Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-03 / 26. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. JÚLIUS 17. M. iért választották tavaly ezt a kis létszámú fejlesztőosztályt? I. Anyuka: - Az én kislányom az egyedüli itt, aki már egy osztályt elvégzett, de betűkihagyással olvasott és írt. A legmagasabb fórumokra is elvittem, hogy bebizonyosodjon: dyslexiás-e vagy egyéb más problémája, pl. halláskárosodása van-e. Az akkori iskolája nem értett velem egyet, azt mondták, közepes képességű, ennyire képes. A nevelési tanácsadóban hallottam erről az osztályról. Nagyon pozitívan fogadtam ezt a lehetőséget, mert nekem már negatív tapasztalatom volt az előző tanévről. Nagymama: - Két állami gondozott kisfiút nevelek, közülük a nagyobbikjár ide. Én az óvodában értesültem erről a lehetőségről, bár az óvoda nem javasolta, mondván: az értelmi képességek teljesen helyen vannak ennél a kisfiúnál. No, de hát ez az osztály nem is az értelmi problémák miatt szerveződött! Ez egy kis létszámú dyslexia-prevenciós csoport, amiről úgy gondoltam, mindenféle tekintetben jót tesz egy ilyen hányatott múltú, elsősorban szociális érettségi problémákkal küzdő kisgyereknek. Karácsony körül nyugtáztam, hogy jól választottamII. Anyuka: - Mi a logopédustól tudtuk meg, hogy ide érdemes járatni, mert a beszédhibája miatt nem fog megtanulni olvasni a „rendes" iskolában. (Értsd: nagyobb létszám, más olvasástanítási módszer!) - Voltak-e előítéletek, amikkel meg kellett küzdeniük? I. Anyuka: - A gyerekben okozott törést, nem tudott mit válaszolni arra, hogy hányadik osztályos. De biztos, hogy az idők során ez az ismétlés csak hasznára válik, mert azzal a tudással, amit ő ott és akkor megszerzett, nem lehetett volna második osztályban megélni. Lehet, hogy az idén megbukott volna, pedig - mint kiderült - igenis jó képességű gyerek. De nem tudott megtanulni olvasni, így a többi tárgy feladatait nem értette, nem tudta, mit kell csinálni, hiába tudta volna a megoldást. Nagymama: - Most az eredmények láttán a kezdetben kételkedő szülők szemlélete is változott. Megértették, hogy ez nem „bélyeg", hanem itt segítenek a gyereknek a nehézségei leküzdésében, segítenek a képességek kibontakoztatásában. - Változott-e a gyerekek feladattudata? Nagymama: - Igen, ez a kisfiú úgy kötődik a tanító nénikhez, hogy figyelembe veszi azok kérését. Az óvodában mondottak utolsó rendűek voltak számára. Most szorgalmas, figyelmes, minden szituációt kihasznál a gyakorlásra. II. Anyuka: - Az én fiam is mindig a könyvet bújja otthon, pedig azt hittem, sose szeret majd olvasni. Az óvodában verset sem mondhatott, sokszor már megszólalni sem szeretett, eléggé ki is közösítették. Itt szorgalmas, és igazán jók az eredményei. Alsónánán lakunk, s egyszer áthívták az ottani iskolába, s kiderült, jobban olvas, mint a Zsolnai-módszerrel oktatott gyerekek. I. Anyuka: - Az én lányom tavaly nem szeretett iskolába járni, már pszichopedagógushoz vittem, mert éjszaka mászkált, hányt... Azt mondták, ha még egy évig óvodában maradt volna, vagy tavaly nem éri annyi negatív hatás, talán nem Kicsengetés után Második osztályba léphet Az utolsó tanítási napon a gyakorlóiskolában olyan szülőkkel beszélgettem, akiknek gyereke a Meixnerféle dyslexia-prevenciós módszerrel dolgozó, a közvélemény számára kevéssé ismert, ezért sokszor félremagyarázott első osztályba járt. Az ismeretlenbe indulni mindig a legnehezebb. Arról érdeklődtem, milyen eredménnyel és tapasztalatokkal zárták az első tanévet? yek^ is lett volna semmi problémája. Most szorgalmas, minden plusz feladatra nyitott, érzelmileg nagyon kötődik az iskolához. Ebben az osztályban odafigyeltek mindenkinek a személyes kis problémáira, oda lehetett kicsit bújni a tanító nénikhez. Jövőre a beilleszkedéstől félek legjobban, egy új közösségbe kerülve nagyon sokat számíthat a pedagógus segítsége. A tanulással biztos nem lesz baj, mert amit ők megtanultak, az, hogy úgy moAdjam „meg van tanulva". Nagymama: - Itt naponta sikerélményekhez juttatták gyerekeinket, amit minden kisgyerek nagyon igényel. Én is félek egy nagyobb létszámú osztálytól, mert hiába a pedagógus legjobb igye zete, egyszerűen kevesebb a l tőség az egyéni odafigyelésre. - Lehet-e valami útravalót adni azoknak, akiknek most jön ide a gyerekük? /. Anyuka: - Ezek a gyerekek beszédhibásak vagy mozgáskoordinációval küzdők, izgő-mozgók, akik nem tudnak 45 percig a fenekükön ülni. De a koruk miatt már el kell kezdeniük az iskolát. Viszont, ha 26-ból egyet mindig fegyelmezni kell, akkor nem jutnak ötről a hatra. Ezek a gyerekek kerültek ebbe az osztályba. Az a szülő, aki úgy reagál a nevelési tanácsadóban, hogy „mit képzelnek, az én gyerekem nem hülye", aki ennyire nem érti meg a lényei az, bár jót akar a gyerekének, m is itt ront el mindent. Mert ezek a gyerekek szellemileg nem fogyatékosak, s ezt nem értik meg a szülők. Nem szabad a gyerekben azt tudatosítani, hogy ő azért jár másfajta osztályba, mert valami baja van. Nekik nincs semmi bajuk! ,t A „z eredmények magukért beszélnek. A gyerekek ugyanazt a kötelező tananyagot sajátították el év végére, mint a többi elsős, és ugyanolyan másodikosok lesznek, mint a többi nyolcéves. Maholnap talán a módszer is egy lesz a többi között a tanító eszköztárában, nem csodaszer, de alkalmazható, ha a gyerekek oktatását ez segíti a legsikeresebben. UDUD TERÉZ