Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-03 / 26. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. JÚLIUS 17. M. iért választották tavaly ezt a kis létszámú fejlesztőosztályt? I. Anyuka: - Az én kislányom az egyedüli itt, aki már egy osztályt el­végzett, de betűkihagyással olva­sott és írt. A legmagasabb fóru­mokra is elvittem, hogy bebizo­nyosodjon: dyslexiás-e vagy egyéb más problémája, pl. halláskároso­dása van-e. Az akkori iskolája nem értett velem egyet, azt mondták, közepes képességű, ennyire képes. A nevelési tanácsadóban hallot­tam erről az osztályról. Nagyon po­zitívan fogadtam ezt a lehetőséget, mert nekem már negatív tapaszta­latom volt az előző tanévről. Nagymama: - Két állami gondo­zott kisfiút nevelek, közülük a na­gyobbikjár ide. Én az óvodában ér­tesültem erről a lehetőségről, bár az óvoda nem javasolta, mondván: az értelmi képességek teljesen he­lyen vannak ennél a kisfiúnál. No, de hát ez az osztály nem is az értel­mi problémák miatt szerveződött! Ez egy kis létszámú dyslexia-pre­venciós csoport, amiről úgy gon­doltam, mindenféle tekintetben jót tesz egy ilyen hányatott múltú, elsősorban szociális érettségi prob­lémákkal küzdő kisgyereknek. Ka­rácsony körül nyugtáztam, hogy jól választottam­II. Anyuka: - Mi a logopédustól tudtuk meg, hogy ide érdemes já­ratni, mert a beszédhibája miatt nem fog megtanulni olvasni a „rendes" iskolában. (Értsd: na­gyobb létszám, más olvasástanítási módszer!) - Voltak-e előítéletek, amikkel meg kellett küzdeniük? I. Anyuka: - A gyerekben oko­zott törést, nem tudott mit vála­szolni arra, hogy hányadik osztá­lyos. De biztos, hogy az idők során ez az ismétlés csak hasznára válik, mert azzal a tudással, amit ő ott és akkor megszerzett, nem lehetett volna második osztályban meg­élni. Lehet, hogy az idén megbukott volna, pedig - mint kiderült - igen­is jó képességű gyerek. De nem tu­dott megtanulni olvasni, így a töb­bi tárgy feladatait nem értette, nem tudta, mit kell csinálni, hiába tudta volna a megoldást. Nagymama: - Most az eredmé­nyek láttán a kezdetben kételkedő szülők szemlélete is változott. Megértették, hogy ez nem „bé­lyeg", hanem itt segítenek a gye­reknek a nehézségei leküzdésé­ben, segítenek a képességek kibon­takoztatásában. - Változott-e a gyerekek feladat­tudata? Nagymama: - Igen, ez a kisfiú úgy kötődik a tanító nénikhez, hogy figyelembe veszi azok kéré­sét. Az óvodában mondottak utol­só rendűek voltak számára. Most szorgalmas, figyelmes, minden szituációt kihasznál a gyakorlásra. II. Anyuka: - Az én fiam is min­dig a könyvet bújja otthon, pedig azt hittem, sose szeret majd olvas­ni. Az óvodában verset sem mond­hatott, sokszor már megszólalni sem szeretett, eléggé ki is közösí­tették. Itt szorgalmas, és igazán jók az eredményei. Alsónánán lakunk, s egyszer áthívták az ottani iskolá­ba, s kiderült, jobban olvas, mint a Zsolnai-módszerrel oktatott gye­rekek. I. Anyuka: - Az én lányom tavaly nem szeretett iskolába járni, már pszichopedagógushoz vittem, mert éjszaka mászkált, hányt... Azt mondták, ha még egy évig óvodá­ban maradt volna, vagy tavaly nem éri annyi negatív hatás, talán nem Kicsengetés után Második osztályba léphet Az utolsó tanítási napon a gyakorlóiskolában olyan szülőkkel beszélgettem, akiknek gyereke a Meixner­féle dyslexia-prevenciós módszerrel dolgozó, a közvé­lemény számára kevéssé ismert, ezért sokszor félre­magyarázott első osztályba járt. Az ismeretlenbe in­dulni mindig a legnehezebb. Arról érdeklődtem, mi­lyen eredménnyel és tapasztalatokkal zárták az első tanévet? yek^ is lett volna semmi problémája. Most szorgalmas, minden plusz feladatra nyitott, érzelmileg na­gyon kötődik az iskolához. Ebben az osztályban odafigyeltek min­denkinek a személyes kis problé­máira, oda lehetett kicsit bújni a ta­nító nénikhez. Jövőre a beilleszke­déstől félek legjobban, egy új kö­zösségbe kerülve nagyon sokat számíthat a pedagógus segítsége. A tanulással biztos nem lesz baj, mert amit ők megtanultak, az, hogy úgy moAdjam „meg van ta­nulva". Nagymama: - Itt naponta siker­élményekhez juttatták gyerekein­ket, amit minden kisgyerek na­gyon igényel. Én is félek egy na­gyobb létszámú osztálytól, mert hiába a pedagógus legjobb igye zete, egyszerűen kevesebb a l tőség az egyéni odafigyelésre. - Lehet-e valami útravalót adni azoknak, akiknek most jön ide a gyerekük? /. Anyuka: - Ezek a gyerekek be­szédhibásak vagy mozgáskoordi­nációval küzdők, izgő-mozgók, akik nem tudnak 45 percig a fene­kükön ülni. De a koruk miatt már el kell kezdeniük az iskolát. Viszont, ha 26-ból egyet mindig fegyelmezni kell, akkor nem jut­nak ötről a hatra. Ezek a gyerekek kerültek ebbe az osztályba. Az a szülő, aki úgy reagál a nevelési ta­nácsadóban, hogy „mit képzelnek, az én gyerekem nem hülye", aki ennyire nem érti meg a lényei az, bár jót akar a gyerekének, m is itt ront el mindent. Mert ezek a gyerekek szellemileg nem fogyaté­kosak, s ezt nem értik meg a szü­lők. Nem szabad a gyerekben azt tudatosítani, hogy ő azért jár más­fajta osztályba, mert valami baja van. Nekik nincs semmi bajuk! ,t A „z eredmények magukért be­szélnek. A gyerekek ugyanazt a kö­telező tananyagot sajátították el év végére, mint a többi elsős, és ugyanolyan másodikosok lesznek, mint a többi nyolcéves. Maholnap talán a módszer is egy lesz a többi között a tanító eszköz­tárában, nem csodaszer, de alkal­mazható, ha a gyerekek oktatását ez segíti a legsikeresebben. UDUD TERÉZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom