Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-18 / 37. szám

1994. SZEPTEMBER 18. , SZEKSZÁRDI VASARIAP 3 A . vállalkozókat többnyire az iz­gatja, hogy számíthatnak-e kedvező vál­tozásra, támogatásra, olcsóbb hitelre, vagy további megszorításoktól kell tar­taniuk? - A kisvállalkozások helyzete a vál­ságperiódus alatt sokszor tűnt már kri­tikusnak, mégis növekedtek és segítet­tek a piaci viszonyok közelítésében. Az igazi kibontakozás még előttük áll. A kormányzat célja, hogy versenyhát­rányukat offenzív támogatáspolitiká­val kiegyenlítse, a tőkehiányt mérsé­kelje, kooperációs készségüket növel­je. A tárcának erre kidolgozott javasla­tai vannak. A jövő évre vonatkozó ter­vek között szerepel az amortizáció gyorsított elszámolása, azaz az adóter­hek későbbre halasztása. Beruházási célú adókedvezményt tervezünk a tár­sasági adóból, az egyéni vállalkozók­nak egyszerűsített - átalány - adózásra lesz lehetőségük, s meg akarjuk szün­tetni az osztalékpt terhelő forrásadót. Másfelől pedig megfelelő hitel­konstrukciót - a START-hoz hasonló rendszert - keresünk. - Mit szól az adókedvezményekhez a Pénzügyminisztérium? - Ezek a PM-mel már egyeztetett, elfogadott tervek a pontos számok ki­vételével. Benne voltak a koalíciós szerződésben is, nem lehet őket meg­szegni. - Az idegenforgalom támogatása is szerepelt a tárgyalásokon, végül mégis úgy érezte a szakma, hogy fő patrónusa, az SZDSZ cserbenhagyta... - Nem értem az idegenforgalmi szakma képviselőit, ha ez egyáltalán felmerül. Sérelmezték, hogy nincs az országgyűlésben idegenforgalmi bi­zottság. Én őszintén szólva még a me­zőgazdasági bizottságot is elleneztem, de meggyőztek: ilyen a világ parla­mentjeiben mindenütt van. De egyéb ágazati - ipari, kereskedelmi, közleke­dési - bizottság nincs, miért lenne ép­pen idegenforgalmi? Másik gond az áfa-emelés. Ezt az IKM ellenezte, árt az idegenforgalomnak. Most azt sze­retnénk elérni, hogy legalább egy év­vel halasszuk el, mert már kimentek az árajánlatok. Mint az illetékes tárca államtitkára, foglalkozom az Idegen­forgalmi Hivatal átszervezésével, álta­lában az ország idegenforgalmával. Az NGKM- IKM összevonásával az ide­genforgalom és a külföldi kereskedel­mi képviseletek egy kézbe kerültek, utóbbiak fölvállalhatják az országpro­pagandát, ami sokat fog segíteni. Ki fogjuk dolgozni az idegenforgalmi koncepciót is. E terület kezelése na­gyon pozitív a kormányzatban és az SZDSZ-en belül is. - Az EXPO lefújásának nem örülnek sem a turizmusban, sem másutt a vállal­kozók. - De nem tudom, miért! Sevillát, ahol egy általános világkiálítás volt, fe­lejtsük el! Magyarországon egy szak­kiállítás került volna megrendezésre ­mint pár éve Genovában -, ami úgy vi­szonyul a sevillaihoz, mint egy világ­bajnoki futballmeccs két szomszéd fa­lu mérkőzéséhez. Genovába 4 millió kiállítót vártak, 1 millió lett belőle. S miért reménykedhetnénk mi több vendégben? A statisztikák szerint a lá­togatók döntő része 800 kilométeres körzetből érkezik, esetünkben Szer­biából, Horvátországból, Szlovéniá­ból... Mennyit költenének ők nálunk? Ez a kiállítás nem keltené Magyarország jó hírét. Fölfújt probléma, a jelentősége messze nem akkora, mint hirdetik. - Pál László miniszter úr az elmúlt he­tekben minden fórumon szólt az export­fölértékelődés legyen. Másrészt foglal­kozunk az Export-import Bank és az Ex­portbiztosító Társaság föltőkésítésével. A Pénzügyminisztérium erre egyelőre 5 milliárd forintot akar biztosítani, mi szeretnénk legalább 10 milliárdot elérni. Pénzügyes politikus Kiszállt az autóból. Begombolta az ing nyakát, nyak­kendőt kötött és fölvette a sötét zakót Soós Károly Attila, akit az SZDSZ gazdaságpolitikusaként ismert meg az or­szág. Ma az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium politikai államtitkára. A Vállalkozásfejlesztési Szakmai Napok rendezvény keretében arról tartott előadást Szekszárdon, hogy milyen szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak a kormány gazdaságpolitikájában. ösztönzésről. Központi kérdésnek tekinti ezt a tárca? - Annak kell tekinteni. Ez egyrészt a forint árfolyamának karbantartásában nyilvánul meg, nem engedjük, hogy reál­Fenntartjuk a Kereskedelemfejlesztési Alapot... - Kihez kerül a kezelése? - Nálunk marad. Nem tudok róla, hogy bárki el akarná vinni... Két beruhá­zásösztönző programot - a feldolgo­zóiparit és az exportképes árualapfej­lesztőt - valószínűleg összevonjuk, ebből kamat- és egyéb támogatásokat adunk. Exportszubvenciót persze a nem­zetközi megállapodások szerint csak a mezőgazdaságban lehet adni. - Ön a PHARE-program egyik ma­gyarországi vezetője. Mennyire lehet a nyugati támogatást úgy elfogadni, hogy a külföldi szakértőket - akik a mi viszonyainkkal gyakran egyáltalán nin­csenek tisztában, a kapott pénzek jelen­tős részét viszont tiszteletdíj fejében visz­szaviszik magyar szakemberekkel váltsuk föl? - Kétségtelen tény, hogy nem min­den „szakértésnek" azonos a hozama. A PHARE-pénzeket különösen elein­te valóban nagyrészt külföldi szakér­tők foglalkoztatására adták, ez válto­zóban van. Az Európai Unió is elfogadja azt a törekvésünket, hogy belföldi szakér­tőket alkalmazzunk, növekedjen vi­szont a valóságos, a beruházási, az infrastrukturális segítség aránya. Eb­ben már nincs vita köztünk, én opti­mista vagyok a jövőt illetően. - Engedjen meg egy-két személyes jellegű kérdést is. Ön megfelelő he­lyen érzi magát az Ipari és Kereske­delmi Minisztériumban? Nem a PM lenne az igazi? - Nagy meglepetés volt számomra annak idején, hogy a költségvetési bi­zottság elnöke lettem, de alkalmaz­kodtam a feladathoz. Azóta eltelt ugyan négy év, de remélem, hogy az alkalmazkodóképességem nem válto­zott, ennek a feladatnak is meg tudok felelni. Korábban egyébként foglal­koztam iparpolitikával, ez a terület te­hát csak a legutóbbi évekhez képest új számomra. Más kérdés, hogy nincs-e szükség más szemléletre az IKM-ben, mint pénzügyi területen. De én a pénzügyi, tisztán restriktív módszere­ket sosem fogadtam el, szerintem po­zitív vállalkozásösztönző lépésekre szükség van. Persze nagyipari lobbista sem lennék... - Nem született ellenzéki? - Nem. Igaz, hogy ahhoz a köz­gazdászkörhöz tartoztam, akiket a ko­rábbi hatalom - a 80-as évek köze­péig - nagyon nem szeretett. Az el­múlt négy évben is ellenzéki voltam, de a pénzügyminiszterekkel többé­kevésbé jó kapcsolatban voltam. Ku­pa Mihállyal egyetértettem sok kér­désben. ' Ha valaki visszahallgatná a parla­menti fölszólalásaimat, akkor ész­revenné, hogy sok intézkedést nem bíráltam az előző ciklusban, mi­közben nagyon sok egyéb vonatko­zásban elégedetlen voltam a kor­mányzattal. - Mikor megérkezett Szekszárdra, az autóból kiszállva kötött nyakken­dőt, fölvette a zakóját. Mennyi kényel­metlenséggel jár a beosztása, mennyit „haknizik"? - A nyakkendő az elmúlt hónap­ban szörnyű volt, ilyen meleg nyárra nem is emlékszem. De „haknizni", minél több emberrel találkozni, be­szélgetni szeretek. Esetleg meg is tu­dom győzni őket valamilyen kor­mányintézkedés hasznáról, hogy ne csak a negatívumokat lássák. -ás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom