábor Dé­nes Műszaki Informatikai' Főiskola Szekszárdi Tagozatán a Vállalkozók Házában. Az új felsőfokú oktatási intéz­ményben több mint 100 elsőéves hall­gató kezdte meg a tanulást. Az elmúlt héten véglegesítették a Babits Mihály Művelődési Ház októ­berben induló színházi idényének programját. Az intézmény két fel­nőtt-, - Sárdy és Hegedűs -, illetve egy ifjúsági bérletet indít, az óvodások és az általános iskolások részére pedig 4 előadás-sorozatot rendez. A művelő­dési ház 10 színházzal és két együttes­sel összesen 28 előadásra kötött szer­ződést. * Szeptember 26-án immár 6. alka­lommal tartottak szirénapróbát a paksi atomerőmű körzetében. Szekszárdon 21 készüléknek kellett volna megszó­lalni, hogy leadja a veszély, illetve a ve­szély elmúlását tudtul adó jelzéseket, azonban elektromos hiba miatt egyet­len sziréna sem szólalt meg. * Az utóbbi hét napban a Szekszárdi Rendőrkapitányság körzetében 36 esetben rendeltek el nyomozást bűn­esetek felderítésére. Ez a szám jelen­tősen alatta maradt a heti átlagnak és különösen súlyos esetek nem fordul­tak elő. A szokásos gépkocsi-fosztoga­tások mellett megszaporodtak a -ron­gálások. Magas volt az ittas vezetések száma. A körzetben az elmúlt héten egy rendkívüli haláleset is történt. - nagybödői-

Next

/
Oldalképek
Tartalom