Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-18 / 37. szám

2 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. SZEPTEMBER 18. Szétlőhető kamera és páncélszekrény Vagyonvédelmi kiállítás a sportcsarnokban Már hagyomány, hogy évente meg­rendezik Szekszárdon a vagyonvédel­mi kiállítást. Idén ez kapcsolódott az Alisca Expóhoz, s így helyszíne a váro­si sportcsarnok. Pénteken délben a két kiállítást együtt nyitotta meg Soós Károly Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium politikai államtitkára és dr. Kacziba Antal rendőr vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója. A rendőrtábornok rövid nyitóbeszé­dében elmondta, hogy az egyre na­gyobb értékek védelme a tulajdonosok feladata is, és csak együttműködve ér­hetnek el eredményeket. Testőrruhák, elemes lámpák A sportcsarnok bejáratától jobbra, két teremben található az impozáns kiállítás. Itt azok, akik nemcsak féltik értékeiket, hanem azt meg is akarják védeni az egyre rafináltabb, s a techni­ka vívmányait jó érzékkel hasznosító tolvajoktól, betörőktől, megtalálják a megfelelő eszközöket. Láthatók itt az őrző-, védő-, pénz-, szállító Group 4 eszközei, másutt test­őrruhák, fantasztikusan nagy fényere­jű, de meglepően könnyű, akkumulá­toros, elemes lámpákat mutatnak be, sőt árusítanak is. A Stocker Kft. a vilá­gon ma legkisebb beléptetőrendszeré­vel jött a kiállításra, ami megakadályoz­za, hogy a védett területre illetéktele­nek bejussanak. De mutatnak olyan mozgásérzékelőket is, amelyik megkü­lönbözteti a gyereket a kutyától, macs­kától, mégpedig úgy, hogy három di­menziós termoképet csinál, s azt anali­zálja. Ily módon csökken a riasztószer­kezetek hitelét rontó vakriasztások száma. A videokamerák már mondhatjuk, sokkal jobban látnak, mint egy jó sze­mű őr. Sőt, van itt olyan, amit nem le­het hatástalanítani. Mert, ha szétlövik a szerkezetet, a képet akkor is meg­őrzi. Csendben riaszt.. A Megamicro egyebek közt egy olyan autót védő riaszlószerkezetet mutat be, ami nem süvölt, sokszor fe­leslegesen az éjszaka csendjébe - mint ma oly gyakran hagyományos társai -, hanem, egyszer kiszűri a széllökést, s egyéb nem káros behatásokat, ha pedig tolvaj jön, akkor is csendben, rádión riasztja a gazdát. Hasonló, speciális, rádióval kombi­nált riasztókat mutat be egy másik cég, amik már sok ezer lakásban ered­ményesen működnek. Ezek a híradástechnika legújabb vív­mányait hasznosítják. De társaságuk­ban láthatók a klasszikus szerkezetek is, amik például az autót elindíthatat­lanná teszik. A kormányrögzítők után most a se­bességváltókart rögzítő zárak jöttek di­vatba. Van ebből is néhány darab. És persze helyet kaptak a bemutatón a kü­lönféle páncélszekrények is. Hogy ki­nyithatatlanok, azt senki nem állítja, de adnak jócskán munkát a legtapasztal­tabb mackósoknak is. Egyébként ezek­nek a szekrényeknek jó részét fegyve­rek őrzésére tervezték. - szepesi ­Express hirdetések • Kékfrankos, zalagyöngye szőlő, kukorica eladó. Klézli, Benczúr u. 27. A kórház tüdőosztálya alatt. • Bontott tatai cserép, kétszáz da­rab (10 Ft/db) eladó. Érdeklőd­ni: Honvéd u. 47. Szeptember 12-én a Holocaust - a zsidóüldözés - 50. évfordulójára emlé­kezve a Magyarországi zsidók történe­te címmel dokumentum és képzőmű­vészeti kiállítás nyílt a Művészetek Há­zában. A tárlat megnyitása után - ame­lyet dr. Eörsi Mátyás SZDSZ párti kép­viselő nyitott meg - Zsidó dallamok a zeneirodalomban címmel neves mű­vészek adtak hangversenyt. Az ünnepi gyászrendezvényen részt vettek a me­gye és a város önkormányzati és politi­kai vezetői is. Szeptember 11-én tartotta a nemzeti­ségi önkormányzati választások kam­pánynyitó rendezvényét a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület a Rákóczi utcai Szent István közösségi házban. Porgrambeszédet dr. Jilling-Józan Mihály, az egyesület ügyvezető elnö­ke mondott A rendezvényen fellépett a Szekszárdi Német Nemzetiségi Ifjú­sági Fúvószenekar és a Dienes Valé­ria Általános Iskolában működő „Ifjú Szív" német nemzetiségi ifjúsági együt­tes. Szerdán a Magyar Vöröskereszt me­gyei szervezetének négyfős delegációja utazott a németországi Pfaffenhofen­be. A küldöttség - amelyet dr. Szabó Attila megyei titkár vezet - az ottani vöröskeresztes szervezet munkáját ta­nulmányozza, különösen nagy figyel­Szekszárdi krónika Szeptember 9-től 15-ig met fordítva a segélyezési tevékeny­ségükre. * Az elmúlt hét végén tartotta az MDF rendkívüli országoss nagygyű­lését, amelyen Für Lajost választot­ták meg a párt országos elnökévé. A nagy fontosságú politikai eseményen városunkból Haász László és Módos István megyei küldöttek, Timár László, a megyei választmány alelnö­ke, dr. Ternák Gábor, a szervezet me­gyei elnöke vettek részt. * Szeptember 11-én tartotta tanévnyi­tó ünnepségét a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola, amelyen dr. Ger­gely János főigazgató köszöntötte a megjelenteket és mondott beszédet. A felsőfokú oktatási intézményekben az idei tanévben a nappali tagozaton kö­ze! ötszázan tanulnak, köztük 170 el\ sős hallgató. A levelező tagozaton ugyancsak mintegy ötszázan kezdik meg a tanulást. * Szeptember 15-én vette kezdetét a Szekszárdi Szüreti Fesztivál négyna­pos rendezvénysorozata. A sokszínű gazdag program csütörtökön délelőtt a vállalkozásfejlesztési szakmai napok megnyitójával kezdődött és vasárnap éjjel a záróbállal ér véget, ahol egy személygépkocsit sorsolnak ki. Szeptember 12-én a szekszárdi Bar­tina Egyesület felnőtt néptánccsoportja és zenekara egyhetes spanyolországi vendégszereplésen vesz részt. Az együt­tes képviseli a magyar néptáncot és népzenét a lorcai világfesztiválon. * Szeptember 13-án sajtótájákoztatót tartott a Tolna Megyei Nyugdíjas Szer­vezet Érdekszövetsége, és ismertették a közeljövőben Szekszárdon megren­dezésre kerülő Nyugdíjasok Országos Találkozójának programját. A rendez­vényt a Nyugdíjasok Világnapjához kapcsolódóan szervezik meg és szep­tember 30. és október 2. között gazdag program váija az érdeklődőket. Kedden a kamarazenekar fogadást adott az együttes támogatói részére. Az eseményre azzal kapcsolatban került sor, hogy elkészült a zenekar CD-je. A lemez elkészítéséhez szükséges költségek biz­tosításában jelentős részt vállalt a városi önkormányzat, a Thész László Alapít­vány és a Paksi Atomerőmű Rt. * Szeptember 15-én nyílt meg a Babits Mihály Művelődési Házban az Őcsényben élő Hammerné Görög Éva kiállítása. A ritkaságnak számító vert csipke, valamint tüfestéses és fehér­hímzéses textíliák kiállítását Szalma Gáborné, Őcsény polgármestere nyitot­ta meg. * Szeptember 13-án a Magyar Televí­zió második csatornáján a Mindent! vagy semmit műsor gálaadásában ko-" rábban legeredményesebb - autót nyert - versenyzők szerepeltek. A hár­mas viadalban Kodaj Bence és Gyócsy Géza ellenében Szeri Árpád szekszárdi újságíró szerezte a legtöbb pontot. * Az utóbbi hét napban a Szekszárdi Rendőrkapitányság körzetében 44 eset­ben rendeltek el nyomozást bűnesetek felderítésére. Különösen nagy számban fordultak elő besurranásos lopások. Fel­tételezi a rendőrség, hogy „utazó" tolva­jokjárják a várost és környékét Az egyik esetben a károsult találkozott is a két el­követővel, akik házából kijövet a rájuk várakozó autóba gyorsan beszálltak és el­hajtottak. A MATÁV-ot mintegy 50000 Ft értékben károsították azzal, hogy meglopták a lefektetésre váró kábelt A Sauli-völgvben tanyabetörő garázdálko­dott aki több présházba is betört és kárt elsősorban azzal okozott, hogy rongálá­sokat végzett. A héten egy rendkívüli ha­láleset is történt Szekszárdon. - nagybödői -

Next

/
Oldalképek
Tartalom