Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-05-22 / 20. szám

1994. MÁJUS 15. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Földöntúli boldogság, jégben álló Niagarával és erre kijön Kozáry Ferike a tök ismeretlenségből. Aztán az első előadás első felvonása után jött egy ottani szervező és megnyugtatott, hogy a LLatabár sem lett volna jobb, higgyem el, fog ez menni. Ez legalább jól esett. Végül is ragyogó lett a turné, nyolc előadásunk volt New Yorkban, Torontóban, Hamiltonban, Chicagóban, Clevelandben. A turné végén pedig a producer azt mondta: szívesen látna évenként egy-két alkalommal, ha meg tudunk egyezni. vA - Ezután - mint a filmekben - repültél Hannoverbe, ahol a Deutsche Bühnével volt előadásotok. - Igen

; 24-én volt az utolsó program az Államokban, /és rögtön utaztam Németországba, ahol szinte szó szerint a színpadra érkeztem. - így rövid idő alatt a világ túlsó oldalán egy egészen más közönség előtt játszottál. Összehasonlítható ily módon az amerikai néző a némettel? - Váljunk egy pillanatot. Az amerikai közönség azért nem volt igazi amerikai, hiszen kint élő magyarok voltak, illetve kitelepült németek, tehát mi nem a Broadwayn játszottunk az amerikai közönségnek, ahogy ott kint a musical megy. Ezek az emberek olyan érzelmi túlfűtöttséggel fogadtak bennünket, olyan hálásak és elnézőek, hogy a legkisebb jót is nagyon nagynak éreztük. Volt olyan hely, ahol egy szál zongora mellett szerepeltünk és tudom jól, hogy ez az ő fülükben egy egész szimfonikus zenekar volt. \ pátosz, a romantika annyira felnagyította a hatását a legkisebb dalnak is, hogy ha úgy tetszik, ennél jobb közönség nincs is, ott nem le het téveszteni, szárnyakat kapott az ember. A németek hidegek. Figyelnek, figyelnek, magukban mosolyognak, zárkózottak és ha tetszik nekik, az előadás után sokkal hosszabban tapsolnak, felállnak, bekiabálnak, de az ember valahogy mégis érzi ezekben a bravókban a csöppnyi mesterkéltséget. Ők nem igazán lelkiek, vagy hogy mondjam, ők inkább teljesítményként fogják fel a dolgokat, hogy hű, ez a krapek milyen nagyott ugrott satöbbi. Nem a szívedet látják, hanem a technikát, a történetet. - És a hazai közönség? - Teljesen kiszámíthatatlan. Van amikor remekül összejön, van amikor teljesen zárkózottak és semmit sem tudsz „eladni" - de hát ettől érdekes a dolog, ettől feladat. Orbán György A Marica grófnőben Dévényi Ildikóval a színpadon Kozáry Ferenc Szekszárdi történetek Autók, motorok A városban irgalmatlanul sok az autó. Úgy ránézésre persze, de számszerűen is spk a kocsi. Kevés csak annak lehet bizonyára, akinek nincs, de szeretné, ha lenne. Majd tesz neki is és akkor újra csak több és több lesz, ahogyan a múlt héten irta meg ez a lap, eltakarják az utcákat, tereket, nem lehet látni tőlük a várost. Ez igy igaz. Apróságok. A belső sávban állok a Skálánál, az újváros felé kanyarodásra várok. Előttem egy piros autó, benne egy fiatal szőke nő. A posta felől tanulókocsi érkezik, tanuló-teherautó. Irgalmatlanul csúnyán kanyarodik, de hát bizonyára kezdő a fiatalfiú, majd megtanulja, ha lesz kitől, mert az oktatója nem látja mit csinál a gyerek. Csak a szőke nőt nézi, nem a kocsit, az nem volt egy csoda. Csak a szőke nő az, akit az oktató les, nagyon-nagyon, észre sem veheti a ronda kanyarodást. Fiatal kölök motorral. Nem este, iskola után, napközben. Megjegyeztem, mert két egymást követő napon is találkoztam vele. Az első: ha a kórház felől érkező forgalom megkapja a zöldet, akkor mégjó pár másodperc eltelik, míg zöldet kapnak azok a gyalogosok, akik az 50-es felől át akarnak menni az Augusz-ház felé és fordítva. Sokszor megfigyeltem már, hogy ilyenkor, ha egyből indul az első kocsi és jobbra fordul, akkor még éppen belefér abba a tömegbe, ami ugyanekkor a zebrán akar átkelni. Egy gépkocsi, vagy egy motor még belefér, a másik már nem, mert addigra a gyalogosokkal tele van a zebra. Jött a gyerek a motorral elsőként. Mielőtt összezárt volna a tömeg, a szemben áthaladók között éppen kifért és húzott az Arany János utcába. Félelmetes volt. Akinek van egy kis ideje, nézze meg ezeket az átkeléseket, naponta több ilyennel is találkozhat. Szóval ez volt az első kalandom a fiúval. Másnap délelőtt úgy tizenegy tájban a gyermek megint nem az iskolában volt, hanem a motoron. A Totózó előtti zebrán ugrasztotta meg a gyalogosokat. Bőven a pirosban mentei újra a szembejövő gyalogosok között. Újra csak hajszál híja volt annak, hogy nem ütött el senkit. Ahogy elnézem ezt a fiatal fiút, nem kell sok idő neki, hogy valakit elüssön, vagy valami olyan galibát okozzon, amitől neki lesz valami baja. Nagy kár lenne természetesen. Olyan fiatal még. Meg kéne neki magyarázni, hogyan is kell közlekedni, hogy ne legyen semmi baj. Az oktatóknak pedig el kellene mondani, ne a szőke nőket nézzék, mert legközelebb a tanulóvezető is a szőkéket nézi és összemennek - autóval. Annak meg mi értelme? -fiikp-