Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-08-21 / 33. szám
, SZEKSZÁRDI VASARNAP 498 1994. AUGUSZTUS 28. Szekszárdi Vasárnap: sem igen, sem nem Amikor 1992 elején úgy döntött Szekszárd Város Képviselő-testülete, hogy Szekszárd lakóinak ingyen juttatja el a Szekszárdi Vasárnap hetilapot, nagy terhet vett a nyakába. Gesztust gyakorolt és elvárást teremtett. Három esztendő alatt megszokták, megszerették, várják a szekszárdiak a helyi lapot, ami nagyszámban közli a település életét meghatározó önkormányzat információit, közleményeit, azon közlendőit, felhívásait, amelyek csak ezen a médián és csak ezen a módon juthatnak el valamennyi lakóhoz Szekszárdon. Nagy ár ezért a tíz, tavaly már csak nyolcmillió forint, mondják néhányan. Nagyon kevés település nyújt ilyen gesztust a helyieknek. A csütörtök délután megtartott önkormányzati ülésen a Szekszárdi Vasárnap kiadásáért felelős Médiafejlesztő Alapítvány kuratóriuma nevében kértem ismételten a városatyák támogatását, az általuk két esztendeje elfogadott koncepció szellemében. Ez tenné lehetővé szeptembertől az Önök által megszokott megjelenési formát. Nos, szenátoraink sem igent, sem nemet nem mondtak, nem tettek fel kérdést és nem mondtak véleményt a kérelemről. Kocsis Imre Antal polgármester úr, ülést veKét műszakos szerelősori, könnyű betanított munkára, jó kereseti lehetőséggel női munkavállalókat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: BHG Híradástechnikai Rt. Szekszárd, Keselyűsi u. 4-8. Tel.: 74/311-222/116-os mellék PÁRRAG BÁNI) KERTMOZI NOSZTALGIABULI 1994. augusztus 27-én (szombat) 21-02 éráig a szekszárdi vásártéren az autós mozinál. Csapolt Spaten, üdítők, hot dog, szendvics. TÁNCPARKETT! Jegyek (200 Ft) a helyszínen naponta 20-23 óráig válthatók. zető elnök azzal hidalta át a helyzetet, hogy - mert az idő sürget - jövő héten összehívja a frakcióvezetőket és egyeztetik álláspontjukat a lap jövőjéről. Ha ez időben megtörténik, akkor lehetséges, hogy már következő lapszámunkban beszámolhatunk a megállapodásról a Szekszárdi Vasárnappal kapcsolatban. A végső szót természetesen a képviselő-testület mondja ki, a legeslegutolsót pedig az alapítvány kuratóriuma. Nem tudni ma még, hogy a mai közszolgálatiság, netán egy ezzel összefonódó piac - kereskedelmi újságírás jellemzi-e majd lapunk profilját. Az is elképzelExpressz hirdetések • Keveset használt mountainbike 11000 forintért eladó. Telefon: 340-447. • Matematika-pótérettségire szakszerű felkészítés. Telefon: 74/316-482. • Garázs kiadó. Telefon: 315-074. Érdeklődni: 17 óra után. • Peugeot J5 2500 cm 3-es, dízel, 1,5 tonnás csukott gépkocsi eladó. Érdeklődni: 311-428-as telefonon. hető, hogy bulvárfordulatot vesz a Szekszárdi Vasárnap. Ne lepődjenek meg. Tisztelt Olvasóink, ha azzal a kéréssel fordulunk rövidesen Önökhöz, hogy fizessenek elő megszokott hetilapjukra. Mindez még nyitott kérdés, a fejleményekről természetesen tájékoztatjuk Önöket. Hogy szükség van a Szekszárdi Vasárnapra, arról hétről hétre biztosítanak bennünket leveleik, telefonjaik, észrevételeik és segítő kritikájuk. Köszönjük és ennek a megtisztelő figyelemnek kívánunk a jövőben is megfelelni. Takács Zsuzsa Nem lesz népszavazás Nem lesz népszavazás a tehermentesítő út ügyében - így döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A nagy vitát kiváltó napirendről, nevezetesen a tehermentesítő út megépítésének kérdéséről lapunk 8-9. oldalán összeállítást olvashatnak. Most döntés született arról, hogy vizsgálják még az út megépítésének költségeit, finanszírozási oldalát és a hitelfelvétel módozatait. Erre rövidesen visszatér a képviselő-testület. Sokakat érint a parkolói díjakról hozott rendelet változása - amit jövő heti lapszámunkban közzéteszünk. Kitüntető díjak «> Ünnepi ülést tartott csütörtökön a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Priger József, a testület elnöke rövid, a nemzeti összefogást hangsúlyozó beszédet mondott, majd átadta a megyei önkormányzat kitüntető díjait. Babits Mihály-díjban részesült Bazsonyi Arany festőművész, Bezerédj István-díjban Deme Bertalan faddi református esperes, Beszédes József-díjat kapott dr. Simon László, a szekszárdi kórház II. számú belgyógyászati osztályának főorvosa, Sipos Márton-díjat pedig ketten vehettek át - a többi kitüntetetthez hasonló nagy taps közepette - Hangyási László vezető mesteredző és legsikeresebb tanítványa, a cselgáncs olimpiai és világbajnok Kovács Antal. Szekszárdi krónika Augusztus 12-én délelőtt dr. Leidecker Jenő alpolgármester fogadást adott a városházán egy Szekszárdon vendégeskedő spanyol kézilabdacsapat részére. A vendégek a kibővített szekszárdi csapat korábbi spanyolországi látogatását viszonozták. * Augusztus 14-én háromtagú önkormányzati delegáció utazik a romániai Lúgosra. Dr. Leidecker Jenő alpolgármester, dr. Palkó László jegyző és dr. Pataki Gábor önkormányzati képviselő Virgil Turcan polgármester meghívásának tett eleget azzal, hogy ellátogatott az ottani hagyományőrző ünnepségre. * Augusztus 16-án dr. Leidecker Jenő alpolgármester a városháza konferenciatermében fogadta a városunkban tartózkodó egyiptomi sportolókat. Az ünnepségre abból az alkalomból került sor, hogy a szekszárdi stadionban játszották a MagyarországEgyiptom olimpiai labdarúgó-válogatottak barátságos mérkőzését. A fogadáson jelen voltak az egyiptomi nagykövetség munkatársai, a megyei labdarúgó-szövetség vezetői, valamint megyénk sportvezetői. Augusztus 12-től 18-ig Az elmúlt hét végén rendezték Domboriban a X. Cerbona SporTolna Triatlonfesztivált. A jubileumi versenyen kiemelkedően szerepeltek a szekszárdi sportolók. Varga Zsuzsa három, Varga Szabolcs pedig egy aranyérmet szerzett. Eredményesen szerepelt még dr. Szabó Péter, aki a felnőttek között a második helyet szerezte meg. * Vasárnap este a szekszárdi evangélikus templomban egyházzenei hangversenyt tartottak. A templom közelmúltban felújított orgonáján Klaus Christhard Kratzenstein korálokat és improvizációkat adott elő. * Augusztus 16-án Kocsis Imre Antal polgármester nyitotta meg Szekszárd legújabb szórakozóhelyét. A Titanic Disco Bár a csatári szolgáltatóházban, impozáns környezetben váija vendégeit. * Augusztus 17-én az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán a Magyar Higiénikusok Társasága megkezdte 27. vándorgyűlését. A társaság nevében dr. Bíró György köszöntötte a háromnapos konferencia résztvevőit. A megnyitón jelen volt Kocsis Imre Antal polgármester, aki örömét fejezte ki,' hogy ilyen rangos eseménynek adhatott otthont Szekszárd. * Csütörtökön délután a Szent István Ház udvarán koncertezett a németországi Nenningen város fúvószenekara. A zenekar tagjai a Német Nemzetiségi Egyesület és a városi tűzoltóság közös fiivószenekarának meghívására érkeztek Szekszárdra, ahonnan a koncert után továbbutaztak. * A Szekszárdi Rendőrkapitányság körzetében az utóbbi hét napban az elmúlt hetekhez viszonyítva csökkent a bűnesetek száma. Több intézményből jelezték, hogy besurranás módszerével 4-6000 forint értékben tűnt el pénz. Bejelentés érkezett tanyabetörésről, ahonnan rádiós magnót és egyéb értéktárgyakat vittek el kb. 10 000 forint értékben. Személygépkocsiból 20000 Ft-ot, egy környező település családi házából pedig 260000 Ft-ot tulajdonítottak el. - milka -