Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-04-17 / 15. szám
12 SZEKSZÁRDI 1994. ÁPRILIS 17. Szekszárdi vasemberek (v.) Tornából felmentettből lett Iron man ••MMMH Hogy a rendszeres testmozgást, a sportot nem lehet idejekorán kezdeni, az a sorozatunkban az ötödik szekszárdi vasember példáján is megragadható. Ha valaki a nyolcvanas évek közepén az alig húszéves a sportot szükséges rossznak tekintő Berta Tibornak azt mondja, hogy te bizony úgy hét év múlva tagja leszel a honi sportban erkölcsileg sokat jelentő vasemberek táborának, azt minimum megmosolyogja a DÉDÁSZ autószerelője. Hogy miért? Riportalanyomnak hosszú éveken át, a szedresi évtizedek alatt a kukoricafóldeken vgló kapáláss jelentette az Iron mant. Hogy még most is kapále, eme kardinális kérdést elfelejtettem neki föltenni, de gyanítom - annak ellenére, hogy két éve már vasembernek mondhatja - napi nyolc óra,jobbára fizikai munka, a heti 200 km-es kerékpározás, az 50-60 km-es össztávú futás, a mintegy 5-6 km-es úszás mellett az agrárkodásra már nem nagyon futja. A lényeg: a gyerek- és ifjú korában állandóan betegeskedő, tornából felmentett eggyel a harmadik iksz előtt levő fiatalember, ha úgy adódik, szinte egyszuszra közel négy kilométert úszik, majd kétszázat kerekezik és leszenvedi a maratont. Erre mit lépnek egykori testnevelői? - Tibi, hogy kezdődött, hisz a kukoricaföldről nem éppen sima út vezet, a nagyatádi aszfaltig? - Kifejezetten zavart, hogy fizikailag gyenge vagyok. A véletlen folytán a kezembe került egy könyv az ötpróbáról, amiben érzékletesen, hatásosan bemutatták, miként lehet akár a nulláról is elindulva eljutni egy bizonyos szintre, edzettségi állapotba. Megfogadtam a tanácsokat, majd barkácsoltam magamnak valamiféle edzéstervet. Hogy a könyv írója nem „mesél mellé", azt hamar megtapasztaltam: a 3 km kocogástól fél év leforgása alatt eljutottam odáig, hogy indulhattam a félmaratoni távot jelentő Szekszárd-Bátaszék futóversenyen. Az evezésen kívül minden próbát megcsináltam, s mire kezdett volna esetleg az ötpróba unalmassá válni, ekkor robbant be nálam a triatlon. Deák Sanyi bácsi és az első szekszárdi Iron man, Csankó Géza beszélt rá a váltásra, ami valójában nem is volt az, hiszen az ötpróbában ezeket a számokat módszeresen már csináltam. Menetrendszerűen jöttek a rövid- és középtávú versenyek, miközben már idejekorán elkapott a kíváncsiság: mi fán terem is ez az Iron man? Képes lehetek én különösebb sportos előélet nélkül teljesíteni? - Mindjárt, mint a mesebeli hős nekivágtál? - Nem, megpróbáltam a földön maradva a vágyakat és a lehetőségeket szinkronba hozni. Először '89-ben, alig egyéves triatlon-múlttal csak bámészkodni mentem el Csankó Géza barátommal Nagyatádra -, hogy az a bizonyos eltökéltség szele megcsapjon. Negyedtávokkal kezdtem, nem siettettem el a dolgot. A következő évben már a futásban eljutottam a maratoni táv teljesítéséig, kedvenc számomban, a bicikliben pedig előfordult olyan eset is, hogy odavissza 200 km-t kerekeztem. Az úszásban „szedresi stílusom" miatt nagy perspektíva nem állt előttem, de a Balaton átúszása nem jelent gondot. '92-ben föltehettem magamnak, az akkor most kérdést. A rajtot az is sürgette, hogy a feleségem ekkor volt terhes, a következő évben már nem tudta volna hozni azt az áldozatot, ami a napi négyórás edzésekkel és rákészülő versenyekkel jár. - A fokozatosság elve maximálisan érvényesült, esetedben a hőn óhajtott siker szinte garantált volt. - Csak hiszed! Szabó Peti már elmondta milyen szaharai forróságban zajlott az 1992-es verseny. Ilyen kínokat még nem éltem át. Az úszás szinte ajándék volt, de biciklinél forró ellenszélben kellett letekernünk a 180-ból 130 km-t. Mint a kerékpáros a nagy kaptatókn41 úgy szenvedtem, alig akart gurulni a bicikli. Ráadásul magányos farkasként küzdöttem, nem volt vészhelyzetekre felkészülő kísérő, csak néhány ismerős. Nem gondoltam, hogy mennyire számít ez. A bicikli végére érve úgy lemaradtam, hogy alapos gyúrás nélkül még egy kilométert, sem tudtam volna lefutni, nemhogy ne^ venkettőt. Minden frissítő állomásOT felvett szénhidrát és folyadék a következőig (2 km-enként voltak ilyenek) erőt adott, ha csak fele ennyi állomás lett volna, tuti, hogy elkészülök az erőmmel. így is 36 km-nél újra rám tört bokától combig a kínzó görcs: innét nincs újraindulás, lélekben már majdnem feladtam. Mire jött az újabb gyúrás és a szervezők, versenyzőtársak elmondhatatlanul fontos, újra erőt adó bíztatás. Valahogy bevánszorogtam, rárogytam Pott Gabira, ha vissza van még egy kilométer tuti, hogy elájulok. A „Fater" osztotta be a kis Fatért Az apa az elmúlt napokban ugyanúgy ott volt fia mellett, mint 1988. augusztus 21 -én. Fatér Imre a súlyemeléssel Szekszárdra érkezése óta kellőképpen beoltott szülő tudta, érezte, hogy kezd beérni az a bizonyos gyümölcs. Volt már a gyerkőc diákolimpiai negyedik (1993), még ugyanebben az évben a magyar kölyökbajnokság másodikja és... Úgy indultak el Tatára a Latviával, hogy most olyasvalaminek kell történnie, ami eddig nem volt, ami keveseknek adataik meg, ami boldoggá tesz, ami szárnyakat ad. Az önigazoló győzelemnek. Minekután a kis Zsolt Szekszárd legboldogabb emberének érzi magát. Ö még csak most 14, és kortársaival ellentétben nem csodaútról, Defoe Robinsonjának esetleg vele is megtörténhető kalandjairól álmodik. Gondolatai és vágyai az iskola és a súlyemelőterem világában kalandoznak - a mindkét helyen fellelhető sikerélmények hatására is. Hat évvel ezelőtt a fentebb jelzett időpontban a „Fater" vitte le a kis nyolcéves Fatér Zsoltot a legkisebbekkel akkor foglalkozó Csapó Jánoshoz. Csupán azzal a céllal, lévén, hogy párját ritkitóan vékonydongájú, egy nagyobb szélvihar felkapta volna az utcán, hogy erősödjön. „Elfér köztünk" jött a termetes mester válasza, s a 28 kilós csak látszólag törékeny fiú hangyaszorgalommal, buldog szívóssággal, vasakarattal elkezdett emelgetni. Ideális alanya volt az edzőknek, bírta a terhelést, „meg lehetett volna szakítani", de nagyon helyesen kezdetben nem a felemelt, minél nagyobb súlyok voltak a fontosak. (Fatér Imre: „Az edzői (Farkas István, Kiss Ferenc) kellő átgondoltsággal foglalkoztak a gyerekkel. Háromnégy évig a technikán, a tökéletesen kivitelezett gyakorlatokon volt a hangsúly, így meg van a kellő önbizalma és magabiztossága, jöhetnek a mind nagyobb súlyok".) A súlyemelés szemmel láthatóan alakította, formálta testalkatát, e nélkül az egyébként gizda fiú, - bár az izom súlyra nem nyomás - legföljebb vaságyastól lenne ötven kiló, így a nélkül is. Félmázsásan jóval a mázsa fölötti (112,5 kg) összetett eredményre volt képes, amivel az ország 14 éves titánjai között a legerősebbnek számít, eme élményt szeretné átélni az év végén sorra kerülő országos bajnokság után is, ami még fontosabb, még rangosabb, mint a diákolimpia. - Mostantól, ha lehet még fontosabb számomra a súlyemelés, még többet fogok edzeni. Növekedésben vagyok, év végére várhatóan az 54 kg-os súlycsoportban fogok versenyezni, marad a két mostani riválisom, a hajdúszoboszlói és a pesti versenyző. Az edzők szerint év végéig még harminc kilót fejlődhetek, remélem be is következik, s így elérem a nagy álmot az országos bajnoki címet is - jegyezte meg az ötös iskola végzős diákja, a legújabb saját neveléj^k. súlyemelőreménység Fatér Zsolt. Al^ sok nehézatlétával ellentétben a tanulással nem áll hadilábon, remek bizonyítványával az 505-ös újonnan induló világbanki tagozatára készül. Súlyemelőként pedig Czankáékat lesi folyton-folyvást. Kulissza Hogy nem lehetnek különösebb illúzióink kerékpárban nemzetközi porondon, arra két, csak látszólagjelentéktelen momentum is rávilágított számomra. Vegyük csak a valóban embert próbáló harmadik szakaszt. Szinte kivétel nélkül csak a magyar gyerkőcök Jagytak le" az útról, mert ugyebár az a bizonyos cigány nem szokta a szántást. Noha országúton ezzel, mármint a hideggel eleve számolni kell, vagyis a szervezetnek késznek kéne lenni az ilyen körülmények közötti versenyzésre. Aki pedig a honfitársaink közül nem adta föl, végigtekerte a cirka száz kilométert, sőt a Kálvária dombrafelvezető meredek kaptató előtt utolérte a vezetőt, későbbi győztes Valtert, annak arra már egyszerűen nem jutott energiája, pontosabban gyorsasági állóképessége, hogy megszorítsa, hovatovább megelőzze az élen haladót. Különös látvány volt fentről, a célból nézni az utolsó száz méterig, legalább egy tucat kerekest, akik csak diszkiséretet adtak az élen haladónak, akinek a turistatempó is elég volt az üdvösséghez. Azt mondják erre megadóan a bennfentesek, magyar versenyzőtől ilyenkor, a csak a második tavaszi számottevő verseny idején még nem lehet különösebbet várni. Szeretnénk ugyan kellemesen csalódni, de gyanítom, ebben a nyár kellős közepén zajló fóversenyeken sem lesz részünk. Akkor majd a mieinknek különösen szokatlan kánikulára fogunk hivatkozni...