Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-05-22 / 20. szám

1994. MÁJUS 15. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Földöntúli boldogság, jégben álló Niagarával és erre kijön Kozáry Ferike a tök ismeretlenségből. Aztán az első előadás első felvonása után jött egy ottani szervező és megnyugta­tott, hogy a LLatabár sem lett vol­na jobb, higgyem el, fog ez menni. Ez legalább jól esett. Végül is ragyogó lett a turné, nyolc előadásunk volt New Yorkban, To­rontóban, Hamiltonban, Chicagóban, Cleveland­ben. A turné végén pedig a producer azt mondta: szívesen látna évenként egy-két alkalommal, ha meg tudunk egyezni. vA - Ezután - mint a fil­mekben - repültél Hanno­verbe, ahol a Deutsche Bühnével volt előadásotok. - Igen ; 24-én volt az utolsó program az Álla­mokban, /és rögtön utaz­tam Németországba, ahol szinte szó szerint a szín­padra érkeztem. - így rövid idő alatt a vi­lág túlsó oldalán egy egé­szen más közönség előtt játszottál. Összehasonlít­ható ily módon az amerikai néző a némettel? - Váljunk egy pillana­tot. Az amerikai közönség azért nem volt igazi ame­rikai, hiszen kint élő ma­gyarok voltak, illetve kite­lepült németek, tehát mi nem a Broadwayn játszot­tunk az amerikai közön­ségnek, ahogy ott kint a musical megy. Ezek az emberek olyan ér­zelmi túlfűtöttséggel fogadtak bennünket, olyan hálásak és elné­zőek, hogy a legkisebb jót is na­gyon nagynak éreztük. Volt olyan hely, ahol egy szál zongora mellett szerepeltünk és tudom jól, hogy ez az ő fülükben egy egész szimfoni­kus zenekar volt. \ pátosz, a ro­mantika annyira felnagyította a ha­tását a legkisebb dalnak is, hogy ha úgy tetszik, ennél jobb közönség nincs is, ott nem le het téveszteni, szárnyakat kapott az ember. A németek hidegek. Figyelnek, figyelnek, magukban mosolyog­nak, zárkózottak és ha tetszik ne­kik, az előadás után sokkal hosszabban tapsolnak, felállnak, bekiabálnak, de az ember valahogy mégis érzi ezekben a bravókban a csöppnyi mesterkéltséget. Ők nem igazán lelkiek, vagy hogy mond­jam, ők inkább teljesítményként fogják fel a dolgokat, hogy hű, ez a krapek milyen nagyott ugrott satöb­bi. Nem a szívedet látják, hanem a technikát, a történetet. - És a hazai közönség? - Teljesen kiszámíthatatlan. Van amikor remekül összejön, van amikor teljesen zárkózottak és semmit sem tudsz „eladni" - de hát ettől érdekes a dolog, ettől fel­adat. Orbán György A Marica grófnőben Dévényi Ildikóval a színpadon Kozáry Ferenc Szekszárdi történetek Autók, motorok A városban irgalmatlanul sok az autó. Úgy ránézésre persze, de szám­szerűen is spk a kocsi. Kevés csak an­nak lehet bizonyára, akinek nincs, de szeretné, ha lenne. Majd tesz neki is és akkor újra csak több és több lesz, ahogyan a múlt héten irta meg ez a lap, eltakarják az utcákat, tereket, nem lehet látni tőlük a várost. Ez igy igaz. Apróságok. A belső sávban állok a Skálánál, az újváros felé kanyarodásra várok. Előttem egy piros autó, benne egy fia­tal szőke nő. A posta felől tanulóko­csi érkezik, tanuló-teherautó. Irgal­matlanul csúnyán kanyarodik, de hát bizonyára kezdő a fiatalfiú, majd megtanulja, ha lesz kitől, mert az ok­tatója nem látja mit csinál a gyerek. Csak a szőke nőt nézi, nem a kocsit, az nem volt egy csoda. Csak a szőke nő az, akit az oktató les, nagyon-na­gyon, észre sem veheti a ronda kanya­rodást. Fiatal kölök motorral. Nem este, iskola után, napközben. Megjegyez­tem, mert két egymást követő napon is találkoztam vele. Az első: ha a kórház felől érkező forgalom megkapja a zöldet, akkor mégjó pár másodperc eltelik, míg zöl­det kapnak azok a gyalogosok, akik az 50-es felől át akarnak menni az Augusz-ház felé és fordítva. Sokszor megfigyeltem már, hogy ilyenkor, ha egyből indul az első kocsi és jobbra fordul, akkor még éppen belefér abba a tömegbe, ami ugyanekkor a zebrán akar átkelni. Egy gépkocsi, vagy egy motor még belefér, a másik már nem, mert addigra a gyalogosokkal tele van a zebra. Jött a gyerek a motorral elsőként. Mielőtt összezárt volna a tö­meg, a szemben áthaladók között ép­pen kifért és húzott az Arany János utcába. Félelmetes volt. Akinek van egy kis ideje, nézze meg ezeket az át­keléseket, naponta több ilyennel is ta­lálkozhat. Szóval ez volt az első ka­landom a fiúval. Másnap délelőtt úgy tizenegy táj­ban a gyermek megint nem az iskolá­ban volt, hanem a motoron. A Totózó előtti zebrán ugrasztotta meg a gyalo­gosokat. Bőven a pirosban mentei új­ra a szembejövő gyalogosok között. Újra csak hajszál híja volt annak, hogy nem ütött el senkit. Ahogy elnézem ezt a fiatal fiút, nem kell sok idő neki, hogy valakit elüssön, vagy valami olyan galibát okozzon, amitől neki lesz valami ba­ja. Nagy kár lenne természetesen. Olyan fiatal még. Meg kéne neki ma­gyarázni, hogyan is kell közlekedni, hogy ne legyen semmi baj. Az okta­tóknak pedig el kellene mondani, ne a szőke nőket nézzék, mert legköze­lebb a tanulóvezető is a szőkéket nézi és összemennek - autóval. Annak meg mi értelme? -fiikp-

Next

/
Oldalképek
Tartalom