Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-31 / 30. szám

, SZEKSZÁRDI 1994. JÚLIUS 31. fASARNAP A személygépkocsi nem munkaeszköz? Áfa - de miért csak a teherautónál Sok autós feltette a kérdést, mi az oka, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivataltól csak a teherautók után lehet az általános forgalmi adót vissza­igényelni, személyautók vásárlása, lí­zingelése, tartós bérlete esetén nem. Annak ellenére, hogy ezeket a jár­műveket is sokan, taxisok, orvosok, sőt az újságírók, falugazdászok és a gazda­ság egyéb területén dolgozók elsősor­ban, vagy szinte kizárólag, munkaesz­közként, szolgáltatások végzésére használják, miként teszik azt mások a teherautókkal is. A kérdést az APEH Tolna Megyei Igazgatósága vezetőjének, dr. Bíró Zol­tánnak továbbítottuk. - Legegyszerűbb lenne, s alapjában véve meg is tehet­ném, hogy to­vábbdobom a labdát, hivatkoz­va arra, hogy mi nem törvényalko­tók, hanem a törvények végrehajtói va­gyunk. Vagy válaszolhatnék úgy is, hogy azért, mert ezt írja elő a jogsza­bály. De mindkettőt udvariatlanságnak tartanám. így viszont legfeljebb azt mondha­tom, miközben maximálisan egyetér­tek a taxisokkal, hogy a teherautókat sokkal nagyobb arányban használják szolgáltatások végzésére, mint a sze­mélyautókat. Emellett nekik erről nyil­vántartást is kell vezetni, míg a sze­mélyautók nagy részénél ilyen nincs. Igazságosabb lenne mindenképpen va­lami átmenetet keresni. Valamennyi Indulás előtt ne feledje! járműtípus használói magáncélra, illet­ve a szolgáltatások megvalósítására történő igénybevétel mértékének fi­gyelembevételével, de csak ennek az aránynak megfelelő mértékben igé­nyelhetnék vissza az áfát. Ezt a hánya­dost viszont jelenleg gyakorlatilag kép­telenség lenne minden esetben igazsá­gosan megállapítani, ezért választották valószínű a törvényalkotók ezt a gor­diuszi megoldást. Elmondom még, hogy a teherautók­nál is előfordulnak visszaélések. Egyes forgalmazók egyébként is úgy ajánlják megvételre a személyautókat, hogy azt minimális átalakítással teherautóként lehet levizsgáztatni. Ezt sokan meg is teszik, majd miután visszaigényelték az áfát, személyautóként használják a járművet. Az idén a megyében 295 ilyen teherként vizsgáztatott személy­gépkocsi adatait néztük át, s az azt kö­vető 28 helyszíni szemlén néhány eset­ben ki is derült a szabálytalanság, ami ez esetben már adócsalás. Ettől függetlenül, mivel az adó be­hajtásának célja nem az állampolgárok megrövidítése, hanem az államháztar­táshoz szükséges összeg igazságos elő­teremtése, valószínűnek tartom, hogy ez az autós kérdés téma lesz az áfa-tör­vény módosításának vitájakor. - sz I ­cra AUTÓJA SAMARA? - Keleti (Lada-család) és nyugati autóalkatrészek, - szélvédők, - karosszériaelemek, - fényszórók, - vészhárítók, - lengéscsillapítók, - futóműalkatrészek. A megrendelt alkatrészeket rövid határidővel beszerezzük. Színes overállok, bélelt változatban is. GÓMAN AUTÓSBOLT Szekszárd, Csokonai u. 5. Tel.: 74/319-914 HILCZ Autóház A NISSAN hivatalos márkakereskedője NISSAN AUTÓSZALON ÉS MÁRKASZERVIZ 7122 Kakasd, Kossuth u. 8/0 Telefon: 74/351-300 Tel./fax: 74/351-708 Kereskedelmi tevékenység: - NISSAN személy-, haszon- és tehergépkocsik teljes választéka megvásárolható, megrendel­hető (szgk. 3 ajtós változata haszongépjármű­ként is vizsgáztatható). LÍZINGELHETŐ. Kedvező részletfizetési lehetőség már 30% befi­zetéssel. 2-3-4 év futamidő, 13% átlagkamat. Minden típusú használt gépkocsi beszámítása a vételárba. - EXPORT-IMPORT tevékenység. - Használt személy-, teher- és egyéb gépjármü­vek bizományos értékesítése, árbecslése, adásvétele, esetenként készpénzért is. Részettizetési lehetőség használt gépkocsikra is. - Autókölcsönzés. - Autómentés. - Autóalkatrész, felszerelési cikkek, új és használt gumik értékesítése. Hilcz és Fia Autókereskedelmi Kft 7122 Kakasd, Kossuth u. 8/0 • A 6-os főút mentén. FEKBERENDEZESEK ELSŐ FÉKBETÉTEK HÁTSÓ FÉKBETÉTEK KUPLUNGOK \LA\m VÍZPUMPÁK. TERMOSZTATOK MOTORJAVÍTÓ KÉSZLETEK CSAPÁGYAK SZELEPEK TÖMÍTÉSEK Szekszárd, Rákóczi u. 58. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-18 óráig, s/ombaton 9-12 óráig. KERESSEN FEL BENNÜNKET MŰSZAKI ÁLLOMÁSUNKON! - vizsgára felkészítés, - műszaki vizsgáztatás, - zöldkártyakiadás, - külföldi üdültetés, - BP-olaj (322 Ft/l). MINDEN MUNKADÍJBÓL 10% KEDVEZMÉNYT ADUNK A KLUBTAGOKNAK! AUTÓKLUB, Szekszárd, Tolnai L. u. 2/A Telefon: 74/315-630 Csak gyerekeknek! A képen látható személygépkocsi Szekszárd mely pontján parkol? Szabályosan vagy sza­bálytalanul? A helyes válaszokat a szerkesztőség címére juttassátok el. A helyes megfejtők kőzött két darab három­száz forint értékű nyereményt sorsolunk ki. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom