Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-05-22 / 20. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. MÁJUS 22. Egy komikus New Yorkban színészek általában hároméves koruk óta készülnek erre a pályára. - Tény, hogy sose jutott eszem­be, hogy színész legyek. Tanító­képzőben végeztem, egy évig test­nevelést tanítottam, felső tagozat­ban. Igazából tanárképző főiskolá­ra akartam menni, de Pesten nem volt, én pedig válogatott tollasozó­ként nem akartam megválni az egyesületemtől. Fogadásból je­lentkeztem 21 éves koromban a Színház- és Filmművészeti Főis­kolára, ahova akkor nem vettek föl, de a felvételin benn volt a Huszon­ötödik Színház igazgató főrende­zője, és azt mondta, hogy felvesz a stúdiójába. Két év múlva megnyílt a Várszínház, ide kerültem. Aztán megint felvételiztem és ekkor sike­rült is, ám el kellett jönnöm, mert nem tudtam megélni. Szerencsére Vámos László közbenjárására visz­szavett a régi színházam, mégpe­dig színész státusba. Később a Jó­zsefvárosi Színházban kezdtem játszani, ekkor „visszakértem ma­gam" a főiskolára, az estin induló musical-operett szakra. Persze ez csak nevében volt esti, a dolog iga­Kozáry Ferenc nem tartozik a közismert színészek közé, de nem is kitűzött célja a népszerűség. Úgy véli: a színpad - feladat. A közelmúltban amerikai turnén járt, mégsem a büsz­keség dől belőle, hanem az öröm, hogy ott lehetett. A Deutsche Bühne kiváló táncos komikusa angolul fogal­mazza meg alapelvét: Be positive! zából úgy nézett ki, hogy reggel nyolctól tízig táncóra, tíztől kettőig a saját színházban próba, kettőtől hatig az énekórák, hatkor meg ro­hanás az esti előadásodra. Mit mondjak, nem volt unalmas ez a három év. Nyolcvanhatban végez­tem, harminchárom évesen. - Aztán valahogy mégis csak Szekszárdra keveredtél. - Kirúgtak Józsefvárosból, mert állandóan fegyelmezetlen voltam. - Már megbocsáss, de ezt nehéz elhinni rólad. - Pedig annak tartottak, és sze­rintem ez még itt Szekszárdon is így van. Bár az én szempontomból ez a magatartás tulajdonképpen fe­gyelmezettség. _ ? - Azt a helyzet, hogy nem vise­lem el, ha valaki nem veszi komo­lyan a színházat, ha nem pontosan kellékeznek, ha a kollegák „ejtik" az előadást, vagy ha mondjuk vala­ki részegen játszik. Pesten például egyszer bejött mögöttem a darab­ba egy srác részegen, aki ráadásul nem is volt benne és erre ott állt Já­nos vitéznek beöltözve. Máskor meg olyan civil szövegek tömegét vitték a darabba, aminek köze sem volt a dologhoz, úgyhogy az elő­adás végén nem mentem ki taps­rendre. Azt mondtam, úgy szé­gyellem maga, hogy én ide nem megyek ki. A dolgok odáig fajul­tak, hogy egyszer az egyik részeg kollégát szépen megpofoztam. Felírások, fegyelmik, mittudom­én. Ami igazából a drámai vétség volt, az az, hogy egyszer elfelejtet­tem egy Tatabányai előadást. Ez volt a hatodik fegyelmi, ez leg­Egv valódi Harlem-reál tűzfal alább teljesen jogos volt, mehet­tem. - A komikus a civil életben is kö­telességszerűen „vicces ember"? - Ha rám gondolsz, akkor ez nem feltétlenül igaz. Nagyon ritka az, amikor elkap a gépszíj és szín­padon kívül „alakítok". Általában a színészek között - márpedig leg­többször ez a társaságom - én el­szürkülök és hagyom a „szervát" nekik. - Ezzel együtt jól érzed magad a színészek között. - Ezzel együtt egyáltalán nem. Az igazság az, hogy a színésztársa­dalmat nem tartom túlságosaik nagyra. A legtöbb kolléga meg va^^ győződve arról, hogy amit ő mond, az feltétlenül úgy van és úgy igaz, csüng rajta a postás, a közértes, a telekszomszéd Leányfalun, mert a művész úr véleménye a perdöntő, mert most jöttem a tévéből, a szink­ronból, meg ugye hallottál a reklám­ban és társai. Általában műveletle­nek, kicsinyesek, félnek, irigyek, anyagiasak, de mondom, a legna­gyobb baj az a műveletlenség. Új­ságot, könyvet nem olvasnak, pe­dig ez alapvető kéne, hogy legyen, ha már magukat vezető értelmisé­gi rétegnek tartják. - Most érkeztél haza az Egyesült Államokból. Hogyan kerültél óda? - Az Operett Színháznak van egy-két ilyen gárdája, amelyek rendszeresen járnak Ausztriáy^-y Amerikáig erre-arra. Összeverhet válódott ez alkalommal is egy ilyen társulat, és a táncos komikus sze­repre a „kis" Latabárt kérték fel, ám ő megbetegedett. Egy héttel az indulás előtt „riasztottak", hogy mivel magyarul is és németül is meg kellene tanulni a Cirkuszher­cegnő táncos komikus szerepét, engem látnának erre alkalmasnak. - Szép feladat. - Életemben így nem féltem még. Nyugodt pali vagyok, de úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Gondold el, hogy kint vagy Ameri­kában, amit eddig csak filmen lát­hattál, vagy újságban olvashattál, és ott amerikai függöny mögött amerikai padló, amerikai hangosí­tás, persze idézőjelben, mivel ez az egész teherként rakódik rád. Kint áll a plakátokon hatalmas betűk­kel, hogy Amerikában a legendás Latabár-familiá legifjabb sarja, aki már bizonyított, meg mittudomén,

Next

/
Oldalképek
Tartalom